Új Kelet, 1995. július (2. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-06 / 156. szám

U J KELET NYVSC elnökségi ülés XIII. Helia-D Ifjúsági Atlétikai Eb „Nagyágyúk” és titkok a röplabdázóknál Sánchez, de (most) nem teniszezik Kihelyezett elnökségi ülést tartott kedden délután a Nyír­egyházi VSC elnöksége. Az összejövetel helyszíne ezúttal a sényői vadászház volt. Első napirendi pontként a röplabdaszakosztály működé­sével foglalkoztak a szakem­berek. Az, hogy mennyire lesz valóban korszerűbb — és főleg eredményesebb — az elmúlt évinél a szakosztály munkája, pontosan nem derült ki, de az biztos, hogy igazi „nagyágyú­kat” sikerült a röplabdázóknak felsorakoztatni maguk mellett. Mint ismeretes, Balogh Zoltán, a Start Vállalat vezérigazgató­ja lett a szakosztályelnök és dr. Szilágyi Zsolt, a nyíregyházi önkormányzat Adó- és Illeték- irodájának vezetője a szakosz­tály-igazgató. Az elnökségben Váradi István (Renomé Rt.), Baráth László (Kárpát-Hús) és Máthé Dezső foglal helyet. Szakosztálymenedzserként Raska Gyula, sajtófőnökként Máthé Csaba segíti a munkát. Létrejött a Nyíregyháza Város Röplabdasportjáért Alapítvány is, mely az NYVSC férfi-, il­letve a Start-Sportula női gár­dáját van hivatva segíteni. A kuratórium tagjai: Takács Tiborné, Giba Tamás (Nyír­egyháza alpolgármestere), Il­lés Kálmán (Nyíregyháza vá­rosi rendőrkapitánya), dr. Bi­hari Albert (APEH- osztályvezető) és Rácz László (a Volán Közlekedési Rt. ve­zérigazgatója). A kuratórium tagjai vállalták, hogy segítik a röplabdacsapatok működésé­hez szükséges pénzek egy ré­szének előteremtését. Az el­nökség egyelőre nem hozta nyilvánosságra azt, hogy ki megy el az extra ligából kiesett csapatból. Miként azt sem, hogy lesz-e új edző, és ha igen, ki? Az viszont biztos, hogy szükség van a csapat megerősítésére. Azt minden­esetre megtudhattuk, hogy Giba Tamás és Balogh Zoltán csütörtökön a Borsodi Sörgyár Rt. vezetőivel szponzori szer­ződésről tárgyal. Az NYVSC elnöksége felhatalmazta a röp- labdázók vezetőit, hogy a rész­beni névváltoztatásról is tár­gyalhatnak, amennyiben bizo­nyos nagyságrendet elér a tá­mogatás mértéke. A szakosz­tály a jövőben hasznosíthatja a Volán-Dózsa pályáját is, ahol a Start Vállalat hatékony mun­kájával különböző rendezvé­nyek kerülnek majd lebonyo­lításra. Már az első is rendkívül nagy érdeklődésre tarthat majd számot, hiszen egy rendőr-ci­gány labdarúgó-mérkőzésre kerül majd sor rövidesen a Zalka Máté utcai stadionban. A röplabdázók tervei után a jelenlevők elfogadták az NYVSC 1994-es mérlegbeszá­molóját, majd Orendi Mihály az atlétikai Európa-bajnokság előkészületeiről beszélt. A mérlegbeszámoló kapcsán Pók István elnök felhívta a szakosz­tályok figyelmét arra, hogy si­került a tb-adósságokat átüte­mezni, és valószínűleg sikerül­ni fog az adótartozással kap­csolatosan is ugyanezt elérni, de a saját érdekében egyetlen szakosztály se növelje az adós­ságait. Tartozást ezt követően minden szakosztály csak a sa­ját felelősségére hozhat létre. Az NYVSC-nek ősszel nyilat­koznia kell, hogy üzemelteti- e a stadiont 1996 áprilisa után is. Az elnök úr megígérte, hogy minden érintettnek kikéri ez ügyben a véleményét, és azt majd az elnökség elé tárja. Mint megtudtuk, ha nemleges is lesz a döntés, akkor sem hagynak maguk után egy fil­lér adósságot sem. A „hivatalos rész” után pör­költ és pezsgő került az asztal­ra, majd egy koccintással meg­történt az új elnökségi tagok befogadása. Végül kötetlen be­szélgetéssel zárult a kellemes sényői délután. Száraz Attila Kosarasok találkozója Szombaton a nyíregyházi Apáczai Csere János 2. Sz. Gyakorló Általános Iskolában összegyűltek a suli egykori diákjai. Az apropó pedig kö­zös szerelmük, a kosárlabda volt. Ezt a „tornát” immár ötö­dik éve megszakítás nélkül rendezik meg —Sallai József­nek és Elek Tamásnak kö­szönhetően —, jelezve, hogy az iskolában igen népszerű ez a sportág. Az idén hat csapat mérte össze tudását, a korosz­tály pedig igazán széles ská­lán mozgott: a legfiatalabbak éppen az idén végeztek a gya­korlóban, míg a „keret” do­yenje, Koncz János — aki az MG csapatánál edzősködik — már harmincas éveinek máso­dik felében jár. Persze nem csak a kosárlabda volt érdekes ezen a szombati napon, a mint­egy 40 összegyűlt kosaras és egykori tanáraik hosszabb idő után ekkor találkozhattak először, és bizony egyeseknek erősen gondolkodniuk kellett, hogy kit is rejt az ismerős arc. De voltak olyanok is, akik szinte minden este a gyűrűt nyűvik a suliban, hiszen így a szünidőben be-bejámak a pá­lyára, és nagy meccseket ját­szanak. A szombaton pályára lépett játékosok közül egyesek csak hobbi szinten kosaraznak, és voltak olyanok is — példá­ul Elek vagy Garai — akik NB I-es játékosok. A küzdelmek egyszerre két pályán folytak, és reggeltől kora délutánig tar­tottak. A világ sportja - sorokban Uniondale: Az észak-ame­rikai profi jégkorong ligában (NHL) szereplő New York Islanders új edzőjévé Mike Milburyt nevezték ki. (AP) Southampton: Óvadék el­lenében a rendőrség elenged­te az angol labdarúgás egyik legsúlyosabb vesztegetési botrányának öt gyanúsítottját: a zimbabwei kapust, Bruce Grobbelaart, a holland háló­őrt, Hans Segerst, az angol mezőnyjátékost, John Fasha- nut, valamint feleségét, továb­bá a malajziai üzletembert, Heng Suan Limet. A rendőrség közlése szerint július 21-én fogják ismertetni a vádponto­kat. (Reuter) Thiais: Új nagypehelysú­lyú profi ökölvívó Európa- bajnokot avattak Franciaor­szágban. Az orosz Anatolij Alekszandrov 12 menetben pontozással legyőzte a fran­cia Jacobin Yomát. Alek- szandrovnak ez már a 24. profi győzelme volt. Alekszandrov az első orosz bokszoló, aki a profik között Európa-bajnoki címet tudott szerezni. (AFP) Július 27. és 30. között megközelítőleg 1500 magyar és külföldi ifjú atléta, továbbá kísérőik látogatnak el város­unkba, az atlétikai Európa-baj- nokságra. A népes csapat mel­lett — útba igazítandó a ver­senyzőket — komoly appará­tus fog segédkezni, csapat­kísérők, hostessek. A tisza- vasvári Sánchez Ivette — már a név is sokat sejtet— mint csapatkísérő sürgölődik majd a spanyol együttes mellett. Ivette anyanyelvi szinten be­széli a magyart és, persze, a spanyolt is (felsőfokú nyelv­vizsgát szerzett belőle). A tizennyolc éves leányzó­val, aki Kubából érkezett Ma­gyarországra, az Eb ideje alat­ti feladatáról (és még másról is) beszélgettem. — Magyarországon szület­tem, de 1977-től Kubában él­tem 15 évig — kezdte. — Apu­kám kubai, innen ment vissza a hazájába dolgozni, anyukám pedig követte őt, így kerültünk ki. 1992-ben jöttünk haza, és én egy év múlva a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnáziumban elkezdtem középiskolai tanul­mányaimat. Most leszek har­madikos. — Hogyan szereztél tudo­mást arról, hogy tolmácsok je­lentkezését várják? — A gimnáziumban hallot­tam március-április környékén, hogy Nyíregyházán fogják megrendezni az ifjúsági Eb-t, és a rendezők tolmácsokat, csapatkísérőket keresnek. Je­lentkeztem. Gondoltam, hogy érdekes rounka lesz, és így megismerhetem a spanyol csa­patot. Persze nyelvgyakorlás­nak is kitűnő ez az alkalom. — Tudsz valamit a spanyol együttesről, ismered őket? — Nem. — Hallomásból sem? — Egyelőre semmit sem tu­dok róluk, még nem vettük fel a kapcsolatot velük, csak ak­kor fogom megismerni őket, miután megérkeztek. Egyéb­ként a 68 tagú spanyol együt­tes mellett ketten leszünk, raj­tam kívül még egy Szegeden tanuló spanyol hallgató lesz a kísérőjük. Úgy hiszem, hogy mi, csapatkísérők, jól felké­szültünk, bár most még nem tudjuk, „kivel van dolgunk”. — Mi a feladata egy csapat­kísérőnek? — Minden információt mi fogunk a vendégeknek továb­bítani, mi leszünk az össze­kötőkapocs a sportolók és a rendezők között. Szinte egész nap az atléták közelében le­szünk, útbaigazítjuk őket: mi­Sánchez Ivette kor, hova, melyik pályára men­jenek. Amikor ők versenyez­nek, mi a tribün mellett kiala­kított helyünkön várjuk őket. Ha nekik valamilyen kérésük van, például kirándulni szeret­nének, azt jelezzük a fő­nökünknek, Molnár Tamás csoportvezetőnek, és természe­tesen elkíséjük a csapatot. A spanyolokat a TK kollégiumá­ban helyezik el, én pedig a Kereskedelmiben fogok éjsza­kázni, de reggel már mellettük kell lennem. Úgyhogy elég komoly munka lesz, de szerin­tem jól fog sikerülni. — Tudod már, hogy mikor érkeznek a spanyolok? — Huszonnegyedikén este érnek Budapestre, úgyhogy aznap reggel felutazunk a fo­gadásukra. Az egész napot, sőt az éjszakát is ott fogjuk tölte­Lépésről lépésre ni a csapattal, majd másnap jövünk vissza Nyíregyházára. — Addig hányszor találkoz­nak még a csapatkísérők? — A négy nemzet viadalán jelen leszünk, akkor is láthat­juk majd, hogyan zajlik a ver­seny. így zökkenőmentesebb lehet a későbbi munkánk, gya­korlatilag egy főpróba lesz ez. Utána még július 19-én tartunk megbeszélést, akkor megkap­juk a formaruhákat is. — Az milyen lesz? — Két, az Európai Unió emblémájával díszített fehér pólót kapunk, egy baseballsap­kát és egy táskát. — Van valamiféle kapcsola­tod az atétikával? Szerepet ját­szott abban, hogy elvállaltad ezt a megbízást? — Igen. Sokféle sportot sze­retek, és az atlétikát nagyon; ha a tévé közvetít egy versenyt, mindig megnézem. Ezenkívül a teniszért is odavagyok, már 9 éve űzöm. — Ezek szerint Sánchez Vicário nyomába eredsz? — Azt azért nem, de kinn, Kubában versenyeztem, orszá­gos viadalokon negyedik-ötö­dik helyeket szereztem, me­gyei bajnokságokon pedig már háromszor-négyszer is diadal­maskodtam. — Magyarországon miért nem folytatod a teniszt? — Tiszavasváriból nem tu­dok edzésekre, versenyekre járni, ezért mostanában nem versenyzek. De remélem, szeptembertől már Nyíregyhá­zán fogok lakni, és akkor min­den feltétel adott lesz... Csiky Nándor Nyári Kupa sakk csapatverseny A közelmúltban újabb sza­badidős sakkversenyt rendez­tek Sonkádon öt csapat rész­vételével. A helyi sakkegyesü­let Homoki Endre vállalkozó segítségével ismét megrendez­te a Nyári Kupa elnevezésű viadalt. A szép és nyugodt kör­nyezetben a négyfős csapatok körmérkőzésen bizonyíthatták felkészültségüket, illetve dönt- hették el a végső sorrendet. Mint már ezeken a sakktomá- kon annyiszor, most is a Mi- lota-Caupo és a Túrricsei Sakk Kör „futott”, versengett kü­lön az elsőségért. Végül a pon­tosabban játszó túrricseiek di­adalmaskodtak egyetlen pont­tal a vetélytársukkal szem­ben. A Nyári Kupa sakk csapat- verseny végeredménye: 1. Túrricsei Sakk Kör (Tu- kacs László, Sebestyén Endre, Sebestyén Árpád, Kiss Antal) 13 pont, 2. Milota-Caupo SK (Kőszegi János, Borbély Péter, Kálló András, Bodor László) 12 pont, 3. Tisztaberek B (Balogh Sándor, Varga Attila, Lukács Árpád, Orgován Jó­zsef) 6 pont, 4. Sonkád SE 5 pont, 5. Tisztaberek A 4 pont. A korábbi években Móricz Zsigmond születésének évfor­dulóján rendszeresen rendez­tek asztalitenisz- és sakkver­senyt, valamint kispályás lab­darúgótornát. Az idén sikerült — három év után — ismét fel­éleszteni ezt a hagyományt, és Kiss Jenő tiszacsécsei vállal­kozó támogatásával újra sike­rült megvalósítani a Móricz Kupa egyéni sakkversenyt, amelyen hét községből tizen­nyolc sakkozó indult. Az asz­talitenisz- és labdarúgótorna későbbi időpontban lesz lebo­nyolítva. A támogató által fel­ajánlott díjakért minden ver­senyző a saját községét képvi­selve versenyzett. A jó hangu­latú, baráti találkozónak is beillő összejövetelen szép és izgalmas partikat váltottak a résztvevők. A viadalt öt fordu­lóban, 2x25 perces játékidővel bonyolították le a szervezők. A Móricz Kupa egyéni sakk­verseny végeredménye: 1. Tukacs László (Tisza- csécse) 5 pont, 2. Kálló And­rás (Tiszabecs) 4 pont, 3. Bo­dor László (Milota) 3,5 pont (14.5) , 4. Kőszegi János (Szatmárcseke) 3,5 pont (12.5) , 5. Garda János (Tur- ricse) 3 pont (15,0), 6. Kiss Antal (Túrricse) 3 pont (12,5), 7. Kálló László (Sonkád) 3 pont (11,5), 8. Márton József (Sonkád) 3 pont (11,0). Hol is van a gyűrű?

Next

/
Oldalképek
Tartalom