Új Kelet, 1995. augusztus (2. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-12 / 188. szám

SZABOLCS-SZATMAR-BEREG MEGYEI NAPILAP II. évfolyam, VSK. szám — 1995. augusztus 12., szombat Ara: 19,50 Ft íz MA Hétvége (8—9. old.) * Jelentkezzen Fekete fotósa! (1—2. oldal) HAZAI . Az MDF a miniszterelnöki találkozóról A Magyar Demokrata Fó­rum azért nem adott még vá­laszt a miniszterelnök kezde­ményezésére, miszerint az el­lenzéki pártok elnökeivel és frakcióvezetőivel egyeztetni kívánja az őszi törvényhozá­si menetrendet, a parlamenti munkát, valamint az alkot­mányozási folyamatot, mert a megvitatandó témákat túl általánosnak tartja. Ezt Sza­bó Iván, az MDF parlamenti képviselőcsoportjának veze­tője mondta az MTI munka­társának pénteken. Hozzátet­te: a fórum vezetőinek aggá­lya nem a miniszterelnöknek szól, hanem a korábbi gya­korlatnak, voltak már ugyan­is ilyen megbeszélések, ame­lyek nem vezettek sehova, de hónapokig hivatkozási alap volt a koalíció számára. Lehet utazni Horvátországba A Külügyminisztérium pén­teken az MTI-hez eljuttatott közleményében—visszatérve augusztus 4-én ez ügyben ki­adott nyilatkozatára — a to­vábbiakban nem tartja indo­koltnak, hogy eltanácsolja a magyar állampolgárokat a hor­vátországi utazástól. Informá­ciók szerint ugyanis az Adri­ai-tengerpart isztriai és a kvamer-öböli térsége, vala­mint a Dalmát-szigetek bizton­ságosnak tekinthetők. A ten­gerpart Zadartól délebbre eső területeire történő utazás ese­tén azonban szükségesnek tart­ja az előzetes tájékozódást és az útvonal körültekintő kivá­lasztását. A Külügyminisztéri­um változatlanul azt tanácsol­ja a magyar utazóknak, hogy kerüljék a legutóbb lezajlott horvát katonai offenzív» által érintett térséget, valamint Eszék és Vinkovci körzetét, ahol tüzérségi belövések ve­szélye nem kizárt. Nemzetközi testőrkonferencia A Nemzetközi Testőr és Biztonságszolgálati Szövetség (IBSS A) szeptember 8-tól tart­ja második nemzetközi konfe­renciáját Budapesten. A há­romnapos rendezvényen közel negyven ország biztonsági szolgálatának képviselői vesz­nek részt — hangzott el az eseményt beharangozó pénte­ki sajtótájékoztatón, Buda­pesten. Popper György, a .szervező magyar szövetség vezetője elmondta: a tagszer­vezetek képviselői a konfe­rencia nyitó napján a nemzet­közi szövetség feladatait tár­gyalják meg a Margit-szigeti Thermal Hotelben. Ezt köve­tően a szakemberek és az érdeklődők színes programo­kon vehetnek részt: többek között szeptember 7-én két­napos biztonságtechnikai szakkiállítás nyílik a Thermal Hotelben. A konferencia kiemelkedő eseménye lesz húsz ország antikommandó egységeinek látványos bemu­tatója. Nem kellenek menedzserek A Magyar Orvosi Kamara (MOK) Elnöksége határozot­tan tiltakozik az ellen, hogy — a betegellátás érdekeit megfelelően védő jogsza­bályok megszületése előtt — nem orvosi végzettségű me­nedzserek irányítsák a kórhá­zakat. Erről a testület pénte­ken nyilatkozatban tájékoz­tatta az MTI-t. Mint Fehér Miklós, az orvoskamara alel- nöke az MTI-nek elmondta, tudomásuk szerint a Fővárosi Önkormányzat a közeljö­vőben két kórház élére is me­nedzser végzettségű, de nem orvos vezetőt kíván kinevez­ni. A testület ezt elvben ugyan lehetségesnek tartja, ám csak azután, hogy — a pénzügyi- adminisztratív érdekekkel szemben — jogszabály védi a kórházi betegellátás érdeke­it. A MOK nem tartja szük­ségesnek magas szintű jog­szabály meghozatalát, a fővá­ros esetében akár egy önkor­mányzati rendeletettel is meg­elégedne. Kiváló a Szamos vize A Szamos vizében jelen­tősen csökkent a kovaalgák száma, így pénteken meg­szüntethették a még július 14-én elrendelt II. fokú víz­minőségvédelmi készültsé­get a folyó magyarországi szakaszán. Az algák szapo­rodásának csökkenését a hidrometeorológiai viszo­nyok kedvezőbbé válása váltotta ki. Fegyveres postarablás Sóstón Rájár a rúd a Sóstóhe­gyen lévő kispostára. Teg­nap 13 óra 20 perckor két éven belül már harmad­szor rabolták ki nyitvatar­tási időben. A tegnapi rab­lás úgy jött, mint derült égből a villámcsapás. A két postai alkalmazott békésen végezte munkáját, amikor hirtelen kicsapódott a be­járati ajtó (ügyfél nem volt a helyiségben) és két csuk­lyás álarcos pillanatokon be­lül előttük termett. Kezükben fegyvernek látszó tárggyal arra kényszerítették őket, hogy lehasaljanak a földre. Egyikőjük szót is fogadott, míg a másik dolgozó állva, a rémültségtől megmeredve nézte végig, amint az egyik rabló párducügyességgel át­lendítette magát az ügyféltér­ben lévő pulton, és mohón be­lemarkolt a pénztárfiókban lévő pénzhalomba. A rablók az „önkiszolgálás” után ami­lyen gyorsan jöttek, olyan hirtelen el is távoztak. A szemtanük szerint a két fia­tal férfinak látszó elkövető belevetette magát a sóstói erdőbe, és Nyírszőlős irányá­ban eltűntek a sűrűben. A két meglepett dolgozónak az ijedtségen kívül semmi baja nem lett. A rendőrök nagy erőkkel vonultak a hely­színre, és azonnal meg­kezdték az erdő átfésülését. A helyszínelés és a leltár miatt tengap még nem tud­tuk meg pontosan, hogy mennyi pénzt vittek el a fegyveres rablók. Informá­cióink szerint a zsákmány még az ötvenezer forintot sem érte el. Lapzártakor a postarablók kézrekerítése még tart. —fullajtár — — Tudomásul kell venni, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében közel százezer hek­tárnyi termőföld alkalmatlan a szántóföldi termelésre — hangzott el azon a sajtótájékoz­tatón, melyet a megyei földmű­velésügyi hivatal és a megyei erdőfelügyelőség tartott közö­sen tegnap Nyíregyházán. Szénégető László, az FM Hiva­tal vezetője elmondta, hogy az idei terméseredmények jó kö­zepesek, de a keleti piacok el­vesztése még mindig súlyos ér­tékesítési nehézségeket okoz. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy megyénkben igen sok — huszonötféle — talajtípus talál­ható, és ezeknek a kezeléséhez nagy szakértelem szükséges. Szakértőkben pedig nem bővel­kedünk. Köztudott, milyen ne­héz helyzetbe kerültek a rozst­ermelők. Az általuk szervezett demonstráció érthető, de takti­kai szempontból nem volt a leg­szerencsésebb, hiszen a rozs­nak akkor még a fele sem volt learatva, és a megmozdulás to­vább csökkentette a termény amúgy is nyomott árát. (Folytatás a 3. oldalon) Az elnök véleménye Napjainkban sok szó esik a gazdasági nehézségekről. Különösen megyénkben szorítóak a gondok. Lapunk­ban is gyakran írunk mind­erről. Munkatársunk felke­reste dr. Zilahi Józsefet,a megyei közgyűlés elnökét, akivel arról beszélgetettek, miképpen látja a megye gaz­dasági helyzetét az elnök úr. Az intetjúban szó esik a köz­lekedésről, a vasúti szárny­vonalak megszüntetéséről, az autópályáról, az almater­melésről és -feldolgozásról, a mezőgazdaság napi prob­lémáiról. Beszél az elnök a záhonyi vállalkozói öve­zetről, a piacgazdaságról, az energiaipar privatizációjá­nak önkormányzati össze­függéseiről és arról, hogy mit érez a saját munkája leg­kritikusabb pontjának. (Interjúnk a 7. oldalon) Jelentkezzen Fekete fotósa! Pénz az ablakban? Elgondolkodtató, hogy mi­lyen könnyen lehet több millió forintot lopni. A legegyszerűbb módja, amikor valaki a kocsi­jában hagyja őrizetlenül a kö- teg bankókat, és a „szemfüles éppen arra járó” elemeli a pénzt. Lopnak a zsebesek, a besurranó tolvajok. De ezek az összegek legfeljebb a pár mil­liós nagyságrendet érik el. Arra viszont ritkán van példa, hogy valaki a bankból az őrzésére bízott pénzt lopja el. Főleg úgy, hogy az különösebb nehézség­be nem ütközik. Nem kell kü­lön kasszafúrót „felkérni”, ásni éjszakákon keresztül a páncél­terembe vezető alagutat. Szó­val nem kell semmi ceremónia, trükk. (Folytatás a 2. oldalon) Nyíregyháza Home Page Internet-toplistás a tanárképző POINT J Az elismerést kifejező embléma Váratlan és megtisztelő ki­tüntetésben részesült a napok­ban a tanárképző főiskola szá­mítóközpontja. Az Interneten futó programúkat egy nemzet­közi bizottság a világ legjobb öt százalékba választotta, azaz a „toplistára” kerültek. Mint Bíró Sándor főiskolai informatikus elmondta, az or­szágban rajtuk kívül még két másik intézmény kapta meg ezt az elismerést: a Hungarian Home Page és a miniszterelnö­ki hivatal. A programokat a tartalom, a megjelenés és információérzé­kenység szerint 0-tól 50-ig Az Internet képernyője előtt pontozták. Ez alapján kerültek be a nyíregyháziak az első öt százalékba. Külön kiemelték a Nyíregy­háza Home Page-t, amelyet a főiskolán tanuló Komódi Ist­ván állított össze. Munkájá­ban Bódi Antal, a számítás- technikai központ vezetője és Bíró Sándor segített. A Home Page-ről (kezdő lapról) indul ki az információhálózat, mely kiterjed a megye bemutatásá­ra, általános tudnivalókat tar­talmaz a városról, valamint a kulturális, szórakozási lehető­ségekről, és a világ minden pontján olvasható számítógé­pen! A jövőben várható a program kiterjesztése a megye többi vá­rosára. Eddig elkészült a szö­veges ismertető, amit szeretné­nek képekkel is kiegészíteni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom