Új Kelet, 1995. augusztus (2. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-23 / 197. szám
12 1995. augusztus 23., szerda Kultúra UJ KELET A Kolozsvári Állami Magyar Opera a Szabadtéri Színpadon élő Bánk Egy Ünnepi, operához méltó hangulatban ült a közönség az előadás kezdetére várva. Szólhatott ez az operának is, azonban mégis más volt... Az öt haldokló fáklya fénye olyan élővé tette a díszletet, hogy szinte már-már a Szabadtéri Színpad állandó építményének tűnt. „Idegenek húzzák a talpalá- valót”. „Őseink birtokán földönfutók vagyunk”. Az operakedvelők mindannyian ismerik ezeket a sorokat, azonban most különösen erős hangsúlyt kaptak... Az egész előadásra nagyon jellemző archaikus stíluson visszatarthatatlan erővel izzott át a rendezői koncepció, ami újabb — és a nemzetiségi életérzésre nagyon is jellemző — értelmezési síkokat nyitott. A szinte „a semmiből” előtűnő és Melinda minden menekülési kísérletét meghiúsító udvaroncok így útonállóknak is értelmezhetők, legalábbis a rájuk rótt „feladatokat” illetően. A mindenütt jelen lévő, néma és leselkedő hatalom tányémyalói még a szerelmi vallomásoknál sem „restellettek” hallgatózni. A játéktér olyan, mint egy katlan, ahová „le kell menni” mindenkinek, kitéve önmagát a ful- lasztó pressziónak. Ebben a közegben a hatalom mindig felülről támad, és ez olyannyira tudatosan vállalt koncepció, hogy Bánk számára még az ár- mánykodó udvaronc, Biberach is sérthetetlen magasságokban van, kardjával sem érhetné el. Akkor is érezhető forradalmi feszültség a képi megfogalmazásban, amikor erre szövegbéli utalás nem történik, így például az első felvonás zárójelenetében. A II. felvonás egyértelműen Tiborc- és Melinda- központú, úgy a rendezés, mint a művészi megszólaltatás vonatkozásában. Marton Melinda egyértelműen ebben a felvonásban, és főleg a pianisszi- móiban nyújtja a legmaradandóbb művészi teljesítményt. Melindája itt sok esetben emlékeztet Naményi Lili hajdani operai megfogalmazásaira. A III. felvonás egy látomás. Elhagyván a szokványos Tisza- parti helyszínt, a rendező — a kiváló kolozsvári színész és rendező, Dehel Gábor— a történéseket, nevezetesen Melinda öngyilkosságát egy amorf helyszínre komponálta át. A nézőt az a kissé nyugtalanító érzés kerítheti hatalmába, hogy vajon valóban igazak-e Tiborc szavai az IV. felvonásban? VaÁllami Magyar Opera — Kolozsvár 3 felvonásban. Bi"n üredeU open átírt.' BÉNI««itt' ‘l"lí E1ÜU1L »1®® a nemzetl ntololA , „***. d* karnagy3" l.*cbU-.» « PEST, í RtF.K0UÍ«luMJ 11,11 ’ t-< i i tt> A Bánk bán kolozsvári bemutatói brkel rerenc i866,1906,1949,1957, 1810-1893 1993 Igazgatók évnyitója A megyei pedagógiai intézetben dr. Kuknyó János igazgatótól az augusztus 22-ei tanévnyitó igazgatói értekezletről érdeklődtünk. — Az igazgatóhelyettesek országos konferenciája óta csupán szusszanásnyi időjutott a „csapatnak”, s most újabb rendezvényt tudnak maguk mögött. A kettő ösz- szefügg-e? — Szűkebb értelemben nem — válaszolt dr. Kuknyó János —, hiszen az igazgatóhelyettesek országos konferenciájának más volt a célja: egy munkakör tartalmi elemeinek a megbeszélése, a változó idő követelménye szerinti átfogalmazása volt, nevezetesen az, hogy az igazgatóhelyettesek mindinkább az oktatási intézmények általános menedzsereivé váljanak. A rendezvényre döntően ők jöttek el, míg a mostani értekezletünkre a megye általános és középiskoláinak az igazgatóit vártuk. Tágabb értelemben véve fellelhető az azonosság is, hiszen itt ugyancsak szóba kerül a NAT (Nemzeti Alaptanterv), bizonyos oktatáspolitikai kérdések, a vizsgarend- szer stb. A tanávnyitó értekezlet nálunk hagyomány, a mostani, az 1995—96-os tanévet előkészítő éppen a huszadik volt, tehát szerény évfordulót is jelent. A kollégák ezt a tanévnyitót mindig is igényelték, hiszen az iskoláknak minden évben megvannak a sajátos feladatai, nincs két egyforma tanév, mindemellett lehetőséget ad a személyes találkozásokra, a vélemények kicserélésére. Az értekezletre meghívtuk a megye településeinek polgármestereit is. — Említette a tanévek sajátosságait. Az elkövetkezendő miben lesz más? — Az új tanévben nehéz anyagi helyzet vár az iskolákra, bár ez már nem számítható újdonságnak. Ennek az árnyékában kell mégis végigvinniük az iskolafejlesztést, a tartalmi megújítást. Itt szempontokat, sok mindent kell együtt értelmezni; ebben erkölcsi segítségnyújtást kell adni, támogatást tudni nyújtani számukra. — A pedagógiai intézetben tervez-e új szolgáltatást? — A korábbi évek szolgáltatásai mellett újdonság lesz az állandó könyvbemutatóhely létrehozása; az úgynevezett mozgószolgálati tájékoztatás, amely lehetővé teszi a megye valamennyi településén a tankönyvek bemutatását. Ugyancsak új dolog, hogy a számítógépes pedagógiai információs rendszer (Internet) megyei bázisa a mi intézetünk lesz. Nem kevés feladatot tervezünk az „Ezeréves a magyar iskola” keretében megvalósítani. Ami ugyancsak nem lesz új számunkra, az a további anyagi források előteremtése pályázatok útján. A tanévnyitó értekezletről videofilmét készítünk összekötőszöveggel, már most élénk az érdeklődés iránta. Az értekezletről röviden: dr. Zilahi József, a megyei közgyűlés elnöke nyitja meg 9 órakor, ezt a délelőtt folyamán két előadás követi, az egyiket Orosz István egyetemi tanár, az Országgyűlés oktatási, tudományos, ifjúsági és sportbizottsága elnöke, a másikat Báthori Zoltán, az MKM helyettes államtitkára tartja. Délután 13 órától három szekcióbán lóban meghalt Melinda? Valóban az ő és gyermeke holtteste fekszik a színen? Nincs valami más emögött...? Amikor a szín üresen marad Melinda „halálát” követően, egyértelmű a rendezői utalás: az emberek elmennek, de a kövek maradnak... A IV. felvonás is több meglepetést tartogat. A halálában is domináns idegen hatalomjelképeként ülve felravatalozott és a játékteret így uraló Gertrudis látványa hátborzongató, ha a nemzetiségi lét a jussunk. A pártütőket is olyan katona kíséri a számonkérés helyszínére, akinek a mellvértjén a mai Szlovákia címere látható... Hiába is hangzik el az opera utolsó sora „Király bosszúivá vagy!”; a rabszíj a pártütő magyarok kezén marad. Az előadás jelmezei hangsúlyozottan magyarosak, de nagyon egyszerűek és korhűek. Valószínűleg erény kovácsoló- dott a kényszerből ugyanis — amint azt Dehel Gábortól megtudtam — a kellékek és a ruhák negyvenévesek. Az opera eredeti partitúrájának színrevitelére vállalkozott a kolozsvári társulat. Ez sikeresen egybeesett eredetiségében a viszonylag kis létszámú zenekar és a közel húsztagú kórus megszólaltatásával. A hagyománytisztelet és gondolatiság ötvöződött az este minden rezdülésében. Lehet, hogy számomra nem volt „modem”, sem grandiózus, lehet, hogy egyik-másik énekes rekedt volt, de aki odafigyelt a színházi megvalósításra is, veretes, értékes előadás tanúja és élvezője lehetett. Palotai István Dr. Kuknyó János Fotó: Csonka R. ban folytatódik a munka, a szekcióvezetők Szűcs Miklós és Boldizsár Gábor, az MKM főosztályvezetői, valamint Füle Sándor kandidátus, főiskolai tanár, akik az értekezlet zárásaként beszámolnak a szekciók munkájáról. Az évnyitó értekezletnek, akárcsak az országos konferenciának, a nyíregyházi Zrínyi Gimnázium ad helyet. — Úgy tudom, a megyei közgyűlés meghosszabbította az Ön igazgatói kinevezését... — Igen, a megyei önkormányzat egy tartózkodással, teljességében újból bizalmat szavazott nekem. Ez nagyon jó érzéssel tölt el. Lefler György Színházat nem lehet titokban játszani i (Beszélgetés Dehel Gáborral, a Kolozsvári Állami Magyar Opera rendezőjével) A Bánk Bán szép sikere után, az operaelőadás rendezőjével Dehel Gáborral beszélgetek. — Mondana pár szót önmagáról? — A marosvásárhelyi Szín- művészeti Főiskolát elvégezvén, rendezői szakon diplomáztam Bukarestben. Ezek után a Kolozsvári Állami Ma- •gyar Színházhoz szerződtem mint színész és rendező. Jelenleg is ott vagyok státuszban,de nagyon szívesen kirándulok az opera világába is. Eddig három Erkel-operát rendeztem, a Hunyadi Lászlót, a Bánk Bánt és a Brankovics Györgyöt. Jelenleg is egy eddig még nem bemutatott Erkel-operán dolgozunk, nevezetesen az István királyon. Az előkészületi munkákat nehezíti, hogy komplett partitúra még nem létezik, úgy gyűjtögetjük össze az anyagot. —Azt akarja ezzel mondani, hogy „többszörösen is sajátos helyzetük ellenére” —ahogy az imént mondta — vállalkoznak egy olyan feladatra, ami végül is az anyaországi operakutatóknak lett volna a dolga. — Nem tudom, kinek lenne a feladata, ha ugyan valóban az.Nekem örömöt jelent, nem munkát. Egyébként is minden segítséget megkapok, amire szükségem van. — Kérem, mondjon néhány szót arról, hogy hogyan jöhet egyáltalán létre egy ilyen előadás, mint a mai Bánk. a ma Erdélyében? Engedik? — Minden híresztelés ellenére engedik. Sőt, támogatják. Kizárólag rajtunk múlik, hogy mit jászunk, hivatalosan senki sem támadott meg még soha. Nem mondom, személyesen kaptam néhány névtelen telefont, hogy kibeleznek stb... Mi vigyázunk a mértékre. Természetesnek tartom, hogy nem lá- zítunk. A mieink egyértelműen hagyományőrző előadások. Ezen belül azonban azt is megengedjük magunknak, hogy például a Mária főhadnagy eredeti változatát vigyük színre, nevezetesen a Kossuth—Gör- gey-jeleneteket is tartalmazót. Román táncosaink hatalmas sikert arattak, és semmi baj sem volt... Én különben szeretem az operettet. Középút. Aki pedig ezen halad, elkerülheti a középszert. Mindent ki kell mondani, amit lehet. Színházat nem lehet titokban játszani. Kötelességünk a közérthetőség, nem szaladhatunk nagyon előre. Egyetlen lehetőségünk a minőség. Ez valóban védettséget biztosít. Mondok egy példát. A temesvári operafesztiválon, ahol az ország összes román és magyar operatársulata bemutatkozott, akkora volt a sikerünk, hogy a román operai elithez tartozó elnök a nagy nyilvánosság előtt minket nevezett meg legjobbként. Aki tehát ezek után minket megtáaz ódiumát, hogy nemzetiségi mércével mér, és kifejezetten ellenséges. Ezt azonban senki nem teszi, senki nem vállalja. —Hogyan állnak anyagilag? A „karcsúsítások" önöknél is éreztetik a hatásukat? — Mint mondtam, a pénzt az állam adja. Az infláció mértékének megfelelő léptékű kiegészítő költségvetési igényeinknek is mindig eleget tesznek. Meglehetősen jóindulattal kezelnek minket. Az utóbbi időkben ugyan szárnyra kelt az a hír — megbízható forrásból —, hogy az állam szubvencióját lényegesen megnyirbálják a hasonló román előadásokéhoz képest. Arra hivatkoznak, és ez végül is akceptálható, hogy a magyar állam is ad nekünk támogatást, így tehát eddig több pénzt kaptunk, mint a román társulatok, ha egybevetjük az összeget. Különben Simon Gábor igazgató úr nagyon sokféle forrást, szponzori pénzt tud még számunkra mozgósítani, ha erre bármikor szükségünk van. — Nem kerültek összetűzésbe Kolozsvár jelenlegi polgár- mesterével? Funár úr nem érdekel minket... Mi a minisztériumnak vagyunk kötelesek beszámolni. Különben „persona non grata” színházunkban, ha akarna sem jöhetne be... — A színházon kívül mivel foglalkozik még? — Több könyvem jelent meg, és több drámámat játszották a színházak. Az írószövetség tagja vagyok. — A Magyar írószövetségé? — Nem. Amikor ez lehetségessé vált, kaptam a Magyar írók Szövetségétől egy kérdőívet. Megalázóan aprólékos, részletekbe vesző, rigorózus nyomtatvány volt. Ki sem töltöttem. Nem, én a Romániai írószövetség tagja vagyok, majd a nyugdíjamat is — ha megérem— onnan kapom. — Valóban vannak éles ellentétek romániai magyarok és románok között? — Fel kell bontani a kérdést, ha pontosan akarok válaszolni. Az iskolázatlan rétegek köny- nyen manipulálhatók, ezért itt előfordult, de nagyon elvétve. Az értelmiség körében egész egyszerűen elképzelhetetlen! Soha nem is volt, ma sincs ellenségeskedés. A magas pozíciókra törő értelmiségiek között azonban, akik a politikai irányzatoknak elkötelezték magukat, nagyon éles ellentétek húzódhatnak. Ez is azt bizonyítja, hogy a politika manipulációja za egész... Az ország egyik legkiválóbb rendezője a közeljövőben Nyíregyházán fog tevékenykedni. Frunza úr személyesen fogja emberségével és szakmai hitelességével bizonyítani, hogy igenis létezik, él a barátság népeink között!
