Új Kelet, 1995. augusztus (2. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-28 / 201. szám
UJ KELET Tiszabecs 1995. augusztus 28., hétfő 5 Tiszabecsi sorsok Eltitkolt kitüntetések — Amit ezek a mostani vezetők csinálnak a magyar néppel, ilyen még nem volt — fakad ki Pinczés József, amikor megtudta, hogy újságíró vendége van. — De ezt nem lehet beírni az újságba, jobb, ha nem is feszegetjük. Nemcsak a kommunistáknak nem lehet hinni, hanem a Bibliának sem, azért én nem is olvasom, mert Adóm és Éva nem volt. Jobb könyveket olvasok, mert csak azt szeretem, amiben az igazat írják. Van is több mint száz Elet és Tudomány című lapom meg Magyarország és a Világ történelme. — Egy világégésben ön is részt vett. — 1941 októberében bevonultam katonának. Volt a c'sendőrségnél egy névrokon tábornok, írtam neki egy levelet, hogy nem akarok harcolni, mert nem a magyar nép érdeke a háború. Azt hittem, hogy bezárnak a levél miatt, de helyette a frontról visszahoztak és beöltöztettek csendőrnek. Amikor bejöttek a szovjetek, Debrecennél átálltunk az önkéntes magyar hadseregbe, és az ő oldalukon harcoltam, hogy a németeket kiűzzük Magyarországról. Ki gondolta akkor. Pinczés József és félesége — Régi keletű ez a tudományos érdeklődés?-— Nekem csak hat elemim van, de még ahhoz a magyar földműves réteghez tartozom, amelyik nyáron dolgozott, télen meg behúzódott a hideg elől, és olvasott. 1970-ben leszázalékoltak, azóta több időm jut a világ dolgainak megismerésére, ezért olvasok sokat. Nem a tudomány érdekel enge- met, hanem az, hogy honnan is lett az emberiség, kik élhettek ezer évekkel ezelőtt Tiszabecs- nél, milyen volt a Trianon előtti nagy Magyarország élete. Csak azt nem szeretem az egész történelemben, hogy olyan sok volt a háború és mindig, a bankárok jártak jól belőle. hogy az egyik kitakarodik, a másik itt marad. — Okozott ez önnek személyre szóló problémát? — Amikor a demokratikus hadsereg megalakult, szakaszvezetői ranggal még századparancsnoki beosztásom is volt. Aztán '48-ban elkezdődött a tisztogatás, leszereltettek, rendőri felügyelet alá helyeztek. Nem tapadt a kezem senki tulajdonához, szegény földművescsalád gyermeke voltam, mégis, a mai napig üldöznek a nép államában. Evek óta a faluba sem megyek én már, annyira visszahúzódtam, inkább a harmonikámon játszom, meg a tisza-parti köveket ku- tatgatom. —A faluban azt mondták, ön kitüntetéseket is kapott, nem értem az elkeseredettségét. — A feleségemmel ketten kapunk tizenkilencezer forint nyugdíjat. Havonta több ezerbe kerül a gyógyszer. Megírtuk a közgyógyellátásra a.kérvényt, de a polgármester már többször visszautasította. Még azt sem veszik észre, hogy segíteni kell rajtunk, mert nagy tábla földeket arattunk le a feleségemmel. Ezek a mostani kommunisták azt sem értékelik, hogy a szovjetek oldalán harcoltam a hazámért, ami az életembe is kerülhetett volna.-— A kitüntetésekkel járó pénz csak segített valamit. — Nem adtak nekem egy fillért sem, mert még az elismeréseket is eldugták ezek az itteni kommunisták. Az elsőt '70- ben kaptam, Losonczi Pál és Cseterki Lajos írta alá. A tiszabecsi tanácselnök visszaküldte az érmet és az oklevelet, ami az első önkéntes magyar hadseregben való részvételért járt. A második kitüntetést a Független Demokratikus Magyarországért '90-ben kaptam, felhívattak a tanácsházára, még le sem ültettek, átadták, és azt mondták, „na vegyünk elő egy pohár pálinkát”. A harmadik elismerésemet maga Horn Gyula írta alá. Az újságban közölték a névsort, abból tudtam, hogy én is kaptam. Vártam, hogy átadják, de múltak a hetek. A lányom elment a polgár- mester lakására is, de nem akartam semmiről tudni. Amikor Nyíregyházáról Kovács András közbenjárt, akkor előkerült az emléklap. Felhívattak, a polgár- mester ült az asztalánál, a helyettese meg semmit sem szólva átadta. Legalább annyit megérdemeltem volna, hogy felállnak egy hetvenhat éves ember előtt. Esküvő és fegyelmi Beregi András feketepataki születésű, de már majdnem ötven éve tiszabecsi lakos. Ma már romantikusnak tűnik az ő házassággal megpecsételt letelepedése, de az öt évtizeddel ezelőtti események akkor sok veszélyt jelentettek. — Amikor az amerikai fogságból elengedtek, Tiszabecs- nek vettem az irányt, mert a folyó túloldalán, Tiszaújlakon lakott a nagybátyám. Már tudtam, hogy Kárpátalja megint gazdát cserélt, a Szovjetunióhoz csatolták. Tudni akartam, hogy mi van a szülőfalumban, ezért az akkor szokásos érintkezési formával, a folyón átki- abálással kérdeztem meg nagybátyámat. Azt mondta, ha jót akarok, ne menjek haza, mert itt vannak az oroszok. Elszegődtem itt, a faluban egy családhoz, akik a munkámért elláttak ennivalóval. — Miért nem ment a határtól távolabb, veszélytelenebb helyre? Beregi András —Megismerkedtem egy itteni lánnyal, akivel házasságkötést terveztük. Csak az volt a baj, hogy a zsoldkönyvemen kívül más, a személyazonosságomat igazoló papírom nem volt. Kellett a születési anyakönyvi kivonat, de az meg csak Feketepatakon volt. Rászántan magamat egy olyan lépésre, ami még ma is hátborzongató. A Nagy szigetnél, ahol egykor Rákóczi is átkelt kurucaival, átgázoltam a Tiszán ’46 szeptemberében. A katonák minden mozgó alakra felszólítás nélkül lőttek, de szerencsém volt, mert a járőrözés még nem volt sűrű. Visszafelé mégis annak köszönhettem az életemet, hogy a nagybátyámat, aki a töltésig elkísért, elfogták, és amíg bevitték, vallatták, visszatértem a becsi oldalra. Amikor átértem, idegösszeroppanást kaptam, egy csordás öltöztetett fel és ápolt, amíg magamhoz nem tértem. Megvoltak a papírok a házasságkötéshez, de nem akartak összeesketni bennünket, mert azt mondták, nem vagyok magyar állampolgár. A jegyző megszánt bennünket, és titokban megtartotta az esketést. Kapott érte egy fegyelmit, de akkor már nem lehetett megmásítani a történteket. Az oldalt írta és fényképezte: Aradi Balogh Attila Előrehaladni — hátrányos helyzetben Gönczi Kálmán először indult a választásokon, önkormányzati képviselő lett. A második legtöbb szavazatot kapta a tiszabecsi választóktól az ÁFÉSZ helyi élelmiszerboltjának vezetője. A megérdemelt siker okáról, az önkormányzati munka mindennapjairól kérdeztem a boltvezető urat. — Hogy minek köszönhetem a választók bizalmát? Látja, ezen még nem gondolkodtam. Biztos köze van hozzá annak, hogy itt éltem életem eddigi részét, ismernek az emberek, tudják, hogy közülük való vagyok. — Milyen meggondolásból fogadta el a választók ajánlását a képviselőségre? — Többen úgy ítélték meg a faluban, hogy az elmúlt ciklusban lehetett volna többet tenni a településért. Ez elgondolkodtatott engemet azon, hogy mennyire tudom segíteni községünk fejlődését s hogyan tudnék az előrelépésünk érdekében szavazni, szólni. — Most már a megvalósításról is van képe. — Az előző négy évvel nem akarok foglakozni, mert abban nem vettem részt. Lényegében most sokkal szűkebb a mozgásterünk, mert nem kapunk annyi pénzt az államtól, mint akkor. Ami az előző kormány idején kihasználatlanul maradt, azzal kár foglakozni. A napokban volt önkormányzati gyűlésünk, akkor jelentette be a polgármester. hogy megkaptuk az önhibáján kívül hátrányos helyzetű településeknek ítélt támogatást. Csak megemlítette, de még nem tudjuk, mire költjük, viszont sokat segít rajtunk. — A pénz mindig jól jön egy olyan faluban, ahol most vezetik a gázt. — Ez lakossági hozzájárulással épül. Közös intézményként működtetjük Uszkával és Magosligettel az iskolát, ebbe tervezzük a gáz bevezetését, ősztől az ingyenes étkeztetést, a térítésmentes tankönyveket. — Ezzel egy kicsit már a múltat is felelevenítjük. — Igen érdekes volt a községünk működése. Székhelyközségi szerepünk volt, hozzánk tartozott Milota, Tiszacsé- cse, Tiszakóród, Uszka. Magosliget. Volt ebből sok előnyünk, mert igazán sokat a tanácsi időkben fejlődött Tiszabecs, akkor voltak nagyobb beruházások. — Az önkormányzat anyagi helyzetén segített a hátrányos helyzetűek támogatása. De milyenek a lakosság életkörülményei? — A legközelebbi város. Fehérgyarmat, közel harminc kilométerre van tőlünk. Ott is megszűntek a munkalehetőségek. Kivették az emberek a földeket, hogy gazdálkodjanak, de ilyen ráfordítási és terményárak mellett ez jelenleg nehéz. Ha a mezőgazdasági munkától is elveszik az enberek kedvét, akkor ezen a vidéken nem tudni, hogy mire számíthatunk. A mérleg in ehe középén \an Elhívás szolgálatra Három hangszeren játszik Németh Ildikó komoly lány. Most harmadik éves a Református Teológiai Akadémián. Közel öt évvel ezelőtt, amikor a fehérgyarmati gimnáziumba járt, akkor döntött úgy, hogy a teológián folytatja tanulmányait — Korábban is jártam templomba, de a középiskola harmadik évében kaptam elhívást egy imádság-párbeszédben, hogy Isten szolgái közt a helyem. Korábban téves elképzeléseim is voltak a lelkészi pályáról, a televízió rossz közleményei miatt, mert azt sugallták, hogy a papok visszavonult életet élnek. — Egy fiatal lány viszont vágyik a szórakozásra. — Sosem gondoltam a dorbézolásra, de mindig szerettem élni az életet. Amikor az elhívást követően döntöttem a további pályámról, más lett az értékrendem is. Más lett az értékes és más az értéktelen. Eleinte voltak vívódásaim, de tudtam, hogy nem rossz irányba, valamilyen szektába, hanem Isten szolgálatába szegődtem. Azt még nem tudom, hogy lelkipásztor leszek-e, de azt igen, hogy jól döntöttem. — Hogyan fogadták a szülők az elképzelést? — Szüleim szabad embernek neveltek, aki már tizennyolc évesen felnőttként dönthet. Ebbe az elképzelésembe se szóltak bele. A családi harmónia azóta is az értékrendemhez tartozik. Már óvodás korában felfigyeltek Csala Éva kifinomult hallására. Ekkor javasolták édesanyjának, hogy zenetagozatos iskolába írassák. Ma már másodikos a tehetséges lány a debreceni Kodály Zoltán Zene- művészeti Szakközépiskolában. Kilenc éve a csellóval kötött tartós barátságot, de zongorán és hegedűn is játszik.
