Új Kelet, 1995. augusztus (2. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-15 / 190. szám

Túrricse 1995. augusztus 15., kedd UJ KELET mm—m—m Varroda a község szélén Szeretek Ricsén élni 5 Lassan hat éve foglalkoztat­ja Túrricse és a szomszédos községek asszonyait a varroda. Az épületet az egykori terme­lőszövetkezettől bérli a Start vállalat, amiben saját gépeivel dolgoztat. Kertész Arpádné szalag­vezetőt arra kértem, beszéljen a varrodáról. — Ez egy szalagrendszerű üzem, ahol nagyobb volume­nű termelésre is van lehetőség. A megrendelésnek meg­felelően készítünk különböző ruhákat, most éppen katona­nadrágokat és rövidnadrágo­kat. Belföldi és külföldi piac­ra egyaránt termelünk, bár a hazai jellemzőbb. A legtöbb megrendelés határidős, így fo­lyamatosan dolgoznunk kell. A közelmúltban választás elé ál­lítottak. Vagy átmegyünk dol­gozni Ököritófülpösre, vagy vállaljuk a kétműszakos mun­karendet. Ellenkező esetben marad a munkanélküliség. Mi nagyon szeretnénk, ha megma­radna ez a varroda, éppen ezért a két műszak mellett döntöt­tünk. Úgy néz ki, sikerül meg­oldani, mert van rá ember. Odamentem néhány asz- szonyhoz, és megkérdeztem mit jelent nekik ez a munka­hely. Udicska Tiborné túrricsei lakos a következőket mondta: — Nagyon sokat jelent szá­momra, mivel a községben más munkalehetőség nincs. Az pedig, hogy távolabb keressek munkát, lehetetlen, mivel csa­ládomról gondoskodni kell, és a háztájival is muszáj foglal­kozni. — Mennyit keres? — ér­deklődtem. — 14-15 ezer forintot. — Mit csinál munka után? — Hazamegyek, majd egy­ből a földre uborkát szedni. Utána jön a jószág, megfejek, és ellátom a családot. Tizen­egy óra, mire lefekszek, és reg­gel hatra már jövök dolgozni, azonban így is jobb, mintha más faluban kellene dolgozni. A fizetésből nehéz megélni, már csak azért is, mert sok az OTP-tartozásunk a gáz beve­zetése miatt. — Innen máshova mennünk lehetetlen—erősíti meg kollé­ganője véleményét Szűcs Jenő­né, aki, mint megtudtam, már­ciustól dolgozik itt. — Csa­hold vagyok, és alig vártam, hogy munkához jussak. Már a munkanélkülim is lejárt, így jól jött ez az állás. — Mire elég a fizetése? — Nagyon kevés dologra. A villanyszámla és az OTP tör­lesztése után szinte alig marad belőle valami. A férjem rok­kantnyugdíjas, a nehéz munka tönkretette. Az ő 8700 forin­tos nyugdíjával és az uborká­ból befolyt összeggel a fizeté­sem mellett is csak épphogy megélünk. Egy fiatalasszony, aki nem akarta, hogy a nevét leírjam, közgazdasági szakközépisko­lai végzettséggel ül most a var­rógépek egyike mögött. — Már két éve dolgozok a vállalatnál — meséli történe­tét. Hat hónapig munkanélkü­li voltam. Télen elvégeztem a betanított varrónői iskolát, és itt maradtam. Nem messze tőle Garda Andrásné dolgozik, ő Oro- sziból jár be. — Nekünk a legfárasztóbb, mert a legkorábban mi indu­lunk, hogy időben ideérjünk — mondja. — Kis gyermekeink vannak, és van úgy, hogy ott kell hagyni őket egyedül. Orosziban azonban nincs más munkalehetőség, ezért válla­lom ezt. A családi pótlékkal együtt 21 ezer forintból kell ki­jönnünk, mivel a férjemnek nincs állása. Ez nem könnyű feladat, de errefelé sokan va­gyunk így. Sebestyén Árpád és felesége, Borika a szomszédos faluban, Tisztaberekén ismerkedtek meg. Házasságkötés után Túr- ricsére költöztek, és azóta is ott élnek két kislányukkal, Ildikó­val és Ágnessel. Velük beszél­gettem az itteni életről. — Túrricse más, mint Tisz­taberek? — kérdeztem először a feleséget. — Sokat fejlődött, van mun­kahely, bevezették a gázt, be­kötötték a telefont. Nagyon jó, hogy a varrodában dolgozha­tok, mert igaz, hogy a 14-15 ezer forint feleannyi, mint amit Fehérgyarmaton kerestem, de legalább több idő jut a gyere­kekre és a házimunkára. — A többi nő hol dolgozik? — Akinek itt nem jutott munka, az otthon, a háznál ál­latokat tart vagy uborkázik. Nagyon sok a munkanélküli is. — A gyerekek iskoláztatása megoldott? j— Eddig Csaholcon voltak az általános iskolások felsős osztályai, de most már az is itt­hon van. A nagyobbik lányom, Ildikó Mátészalkára jár a sza­kosított gimnáziumba, angol szakos osztályba. Már koráb­ban vittük nyelvórákra Fehér- gyarmatra, ezért úgy gondol­tuk, a legjobb, ha folytatja ta­nulmányait. Amennyiben jól megy neki, mehetne főiskolára vagy egyetemre. Ágika már más érdeklődésű. O szíveseb­ben foglalkozik az állatokkal, érdekli a mezőgazdaság, de még a gépek is. — Egy fiatalnak milyen esé­lye van arra, hogy itthon bol­doguljon? — Kicsi, mivel magasabb képesítéssel is szinte kilátásta­lan az elhelyezkedés. — Hogyan telnek egy házi­asszony napjai? — Reggel, mielőtt elmegyek dolgozni, nagyjából elvégzem a házimunkát. A többit a nyolc óra munkaidő után. Főzni, va­Vajon eladták az uborkát? salni, mosni kell, a gyerekeket el kell rendezni. Ezenkívül ott van az uborka, a jószág is. — Szórakozási lehetőség...? ■— Régen, amikor fiatalok voltunk, sokat jártunk bálok­ba, de mostanában nincs rá idő. A gyerekekre egyedül kell vi­gyáznunk, így lassan elmarad­tak a kirándulások is. Időközben megérkezett a férj, őt is megkérdeztem. — Önnek, mint tősgyökeres túrricseinek, hogyan alakult az élete? — Fehérgyarmaton végez­tem az ipariban, mint marós. A Metriponnál dolgoztam 20 évet, onnan jöttem haza. Itthon a kisszövetkezetben kaptam munkát, míg le nem százalé­kosak. — Mi köti ide? — Többek között a ház, amiben lakunk. Régebben itt egy ősi porta állt, a szüleim is itt éltek. Annak a helyére épí­tettünk. Nagyon szeretek Ri­csén élni, nem szívesen men­nék városba. — Elvándorlás...? — A falu el fog öregedni, de kihalás nem veszélyezteti. Pár ember, igaz elment, de egész családokra ez nem jellemző. A munkanélküliség viszont bor­zasztó. Rengeteg a 2CM10 év közötti állástalan fiatal. Talán ezután több lesz a munka- lehetőség. — Milyen jövedelem-kiegé­szítési lehetőség van? — Egyedül a növényter­mesztés kifizetődő. Mi uborká- zunk, és van egy almásunk. Ezek 800 öl földterületen ta­lálhatók, többnyire régi fák, de folyamatosan telepítek újakat is. Az almát a termelőszö­vetkezeten keresztül el tudjuk adni, így legalább ezzel nincs baj. Annál több probléma van az uborkafelvásárlókkal. — Ha jól tudom, szeret sak­kozni... — Igen, a foci mellett ezt szeretem a legjobban. Volt itt egy testnevelőtanár, a vezeté­sével tavaly indultunk a me­gyei II. osztályban. Sajnos, a mérkőzések vasárnap voltak, és nem mindig tudtunk kiállni a legjobb játékosainkkal. Főiskoláról az óvodába Másodállásban gazdálkodó A varroda Kedvenc a túrós tészta Nagy a zsivaj az óvoda ud­varán. ahol gyerekekkel körül­véve beszélgettem Gyöngyö­siné Andrea óvónénivel. A fi­atalasszony szemmel látható­an a gyerekek kedvence. — Hol végeztél? — kérdez­tem. ­— Hajdúböszörményben szereztem meg a diplomát az óvónőképző főiskolán. Most a tanítóit végzem levelezőn, Szekszárdon. A főiskola után pedig egyből idekerültem. — Ezzel a képesítéssel akár városban is elhelyezkedhettél volna... — Igen, de tudtam, hogy szükség van itt egy óvónőre, és idejöttem. Igaz, hogy már nem itt élek, de még mindig szere­tem ezt a nyugodt, csendes kis községet. — Hány gyerekkel foglalko­zol? — Most kiscsoportosokkal vagyok, ami 19-20 gyereket jelent. Szeptemberben azon­ban még jönnek hozzájuk. Összesen 36 óvodásunk volt az idén, persze jövőre már sokan iskolások lesznek. Beszélgetésünk közben egy kis csoport gyűlt össze körü­löttünk, akiket arról kérdezget­tem, mit lehet az oviban csi­nálni. — Játszunk — kezd neki rövid biztatás után Mariann, majd folytatja —, Zolival épí­tettünk egy fészket, később pedig aludni fogunk. — Szerettek itt lenni? — Igen — hangzik az egy­öntetű válasz. — Miket szoktatok játszani? — A lányok fogócskát, a fiúk pedig bújócskát, csak ne­héz elbújni. — Milyen az ennivaló, mi a kedvenc ételetek? — Nagyon finom. Én a tú­rós tésztát szeretem a legjob­ban — válaszol ismét a kis­lány, s közben egyfolytában nevet a többiekkel. —Az önkormányzat mennyi­re viseli szívén az óvoda sor­sát? — kérdeztem újra az óvónénit. — Nagyon sokat segítenek, szinte mindent megadnak. Kaptunk televíziót, videót és sok-sok játékot. A polgármes­terünk is azon van, hogy a gye­rekek inkább itt legyenek, mint otthon egyedül, míg a szüleik dolgoznak. Ari Béla egyike azon vállal­kozó szellemű embereknek, akik fantáziát látnak a me­zőgazdaságban. Igaz, még sok az ismeretlen dolog ezen a te­rületen, de — mint ahogy azt vallja — „kis vízben kell meg­tanulni úszni”, utána lehet be­levágni a sűrűjébe. De beszél­jen minderről saját maga. — Főállásban művezető va­gyok egy építőipari cégnél, emellett „másodállásban” gaz­dálkodó. Főbb tevékenységem a méhészkedés, de van egy kis gyümölcsösöm, és szántóföld­ön is termelek, főleg tengerit, búzát, és egy kevés zabot is. Eddig még a búzát arattam le, 40 mázsa volt hektáronként, ami errefelé viszonylag jónak számít. — Kik a felvásárlói? — Többnyire a keleti szom­szédaink, az ukránok, oroszok, de egyre jobban érdeklődik a hazai piac is. Vállalkozók jön­nek a termékért, s Budapesten értékesítik azt. — Géppark...? — Van egy UT 445-ös kis- traktörom ekékkel és kevés tár­csalevéllel. Rendelkezek to­vábbá egy négysoros tengeri vetésre és műtrágyaszórásra is alkalmas SPC vetőgéppel. So­kat segítünk egymáson. Én ál­talában a tengerivetésben, s cserébe eljönnek tárcsázni. — Mire lenne szükség? — Információkra, hogy hol, mennyiért vásárolják az egyes termékeket. — Hogy jött a méhészet? — Az apósom által ’89-ben. Természetesen mint kezdőnek, nekem is megvoltak a bukfen­ceim. Az elején csak néztem, néztem a méheket, és mégsem vettem észre az atkákat. A méheim elpusztultak, és újra kellett vásárolnom. A kaptár és a pergető már megvolt, ezért is folytattam. Ma már egyre intenzívebben foglalkozok a méhészkedéssel. Tíz családdal kezdtem, s jelenleg 56 van. A méz árát is egyre jobban meg­fizetik, így azzal sincs baj. — Milyen volt az idei méz­hozam? — Ez évben közepes. Kap­táronként 22 kilogramm méz jött ki. Volt, aki tíz kilót per­getett. de akadt ismerőseim között olyan is. aki elérte a 27 kilogrammot. — Meddig tart a méhészke­dés szezonja? — Novemberben fejeződik be a beteleléssel. Ekkor vi­gyázni kell a harkályokra, ne­hogy kárt tegyenek a kap- tárakban. A szezon február vége felé kezdődik, amikor az időjárás jobbra fordul. Meg kell nézni a kaptárt, nincs-e benne egér, illetve hogy a méh­család fürtben van-e. Március­ban célszerű ismét egy futó vizsgálatot tennünk. Április­ban már neki lehet kezdeni a kaptártisztításnak, és a mé­zeskereteket is ekkor teszem be. Nagyon oda kell figyelni, mert a méhek egyből észreve­szik, ha az ember ideges. Óri­ási türelmet igényel ez a mun­ka, de megéri, mert a méhész­kedés nagyon szép dolog. Az oldalt írta és fényké pezte: Fedeles Imre

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom