Új Kelet, 1995. augusztus (2. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-09 / 185. szám
10 1995. augusztus 9., szerda Közelkép UJ KELET Előre kell nemet mondani! (Beszélgetés Verebes Istvánnal, a Móricz Zsigmond Színház igazgatójával) 1995. július 31., Budapest. Izzó kőkatlan. Belváros, Tüköry utca, olvadó aszfalt. A hőségtől elkínzott emberek mind visszahúzódnak a hűvösebb épületekbe. Kivéve Verebes Istvánt, aki, dacolván a pesti nyárral, az utcán vár. Hiába, ő már csak ilyen magyar „Pompei-i strásos”-fajta. Ha megbeszéltük, hát ő ott van. Mindig is ilyen volt... Hiteles és szavahihető. • Emlékszem — réges régen —, még gimnazista korunkban egy hasonlóan forró délután valahol a Körúton találkoztunk. Te rendeztél valamit, ott volt „a” Gálvölgyi is, meg Szebeni Andris (aki — azóta más vizekre evezvén — ma már a Playboy főfotósa). — Hogyne. A Madách Gimnázium Thália Stúdiója! Erzsébetvárosi Művelődési Ház. Lenin körűt 32. Évi négy bemutató. Hogyne... • Megvallom, én azt hittem, hogy valamilyen árnyas vendéglőben vagy egy medence mellett talállak, amikor felkértelek az interjúra, de azt mondtad, hogy a Komédium előtt, a Tüköry utcában vársz, így se „árny”, se medence. Mond, Te hogy nem pihensz? — Néha nyáron is kell színházat csinálni, színházat vezetni pedig nyáron is mindig kell. Ez amolyan tehetetlenségi erő... Épp most építik az öltözőket, a klubot. Annál is inkább előtérbe került ez a kérdés, mert a napokban szembesültem nem teljesített ígéretekkel. Ez egy új tendencia. Valami olyasmi kezdődött el, ami hirtelen megkérdőjelezi előttem elöljáróim szavahihetőségét! Ilyenkor egy karakán vezető bedobná a törölközőt, de dolgom van még itt, és kötelezettségeim vannak a társulat tagjaival szemben. Ok száz százalékban szavaztak bizalmat nekem, amikor fekete és fehér pingponglabdákkal demokratikus választás elé állítottam őket. Előre elhatároztam, hogy ha a támogatottságom 75 százalék alatt lesz, nem pályázok újra! A titkos választás egyértelműen mutatta, hogy némileg bíznak bennem, vállalják a nehéz, anyagilag méltóságon aluli körülményeket. Az elöljárók a klubban biztosítottak 2 millió forintnál, és utólag nemet üzentek. Velem lehet kompromisz- szumot kötni, de döntések előtt, s nem kész helyzet után! • Pista! Olyan hangokat is hallani... — Igen, hangok azok vannak. Tettek már kevesebbek! • Értem. Szóval azt beszélik, hogy a budapesti Játékszínt szeretnéd a Móricz Zsigmond Színházzal összevonni, illetőleg a két intézményt egy igazgatás alatt működtetni. Mi igaz ebből, és milyen kondíciók mellett tervezed a megvalósítást? — Igen, a hír igaz. Arról van szó, hogy ez egy valószínűleg novemberben kiírt pályázat, amit én, illetve mi, tehát a nyíregyházi színház meg akarok, akarunk pályázni. A Móricz Zsigmond Színház két játékszerének méretei ugyanakkorák, mint a Játékszíné, tehát az előadások cseréje minden technikai nehézség ellenére kivitelezhető. A tervek szerint négy előadást mutatnánk be — négy garantált sikerdarabot — évenként mind a Móricz Zsigmond Színházban, mind a Játékszínben, Pesten — a bemutatók „helyet cserélnének”. így kéthavonta változna a társulat állomása. Természetesen az adottságoknak megfelelően kisebb létszámú darabokban gondolkodom. Az első időkben lehetséges, hogy ez némi feszültséget okozhat majd a társulaton belül, hiszen biztos, hogy nem mindenki és nem azonnal kerül Budapestre is, azonban ezt az idő majd megoldja, hajói dolgozunk, egyszer minden művészre sor kerül. • Azt mondtad, hogy garantáltan sikerdarabokat mutatnátok be. Mondanál konkrétumot is? — Hogyne. Éppen most kértem fel Tolcsvayt egy rockballada megírására, amelyhez a Ház a sziklák alatt című régi magyar film Tatay Sándor által megírt szövegkönyvét vesz- szük alapul. • Anyagilag mennyire reális a színházak ilyen összevonásának a lehetősége? — A terv gazdaságos is. A Játékszín az 1997-es évadban már idei költségvetésének 70 százalékából is működhetne. A nyíregyházi színészek — mivel Pesten fellépti díjas rendszerben játszanának — havonta átlagosan 16-30 ezer forinttal többet keresnének. A jövedelem növekedésén túl azonban nagy jelentősége van színészeink „piacosításának” is. Mivel a Játékszínben a tervek szerint minden előadásunkban lenne egy „pesti sztár”, így a dolgok logikája szerint Nyíregyházán kéthavonta olyan bemutatók lennének, amelyekben országos „ízeket főznénk ki”. Ez pedig egészen bizonyosan pezsdítőleg hatna itteni keresletünkre is! A műsorrend szerkezetét azonban ehhez nagyon is át kell alakítani, mert a Móricz Zsigmond Színház nem repertoárszínház lenne, hanem úgynevezett an svit-rendszer- ben játszana, sorozatban egy darabbal, amíg van rá érdeklődés. • Mindez nagyon kecsegtetően hangzik. Mikor tudhatunk ez ügyben biztosat? — Végleges választ az év végére kellene kapnunk, természetesen csak akkor, ha hivatalosan is kiírják a pályázatot, mert itt ebben is várható némi kavarás. Biztos, hogy többen is pályáznak majd a Játékszínre, akik döntenek, azoknak alaposan kell mérlegelniük, hogy később se velünk, se mással ne bőgjenek le. • Ez az egész cáfolja azokat a mendemondákat, amelyek azt sugallják, hogy szándékodban áll elmenni... — Addig maradok, amíg van dolgom Nyíregyházán, és amíg épeszű kondíciókra számíthatunk... • Mennyire kötődsz magához a városhoz? Hiszen már két éve, hogy közöttünk, velünk élsz. lyen áron? Ami miatt most nincs. Hiszek egy vezető anyagi, erkölcsi feddhetetlenségében. Én a szponzori pénzekhez sem nyúltam, pedig hidd el, hogy eddig is minden nehézség nélkül felvehettem volna milliókat, méghozzá teljesen hivatalosan! Az azonban megérne egy misét, hogy máshol és máskor is így gondolkodnak-e. • Hajói értem, az ellenőrzés hiányáról is beszélsz... — Nem! A nyíltsisakos, tiszta és őszinte beszédről. • Szerinted miért nem ellenőrzik az arra hivatottak eléggé az ellenőrizendőket? A felvétel tél végén készült Verebes Istvánról. Azóta a világ változhatott, Verebes gesztusai aligha Fotó: Bozsó — A városi értelmiség az elmúlt két évben mondhatni megkerestetett a színház által. Annak ellenére, hogy egy színházban reggel 8-tól 24 óráig folyamatos az „üzem”, tehát sok időm nem marad a városban reprezentálgatni, sok fontos kapcsolatot sikerült kialakítanom. Vannak jó és vannak elvbarátaim a városban. De- marcsek Gyuri, Bürget Lajos, Mádi Zoli, Tompa Andor... Nagyon meglep, ahogy sok minden működik, vagy éppen ahogy más meg az istennek sem működik, ami működhetne. • Pontosítanád, amire itt célzói? — Természetesen. A Szabadtéri Színpad gazdátlan. A könyvelésekben ellenőrizhető, hogy a nagyszínházi javakat hogy és mennyiért herdálták el arra fogékony másodhegedűsök. Az a véleményem, hogy ennek alapján minden nehézség nélkül bűnvádi eljárást lehetne kezdeményezni. Azonban én a magam részéről nem tartottam volna ízlésesnek, holott jogos lett volna. A legegyszerűbb példát véve alapul: meg lehetne nézni, hogy „tűnt el” egy értékes zongora. Hogy és mi— Azt kell mondanom, hogy egyesek túl sokat tudnak egymásról ahhoz, hogy ehhez hozzáfogjanak! • Konkrétan mire gondolsz, amikor azt mondod, hogy adott esetben az istennek sem működik, aminek működnie kéne? — Mádi Zoltán, majd később Felbermann Endre alpolgármester úr kérésére két tervezetet is kidolgoztam a szabadtéri színpad nívós és gazdaságos használata érdekében. Mondanom sem kell, hogy mindez komoly többletmunkát róna rám, de értelmes körülmények közepette csináltam volna... Az azonban mégiscsak enyhe túlzás, hogy egyesek, akik felkértek, úgy akarják ezt beállítani, hogy ÉN akarom megszerezni magamnak a Szabadtéri Színpadot! Röhögnöm kell!... • Most jól értem? A Mandala Színház tevékenységére célzol? — Én nem célzok, hanem kérdeznék! Hallomásból értesültem budapesti színházvezetők javadalmazásáról, arról, hogy egy-egy ilyen vendégrendező ugyanannyi pénzt kap annak fejében, hogy három napig dolgozik a társulattal, mármint a Mandala Színházzal, mint ha a Móricz Zsigmond Színháznál egy hónapig keményen dolgozna. Csak azért beszélek erről, mert ez is közpénz! • Én pedig balgán azt reméltem, hogy a közeljönőben valamilyen együttműködés várható. — Önmaguk megítélésekor sem emberileg, sem művészileg nincsenek olyan józan állapotban, hogy ez az együttműködés a Móricz Zsigmond Színház számára értéket ígérne. Számomra ugyanis a színvonal a legfontosabb. • Várhatóan kik rendeznek a következő színházi idényben? — Továbbra is fiatal vendégrendezőkre kívánunk támaszkodni, így előreláthatólag Ba- gosy László, Telihay Péter, Galambos Péter, Gctrdos Péter és Victor Frunza közreműködésére számítunk, egyébként utóbbi az év rendezője volt Romániában. • Láthatunk majd új színészeket a színpadon? — Igen, bár nem sokat. Goór Nagy Mária színiiskolájából leszerződtettük Róbert Gábort, és egy pesti alternatív színházból — a Nap körből — a 24 éves Szabó Mártát, akit nagyon nagy tehetségnek tartok. • Csak nem azt akarod mondani, hogy neked már arra is futja az idődből, hogy alternatív színházakba járj? — Ez is a dolgom. És az egyedülállóan nagyszerű Saf- ranek Károly is hozzánk szerződik januártól. Azért csak januártól, mert későn szólt, hogy újra jönne. • Kiket szerződtetsz legszívesebben? — Számomra mindig az a fontos, hogy az új tag „kom- paktábilis” legyen a társulattal. A színészi foglalkoztatottság az első, mert az ad boldogságot a színésznek, ha színen lehet. Még mindig sok jeles tartalékkal és különleges adottsággal rendelkeznek a mieink. Elkelne még a színháznak egy amolyan igazi ifjú hős, de hát hol van? Sehol. Olyan valakire gondolok, aki eljátssza a Don Carlost vagy a Cidet... Egy igazi jó kiállású, tehetséges kan! Az ilyenek azonban valahogy mind őrző-védő kft.-kbe mennek. • Talán nem divat manapság az egészséges, igazi férfi típusa? — Ezért a szűkös nyíregyházi perspektíváért cserébe nem. • Mi a véleményed a ránk árasztott amerikai kon- zervkultúráról? — Egyszerűen megöli azt az életmódot, ami a valódi értékeket célozza. Mi például a McDonald's reklámszlogenje? „Jó itt enni, jó itt lenni!”... Ha ott valóban jó lenni, akkor tényleg vége a világnak. A Széchenyi Könyvtárban — igen, ott jó lenni, de nem egy gyorsbüfében. Nálunk a színházjegy ára lassan egy korsó sör árával azonos. Siralmas, hogy például a tanárképzősöket eddig nem tudtuk nagy számban becsalni a színházba. Pedig egyszer-két- szer láttam, amint egynél jóval több körsó csúszik le a torkukon... Nem a statisztikával van bajom. A színháznak 120 ezer nézője volt az elmúlt évadban, tehát, ha úgy vesszük, egyszer minden nyíregyházi lakos volt színházban. A baj az, hogy inkább „nyájként terelhetők be”, s nem érdeklődő, kíváncsi individumként. A színház megalakulásakor 11 ezer felnőtt bérletes volt, én két éve már csak 2300 felnőtt bérlőt fogadhattam. Most az évadot 4200 bérletessel zártuk, de nagyon remélem, hogy az újat öt-hat- ezerrel nyithatjuk. Mit is várok én? Polgári, értelmiségi inspirációt, aminek egyik igénye, hogy hetente színházba jár. Miért nincs Nyíregyházán egy rendes kávéház?! Miért nem üzlet a kispénzűek maradék forintjaiból megélni? A gondolatnak is van extraprofitja, csak kicsit később kamatozik, mint egy áruház... Palotai István Munkatársunk kíváncsi lett volna—ma is az—a Mandala Színház vezetőinek véleményére, akik nyilván másképp látják a helyzetet. Egyelőre elérhetetlenek voltak, bizonyára éppen zsúfolt nyári programjuk miatt. Továbbra is szívesen adunk helyet az ő véleményüknek is. (— a szerk.)
