Új Kelet, 1995. szeptember (2. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-13 / 215. szám
UJ KELET Megyénk életéből 1995. szeptember 13., szerda Hiteltörlesztés és barterkereskedelem A néhai Antall-kormány első lépése a termelőszövetkezetek szétverése volt. Szerencsére nem sikerült teljes mértékben tönkretenni és darabokra szedni a nagyüzemi gazdaságokat. Bár sokan próbálkoztak a zavarosban halászni és a különböző joghézagokat kihasználva némi anyagi előnyre szert tenni, azért ez nem mindig sikerült. Biriben is nehéz napok járnak a termelőszövetkezetre, de még talpon maradtak és ők ezt tartják a legfontosabbnak. Mudri Pétert a szövetkezet növénytermesztési ága- zatvzetőjét arról kérdeztük, hogyan sikerült mindez. — Mekkora területen gazdálkodnak? — Négyszázötven hektár szántóföld és 80 hektár gyümölcsösünk van. i— Hány főnek tudnak munkát adni? — Jelenleg 30-an dolgoznak nálunk. Többségük részarán ytulajdonos, de alkalmazottak is vannak. Teljesen a hitelekből képezzük a forgóalapot. Az aratás végéig munkabért sem fizetünk, csak amikor megkaptuk a gabona árát. A munkabéren kívüli rezsit és a különböző részleteket (például OTP- törlesztéseket) átutaljuk. Anyagi tartalékkal nem rendelkezünk. Ha bennünket kapott volna derékba a jégverés, akkor nem tudnánk tavasszal elindulni. A növényvédőszereket is hitelbe kaptuk és szerencsére nem pénzben kell majd kifizetnünk, hanem léalmával. A nagyobb, tőkeerős integrátorok nélkül már régen fizetésképtelenné váltunk volna. — Mit tudtak kezdeni a kárpótlási jegyekkel? — Még nem kaptuk meg, a minap értesítettek arról, hogy mehetünk érte Budapestre. Bár korábban arról volt szó. hogy ezeket a jegyeket az élelmiszerfeldolgozó szektor privatizációja során felhasználhatjuk, de nem lett belőle semmi. Mára teljesen elértéktelenedett. Nem tudom, mit fogunk vele kezdeni. — Hogyan állnak az aratással? — A kalászosokkal végeztünk, de a szalma még a földeken maradt. Egyelőre nem is kezdjük el a talajelőkészítő munkákat, amíg le nem zárul a kárpótlás. Nem tudjuk, hogy jövőre melyik földterületet ki fogja művelni. Ha nem a mienk marad az a megművelt tábla, akkor nagyon nehéz már utólag a művelési költséget az új tulajdonoson behajtani. — Fekete T. — .Vludri Péter Nyolcvan fiatal részesült a bérmálás szentségében a közelmúltban a mátészalkai új római katolikus templomban. A szertartást dr. Várady József püspöki helynök végezte, dr. Miklós Dezső prépost segédletével. Az igen nagy szervezési feladatot igénylő ünnepséget — a mátészalkai római katolikus egyházközség egykori segédlelkésze —Juhász Imre atya készítette elő és vezette le. (sz.-i.) Alapítvány az otthonban A Mérki Szociális Otthon mányt, pénzügyi, támogatást Gondozottaiéit néven alapít- ... Szívesen fogadnak, a Vállaji ványt hoztak létre a'közeU . Takarékszövetkezetben lévő múltban Mérken. Az alapít- számlára, melynek szánta: vány létrehozását néhány 440-98912-106-14050-0043. gondozott kezdeményezte, s A befizetett összegről á támo- célja az ott élő idős lakók elet- gatók igazolást kaphatnak, így körülményeinek javítása. Eri- az adónál elszámolható. • hek érdekében • 'mdta Adó- (Szr^nrl) A kulisszák mögött Emberléptékű posta Van új a kupola alatt... A távírdában soha nincs csend Fotó: Bozsó Katalin Nyírbátor város főtere az elmúlt év végén átadott új posta- hivatallal (Szabadság tér 3.) feltétlenül gazdagodott, szépült. Az emberléptékű postaépület úgy a külső megjelenésében, mint belső tereivel a tervező megálmodott elképzeléseit és a kivitelező munkáját dicséri. A hivatalvezetői irodában Mátrai Zoltánnal beszélgettünk, majd körbejártuk az épület helyiségeit. E séta csak megerősítette bennem, hogy szép ez az épület kí- vül-belül, a főbejárat felől épp úgy, mint a hátsó udvarról nézve. Tetszésemnek hangot adva. Mátrai Zoltán hivatalvezető az épület történetébe kezdett, s így önmagukról is szólt. — Nyírbátor új postaépületének terve huszonöt évvel ezelőtt merült fel. a negyedszázad alatt három terv is felötlött, s mindegyik hamvába halt pénzhiány miatt. A régi épületet közben alaposan kinőttük, az állaga is erős romlásnak indult. Valamit mindenképpen tenni kellett. A Debreceni Postaigazgatóság végül is pályázat útján, kormányzati beruházási támogatással megépíthette ezt a valóban szép postaépületet, a hivatal dolgozói és a város lakossága nagy örömére. A terv 1992-ben került le a rajzasztalról, a kivitelezési munkákhoz 1993 őszén kezdtek, s az elmúlt év december 6-án vettük át az épületet, hogy a karácsonyi forgalmat — magunkat is szoktatva új munkahelyünkhöz — zökkenőmentesen levezényelhessük. A tervező Lengyel István Debrecenből, a kivitelező pedig a helyi önkormányzati vállalat volt. Sokan csodájára jártak már, több hivatalvezető kollégám ellátogatott ide, Szegedről is például, mert arrafelé referenciamunkának számít: sokan szeretnének hasonló munkahelyet maguknak (és a település esztétikai arculata sem szenvedne általa csorbát). Ezt mi tudjuk értékelni igazán, akik még nemrég szardínia módjára össze voltunk zsúfolva, szociális helyiséggel nem rendelkeztünk, stb. Mátrai Zoltán hivatalvezető Az ablakok túlsó oldalán Az épületet időközben belaktuk, jól funkcionál. Igaz, eleinte furcsa volt számomra is, hogy „mennem kell az emberek után”, ha mondani akarok valamit, vagy éppen elenőrizni szeretném a társaságot. A régi helyen ilyen „problémáim” nem voltak-lehettek, hiszen mindannyian együtt voltunk. Egyébként a szembén lévő épület volt a miénk, most a Matáv tulajdona, irodája. A hivatalról: negyvenketten dolgozunk itt, és heten rendszeres helyettesként, így teljes a létszámunk. A hivatalnál a bértömeggazdálkodás van bevezetve. Huszonhárom kisposta tartozik hozzánk, melyek munkaügyi irányítását is végezzük. Földrajzilag a volt nyírbátori járást öleli fel, és még néhány települést. Valamennyi munkatársunk szakképzett, jelenleg heten rendelkeznek felsőfokú végzettséggel. A hivatalnál tíz kézbesítői járás (körzet) van, a kézbesítői munka az egyik legnehezebb feladat: kimondottan bizalmi munka. Munkatársaim igazi csapatot alkotva igyekeznek megfelelni hivatásuknak, Az új épületet megszerették, vigyáznak rá, rendben tartják — a második otthonuk. Egyébként nem a tökéletlenség mondatja velem, amikor a modem, szépen berendezett helyiségek mellé, pontosabban fölé még egy tárgyalót el tudnék képzelni. Egy picinyke összeggel kellett volna megtoldani, az épületre szánt pénzt. Hogy milyen érzés a szemközti, volt épületünkre tekinteni? Talán az volt a jobb érzés, amikor a régiből néztünk az épülő újra. Nap mint nap nyomon követhettük születését, növekedését, reményeink megvalósulását. Mára már megszoktuk, és jól érezzük „egymást”. Lefler György A múlt rendszer Szomszédommal beszélgetvén egy időszerű gond kapcsán így fogalmazott: hiába, ez nem így volt a múlt rendszerben!— Bizony nem—vágtam rá gondolkodás nélkül, és csak ezután jöttem rá: e párbeszéd valahogyan pontatlan. Mert mi is az a bizonyos múlt rendszer? Melyik múlt renedszerről van szó? Az idősebb nemzedék számára egykoron a Horthy-rendszer volt az. Majd a kádári időkben az ötvenes évek is a múlt rendszer kategóriájába kerültek. Aztán a rendszerváltás után múlt rendszer lett az át- kos. És a ’94-es választások után sokaknak az Antall-kor- szak lett a múlt rendszer. Hát akkor vajon melyikre gondolt a szomszédon1? És melyikre mondtam én, hogy bizony? Nehezen boldogulunk a múltunkkal. Azzal az időszakkal, melyet megéltünk. Amelyben éltünk. Jól vagy rosszul. Melyet letagadni nem, lehet. Legfeljebb megtagadni. De azt is minek. Ami volt, az volt. A múlton az Isten sem tud változtatni. Furcsa, de amikor a múltról esik szó, a legtöbben a megszépült múltra gondolnak. Amit összevetnek a mindenkori rossz jelennel. Mert az a tapasztalat: a múlt és a jövő mindig szép. Csak a jelen csúnya. Hogy minden múlt egykor jelen volt? Hogy minden jelen egyszer jövő lesz? Nos, ez olyan elvonatkoztatás, amire kevesen képesek. Minden mában ott rejtőznek korábbi, már eltűntnek hitt történelmi korok emlékei, hatásai. Hát nem égy ilyen a középkort idéző, mosolyognivaló lovagok továbbélése? Nem hat-e még maisa kuruc—labanc ellentét? Nem kísért korunkban a 19. század szülte nacionalizmus és nemzetállami törekvés? Nem utáljuk-e még mindig a Habsburgokat? Es talán végleg száműztük a századközepi népinemzeti és urbánus vitát? Talán nem maga a túlélő anakronizmus a létező antiszemitizmus? Vagy nem fogalmazzuk meg vissza-visszatérőn aggodalmunkat a fasizmus megnyilvánulásai láttán? Lényegében évszázadok élnek egyszerre, egy időben együtt, csupa múlt és mégis jelen. És ez a jelen — a miénk. Ebben kell élnünk. Hol jól, hol rosszul. És ebben a jelenben kell nekünk csinálni valamit, hogy nekünk is jobb legyen és hogy jobb legyen a jövő. Oktalan a nosztalgiázás. Fölösleges a korszak aprólékos taglalása, hiszen az ember nem éles cezúrákkal éli meg az életét. Az áthúzódó korok határán nem fiinak sorompók. Minden ma a tegnap után következik. A polgár történelmi emelkedettsége éppen abban rejlik, hogy saját korát, saját hétköznapjait igyekszik javítani, alakítani. Ez különösen nehéz olyankor, amikor évtizedes, netán évszázados reflexeknek kel! búcsút mondani. A mindent megoldó gondoskodás századai után, melynek hatása génjeinkbe ivódott, nem könnyű átlépni a kezdeményező, cselekvő, autonóm ember világába. Oda, ahol a „múlt rendszerek” csak példák és nem etalonok. Amilyen végzetes hiba volt, hogy a rendszerváltás első négy esztendejében a múltba visszatekintés követendő példává alakult, ugyanolyan tévedés lenne ma is bármely előző korszak eszményítése. Szeretünk „bezzegelni”. Ez amolyan jó magyar tulajdonság. Én személy szerint a „bezzeg a múlt” helyett jobban örülnék annak, ha eljutnánk oda, hogy a „bezzeg a ma” kapna nagyobb teret. (bürget)
