Új Kelet, 1995. augusztus (2. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-17 / 192. szám
16 1995. augusztus 17., csütörtök Lapzárta UJ KELET Sötét pillanatok Öngyilkosság a temetőben A geszterédi K. Attila (23) különös helyszínt választott arra, hogy véget vessen életének. A fiatelember a község köztemetőjében lévő erdős részen felakasztotta magát Az ügyben a nyíregyházi rendőrkapitányság folytat vizsgálatot, az eddigi adatok szerint bűncselekményre utaló nyom nem merült fel. Magánlaksértésért fog felelni a csaholci M. György (21). Hétfő este bement egy jánkmajtisi lakás udvarába, és az ott tartózkodó tulajdonost megöléssel fenyegette, majd a nála lévő bottal a lakás ablakait betörte. A nyírbátori rendőrkapitányság eljárást indított G. László (28) fényeslitkei lakos ellen. A férfi Balkányban vásárolt egy személygépkocsit, majd pár órával később az autót viszavitte volt gazdájának, mert szerinte főzte a vizet, és kérte vissza az árát. A kocsi korábbi gazdája nem volt hajlandó az üzletet visszacsinálni. G. László erre begurult, és egy fegyvernek látszó tárggyal megfenyegette. Kijelentette, ha nem adja vissza a pénzt, akkor lelövi, mint egy kutyát. A sértett férfi az esetet másnapjelentette a rendőrségen. A vizsgálat során kiderült, hogy az üzlettel elégedetlen G. Lászlónál egy légpisztoly volt, amit a rendőrök lefoglaltak. Öt kisvárdai férfi rablóbandává alakult, és 15-ére virradóra Fényeslitkén betörtek a Tisza falatozóba. Az üzletből 70 ezer forint értékű műszaki cikket és italt vittek el. Az éjjeli fosztogatók azonban nem sokáig örülhettek a könnyen szerzett zsákmánynak, mert rövid időn belül elkapták őket a helyi polgárőrök. Nagyon éhes lehetett az a személy, aki a Kigyó utcán lévő ABC oldalánál feltörte a raktárt, onnan péksüteményt és tejet lopott, majd megreggelizett. Nem volt nehéz dolga annak a besurranó tolvajnak, aki a Toldi utcában lévő MÁV Művelődési Házba a nyitott ablakon keresztül bemászott, és az épületben lévő büféből 6 ezer forint értékben cigarettát csent el. Nyíregyházán a Ferenc körúton egy harmadik emeleti lakás ablakait csúzlival három helyen is belőtték. A parittyás egyenlőre ismeretlen. Az egyik reggelre a Shell Interág Szabolcs Áruházat is meglátogatták a betörők. A bolt kirakatának üvegét betörték, és 180 ezer forint értékű műszaki cikket megfújtak. Nyíregyházán az Árpád út 61. számú ház lakói meglepődtek, amikor reggel levitték a szemetet, ugyanis nem volt hová önteni. A kerekes szemeteskonténert szeméttel együtt elvitték. A lakók kára 40 ezer forint. Ismeretlen libatolvajok jártak Rétközberencsen. A Várda Coop kisszövetkezet libatelepéről 40 gágogó jószágot elloptak. A kár 40 ezer forint. Hamis ötezer forintosok bukkantak fel Vásárosna- ményban és Tiszakanyáron. Mindkét helyen vendéglátó egységekben fizettek a hamis bankókkal. Az ismeretlen pénzcsinálókat a rlndőrség keresi. Vásárosnaményban a Termálfürdő parkolójából délelőtt 11 óra 30 prckor lopták el a debreceni Elit Autóklub 800 ezer forint értékű Suzuki személygépkocsiját. M Rehabilitációs Vállalat és Intézményei v itűft ) Autójavító üzeme Nyugodtan aludhat, gépkocsijára vigyáznak. Autójavító üzemünk megkezdte:- a Magyar Biztosítók Szövetsége,- a KERMI,- az Országos Rendőrkapitányság által kiválónak minősített a biztosítók által elfogadott- MUL-T-L0CK sebességváltó zárak- AMEX-1 inmobiliser (indításgátló) berendezések beszerelését valamennyi típusú személygépkocsiba, nagyon kedvező árfekvéssel. Érdeklődjön az alábbi telefonszámokon: (42)411-4.33, (42)411-429 Keresse műhelyeinket:- Nyíregyháza, Bujtos u. 32.- Nyíregyháza, Kálmán u. 8. Védje meg gépkocsiját az autótolvajokkal szemben! maximum 2] minimum 25 j 11 1 Sísr'Tj m [1 1 Változóan, többször erősen felhős lesz az ég és szórványosan számítani kell esőre, záporra, egy-egy zivatarra. Sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik az északi, északkeleti szelet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 16 fok között, a legmagasabb naphőmérséklet csúcsértéke általában 20 és 25 fok között valószínű. A Nyirbau emberei útburkolat-javítást végeznek Nyíregyháza több pontján Fotó: CsoRo Apácák Újabb zenés darabot kínál a Mandala Nyár 1995 előadás- sorozat. Augusztus 16-17-18- án ( esőnap augusztus 19) a Madách Színház előadásában az Apácák című musical-vígjáték tekinthető meg a szabadtéri színpadon. Dán Goggin szerzeményének története égy zárdában játszódik, ahol az apácák nagyrésze gombamérgezésben meghal. Az életben maradt főnővér (Psota Irén) és négy apácája (Bence Ilona, Kiss Mari, Hűvösvölgyi Ildikó és Kökényessi Ági) el szeretnék temettetni a halott nővéreket, de nincs elég pénzük. Egyikük kitalálja, hogy rendezzenek egy showműsort, melyen mindegyikük azzal lép fel, amit apácává válása előtt csinált... S mindez már önmagában garantálja a sikert! Az előadások este 9 órától kezdődnek. Jegyek a helyszínen, és a Karády Katalin Videoszalonban kaphatók. Mit szólnak az idegenekhez Tiszabecsen? Tiszabecsen mindössze kilencszáz ember él, de nyaranta megsokszorozódik a falu lakossága. A vízitúra egyre több embert vonz erre a vidékre. Az Ukrajnába utazók is napokat töltenek el a településen, határátlépésre várva. Balogh Sándor polgármesterrel beszégettünk. — Tiszabecs parányi település, hogyan reagált a lakosság az erre járó túristák megjelenésére? — Nem lehet általános jellemzést mondani, mindenki másképp. Tapasztalataim szerint igyekeznek a lehetőségeket kihasználni, hiszen jónéhány magánvállalkozó kereskedelmi egységet hozott létre. Néhány éve egyetlen élelmiszerbolt állt a faluban. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy még mindig nem használjuk mindazt, amit lehet. A túristákat sokféleképpen lehetne vonzani. A mi gyerekeink már bizonyára tudják majd, hogy mit kell tenniük. —Okoznak e problémát az Ukrajnába utazók? — Sajnos igen. Éjszakákat töltenek el kínos várakozással, hogy Z-s rendszámú autóikkal elhagyhassák az országot. Az út szélén ácso- rognak esznek-isznak, sokszor verekednek. Mindegyikük szeretne előrébb lépni és a tolakodás, óriási vétségnek számít. Egyébként ebben a hatóságok sem tudnak segíteni. A főutcán nagyon sok idős ember él, ők nehezen tolerálják az éjszakai hangoskodást. Egyébként a vízitúrán résztvevő főiskolások viselkedésére is sokszor panaszkodnak. Szemetelnek, tiszteletlenül viselkednek. Ez nem vet jó fényt a jövő értelmiségére. A Mozgáskorlátozottak Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete Sclerosis-Multiplex és Rheuma Klubja autóbusz kirándulást szervez Eger, Szilvásvárad és környékére. Időpont: 1995. augusztus 26. szombat Jelentkezéseket augusztus 18-ig az egyesület székházában Nyíregyháza, Körte u. 19. sz. alatt vagy a START Rehabilitációs Vállalat Bujtos u. 32. főportáján kérjük leadni. Bővebb felvilágosítást a helyszínen. íí^ y Rehabilitációs Vállalat és Intézményei I Bujtosi Bújdosó étterme es szombat este, különleges ízekkel. Trázzon vendégeivel nálunk! m -Bujtosi Bújdosó étterem víregyháza, Bujtos utca 34. Parkolóhelyet biztosítunk, teheti érdeklődjön telefonon. Egy kellem Vacst A cí N Ha Önt is várjuk: vasárnap kivételével minden nap Telefon: (42) 411410/2088 Reluxa-redőny, szalagfuggony, roletta 33 színben, Harmónikaajtók 8 színben, csuklókaros napellenzők 25 színben, Közvetlen a gyártótól 48 óra alatt.-Sarancki idő: 1 év Termékeink megtekinthetők, tópróbálhatók mntotermúnkben Tóth Katalin * Nyíregyháza Kiss Ernő u. 40. B“142) 402-650, 310-435 :NDARIUM--------------------------T--------------Má riapócsi programok II. János Pál pápa zarándoklatának 4. évfordulóján, 1995. augusztus 18-án megemlékező ünnepséget tartanak Máriapócson. Az emlékhelyen el helyezik Juhász Mihály fafaragó munkáját, a pápai címert is. Programok: 9.00 — ünnepi szentmise a Bazilikában; 10.30 — kivonulás az emlékhelyre „Boldogasszony Anyánk”-ének a fúvószenekar kíséretével; 10.50 — Himnusz, vers; 1 1.00 — ünnepi köszöntő, Pápai himnusz. Közreműködik: Pataki Agnes és a Szabolcsi Koncert Fúvószenekar. Vezényel: Nagy Gyula. Augusztus 20. 4.00 — szentliturgia, ál- doztatás; 5.00 — ószláv nyelvű szentliturgia; 7.00 — utrenye; 8.30 — római katolikus szentmise; 9.45 — Szent István napi köszöntő; 10.00 — ünnepi liturgia és körmenet; 20.30 — István a király, filmvetítés a Templom téren A Jonatán és a PB rádió műsorát a 6. oldalon találják meg. Augusztus 17., csütörtök A nap kel: 5 óra 42 perckor, nyugszik: 19 óra 53 perckor. A hold kel: 23 óra 07 perckor, nyugszik: 13 óra 11 perckor. Névnapok: Aminta, Anasztáz, Arika, Emília, Hetény, JÁCINT, Jácinta, Kármán, Liberátusz, Réka. Mai évfordulóink Öt éve hunyt el ABODY BÉLA író. Sokoldalú irodalmár volt, kritikus, zeneesztéta, irodalomtörténész, leginkább inkább konferansziénként, illetve humoristaként szerzett népszerűséget. Egy időben a Vidám Színpadot igazgatta, élete utolsó éveiben pedig a Négy Évszak című lapot szerkesztette, Könyvei közül Saulus vagy Paulus?, az Uton-útfélen, a Kesztyűs kézzel és a Szervusztok a legjelentősebb. Rendszeresen szerepelt a tévében, híres anekdo- tázó volt. Kilencvenöt éve született SZENTGYÖRGYVÁR1 LAJOS mezőgazdasági mérnök és tanár. Sokfelé tanított szerte az országban, s több helyen folytatott gazdasági gyakorlatot, egy időben mifelénk, Nagykállóban is. Sokat tett a korszerű agrár- gazdasági szakoktatás módszertanának kidolgozásáért, valamint alkalmazásáért. Boldog születésnapot! Ma 25 éves JIM CORUIER amerikai teniszező. Első ATP- tomagyőzelmét 1989-ben aratta, s viharos gyorsasággal tört be az élvonalba. Hamar több mint egy tucat versenyt nyert, köztük két Roland Garrost, így nem véletlen, hogy 1992 februárjában minden idők harmadik legfiatalabb férfi teniszezőjeként került a számitógépes világranglista első helyére. Azóta már át kellett engednie a helyét másoknak — most Agassi áll az élen —, de azzal vigasztalhatja magát, hogy 25 éves korára már tízmillió dollárt teniszezett össze. Ma ünnepli szóletésnapját az 1948-ban született BAD ARI TIBOR ökölvívó is; aki megyénk, Mátészalka szülötte. A kiváló bokszoló legjobb eredménye az Európai-bajnoki' arany, amelyből kettőt nyert; 1971-ben Madridban és 1975- ben Katowicében. Laptulajdonos és kiadó: Start Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyíregyháza, Bujtos u. 32. Tel.: 411-433 Felelős kiadó: Balogh Zoltán vezérigazgató Főszerkesztő: Kézy Béla Szerkesztő: Kanda Ferenc, Tanácsadó szerkesztő: Tarnavölgyi György Főmunkatárs: Száraz Attila Sportszerkesztő: Révay Zoltán Lapigazgató: Hajdú István Szerkesztőség és lapigazgatóság: 4400 Nyíregyháza, Árok u. 15. Tel.: 42/437-006, 437-012, 437-013 Fax: 130-as mellék Hirdetésfelvétel a lapigazgatóságon Tel.: 42/437-006/126 és a megye valamennyi postahivatalában. Terjeszti előfizetésben a Magyar Posta Rt. Debreceni Igazgatósága (4046 Debrecen, Bethlen u. 1., telefon: 52/412-111) Igazgató: dr. Kovács József Árusításban terjeszti a Rónahír Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi Rt. (4046 Debrecen, Péterfia u. 4. Levélcím: 4001 Debrecen pf. 270. Telefon: 52 347-988/21, 22. Fax: 52-347-988/21., Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal. Előfizetési díj: egy hónapra 380 Ft, negyedévre 1140 Ft, fél évre 2280 Ft, egy évre 4560 Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, postai, valamint hírlapkézbesítőknél és a kiadónál. Nyomtatás: a Start Vállalat Nyírségi Nyomdaüzemében Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Murczkó Károly nyomdaigazgató ISSN 1217-9914