Új Kelet, 1995. augusztus (2. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-12 / 188. szám
UJ KELET Interjú 1995. augusztus 12., szombat 7 A piacgazdaság nem romantikus anarchiát jelent Amikor egy ország nehéz gazdasági helyzetben van, bizonyára nem szokatlan, hogy a legszegényebb megye — amit illettek már sokféle jelzővel, a sötéttől a halmozottan hátrányos helyzetűig — más megyéknél sokkal jobban érzi e nehézségek súlyát. A pillanatnyi helyzetről és a jövő lehetőségeiről beszélgettünk dr. Zilahi Józseffel, a megyei közgyűlés elnökével. — Ön már jó ideje dolgozik a megyei közigazgatásban, a rendszerváltás után alelnök volt, most Ön vezeti a megyét. Milyen tapasztalatai vannak az utóbbi évekről? — Amikor 1989-90-ben ránk köszöntött a rendszerváltás és a piacgazdaság, igen elmaradott volt az infrastruktúra, és a termelési szerkezet is középszerűnek volt mondható. Tőkeszegénység, a műszaki és humán infrastruktúra hiánya volt a jellemző. Az azóta eltelt időszakban elsősorban az energetika vonatkozásában következett be látványos fejlődés: kiépült a gázvezetékrendszer. Erről elmondhatjuk, hogy európai színvonalú. A távközlésben is gyors fejlődés indult meg, itt is robbanásszerű a fejlesztés, reményeink szerint 1996-97-ben már ennél az ágazatnál is európai színvonalról beszélhetünk. A helyi infrastruktúrában jelentős gond viszont a szennyvízelvezetés és -kezelés. Ennek megoldása, bár nagyon sürgető, az utóbbi időben a közismert pénzügyi nehézségek miatt megtorpant. Aggasztó a közlekedés helyzete is. Pillanatnyilag a vasút kiépítettsége jónak mondható. Természetesen nem mondható el ugyanez a pályák és az egész rendszer állapotáról. Mégis, ennek a hálózatnak a segítségével áru és ember időben és megbízhatóan ért céljához. Most szóba került a szárnyvonalak megszüntetése. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy míg ma a megye 228 településének csaknem a felét el lehet érni vasúton, a jövőben ez mindössze húszra korlátozódna. Ha az ember ereit kioperálnák, a szíve nem bírná ki. A vasútnál most valami hasonló készül. Mindössze a nemzetközi forgalom maradhatna meg, s a megye amúgy is nehéz helyzetben lévő települései egyszerűen teljesen ellehetetlenülnének. —Azt mondják a vasút megszüntetésének hívei, hogy a forgalom közúton is lebonyolítható... — Ezeken a közutakon? A hálózat itt is megvan, de sem a minőség, sem az áteresztő képesség nem megfelelő, még a jelenlegi forgalomnak sem, hát még ha a jelenleg vasúton történő szállításokat is közútra terelik. S hiába jó a megyén belüli közúthálózat — mert ebben azért sok javulás történt az elmúlt években —, innen az ország más részeibe eljutni közúton igen nehéz. Akik gyakran utaznak Budapestre kocsival, azok tudják, hogy viszonylag nyugodt tempóval körülbelül négy óráig tart az út. Én azt érzem ebben a vas- útmegszüntetési tervben, mintha a stagnáló gazdaságot évtizedekre konzerválni akarná valaki. A jelenlegi hármas vagy négyes utat nem lehet még tovább terhelni. — Némi feketehumorral azt is mondják, hogy az ország vezetői ide járnak karambolozni. Viszont újra napirenden van a hármas autópálya továbbépítése, ugyanakkor megyén belül és kívül tovább folyik a vita a nyomvonalról. Leginkább Barabás és Záhony vitázik azon, hol is hagyja el az országot az út. Ón melyiket támogatja? — Sajnos nem olyan közeli a megvalósulás, mint amennyire sürgős lenne a dolog, és mint amennyire azt mi szeretnénk. Számomra, és azt hiszem, az itt élők számára sem elsősorban az a fontos, hogy a megye melyik pontján lép majd ki az autópálya az országból, hanem az, hogy mielőbb megépüljön. Igen fontos viszont, hogy érintse Nyíregyházát, hogy a megye területi súlyvonalán haladjon át. Magam talán szerencsésebbnek érezném a barabási megoldást, de annak sem látom igazi indokát, hogy ne Záhonynál legyen a kilépés. Lényeg, hogy érje el a határt. — Bármennyire is iparosították a hetvenes években a megyét, azért mi alapjában mégiscsak mezőgazdasági terület vagyunk. Hogyan látja ennek az ágazatnak a helyzetét? — Mindenekelőtt arról néhány szót: milyen is a megye termőföldterülete. A hatszázezer hektárból mintegy száznyolcvanezer megfelel az országos átlagnak. A terület egy- harmada közepes értékű, a fennmaradó rész hat aranykorona alatt van. Ez meghatározza a termelési kultúrákat is. Mert lehet ugyan a gyenge földeken is viszonylag jó termésátlagokat elérni, de csak kemény vegyszerezéssel, igen nagy költségráfordítással. Egyik sem szerencsés. Ebből fakad tehát, hogy a jó minőségű földeken intenzív termeléssel jó minőségű termékeket kell előállítani, a közepes minőségűeken nagyon jó lehet az alma, csak mi pillanatnyilag elöregedett fákon nem mindig megfelelő fajtákat termelünk. A szerencsés az lenne, ha évente mintegy 600 000 tonna almát tudnánk termelni, ennek negyven százaléka korszerűen művelhető jonatán, harminc- százalék a idared és harminc százaléka starking lenne. — Az idén nem sok al- malé-alapanyag lesz, a feldolgozóüzemek — ahol bizony jelentős kapacitásbővülés történt mostanában, s kiváló minőség állítható elő—bajba kerülhetnek. — Valószínűleg importra is szükség lesz. Ahogy most látszik, körülbelül 5-6 milliárd forint bevételkiesést okoz a termelőknek az idei rossz termés. — Nem tekinthetjük át valamennyi mezőgazdasági termék helyzetét. Van-e még valami, amit különösen fontosnak ítél ezen a területen? — A vetőmagkutatást és Dr. Zilahi József nak nagy szüksége van kiegészítő jövedelemre. Ehhez a területhez a megyebeli embereknek megvan a szíve, a vendégszeretete, csak a hozzáértésen kell javítani, s bizony némi nyelvtudás sem ártana. A hiányok pótlását képzéssel szeretnénk segíteni. — Tíz évvel ezelőtt Ön doktori disszertációt írt Záhony térségéről. Most a terület újra a középpontba került, mint különleges gazdasági övezet... — Az akkor leírtakból még ma is sok minden érvényes. Sokféle áru szállítása akár vízi úton is elképzelhető lenne, és ez közismerten igen olcsó a többihez képest, csak a Domb- rád feletti Tisza-szakasz hajózhatóságát kellene megoldani. Ettől azonban fontosabb az, hogy a záhonyi terület szállítási kapacitása, amely most kihasználatlan, Rotterdaméhoz, A jó minőségű földeken gazdaságosan termelhető a megyében a gabona is termeltetést. Ennek az országnak a harmincas években világhírű kutató- és termeltető bázisa volt, amivel fél Európát elláttuk. Ma hollandiéból, sőt, az északi országokból hozunk be szaporítóanyagokat. Pedig arra egész mások a napfény- és az éghajlati viszonyok. A legfontosabb az lenne,hogy az itt megtermelt mezőgazdasági alapanyagokat minnél magasabb fokon feldolgozzák itt a megyében. Ez munkahelyeket és természetesen fejlett technológiát jelenthetne. Mindez további tőkét hozhatna a megyébe s fejlődési folyamatot indíthatna meg.Ugyancsak fontosnak érzem a falusi turizmus fellendítését, hiszen a tízhúsz hektáros kisgazdaságokHamburgéhoz hasonlítható. A különbség az, hogy a két kikötővárosban megfogják a nyersanyagféléket, értéket adnak hozzá, részben vagy egészben feldolgozzák, az ömlesztett árut csomagolják, nálunk viszont ilyesmi alig történik. Pedig ez igen jelentős bevételi forrás lehetne. A különleges övezettel kapcsolatosan sajnos felemás döntést hozott a kormány. Vállalkozói övezetet hoznak létre, ehhez egy befektetési-fejlesztési kft. alakul 50 milliós tőkével. Ez egy kis Szervezet működésére lesz elegendő. Ehhez jön majd egy 200 milliós tőkeemelés a területfejlesztés terhére, továbbá MÁV-apport, és mintegy 500 millió nemzeti tőke csatlakozik majd az alapokhoz. És várják a kül- és belföldi vállalkozói tőkét. Ennek érkezése nagyban függhet attól, hogy milyen egyéb kondíciókkal segíti a kormány a vállalkozói övezetet. Gondolok itt adókedvezményekre, kedvező kamatokra, a bürokrácia csökkentésére. Tudok olyan külföldi befektetőt, aki éppen a bürokrácia miatt menekülne innen, ha nem fektetett volna annyi pénzt itteni cégébe. Nagyon fontos lenne tehát egy speciális pénzintézet felállítása is a térségben. — Mindezek azt mutatják, hogy a piacgazdaságnak is megvannak a maga nehézségei. A tervgazdálkodás sokkal kiszámíthatóbb, áttekinthetőbb volt. — Téved, aki azt gondolja, hogy a piacgazdaság egyenlő az anarchiával. Ott a megrendelő végsősoron a vásárló, ő diktál. Példaként mondom, hogy Burgerlandban egyetlen meghatározó húsipari cég biztosítja az ellátást. Ez vállalja, hogy kitenyészti azt a fajtát, amelynek a húskihozatala 58 százalék (nem 42, mint nálunk), ezt kihelyezi, és biztosítja azokat a tápanyagokat és keverési receptjüket, amelyet a gazdának hozzá kell adni ahhoz a takarmányhoz, amit saját maga termel. Annyi sertést helyez ki, amannyire szükség van, így nincsenek jelentős túltermelési vagy hiánygondok. Ez igazán kőkemény tervezés. De ugyanígy van a tejiparral is. — A mi megyénkben vannak hasonló jelenségek? — Szerencsére már igen. Egy éjszakát töltöttem el a Papp-Ker konzervüzemében: Egy német cégnek szállítanak paprikát és uborkát. A feltételek —- méret és mennyiség — nagyon szigorúak. Még a meggynél is meg van határozva, hány szem lehet egy üvegben. A konzervüzemben láttam, hogy akinél többször előfordult, hogy egy centivel is eltért az uborkaválogatásnál, az másnap már nem volt a cég munkatársa. Ezzel ugyanis valamennyi dolgozó munkáját és a cég jó hírét kockáztatta. De hasonlóak a követelmények a vajai zöldség- és gyümölcsfeldolgozóban is. A piacgazdaság tehát nem felelőtlen, romantikus anarchiát, hanem kőkeményen számonkért szigorú feltételeket jelent. — Ön szerint tehát fontos, hogy itt jó feldolgozóipar legyen. — A legfontosabb. Hiszen az egyszerű nyersanyagtermelés sokkal nagyobb kiszolgáltatottságot jelent. — A gazdasági helyzettel szorosan összefügg a megye önkormányzatainak helyzete... — Amely sajnos kritikus ponton van. Eszközeik beszűkültek. A lakosság száma nem egészen hat százaléka az ország öszlakosságának, a munkanélkülieknek viszont tíz százaléka él ebben a megyében. Az önkormányzatok összkiadásainak 3-4, van, ahol 8 százalékát fordítják a munka- nélküliség kezelésére. Egyre nehezedő feltételekkel kell működtetni az intézményeket, biztosítani kell az alapellátásokat. Pillanatnyilag a szolgáltató vállalatok uralkodnak az önkormányzatokon, holott ennek fordítva kéne lennie. — Most beindul az energiaipar privatizációja. Az önkormányzatok nagyon sok hálózatot kiépítettek, hogyan részesednek ebből? — A legújabb verzió szerint, amivel aligha lehet egyetérteni, az önkormányzatok tulajdona negyven százalék. Efölött sem rendelkeznek igazán, hiszen, ha értékesíteni szeretnék, nem tehetik mindaddig, míg az állam el nem adta a saját hatvan százalékának eladásra szánt részét. Dehát a távközlés sem különb. A tiszaszalkai ÁFÉSZ több százezer forintért kiépített egy saját telefonhálózatot, hogy enyhítsen ezeken a gondokon. Mi több, vonalakat bocsátottak rendelkezésre közcélokra. A rendszert a Matáv vette tulajdonba, természetesen ellenszolgáltatás nélkül. Visszont bérleti díjat kér az ÁFÉSZ-től a rendszer használatáért, és persze emellett felszámolja a beszélgetések díjait is. Vannak még hasonló példák. Három levelet írtunk már az energiaprivatizációról Suchman úrnak, aki egyet sem méltatott válaszra. — A régi rendszer szemére vetették, hogy kapcsolatokra épülő, atyáskodó, elosztó szerepet vállalt. A kapcsolatok ma is fontosak, csak most lobbizásnak hívják. Milyen itt a mozgásterük? — Én éppen ezen a területen könyvelhetem el a legnagyobb kudarcot, itt érzem leggyengébbnek az elnöki munkámat. Négy megye, a négy leghátrányosabb helyzetű nem kapott támogatást az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került önkormányzatok segítésére szánt keretből. Ilyenkor tényleg azt kell gondolnom, hogy valóban ketté fog szakadni ez az ország. Nemigen tudok, nem is akarok belenyugodni ebbe, de belátom, sokkal keményebben kell megharcolnunk minden kis lehetőségért. -
