Új Kelet, 1995. július (2. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-05 / 155. szám
UJ KELET Foci hírharang Labdarúgás 1995. július 5., szerda 15 Szezonvégi mérleg • Szezonvégi mérleg • Szezonvégi mérleg HAJDÓ NB II-ES Hajdó Attila, a Szabolcs megyei játékvezetői keret tagja csatlakozott az osztályt váltó Sényő csapatához. Az elmúlt idényben még NB IlI-ban működő sípmester az 1995-96- os szezonban már az NB II-ben folytatja. Jelenleg Vida bíróval ketten képviselik megyénket az NB Il-es játékvezetői keretben. KISVÁRDÁN NEM TÉTLENKEDNEK Tekintélyes a Kisvárdáról távozók névsora, így hát valahogy orvosolni kell a vérveszteséget. Az már biztos, hogy két 24-25 éves játékost igazol a KSE. Tóth László jobb oldali középpályás az NB III-as Encsből érkezett, míg Vachter Tamás — aki a bal oldalon hátul és középen is bevethető — a megyei első osztályú Sárospatakról tette át székhelyét Kisvárdára. A vezetők kiszemeltjei közé tartozik még egy nagyon tehetséges 18 éves csatár, továbbá egy védekező és egy középső középpályás. AMBRUS HELYESBÍT A keddi számunkban megjelent Domokos János, a Nyírlu- gos edzőjének nyilatkozata a félbeszakadt Nyírlugos—Tar- pa mérkőzéssel kapcsolatban. Ambrus László, a megyei JB Nemcsak a sorsolásról esett szó az NB I-es labdarúgócsapatok vezetői között hétfőn az MLSZ-ben, hanem azokról a kisebb változásokról is, amelyek az új bajnokságban lépnek érvénybe. Ezek közül jónéhány vitát váltott ki, különösen azok, amelyek a klubok, illetve a játékosok pénztárcáját is érzékenyen érintik. Az egyik fontos újdonság, hogy az eddigi 1300 forintos játékengedélyt differenciálják. Az NB I-es felnőtt labdarúgók esetében 10 ezer, az NB Il-ben pedig 5000 forintra emelkedik. Az összeget a játékosoknak kell befizetniük, s ezt a játékvezető köteles minden mérkőzés előtt ellenőrizni. Aki nem tudja az MLSZ-től kapott csekkszelvényt a mérkőzés előtt a játékvezetőnek bemutatni, az a futballista nem léphet pályára! Szigorították a bajnoki mérkőzések időpont-változtatásának feltételeit. Ha az NB I-es csapatok 15-21 nappal a kiírt kezdési időpont előtt módosítanak, akkor 10-10 ezer forintot kötelesek befizetni az MLSZ kasszájába. Amennyiben ez 15 napon belül történik, úgy az összeg 50-50 ezer forintra emelkedik. Ha az MLSZ módosít - például egy válogatott mérkőzés utólagos közbeiktatása miatt - , akkor az említett összegek dupláját köteles átutalni a kluboknak. Megszorító intézkedést hoztak a labdarúgó mérkőzések tévéközvetítésével kapcsolatban is. Eszerint ezentúl bármilyen találkoelnöke az következőket közölte. — A csütörtöki számban megjelent Nyírlugos—Tarpa mérkőzéssel kapcsolatos megjegyzésem Tomasovszki Zoltán játékvezető információján alapszik. Valóban nem beszéltem Domokos Jánossal, de Tomasovszki Zoltán a mérkőzés után elmondta nekem, hogy mi történt. Ő azt állította, hogy az általam nagyra becsült Domokos János felhagy az edzősködéssel. Az az állítás, hogy én ezt személyesen hallottam, valószínű, félreértésen alapul. ÚJ KAPUS BAKTÁN Az NB III-as baktai gárda vezetői a legfontosabbnak azt tartották, hogy kapus poszton tudjanak erősíteni. Gondjuk megoldódni látszik, az NYFC kapusát, Mónust fogják leigazolni. Mónus egyébként az elmúlt idényben kölcsönjátékos- ként Záhony csapatát erősítette. SZÉKI TISZALÖKÖN A 38 éves Széki József Tiszavasvári csapatából Ti- szalökhöz igazolt. További hír a tiszalökiek háza tájáról, hogy Barbócz István, a jövőben hazafias kötelességének tesz eleget, bevonul katonának. zó tévésugárzásához az MLSZ előzetes engedélye szükséges, amely alighanem pénzbe kerül majd. Ez alól a kábeltévék sem kivételek, a TV Híradó stábjára viszont nem vonatkozik ez a döntés. Szóba jött a Góóól című összefoglaló is, amelytől a legutóbbi 20 millió forinttal szemben a következő idényben már 24 milliós bevételt remél a liga. Egységesebb lesz a bajnoki összecsapások kezdési időpontja is. Szombatonként a csapatok délután, illetve este kötelesek azonos időpontban játszani. így a villanyfényes mérkőzésekről is körkapcsolás keretében számolhat majd be a rádió. A kispadon ezentúl csak öt vezető és öt játékos ülhet, s ha ezt a létszámot a csapatok túllépik, akkor az ügy akár a fegyelmi bizottság előtt folytatódhat. Amennyiben ismét szotyolászacskó vagy más, bedobott tárgy találja el a játékvezetőt, illetve a partjelzőt, a bíró köteles megállítani a játékot, de a körülményektől függően eldöntheti, hogy csak pár perc szünetet tart, avagy végleg berekeszti a találkozót. Ha pedig a szurkolók felmásznak a pálya szélét övező kerítésre, azonnal meg kell állítani a játékot, s csak akkor lehet folytatni, ha az illetőket kivezetik a stadionból. A stadionokban felszerelt mátrixtáblák is szinte teljesen feleslegessé válnak, hiszen mostantól a mérkőzések során nem szabad a jeleneteket visszajátszani! Új bajnokság változásokkal Az ezüst után is lehet még előrelépni NB III Tisza-csoport 2. Mátészalka 30 15 3 12 53-46 50 Megyénk focidrukkerei közül sokan tippeltek arra a tavasz kezdetekor, hogy a Tisza-csoport első két helyén megyei együttes végez, de azt kevesen állították volna, hogy a kettőből az egyik Mátészalka lesz. Igaz, a gárda nem zárta rosszul az őszt sem, 23 pontjukkal az ötödik helyen végeztek, hat ponttal voltak lemaradva az élen állóktól. Végül is a pontlevonások után előzték meg Kisvárdát, de tegyük hozzá, addig is azonos pontszámmal, csak rosszabb gólkülönbséggel voltak harmadikok, s az utolsó fordulóban otthon megverték az előtte remeklő várdai gárdát, így a pályán is bizonyították képességeiket. A szünetben edző nélkül maradtak, s februárban az együttes új mester vezetésével kezdte az idényt. Mitró Károly nevét fociberkekben jól ismerik, tyukodi, csengeri vitézkedéseire sokan emlékeznek. A sokat tapasztalt edzőnek mégis sokan azt mondták, nehéz dolga lesz, ha tartani akarják a helyezésüket. A mestert tyukodi otthonában kerestük meg, hogy kifagassuk, hogyan is sikeredett túlteljesíteni a célkitűzéseket. AZ EDZÉSNAPLÓ MINDENT MEGŐRIZ — Szeretnék pontos lenni a tényekben — mondja az edző, s előveszi edzésnaplóját, amiben minden adat és tény megtalálható. A vastag füzet majd megtelt a feljegyzésekkel egy fél év alatt. Mitró Károly alaposan készül az edzésekre. Kérésemre a füzet elejére lapoz, és sorolja, milyen feladatokat írt elő a második edzésen játékosainak. — Kezdjük először a végén. Nagyon szép dolog történt a Mátészalkai MTK életében, mert csapatunk olyan helyezést ért el, amire senki sem számított, felülmúltuk az elvárásokat. A vezetők tréfásan azt mondták, kicsit meg is ijedtek a vége felé, mi lesz, ha feljutunk. Tréfásan én is figyelmeztettem őket, hogy ez még előfordulhat. — Hogyan kezdtél hozzá a munkához? — Előbb pár szót az edzői elveimről, első az alaposság. Nem határoztam meg, milyen helyezéssel lennék elégedett, azt tűztem ki célul, hogy a lehető legalaposabban készüljünk fel erre az idényre. Szakmailag a tudatosságot tartottam fontosnak, és a szorgalmat emeltem ki. A felkészülésben legfontosabbnak a futóteljesítményt tartottam. Ezután következett az agresszivitás, ezt jó értelemben kell érteni, amit a játékra való összpontosításnak is nevezhetnék, majd következik a fegyelmezettség, ami egyéni és csapatfegyelmet is jelent. Menotti mondta, hogy fegyelmezett katonákra van szükség. Nem azzal kezdtem, hogy ki is a király a fiúk között, hanem azzal, hogy mindenkire szükségünk van, és mindenkinek önmagához mérten szabtam meg a feladatokat, és vártam el a fejlődést. — A századvég, a következő század focijának legfontosabb elemévé vált (válik) a futás. Ez lesz a játék meghatározója? — Azt nem mondanám, de mindennek ez a készség lesz az alapja. Aki figyeli a világ labdarúgását — az égi csatornákon keresztül ez már nem gond —, tapasztalhatja ezt. — A felkészülés során nem okozott a szigorúság konfliktusokat a mester és a játékosok között? — Volt néhány alkalom, amikor elkezdődött a nyafo- gás, de én hamar tudtul adtam, nem titkárnőnek jöttem a gárdához, hogy ki mikor mit csináljon, azt én határozom meg. Hogy szükség van a futógyorsaságra, azt igazán akkor kezdték megérteni, amikor jöttek az eredmények. Hozzáteszem, nem csak futást terveztem be, szerepelt gulyásparti, fürdő vagy gyúrás, a megfelelő időszakokban. FORDULÓPONT NYÍRBÁTORBAN — Hogyan alakult a tavaszi eredménysor? — Először még nem látszott teljesítményjavulás, általában kétcsillagosra értékeltem a meccseinket, hét fordulón keresztül kétszer nyertünk, és egy döntetlenünk volt. A Nyírbátor elleni talákozó volt a fordulópont, az az idegenbeli győzelem mutatta először, hogy jó úton járunk. A meccs előtt elmondtam a fiúknak, hogy eddig is elsősorban önmagukat verték meg, legjobb példa a Sényőn az utolsó percben elveszített három pont, tehát ha fegyelmezetten játszanak, sikerük lesz. így is lett, szervezett, fegyelmezett játékkal nyertünk. Ezután még négy mérkőzést megnyertünk, s egyre javuló formát mutat a napló. Utoljára Tiszafüreden játszottunk a legjobban, taktikailag is fegyelmezettek voltak a fiúk, nagyon ügyesen védekeztek. Tiszafüred azelőtt tizenegyszer szerzett pontot, nem kapott ki. Otthonukban egyébként rajtunk kívül csak Nyírbátornak sikerült ellenük nyerni. Akkor látszott, mire is képes csapatunk, csak rendezni kell körülötte a sorokat. — Nem lehet megkerülni a kérdést: hogy jöhetett utána két súlyos vereség, ráadásul egy otthon? — Az utolsó mérkőzések előtt azt mondtam kilenc pontot szerzünk, de óriási nagy csalódás ért. Máig se nagyon értem a dolgokat, de azt mondom, mi még alakuló, formálódó együttes vagyunk, ez is előfordulhat. Nem hiszem, hogy valaki is meg merte volna kockáztatni a jóhírét. Annak külön örülök, hogy az utolsó fordulóban bizonyítottak. Még sok volt nekünk egymásután a nyolc komoly meccs, s azért az Ózd sem akármilyen együttes. A KAPITÁNY AZ ELSŐ —Hogyan értékeled egyénileg a játékosokat? — Összesen tizennégy játékosból áll a szűkebb keret. A játékosokat osztályoztam mérkőzésenként is, és ez alapján alakítottam ki a sorrendet. Jelesre értékeltem Nagy Krisztián és Krizán Sándor teljesítményét. Leginkább azt értékelném kapusunknál, hogy az elején két gyengébb meccs után állt talpra, és fokozatosan nyújtott jobbat, de csapatkapitányként is mindent megtett a többiekért. — A másodikként Krizánt említetted. Róla mindenki azt mondja, ha egy pár kilóval kevesebb lenne, nem ebben az osztályban volna a helye. — Sokan intettek attól, hogy Krizánra bízzam a sepregető szerepkört. Nos, hadd mondjak néhány adatot — lapoz a naplójában a mester. — Kilencven kilósán jelentkezett játékra, s előtte száz fölött volt a súlya, aztán március harma- dikán 86 kiló volt a versenysúlya, és ezt tartotta is. Kétszer kapott nyolcast, de azt mondtam, csak akkor kaphat kilencest, ha gólt is lő. Rúgott szabadrúgásból és tizenegyesből, és Kisvárda ellen végre sikerült mezőnyből is. Meg is kapta tőlem a kilencest. Ezután következik a jó osztályzat, ezt kapta Sira. Ő előrébb is végezhetett volna, de szerintem a végére elfáradt, nagyon sok meccset játszott, komoly terhelést kapott. Aztán jönnek a közepes osztályzatok, Ko- csány, Kása, Krasznai és Oláh. Közülük Krasznai önmagához képest többre képes, kár hogy ezt nem sikerült bebizonyítania. Kúnhegyes ellen két gólt lőtt, aztán kiállítatta magát, s nem játszhatott két meccsen. — Mi okozta, hogy Oláh elvesztette góllövőcipőjét? — O Kábán kezdett edzeni, ott túlhajszolták, lestrapálva jött vissza, ráadásul magánéletben is voltak problémái, az is hátráltatta. Elvesztette az önbizalmát, s nála sokat jelent a hangulat, az is befolyásolja a teljesítményét. Meggyőződésem, hogy egyenletesen javuló formát fog mutatni az elkövetkező idényben. A rangsorban majdnem közepes teljesítménnyel Szűcs Tibi és Papp Jani következik. — Szűcs most került be a kezdő tizenegybe, a Szerencs ellen kiváló teljesítményt nyújtott. Elégedett voltál vele? — Szeles sérülése után került be a kezdőbe, az említett Szerencs elleni találkozón Kosztát kitűnően fogta, de az Ózd ellen Herceget már nem tudta tartani. A többiek már a megfelelő kategóriában szerepelnek így Szender, Király, Szilvási és Varga. — Említetted Szelest, ő sérült volt, de ennek ellenére igazi csapatemberként segítette a többieket. így volt? — Igen, azért érdekességként megemlítem, hogy ő volt az egyik első „nyafogó”, de aztán beállt a sorba, és a sérülése után is ott volt az edzéseken és a meccseinken, biztatta a többieket. Egyébként a hatodik meccsen került a sérültek listájára, ezért nem értékeltem az idényben. De azt mindig mondtam, egy gárda nem tizenegy emberből áll, s ő meg is értette ezt. — Lehet innen előre lépni? — Ha úgy gondoltam volna, hogy nem, nem is kezdek bele. Fisher Pali mondta, a játékosokat a siker élteti. Erre kell építeni. A válaszom: igen, lehet. Az is meggyőződésem, hogy itt a végváraknál szükség is lenne erre. Sokszor bizonyítottuk már, hogy bár kiesünk az ország vérkeringéséből, mi is vagyunk annyira képesek, mint mások. Itt bizony szükség is lenne a focira, mert az emberek nem nagyon válogathatnak a kulturális és sport- lehetőségekben, mint például Pesten. Ha meglesznek az anyagi alapjai is, akkor nincs akadálya. Révay Zoltán Fizethet a Stadler Kedden a következő határozatokat hozta az MLSZ Fegyelmi Bizottsága az NB I-es mérkőzésekkel kapcsolatban: a Parmalat-Debreceni VSC mérkőzésen rendezési hiányosságok miatt kezdeményezett eljárást megszüntette, mivel a hazai együttes eleget tett a rendezési előírásoknak. A Debreceni VSC-Kispest-Honvéd FC találkozó után történt rendbontással (Plókai-Garamvölgyi-Kovács K.- ügy) kapcsolatban a bizottság augusztus 1-jén 15 órakor dönt. A Stadler FC-t a Ferencváros elleni mérkőzésen történt rendbontás miatt 200 ezer forintra büntették meg. Az összeg azért ilyen magas, mert a Stadler visszaesőnek számít, hiszen már korábban is mutatkoztak rendezési hiányosságok az akasztói pályán.