Új Kelet, 1995. július (2. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-26 / 173. szám
Megyénk életéből ÚJ KELET _____Van-e légiószervező Magyarországon? A rendőrségre tartozik Lapunk pénteki számában A légió titka címmel ifj. Sziráki József, a francia idegenlégió kötelékében szolgáló és Boszniában hősi halált halt nyírturai fiatalemberrel kapcsolatban megjelent cikkünk végén ígéretet tettünk, hogy az üggyel kapcsolatban felmerült kérdéseket megkíséreljük megválaszolni. Szerkesztőségünk ennek érdekében felvette a kapcsolatot a Magyar Honvédség szóvivőjével, Erdélyi Lajos ezredes úrral, akitől a következő tájékoztatást kaptuk: „Az Új Kelet szerkesztőségétől kapott két telefonszám közül az egyik valóban honvédségi szám, pontosabban a budapesti őrezred száma, a másik telefonszám egy magánlakásé. A vonatkozó honvédségi egységnél a szerkesztőség által megadott nevű magas beosztású tiszt nincs és nem is volt. Nemrégiben, pár hete azonban önként leszerelt egy, a szerkesztőség által megadott (M. ./. nevű) főtörzsőrmester, aki ennél az egységnél teljesített szolgálatot hivatásos katonaként. M. J. ex-főtörzsőrmes- temek egy fegyelmi ügye volt a közelmúltban, ami jelenleg a Katonai Bíróság hatáskörébe került, azonban ez nincs kapcsolatban annak gyanújával, hogy nevezett esetlegesen a francia idegenlégió „fejvadásza” azaz szervezője lenne. Vác-Budapest. Nyolcszáz óra vonaton. Ugyanazon a sínen, amelyen 100 éve. Csak akkor gyorsabb volt, mert ló húzta- fejtegette Hofi Géza egyik emlékezetes kabaréjában. A kis túlzásokkal, de életszerűen lefestett helyzetkép a neveket kicserélve szinte pontosan alkalmazható a Nyír- bátor-Nyíregyháza vonalra is, bár ez mindössze 40 kilóométer és „csak” hetven perc. Nyolc éve ünnepeltük a pálya fennállásának 100. évfordulóját. Az a baj, hogy mai napig az ünnepelten megy a vonat. Igaz, maximum 40 kilométeres sebességgel. Ettől még nem siklik ki.-Tessék mondani, mikor éri el egy vasúti pálya a nyugdíj- korhatárt? Válasz nincs, pedig akkor lenne jó, ha mi adnánk meg, nem a pálya! Előbb utóbb valószínű, hogy az utazóközönség súlya alatt atomjaira esik szét. A vonat ma átlagban 30-40 km/h val megy, néhol pedig még 20-szal sem. A sínek recsegnek-ropognak, a szerelvény imbolyog, akár egy gyakorló alkoholista. Hullaszaga van a rendszernek. 1987 augusztusában volt 100 éves! Egy XX. század végén elvárható sebességtől az első kanyarban föld körüli pályára térne a vasparipa, összes vagonjával egyetemben. Ezért aztán döcögünk. Ennek a feltételezésnek a kivizsgálása — tehát hogy nevezetesen bűncselekmény történt-e — a jelenlegi törvények értelmében már a rendőrség feladata (esetleg a Katonai Ügyészségé), nem pedig a honvédségé, mivel az illető már nem tartozik az állomány soraiba. Amennyiben önök (tehát a szerkesztőség) rendelkeznek olyan esetleges bizonyítékkal, amely azt támasztaná alá, hogy M. J. volt honvéd főtörzsőrmester ilyen tevékenységet valóban folytatott, akkor ezeket a rendőri szervek felé jelezzék.” A fentiek ismeretében az Új Kelet a következő álláspontra helyezkedik: — Annak ellenére, hogy az Objektív című tévéadásban megkérdezett volt honvéd tiszhelyettés, M. J. önmagát bűnbaknak nevezte a riporternek válaszolván, e kérdésben szerkesztőségünk nem kíván vitát nyitni az úrral. — Annak ellenére, hogy munkatársunk a szerencsétlenül járt magyar fiatalember családjával közösén és egyetértésben abban állapodott meg, hogy éppen a magyar fiatalok védelmében mindent megtesz annak érdekében, hogy az ügyben szereplő „szervezőt” leleplezze, az a meggyőződésünk, hogy a további nyo- Mikor éri el egy vasúti pálya a nyugdíjkorhatárt? Amikor megtörténik az első, második, harmadik, sokadik baleset?! Ki vállal felelősséget értük? A „száznyolc évest” közúti forgalomban nem lehet kiváltani, a vonatnak menni kell. Legfeljebb sebességkorlátozással. Az egyik törzsutas szerint némelyik részen annyira lassan megy a mozdony, hogy menet közben körbe lehet pisilni. Én ugyan nem próbáltam ki, de azért lehet benne valamozati munka nem a mi feladatunk. —Annak ellenére, hogy a család és néhai ifj. Sziráki József barátnője birtokában olyan levelek vannk, amelyek gyanúikat igazolni látszanak, mégsem teszünk közvetlenül feljelentést az ügyben a rendőrségen. Az a meggyőződésünk, hogy az ügy (és ez valóban az Új Keletnek köszönhető, hiszen az Objektívnek is munkatársunk adta meg az ominózus két telefonszámot) lapunk tevékenysége következtében olyan országos publicitást kapott, hogy nem szükséges a bűnüldöző szervekhez fordulnunk, hiszen bőven rendelkeznek már annyi információval a sajtó jóvoltából, amely elegendő a nyomozati eljárás megkezdéséhez, amennyiben ők is ezt akarják. Annak azonban kifejezetten szeretnénk hangot adni, hogy szívünkön viselvén a magyar fiatalok sorsának alakulását, életét, jövőjét, nagyon reméljük, hogy az erre hivatott szerv igenis megteszi majd ezeket a lépéseket. Amennyiben ebben nem csalatkozunk, természetesen azonnal tájékoztatni fogjuk olvasóinkat a vizsgálat eredményéről, illetőleg állásáról... Palotai István már semmi nem mehet gyorsan.- Mikor éri el egy vasúti pálya a nyugdíjkorhatárt? Egyáltalán eléri? Ha igen, hát itt az ideje, hogy a száznyolc évest műemlékké nyilvánításák, lepucolják, fellobogózzák, valaki mondjon egy szép beszédet, és ezután zárják le. Előtte pedig építsenek mellette, alatta vagy fölötte egy újat. Sebességkorlátozás nélkülit! Mielőtt a „száznyolc éves” atomjaira hullik. ____________ T. D.- Mikor éri el egy vasúti pálya a nyugdíjkorhatárt? A Nyíregyháza-Nyírbátor közötti távolság 70, Nyírbátor- Mátészalka közötti 15 perc vonaton. A távolságok között nincs lényeges különbség, mindössze utóbbi szakasz fiatalabb pár x-szel a „száznyolc évesnél”. mi. Talán egy kicsit morbidan hangzik, de még az öngyilkosjelöltek is kerülik a pályát. Itt nem sok esélyük van egy gyors exitre. Már csak azért sem, mert kizárólag személyvonatok közlekednek a „száznyolc évesen”. Gyorsat nem engednek rá, felesleges is lenne. Itt 1995. július 26., szerda J Nemzetközi Tini Show-tábor Szlovákiában Legközelebb csak itthon Immár hatodik alkalommal került sor a nyíregyházi 21. Számú Általános Iskola ifjú dalosai, a Tini Show nemzetközi találkozójára, melynek ezúttal a szlovákiai Reidova adott otthont. A festői környezetben lévő Julius szálló minden tekintetben lehetőséget nyújtott kikapcsolódásra, szórakozásra, pihenésre és újabb barátságok megkötteté- sére. — Hogyan sikerült az elképzeléseket megvalósítani? — kérdezem Nagy Zoltánt, a Tini Show, és egyben a tábor vezetőjét. — Sajnos nem minden úgy alakult, ahogy elterveztük. Az elmúlt években a tábor valóban nemzetközi volt. Rajtunk kívül voltak még szlovák, ukrán és erdélyi gyerekek is. Most, az indulás előtt pár nappal jelezték az ukránok és az erdélyiek, hogy nem tudták előteremteni a táborhoz szükséges pénzt. Pedig egy gyerek részére útiköltséggel, szállással, napi háromszori étkezéssel együtt a részvételi díj a tíz napra körülbelül 8000 forintra jött ki. Gondot jelentett továbbá a valuta beváltása is. — Mi a tábor célja?. — Két fő célunk van. Az egyik: ápolni és megtartani a több éve kialakított jó kapcsolatokat. Ez eléggé sablonos megfogalmazás, ezért szeretném bővebben kifejteni. A Tini Show tagjai az iskolánk tanulóiból kerülnek ki. A végzős nyolcadikosok helyére újak kerülnek. Velük is szeretnénk megismertetni azokat a külföldön élő magyar gyerekeket, akikkel az elődjeik jó barátságban voltak. A másik: akik már meghívtak bennünket, tudhatják, hogy soha nem kérünk fellépti díjat. így a gyerekeknek is csak „köszönöm” jut. Itt kipihenhetik az egész éves fáradtságot! Ezt mi, felnőttek garantáljuk! A tábor szabadidőszervezője, mindenese, a közkedvelt Hajós Tamás „bácsi”. — Milyen programokon vehettek részt a gyerekek? — kérdezzük tőle. — Mivel a két csoport visz- szalépése miatt volt még hely, így szülők is jöhettek velünk kísérőként. A tornaijai gyerekekkel és kísérőikkel a tábor létszáma közel 90 fő volt. Ezáltal a programok sem kimondottan csak a gyerekek részére készültek. Mivel a szálló rendelkezik saját tenisz-, kosárlabda-, foci- és röplabdapályával, így az egyéni lehetőségek adottak voltak. Az apukák és az anyukák kierős- ködhették magukat a konditeremben, és ha a gyerekek még hagytak egy kis helyet, lubickolhattak az úszómedencében. Szerencsére az időjárás velünk volt. Ennek ellenére kétszer is előfordult, hogy a nyárból a télben találtuk magunkat. Egyszer a Dobsina melletti jégbarlang, egyszer pedig a Tátra havas hegycsúcsa pirosította meg az orrunkat. Lenyűgöző látvány volt felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. Megnéztük még Betlierben az Andrássy-kas- télyt, mely évszázadokkal repített vissza bennünket a történelemben. — A táboron belül voltak-e közös programok? — Természetesen! Egész napos ügyességi vetélkedőn mérhették össze tudásukat a gyermek- és felnőttcsapatok. Igaz, ami igaz, a felnőttek jócskán alulmaradtak! Csináltunk éjszakai riadót. A sötét éjszakában zászlókat dugtunk el a tábor területén, és a csapatoknak zseblámpa nélkül kellett azokat összeszedni. Itt sem a felnőttek nyertek. Néhány napig vendégünk volt az IQ:40 humoristapáros. A nagy sikert aratott műsoruk után besegítettek a daltanulásba is. — Érződött a résztvevő gyerekeken, hogy nem egy országban élnek? — Abszolút nem. Egyik este csináltunk egy Szív küldit. Előre kiadott papírokon a gyerekek üzeneteiket, jókívánságaikat fejezhették ki, amit felolvastunk. Itt tapasztalhattuk csak igazán az egymáshoz való ragaszkodást! Annyi különbség azért volt, hogy a szlovák gyerekek kicsit félénkebbek voltak, emiatt talán jobban lehetett őket irányítani, fegyelmezni. Ismét Nagy Zoltánt kérdezem: — Mit tervez jövőre? — Annyit tanultam, hogy jövőre csak Magyarországon szabad megrendezni a találkozót. így kiküszöböljük a nagy távolságokat, és pályázatokból, szponzoroktól talán jobban össze tudjuk szedni a pénzt, hogy ismét együtt lehessen a „teljes csapat”! — Sok sikert hozzá! Fülöp Attila A tábor vendége volt az IQ:40 is Természetvédelmi tábor A tiszavasvári Bölcs Bagoly Természetvédelmi Oktatóközpont és a maros vásárhelyi Talentum Tehetséggondozó Alapítvány közös természetvédelmi tábort szervezett Szovátán. Július 15-től kezdődően egy hetet töltöttek együtt a marosvásárhelyi gyerekek és a Bessenyei György Tanárképző Főiskola hallgatói tanáruk, dr. Legány András vezetésével. A tábor elsődleges célja a természet szeretetére nevelés, a tudományos kutatás alapjainak elsajátítása volt. A szakmai program mellett jutott idő a környék nevezetességeinek megismerésére is. A Szovátát övező hegyeket egy gyalogtúrán járták be a táborlakók, eközben is sokat tanulva. A közeli látnivalók közül nagy élményt jelentett a parajdi sóbányába való leereszkedés, ahol az ipari tevékenység monumentális méreteit csodálhatták meg. Korondon a fazekasság műhelytitkaiba tekinthettek be a résztvevők, s a művészi kerámiákból vásárolhattak is. A nagy elődök tiszteletben tartása, emlékük ápolása is része a nevelőmunkának. A kirándulás során felkeresték Tamási Áron sírját Farkaslakán, ahol egy csokor virággal és egy szép Aprily verssel emlékeztek meg az íróról. Egy másik sír előtt is virággal tisztelgett a csapat, mely Szejkefürdőn található, s Orbán Balázs nyugszik benne. Őt Magyarországon talán kevesebben ismerik, a székelyek őt tartják a „legnagyobb székelynek”, nagysága Széchenyihez hasonlítható. A tábor végén örömmel állapították meg a vezetők, hogy a gyerekek nagyon sokat fejlődtek tudásuk és a természethez való viszonyuk tekintetében. A tábor befejezésével saját újságot is kezükbe vehettek a résztvevők Sóvirág címmel, melyben a gyerekek és a felnőttek egyaránt megírhatták tábori élményeiket. Jurás László
