Új Kelet, 1995. július (2. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-14 / 163. szám
5 1995. július 14., péntek Információk UJ KELET Máriapócson az önkormányzat földterületeket vásárol azoktól az emberektől, akik 1993. március 23-áig nem kérték ki a termőföldjeiket. A falu vezetése aranykoronánként 500 forintot ajánl az eladóknak. *** Nyírbélteken a művelődési ház felújítása 3 millió 265 ezer forintjába kerül az önkormányzatnak. A kultúra házának rendbetétele nagyon is időszerű volt már, ugyanis 1994- ben egy vihar következtében akkora kár keletkezett a létesítményben, hogy abban további rendezvényeket hosz- szabb távon életveszélyes lett volna tartani. A művelődési ház teljes tetőszerkezetét ki kell cserélni, továbbá a külső homlokzat is tatarozásra szorul. Újfehértó intézményeiben hamarosan teljes egészében átállnak majd a gázfűtésre, most folyik a bekötés. ' *** Záhonyban az elmúlt hónapokban több televíziós csoport is készített riportot a záhonyi határforgalmi helyzet anomáliáiról. Az MTV legnézettebb műsorai közül korábban az Ablak, az Objektív, legutóbb pedig A Hét forgatócsoportja járt a településen. A tényfeltáró riportot készítő társaságok filmjei következtében az ország közvéleménye is valós képet kaphatott az átutazók és a határváros lakóinak már-már elviselhetetlenné váló mindennapos gondjairól. *** Nyírteleken a két általános iskola tanulói 60 ezer forint támogatást kapnak tankönyvek vásárlására. Ez az összeg valamelyest enyhít a családok anyagi gondjain, amelyet növelt volna a gyerekek tanulásához nélkülözhetetlen könyvekért kifizetett pénz. A polgármesteri hivatalnak köszönhetően diákonként egy főre ezer forint jut. *** Gávavencsellón a közeljövőben egy benzinkutat szeretne építeni egy magánvállalkozó. A mintegy kétezer négyzetméteres területen az üzem- anyagtöltő-állomás mellett egy shopot is létre akar hozni. A beruházás az előzetes híresztelések szerint 20-30 millió forint lesz. Tény: a gávavencsellői emberek, a környékbeliekkel — a balsaiakkal, szabolcsiakkal — együtt, nagyon örülnének annak, ha Gávaven- csellőn kellene tankolniuk, mivel a legközelebbi benzinkút Rakamazon van. Alkotótábor Idén nyáron ötödik alkalommal nyitja meg kapuit a mozgássérültek alkotótábora, melynek július 17. és 22. között a nagykőrösi Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola ad otthont. A részvételi díj szállással és háromszori étkezéssel napi 800 forint. Tolókocsival és párban érkezőket is el tudnak helyezni. A délutánok szabadok lesznek, délelőttönként pedig képzőművészeti foglalkozások várják a vendégeket. Átalakul a művelődési ház Tomyospálcán — a képviselő-testület döntése alapján — a művelődési házat bérbe szeretnék adni, ugyanis egyelőre nincs célszerűen beüzemelve. A kultúrház működtetésével kapcsolatban egy vállalkozó fejtette ki álláspontját, mely szerint ő szívesen szervezné a létesítményben a különböző programokat, és az épületet is megfelelően karbantartaná. A leendő bérlő távlati tervei mellett többek között az szerepel, hogy az épületen belül egy büfét, valamint egy játéktermet alakít ki, és olyan traktus is található majd, amelyben különböző rendezvényeket — esküvőt, ballagást — lehet szervezni. Hétvégente diszkókat tartana a vállalkozó. Az épületen kívüli részen játékparkot és vendéglátói teraszt tervez létesíteni. Hogy ezekből az elgondolásokból mi fog megvalósulni, az még a jövő titka. Francia cserkészek Nyírbátorban Nyírbátorban július 14-én 21 órakor a múzeum előtti tónál felállított alkalmi színpadon ad elő egy zenés komédiát az a 100 fős cserkészcsapat, amely a franciaországi Montaubanból érkezett. Az előadások apropója, hogy július 14-én van Franciaország nemzeti ünnepe,. A Frankföldről megyénkbe jött társulat július 13-tól 24-ig tartózkodik Nyírbátorban. Még 1991-ben alakult ki baráti kapcsolat a két város között, és ennek köszönhetően vannak most itt a „gall kakasosok”. Az éjszakákat a nyírbátori kempingben töltik. A vendéglátók mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a francia cserkészek jól érezzék magukat és öregbítsék Magyarország, azon belül is Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Nyírbátor hírnevét. i ngyenes! Apróhirdetés A hirdetés szövege: A hirdető neve, lakáscíme: Új Kelet szerkesztősége: 4400 Nyíregyháza, Árok u. 15. (a Nyírségi Nyomda épületében) Tel.: (42) 437-006, 437-007, 437-008, Fax: 130-as mellék Posta — próbaidőn Paposon hosszú évek után újra önálló, ráadásul rendkívül hangulatos posta nyílt a helyi önkormányzat kezdeményezése nyomán június 3-án. A hajdani tsz-iroda helyén létrehozott intézmény egyelőre három hónap próbaidőt kapott. Amennyiben a forgalom indokolja, azt követően véglegesítik működési engedélyét. Ehhez mindössze az kell — tudtuk meg a helyszínen —, hogy a falubeliek igénybe vegyék az eddig csak Jármiban biztosított szolgáltatásokat. Néhány példa ezekből ízelítőül: levél- és csomagfeladás, postautalvány-felvétel, pénzbefizetés, hírlap és kereskedelmi cikkek (szemüvegek, videokazetták, szerencseképeslapok, gyerekeknek színes levélpapír) árusítása, és még sok egyéb, amit az ügyfelek kívánnak. Megváltoztak az Új Kelet telefonszámai Szerkesztőségünk két új telefon-fővonalat kapott. Reméljük, ezekkel sokat javul az olvasókkal való kapcsolattartás lehetősége! Új számaink: (42) 437-012 (ezen érhető el telefaxunk is) és 437-013 Továbbra is elérhetők vagyunk a Nyírségi Nyomda 437-006-os telefonszámán is. Útinformáció Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén az alábbi forgalomkorlátozások találhatók: A 4. számú főúton: — az Újfehértó és Nyíregyháza közötti szakaszon július 15-én (szombaton) útburkolatijel- festés miatt kell forgalomkorlátozásra számítani; — Dögé és Tiszabezdéd, valamint Tiszabez- déd és Záhony között zúzalékszóródás miatt 40 km/órás sebességkorlátozás van érvényben; — Nyírpazony külterületi szakaszán autóbusz- öböl építése lassítja a forgalmat. A 49. sz. főúton három helyen kell forgalom- korlátozásra számítani: — Vaja átkelési szakaszán kerékpárút-építés miatt; — Gyűrtelek átkelési szakaszán a távbeszélőhálózat építése miatt; — Szamosbecsen a Szamos-híd javítása miatt váltakozó egyirányú forgalomirányítás van bevezetve, melyet jelzőlámpa szabályoz. A 41. sz. főúton két helyen kell forgalomkorlátozásra számítani: — Apagy térségében; — Oros és Napkor között aszfaltozási és padkarendezési munkák miatt. A 38. sz. főúton Rakamaz és Tokaj között az úgynevezett hosszú ártéri híd szigetelése miatt félpályás kétoldali szélesítés lassítja a közúti forgalmat. Ibrány átkelési szakaszán szennyvízcsatorna- építés miatt sebességkorlátozásra és útszűkületre kell számítani. Tiszadobon pontonhíd üzemel a Tiszán, teherbírása 10 tonna. Megrendelő MT Megrendelem az Uj Kelet c. napilapot 1995......................................... ......................-tői eg y hónapra - negyedévre - fél évre - egy évre (a megfelelő rész aláhúzandó) Név:........................................................ La kcím (ahová a kézbesítést kéri): Előfizetési díj: egy hónapra: 380 Ft negyedévre: 1140 Ft fél évre: 2280 Ft egy évre: 4560 Ft A megrendelőt elküldheti vagy átadhatja a helyi postahivatalban, illetve a postai kézbesítőnek. aláírás megbízott szem. ig. szám A lapban minden pénteken rádiótv műsorújság a melléklet! %