Új Kelet, 1995. szeptember (2. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-12 / 214. szám
UJ KELET Labdarúgás Ez történt az NB II-ben 1995. szeptember 12., v Pályán a „tavaszi Vasvári”? Türelmes győzelem Egy héttel ezelőtt rendkívül bánatosan ült a hazai egygólos vereség után Szikszai Lajos a tiszavasvári kispadon. Hétfőn délelőtt lényegesebb jobb kedvűén, felszabadultabban beszélgettünk vele a sikeres egri kirándulásról. — Örülök a győzelemnek, de azt kell hogy mondjam, nagyon ideges voltam a 90 perc alatt. Legalább hat százszázalékos helyzetünk volt, amiből csak egyet értékesítettünk. Már az első félidőben eldönthettük volna a magunk javára a mérkőzést, és mi ehelyett elügyet- lenkedtük jobbnál jobb helyzeteinket. Kedden az értékelésnél feltétlenül ki fogom hangsúlyozni a gyatra helyzetkihasználásunkat. Azt azért el kell mondani: az ősszel ilyen jól kontrát még nem játszottunk! Persze a helyzeteket nemcsak megcsinálni, kidolgozni kell, hanem élni is kell a lehetőségekkel. — A mérkőzés tudósítója és a hazai edző szerint rendkívül durva volt a mérkőzés, amihez jócskán hozzájárult a tiszavasvári csapat harcmodora is. Ön is így látta? — Természetesen nem, de csak a tényekből induljunk ki: 2-2 sárga lap volt mind a két oldalon, Tóth játékvezető nem állított ki senkit. Ezt én nem nevezném durva mérkőzésnek. Megyei rangadóra került sor az NB III ötödik fordulójában vasárnap. Az idei bajnokságban is jól vitézkedő kisvár- daiak otthonában a nyírbátori „osztag” sorakozott fel pontszerzés reményében. A pályán inkább a hazaiak bizonyultak bátornak, egy hármast rúgtak, három pontot szereztek és ezzel harmadszor győzedelmeskedtek (3-1). Komáromi György, a hazaiak vezetőedzője háromszorosan is boldog lehetett... — „Minél hamarabb kiharcolni az első gólt, hogy aztán nyugodtabban játszhassunk”— ez volt a mottónk. Ezen elképzeléseinket sikerült megvalósítanunk, Kotula juttatta vezetéshez a csapatot negyedóra játék után. Nem kellett sokat várni a következő gólra sem, Vachter tudatosan húzogatott a 16-oson belül, felvágták, a böntetőt Tóth értékesítette. Mellesleg, ha valami gondot jelentett csapatunk játékában az első négy fordulóban, az éppen az volt, hogy nem vagyunk elég lelkesek, agresszívek. A durva minősítésnek természetesen nem örülök, de annak igen, hogy a korábbinál jóval többet ütköztünk. Véleményem szerint a játékvezető inkább az Eger számára vezette jól a mérkőzést. Nagyon örülnénk, ha hazai pályán mi is ilyen játékvezetés mellett játszhatnánk.-— Kivel volt különösen elégedett? — Az egész csapattal. Szabónak nem volt sok dolga, de egyszer bravúr kellett, hogy megakadályozza a hazaiak egyenlítő gólját. A beugró emberfogó, Have lant jól oldotta meg Szamosi semlegesítését, és Szarka Laci is remekelt. Fecsku István nagy kedvvel játszott, sokat mozgott, jó labdákat adott társainak. Szilágyi elöl sokat futott, jól játszott. Ez a mérkőzés választ adott azoknak, akik azt mondták, hogy a csapat nincs jó fizikai állapotban. Végig erőfölényben (is) játszottunk. — Miért cserélte le mégis a csatárt? . — Mert úgy éreztem, hogy elfáradt. Kiválása után a csapat nem gyengült, és Rosu beállítása után mindent ott folyHarmadik találatunk élményszámba ment. Tóth Laci három bátorít is elfektetett. A vezetés tudatában még felszabadultabban futballoztunk, de ez a hangulat már a találkozó előtt is jellemző volt a legénységre. Haraptak a fiúk, éreztem, hogy most nagyon akarják a győzelmet az ellen a Bátor ellen, amelyet két éve nem tudtunk megverni — emlékezett az eseményekre Komáromi György. — Talán túl felszabadultak is lettek, mert szünet után már nem ment a góllövés. —Éreztük: megvan a meccs. Nem jöttek be kontráink, a félidő közepén pedig porszem került a gépezetbe, felborult a hadrend, a vezéregyéniségnek bizonyult Tóth megsérült, le kellett cserélnem. A legvégén aztán Popovics eladott labdájából könyörtelenül szépítettek tattunk, ahol abbahagytuk. Cserecsatárunk lábában is benne volt legalább 2 gól, de elpuskázta ... — Hazafelé jövet megálltak- e a Szépasszonyvölgyében? — Meg. Volt egy könnyelmű ígéretem a játékosok felé: ha nyerünk, meglátogatjuk a Szépasszonyvölgyét. — Hogyan telik a hét? — Munkával, és már látom, hogy megint meg fognak szaporodni „kellemes gondjaim” a hétvégére. Például Horváth Miki letölti büntetését, és a helyére beállt Havelant jól oldotta meg Egerben a helyettesítését. Ráadásul vasárnapra Fige is kiheveri a sérülését. Szerdán Debrecenbe utazunk, a DVSC juniorral mérkőzünk meg előkészületi találkozón. Azt gondolom, hogy semmivel sem lesz rosszabb ellenfél idegenben ez a csapat, mint a kecskeméti vasárnap Tisza- vasváriban. — A sorsolásból ítélve most négy könnyebb ellenfél következik. Mit vár ezektől a találkozóktól? — Mi is így gondoljuk. Szeretnénk bekerülni az első hatba, de úgy érezzük, kis szerencsével felkapaszkodhatunk a harmadik helyre is. Megpróbáljuk a vágyainkat a pályán realizálni. Sz. A. a vendégek, de így is megérdemelten győztünk. — Tóth tehát húzóember volt. Kik tettek még sokat a várdai sikerért? — Kotula nagyon mozgékonyán játszott, gólpasszt is adott, Czap meglepően higgadt volt, próbálta összefogni a társaságot, sokat segített. —Azok után, hogy a nyáron (látszólag) meggyengült a gárda, öt találkozó után második... — Rövidpasszos játékstílusunkat igyekeztünk megtartani — sikerrel. De az okok vizsgálatakor azt is figyelembe kell vennünk, hogy eddig olyan csapatok kerültek utunkba, amelyek ellen feltétlenül jól kellett szerepelnünk, amelyek ellen kötelezőnek tűnt a győzelmünk. Jól belemelegedtünk, most jöhetnek a képzettebb együttesek, legközelebb például Mádra megyünk, majd jön az Ózd. Várdai „bemelegítő gyakorlat”—áldozatokkal Bátor: három éve nem volt ilyen! Ami a kisvárdaiaknak öröm, a bátoriaknak természetesen bánat volt. — Azt kell mondjam, hogy ezúttal megérdemelten győztek 3-1-re a kisvárdaiak, pedig két éve nem kaptunk ki tőlük — summázta a látottakat Somogyi József, a Nyírbátor szakosztályvezetője. Óriási egyéni hibáink komoly szerepet játszottak abban, hogy vesztesen távoztunk Kisvár- dáról. Ezek nélkül, úgy érzem pontot rabolhattunk volna. Ezentúl megéreztük a sérült Erdősi, és Szalontai hiányát is, és többen nem teljesen egészségesen vállalták a játékot. — A KSE ebben a bajnokságban is jól szerepel. Óvatosan kezdtek ellene? — Mind a két csapat tartott a másiktól, az elején itt is, ott is adódtak kisebb lehetőségek. Szoros emberfogást kértünk a játékosainktól, de negyedóra elteltével már hátrányba kerültünk. A fiatal és sérülten játszó Unchiás bizonytalankodását góllal büntették a hazaiak, így futnunk kellett az eredmény után, támadni kezdtünk, viszont a bekapott gól megzavarta a társaságot. Eredménye kétgólos hátrányunk lett. Tehát gyakorlatilag 20 perc után eldőlt a találkozó, inkább a Kisvárda támadott, a félide- ji 3-0-ás vezetése reálisnak tűnt. — A második játékrészben tehát egyértelműen lefutottnak látszott az összecsapás. Visszavett a hazai együttes? — Igen, talán biztos vezetésük sarkallta őket erre, de az is lehet, hogy elfáradtak. Mindenesetre többször zavarba hoztuk a védelmüket, azonban a góllövéssel sajnos hadilábon álltunk. A Várdának ekkor már helyzete sem volt, a hajrában végül Lőrincz egy becenterezett labdát a kapuba juttatott, ezzel sikerült a szépítés. — Említette a nagy egyéni hibákat. Ideges volt a legénység? ■— Igen. A bíróval foglalkozó Darait például le kellett cserélni, nehogy összeszedjen egy pirosat. A csapatban sok gyenge teljesítményt láttam, csak Lukács, Lőrincz és Tóth nyújtott megfelelőt. — Ót mérkőzés után 14. a Nyírbátor. Hogyan tovább? — Mélynek tűnő gödörben vagyunk, az utóbbi három évben nem volt erre példa. A héten elbeszélgetünk a fiúkkal, mert az eredménytelenségükön túl kifogásolható a hozzáállásuk, az akaratuk is. Sajnos nincs együtt az együttes, ez így nem mehet tovább. Szombaton mindenképpen nyernünk kell! Csiky Nándor A vártnál nehezebben nyert a Nyíregyházi FC Sényőn. A lelkes hazaiak alaposan megnehezítették a megyeszékhelyi csapat dolgát. — Valóban így volt — erősítette meg a bevezetőben leírtakat Tóth János, az NYFC szakmai igazgatója. — A győzelmünket türelmünknek köszönhetjük. A kapu előtt nem voltunk elég határozottak a „végjátékon” még van mit csiszolni. Készültünk arra, hogy a hazaiak biztonságos védekezésből kontrajátékkal próbálkoznak majd, és ezt a mérkőzésen jól is csinálták, de ha mi jobban koncentrálunk, akkor az első félidőben eldönthettük volna a három pont sorsát. — Az első negyvenöt perc egyenlő erők küzdelmét hozta. A kapuk nem nagyon forogtak veszélyben. Vajon miért? — Az első harminc percben valóban nem volt különbség a két csapat között, de én úgy ítélem meg, az utolsó 15 perc egyértelműen a miénk volt. Németh Gyula például, ha egy kicsit higgadtabb, akkor 8 méterről betalálhatott volna Varró kapujába. A második játékrészben jobbára uraltuk a mezőnyt. A hazaiak veszélyes előrevágott labdákkal próbálkoztak. Összességében, ha ez nem egy megyei rangadónak kikiáltott, beharangozott találkozó, ami miatt a tét pszichésen nem nyomja a fiúkat, akkor Sokkal felszabadultabban, és talán eredményesebben játszhattunk volna. — Mennyire elégedett a játékosaival? — A küzdőszellemmel meg vagyok elégedve, a játékkal nem teljesen. A jövő héten a jobb Kecskemét jön hozzánk, ahol szintén felállt védelmet kell mozgatni, áttörni, ehhez pedig rengeteg türelem, ötlet és vállalkozókedv kell. Addig nem hagyok békét a fiúknak, amíg ezt meg nem tanulják! — Egyik-másik játékosnál megfigyelhető volt, hogy nem igazán akart elszabadulni őrzőjétől, időnként kivonta magát a játékból. Ón miképpen látta ezt? — Karkuszt — aki szerintem nem teljesen egészséges — ezért hoztam le. Ő valóban leparkírozott a védőjénél, Göncz már jobban el-el mozgott. Persze, egy Krasznaihoz vagy egy Knoblokhoz, Baloghoz oda kellett állni. Nem érzem túl passzívnak ilyen vonatkozásban játékosaim teljesítményét, bár kétségtelen, hogy ránk fért volna a nagyobb vállalkozókedv, a több leválás. — Igazi csemege volt a Domokos Béla—Szegedi György párharc. Milyennek látta ezt a kis pádról? — Szerintem iksz volt. Béla nagyon akart, Gyuri lelkesen tapadt rá. Bélának talán többet kellett volna kényszerítőzni, és akkor talán túljárhatott volna Gyuri eszén. Szép párharc volt. — A mérkőzés egyik kellemetlen színfoltja volt a nyíregyházi közönség sportszerűtlen viselkedése.:. — Örülnöm kell, hogy most már van egy ötven-hatvan fős nagyon aktív magunk. Azt gondolom, hogy lassan összeforrunk a közönséggel, és el tudjuk majd érni, hogy nehogy hátrányos helyzetbe hozzanak bennünket. Örülök annak, hogy vették a lapot, amikor rájuk szóltak. Ez egy most alakuló kapcsolat, meg kell őket nyernünk magunknak. A mocskolódásra nem volt szükség, mert hazai válasz nem érkezett. Ők meg fogják érteni, hogy sportszerű buzdítással nagyon sokat segíthetnek nekünk! — A másik kellemetlen dolog az egyes, sényői labdarúgást szerető szurkolók, vezetők bekiabálása, aminek éles kritikája volt, mikor megszerezte a vezetést az NYFC. Lehet-e ennek a két klub jövőbeni kapcsolatában bármiféle negatív kihatása? — Feszült helyzetben van ilyen, ezt le kell tudni nyelni. Az más kérdés, hogy a bekiabálásokban pont a polgármester úrnak nem kellene élen járnia. Itt volt Felbermann Endre, Nyíregyháza alpolgármestere, aki szerintem biztos nem kiabált, hanem dicsérte a hazaiakat. Mi igyekszünk a Sényőért sokat tenni, meg fogjuk verni a riválisait. Sem bennem, sem a csapatban nem maradt tüske. A polgármester úrnak a győztes csapat mocs- kolása helyett azt kellene elérnie, hogy a sényői focisták mindig így játszanak, mert akkor nagyon sok öröme lehet még a község lakosainál' ’ danígásbart. És ehhez kő én az NYFC nevében na sok sikert! Száraz A _j A helytállást nem díjazzák Nem és nem megy a Sé- nyőnek! Három percen múlott minden. Ennyit kellett volna akár térden csúszva kibírni a mérkőzésből, ám jött Németh, és vele a sajgó pofon. A fürtös csatár a hálóba paszírozta a labdát, a Nyíregyháza bekebelezte a három pontot, az újonc pediglen hoppon maradt. Rém- séges dolog a vereség elviselése, hát még így. Nem és nem megy a Sényőnek! A csapatot kísérti a hármas szám. Háromszor kikapni minimális különbséggel, az valami rettenetes. Nehéz ilyenkor bármit mondani. Elbújni volna jó! Kérdezz- feleleket játszani? Kinek van ahhoz kedve? — Ki szeret egy ilyen körülmények között elbukott meccsről érdemben nyilatkozni? — kérdez vissza önkéntelenül Rubóczki Tibor játékos-edző, aki nem is palástolja mérhetetlen csalódottságát. — Dühítő a vereség, érzésem szerint egy pontra feltétlenül rászolgáltunk volna. Nem tudom, miért nem vagyunk szimpatikusak a játékvezetőknek, hogy itthon is ezt művelik velünk. Lesgyanús helyzetet elengedni, lehozatni a rövid ápolást kérő játékost... Nem tudom. Ha a bíró kivár valamelyest Balogh sérülésénél, és nem viteti le azonnal a pályáról, lehet, hogy nem kapunk gólt. Az ellenfél játékosai háromszor is lefeküdtek, őket hagyta kezelni, nem hozatta be a hordágyat. Bosszantó. — Óvatosan, ugyanakkor fegyelmezetten futballozott a csapat. A döntetlenre spekuláltatok, vagy az NYFC miatt fogtátok vissza magatokat? — A Nyíregyháza miatt is. Két gyors csatáruk van, remekül értenek a kontrákhoz, már csak ezt figyelembe véve sem ugorhattunk nekik. Ha így teszünk, megint mi fázunk rá. Nekünk zártan muszáj védekeznünk, ebből kell felérni a támadások befejezéséhez. Voltak is lehetőségeink, amiket sajnos nem sikerült értékesítenünk. Én — nem titkolva — kiegyeztem volna egy ponttal is, ezt tartottam égetően szükségesnek. — Kívülről úgy festett, túlbecsültétek a Nyíregyházát. — Talán igaz. Nézd, négy vereség után érthető, hogy el- bátortalanodott a csapat. Szép dolog, hogy nem vernek laposra az ellenfelek, de hát a tisztességes helytállásra nem adnak pontot. — Krasznai kiállítása döntőnek bizonyult. Tíz emberrel csak a védekezés maradt. — Alighanem sok minden másképp történik, amennyiben Attila nem kap piros lapot. Akkor a döntetlent kicsikarjuk! Sokat számított hiánya, nagyon sok erőt vett ki a csapatból, hogy kevesebben voltunk. A gólnál ráadásul kettővel kevesebben maradtunk a pályán, ezt már nem bírtuk el. — A kiállítás felveti azt a gondot, hogy elfogytak a számba vehető csatárok. — Na, ez aztán végképp betehet a társaságnak. Capa- tina még két meccsen nem játszhat, s biztos az is, hogy Krasznait elmeszelik. És ez nem minden, Szikszai besárgult ezen a mérkőzésen, ő sem szerepelhet a következő találkozón. Hogy ebből mi fog kisülni, az nagy kérdés. — Ennyi megrendítő pofon után sikerülhet összerázni a csapatot? — Nehéz, nagyon nehéz lesz. Bízom benne, hogy nem csúszik ki lábunk alól a talaj. — És mi lesz Rubóczki Tibor sorsa? — Várok. Úgy érzem, lelkiismeretesen elláttam a dolgom, ennél többet nem tehettem. Koncz Tibor
