Új Kelet, 1995. augusztus (2. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-30 / 203. szám
UJ KELET Megyénk életéből 1995. augusztus 30., szerda 5 Hetvenkét évesen is aktívan Iváncsó Dénesi, nyugalmazott tanárt és népművelőt a megye közművelődési struktúrájának kialakításában folytatott tevékenységéért, az amatőr művészeti mozgalom hagyományainak ápolásáért Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Közgyűlése a Művelődésért díjjal tüntette ki. Nyírgyulajban született, iskoláit helyben, Nyíregyházán, Ungváron, valamint Egerben végezte el. Tanítani Nyírparasznyára került, ahol 1951-ig tevékenykedett. A pedagógusi munka mellett volt színjátszócsoportja, énekkara, népi zenekara, valamint szavalókórusa is. Onnan Nyírpazonyba költözött, ahol azonnal bekapcsolódott a kulturális munkába, immár 44 éve. Az iskola mellett a kultúr- ház igazgatója is lett. Jellemző erre az időszakra, hogy 1953-ban a községnek kilenc színjátszócsoportja volt. Teherautóval járták a megyét, s azon túl is „tájoltak.” A nyírpazonyi énekkar hetven fővel 1955-ben alakult meg a citerazenekarral együtt, amelynek ma is harmincfős tagságát szintén Dénes bácsi fogja össze. Kultúrateremtő munkájára rövidesen felfigyeltek, s a Nyíregyházán megnyílt művelődési központ alapító igazgatójaként tevékenykedett 1959—68 között. A tanári pályát nehezen tudta elválasztani a népműveléstől. Képezte magát, Egerben szerzett a főiskolán matematika-, fizika-, kémia-, majd műszaki tanári oklevelet. Tanárként sokáig felnőttoktatási szakfelügyelőként is működött, eközben a népművelés területén is képezte magát. 1943-tól rendelkezik kamagyi oklevéllel, Iváncsó Dénes 1963-ban színjátszó-rendezői, majd az IBUSZ által szervezett idegenvezetői tanfolyam okleveleit is megszerezte. Munkáját többször elismerték, mégis az első alkalommal, 1952-ben kapottra emlékezik a legszívesebben, amelyet Darvas József író, akkori kultuszminiszter nyújtott át neki. Hasonlóan örül annak is, hogy „vidéki” létére 1989-ben megkapta a Nyíregyháza városáért kitüntetést. Nyugdíjasként 1983 óta Nyírpazony kulturosaként tevékenykedik, s az énekkarral járja a megyét, az országot. Nemrég Vásárosnamény- ban vettek részt a Tiszai Nemzetközi Folklórfesztiválon, illetve Ópusztaszerre kaptak meghívást. S — a^ útra készülve — mint jó idegenvezető már sorolja is Iváncsó Dénes azokat a helyeket, melyeket közben megtekinthetnek, így többek között Kiskunfélegyházán a Petőfi-em lékmúzeumot, Kecskeméten és Szolnokon a két város nevezetességeit, valamint Debrecenben, a Déry Múzeumban a most kiállított Munkácsy-trilógiát. Budaházi István Tanulónként négy-ötezer forint Csaknem zavartalan a tankönyvellátás Folytatás az 1. oldalról Ezek 1000 forintnál kezdődnek. Amiket felsoroltunk, a legdrágábbak, természetesen ettől vannak olcsóbbak is, igaz. hogy kevésbé tetszetősek. Az árak aszerint is változhatnak, hogy melyik tankönyvcsaládból tanít a pedagógus. — Önöknél mennyibe kerül egy-egy diák könyvcsomagja? — Nálunk az alsó tagozatosoknak 2600—2800 forint közöttiek az összegek, a felsősöké 3000 forint felett van. A legdrágább a 6. osztályosoké, az övék 4200 forintba kerül. Ezen az évfolyamon sok új tantárgy lép be, az atlaszokat továbbá a különböző segédleteket több évig fogják majd használni. A szülőknek a fizetés megkönnyítésére már márciustól 2000 forintot kellett befizetni, így az iskolakezdésre — ami gyerekenként 4—5000 forint terhet jelent — kevesebb pénzt kell egyszerre kifizetni. — Minden tanulót megillet 860forint állami támogatás is. Ezt hogyan kapják meg a szülők? — Ezt az összeget nem fizetjük ki részükre, hanem mindenkinek egységesen ennyivel kevesebbe kerül majd a könyvcsomag. Tudunk olyan esetről is, ahol az iskola már májusban készpénzben odaadta a szülőknek ezt a támogatást. Nem biztos, hogy szerencsés ötlet, mert azóta talán már el is költötték ezt a pénzt. Korábban az egyedüli, de mostanra is az egyik legnagyobb tankönyvforgalmazó a Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. Az országnak ezen a részén az Északpiért a terjesztő, és ennek helyi képviselőjét, a kft. részlegvezetőjét, Kazsik Miklóst kerestük fel a Bogyó utcai telephelyükön. — A megyeszékhelyen több iskola képviselője is aggódik, hogy időben megkapják-e a szállítmányukat. Mi a késés oka? — El kellett költöznünk az almatárolóból, és ez másfél hetes csúszást okozott. Szeptember elsejéig — a megyeszékhely kivételével — minden településre eljuttatjuk a könyveket. Nyíregyházán 1-2 napos késés lehetséges, de mindent megteszünk, hogy behozzuk a lemaradást. Telephelyünkre a megrendelt áru 95—96 százaléka beérkezett, a hiányzó néhány tétel is napokon belül megjön, ez nem jelent majd akadályt. — Mi lesz a hiányzó 4—5 százaléknyi könyvvel és munkafüzettel? — Azokat szeptember első felében szállítjuk. Ahogy hozzánk beérkezik, attól számítva tíz napon belül elvisszük az iskolákba. — Sch — ✓ Ólomba A Start Vállalat Nyírségi Nyomdaüzemének ajtaján belépőt egy tekintélyes méretű (és súlyú) „csodamasina” látványa fogadja: egy Lino Typo N-14-es típusú ólomszedőgép. A Szomszédok Vágási Ferije a sorozat elején — nyomdászként — még ilyennel kereste a mindennapi kenyerét, amíg a modern kor őt is a számítógép Kasik György gépiszedő írt sorok elé nem ültette. A Gutenberg- galaxis végét is reprezentáló nyomdagépet Tóth József tmk-s újította fel, suvikszolta fényesre, tisztára. A „kiállítási darab” viszont nagyon magányosnak tűnt, hiányzott, hiányzik önnön zaja-zenéje, az ékszíjak körforgása, az ólom- rúd olvadása, a billentyűzet fürge ujj-játéka. Egyszóval: élettelen szegény. Fotó: Csóró Egy röpke időre viszont valószínűleg jól érezhette magát: egykori társa, kezelője — Kasik György — melléje ült, a billentyűzeten tartott ujjak végigszaladtak a betűkön. — Milyen érzés a gép mellett ülni? A volt géped mellett — kérdem tőle. — Hát jó, milyen lenne?! — feleli tömören, aztán határozatlanabbá válva, mintegy önmagával bíbelődve válaszolgat még mindig a feltett kérdésre. — Jó — végül ennél marad. — Mesélnél magadról és e gépről? — A nyomdászat nagyon vozott, így ezt a pályát választottam. A régi nyomdában kéziszedőnek tanultam, kiemelt órabérrel szabadultam 1960-ban. Később a Kelet-Ma- gyarország című megyei lapot tördeltem, e foglalkozást szakszóval mettőrnek nevezik. Közben katona voltam Aszódon, a leszerelést követően egyre gyakrabban ültem le a gép mellé. Mit mondjak, megtetszett a dolog, s 1965-től 1987-ig gépiszedőként dolgoztam. A- Az évék alatt hány betűt üthettél le? — Ezt már többen is megkérdezték tőlem. Naponta körülbelül 50 ezer leütés volt, ezt összeadva, szorozva — szóval ki lehetne számolni. Csoportvezetőként dolgoztam, így nekem még kedvezményem is volt, némelyek naponta ettől többet is teljesítettek. — Oda tudtál figyelni szedés közben a szövegre is, azaz volt-e közben olvasmányélményed? — Igen, főleg ha szexkönyvet szedtem. De félretéve a tréfát, nagyon jó olvasmányokhoz juthattunk így, ráadásul munkaidőben. Ezért is szerettem ezt a szakmát, meg aztán maradandót is alkothattunk. Az ember kezébe vesz egy szép könyvet, s nem kevés örömét lelheti abban, hogy az ő keze munkája is benne van. Szép .szakma ez. — Miért hagytad abba? — Azért, mert kaptam egy infarktust, azt követően pedig leszázalékoltak. Ma már ez a gép, akárcsak magam is — a múlté. A jelen a számítógépé. — Elárulnád, hogy mit ütöttél le a gépen? — Mivel nem önt ki ólomsorokat, maradjon ez a kettőnk titka. Lefler György „Pályám során első volt az ember” — Dr. Csüllögh Ferenc a Jósa András megyei kórház szemészeti osztályának vezető főorvosa 26 évig irányította az osztály munkáját. A több mint negyedszázad elteltével az ember visszatekint, és most arra kérem önt, ossza meg olvasóinkkal az ön életének, pályájának rövid történetét. —- Vésztőn születtem 1931- ben földműves család gyermekeként. Középiskolai tanulmányaimat állami ösztöndíjjal a szeghalmi Péter András Gimnáziumban majd a debreceni református kollégiumba végeztem. 1950-ben felvettek a Debreceni Orvostudományi Egyetemre. Az egyetemen már második évben bekerültem az élettani intézetbe, ahol tanulókört is vezettem, amit a szemklinikára való kinevezésem után is megtartottam. 1955. november 1-jén szigorló orvosként neveztek ki a szemklinikára, amely jó iskolának bizonyult. Összehasonlíthatatlanul többet operáltunk, mint budapesti kollégáink, ezért ha velük találkoztunk, nem mertük nekik megmondani, hogy szám szerint mennyit operálunk, mert féltünk, hogy a barátságLX1 lan. — Az egyetemen eltöltött évek után hogyan nevezték ki a megyei kórház szemészeti osztályának élére? — Az elődömmel, dr. Zempléni Bélával jó kapcsolatom volt, akinek halála után közvetlenül még nem pályáztam meg a nyíregyházi szemészet vezető helyét, s hogy miért nem? Jól éreztem magam Debrecenben, szerettek velem dolgozni. Másérészt volt Nyíregyházán egy kiváló adjunktusnő, dr. Tarnóczky Klára, gondoltam, adja be ő a pályázatát. S hogy mégis pályázó lettem, azt végül is neki köszönhetem, hiszen úgy volt, hogy elmennek Nyíregyházáról, és ő emiatt nem pályázott. Ha viszont kútba esik terve, és mégis maradnak, akkor ő szerette volna, ha én lennék a főnöke. Végül a hat pályázó közül rám esett a választás. így neveztek ki 1969 novemberében osztályvezető főorvosnak. Akkoriban három orvost találtam az osztályon, akik azóta is velem dolgoznak, amire máig is büszke vagyok, í Dr. Csüllögh Ferenc kát velem. (Dr. Tőzsér Mária, dr. Fazekas Ilona, dr. Kovács Mária főorvosnők.) Az akkori négy orvossal szemben ma már 14 orvos dolgozik a szemészeti osztályon. Amikor ide kerültem, gyakorlatilag használható műszer alig volt. Rendkívül elavult, elhasználódott műszereket találtam, amit keserves munkával sikerült korszerűbbekre kicserélni. Feladataim közé tart/v7/xff Vi/xm; o -7 oH-AriKan oo\/ szakrendeléssel működő betegellátást fejlesszem. Büszkén mondhatom, hogy ma már öt szakrendelés, három felnőtt, egy gyermek és egy ambuláns rendelő működik, ami európai viszonyokban is jónak mondható. Az osztályok és a rendelők munkája mellett nem kis feladatot és kihívást jelentett számomra, hogy 1971 októberében megbíztak a kórház igazgatásával. Akkoriban a vezetőim mondták: mindössze másfél hónapról van szó, és lett belőle két év. Nagyon zűrös helyzetben vettem át a kórház vezetését, de állíthatom, hogy az utódomnak egy gazdaságilag, műszakilag rendben lévő kórházat adtam át. Örülök annak, hogy vezetői pályám során munkatársaimat sikerült révbe juttatnom. Amíg lehetőség volt rá, kétévenként küldtem továbbképzésre orvosaimat, és műtősnőimet is. Pénzügyi okok miatt erre ma már csak ötévenként van lehetőség. A szakvizsgára készülő orvosaim mindenkor be—lÉÜ MdÉtfükaÉi . vezető munkatársaimmal, és a szakorvosokkal közösen segítettünk a szakvizsgák letételében. Más szemészeti osztályon és intézményben az adjunktusi kinevezés előtt állónak sem volt akkora műtéti száma, mint az én szakorvos jelöltjeimnek. Ez csak úgy volt elérhető, hogy én nem ragadtam magamhoz a műtéteket, hanem tisztességesen osztottam és mindig figyelembe vettem, hogy a szakvizsgákra készülő műtétekhez jusson. — Főorvos úr, 26 év távlatából mire gondol vissza szeretettel, büszkeséggel, és vágyakozással. — A műtőt sikerült országos, sőt európai szinten jól felszerelni. Igaz, hogy az operá- ló-mikroszkóp elég későn jött meg, és akkor is hiányosan. 1992-ben a paneleket sikerült kicserélni benne, és ekkor tudtuk indítani a műlencse-beül- tetést, amit azóta is sikerrel folytat az osztály. 1995-ben a szemlencse beültetések száma akár elérheti az 500-at is. műtősnőket el tudtam küldeni tapasztalatcserére, továbbképzésre. Ezeken a továbbképzéseken elsajátíthatták a szemészeti mikroműtétek minden fortélyát. — Mennyire fáj elmennie? — Úgy érzem, nem kell szégyenkezve itthagynom az osztályt. Alapjában véve a nyugdíjba vonulásomat a körülmények megkönnyítik számomra. Nem csak azért, mert erre tudatosan felkészültem. Az egészségügy viszonyai mára jelentősen megváltoztak, ez ami ma az egészségügyben van, tőlem idegen, ezt én már megtanulni, megszokni és elfogadni nem tudom. Nekem pályám során első volt az ember. Az volt az elvem, hogy nincs betegem, hanem a kórháznak, az osztálynak van betege. Büszke vagyok arra, hogy a szegények orvosának neveztek, mert életemben soha pénzt nem kértem a betegektől, de lehetőleg még el sem fogadtam. Mára megváltozott a világ, pénzt nem csak elfogadni lehet, de kérni is kell. Én ezt már nem is tudnám csinálni. Életem további részében a szakmám mellett a családomnak kívánok élni, hiszen négy gyönyörű unokám van. T/7CCV Tnmnc ~1 »Rlt al
