Új Kelet, 1995. július (2. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-25 / 172. szám

Lapzárta 16 1995. július 25., kedd UJ KELET Sötét pillanatok Halálos baleset Jándon Egyszerű módját válasz­totta a lakáshoz jutásnak a ta­valy még hajléktalan 47 éves R. Imre. Nem sokat teketóri­ázva beköltözött G. Sándor Fehérgyarmaton üresen álló házába. S ha már letelepedett, valószínűleg úgy döntött, hogy ott is marad, mert több­szöri felszólításra sem volt hajlandó elhagyni a lakást. Talán az elfogyasztott al­kohol hatására érzett akkora erőt karjaiban a fehérgyarma­ti S.Gyula, hogy rövid házas­társi vita után többször meg­ütötte feleségét. A szerencsét­len asszony nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenve­dett. s a bútorban is jelentős kár keletkezett. Életveszélyt okozó testi sértés alapos gyanúja miatt indult eljárás a 13 éves Gy. Tímea kisvárdai lakos ellen, aki lakásuk szobájában heves vita után alkoholmámorban úszó édesapját egy konyha­késsel hasba szúrta. A férfit életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Szintén életveszélyt oko­zó testi sértés miatt indult el­járás a 28 éves M. Tibor és a 24 évesM. Miklós ellen. A két fiatalember július 23-án este­felé egy nagyméretű léccel többször is fejbe verte eddig még ismeretlen okok miatt a 31 éves tiszavasvári M. Já­nost, aki életveszélyes sérü­léseket szenvedett. A fiatal­embert a tiszavasvári orvosi ügyeletén beszállítása után újraélesztéssel hozták vissza a halálból. Az M. fivérek a helyszínről elmenekültek, de a rendőrségnek később M. Tibort sikerült elfognia, test­vére ellen pedig elrendelték a körözést. Eljárás indult a vámos- oroszi B. Sándor ellen, aki július 22-én este Nyíregyhá­zán a Petőfi parkban megtá­madta a nyírbátori T. Antalt, és elvette tőle 3000 forint készpénzét. Mikor a férfi visszakövetelte forintjait, tá­madója többször megütöt­te, majd mint aki jól végezte dolgát „olajra lépett.” Nem lehetett túl kelle­mes délutánja a baktaló- rántházi N. Károlynak, aki­nek gépkocsijából július 21- én ellopták kézitáskáját ira­taival, pénzével és takarék- betétkönyvével együtt. A kár 280 ezer forint. Talán még a tinta sem száradt meg a 18 éves F. Krisztián jogosítványán, s a fiatalember máris halálos közlekedési balesetet oko­zott. Július 22-én hajnalban F. Krisztián Opeljével Ján­don haladt keresztül. Egy jobbra ívelő kanyart a meg­engedett sebességnél na­gyobb tempóval akart beven­ni és közben áttért a me- netirény bal oldalára. Szem­be vele szabályosan közele­dett egy Mercedes busz, s a vele való ütközés elkerülhe­tetlen volt. Az Opel egyik utasa, a 14 éves F. Mónika a helyszínen meghalt, a másik két fiatal súlyos sérüléseket szenvedett. Az Opel to­tálkáros lett, a Mercedesben 500 ezer forintnyi kár kelet­kezett. Ügyes keze lehetett an­nak a tolvajnak, aki szinte észrevétlenül emelte el a vonatról éppen leszálló uk­rajnai G. Mária táskáját. A retikülben iratok és készpénz volt. A kár 30 ezer forint. Ismeretlen látogatói vol­tak július 20-ára virradóra egy tiszalöki alkatrészgyár raktárának, ahonnan 120 ezer forint értékű bronz al­katrészeket loptak el. Tér-effekt A Nyírfa téri zenei pavi­lon „tér effekt" programok­kal várja mindennap az érdeklődőket. A mai aján­lat így alakul: 12.00: Jazzmuzsika dél­időben 15.00: Az újfehértói Ka­mara trió koncertezik 16.00: Sinka Zoltán Gá­bor zenei bemutatója Szerda 12.00: Jazzmuzsika dél­időben 16.30: Banchieri együttes műsora Az ÚJ Kelet érettségizett fiatalokat keres hirdetésszervezői munkára A szakmai betanítást cégünk vállalja. Érdeklődni lehet a lapigazgatóságon és a (42) 437-012 -es telefonszámon. F orgalomkorlátozás és balesetveszély! — ^ Rehabilitációs Vállalat és Intézményei V t(H*t j Nyíregyháza, Bujtos u. 32. MEGHÍVÓ 1995. július 27-30. Nyíregyháza Hélia-D XIII. Ifjúsági Atlétikai Európa-bajnokság Tisztelettel várjuk Önöket az KB szponzorfalujában felállított sátrainknál, erre az alkalomra készült emléktárgyainkkal. Pólók, kabala almák, sapkák, kitűzők, kulcstartók, mappák, játékok, bőrdíszmű termékek, és még sok más. Szépek, olcsók és csak itt kaphatók. Meglepetés: egy új könyv, mely erre az alkalomra íródott. Nyíregyháza, Városi Stadion Szponzorfalu Hétfőn indult el Budapestről a Tour de Hongrie kerékpá­rosverseny mezőnye. A mai második szakasz során Egerből Nyíregyházára száguldanak a bicajosok. Megyénket délután háromnegyed négy és négy óra között érik el Rakamaznál. In­nen Timár felé fordulnak, és Gávavencsellő—Paszab— Nagyhalász útvonalon öt óra után néhány perccel Nyíregy­házán érnek célba. Rendőrmotorosok kísérik a versenyzőket, és biztosítják számukra a balesetmentes célbaérést. Ez idő alatt a csat­lakozó útvonalakat lezárják. A versenyzők és a kísérőautók olyan szorosan haladnak egy­más mögött, hogy menet köz­ben nem lehet őket előzni. Kér­jük a járművezetőket, hogy ne is kísérletezzenek ezzel a manőverrel, fölöslegesen ne nehezítsék az útvonalbiz­tosítók dolgát. A Nyíregyházán belüli szakaszon néhány per­ces útlezárásra számíthatnak háromnegyed öt és negyed hat között. Türelmet és megértést kérünk autóstársainktól. Kér­jük, hogy ne rutinból közleked­jenek, és a szokásosnál is na­gyobb figyelemmel vezessék járűmveiket. —Sch— Meddig tart az allergia? A lakosság nyolcvan szá­zalékát érintő kérdésre dr. Hangyái Zsuzsától, az ANTSZ járványügyi osztá­lyának főrovos asszonyától kaptuk meg a választ. — Bár a levegő lehűlt egy kicsit, és a szél is feltámadt, ez csak átmeneti állapot. A rekkenő kánikula még nem köszönt el tőlünk végleg. Sőt! Az allergiások számára nem éppen jó hír, hogy a tar­tós meleg újbóli virágzásra készteti a parlagfüvet. A csa­lánfélék és fűpollenek virág­porai is szállnak, igencsak megviselve az érzékenyebb egyének nyálkahártyáit. A „megpróbáltatások” csak a folyamatos virágzás meg­szűnése után, a nyár legvé­gén érnek véget. I Többnyire derült lesz az égbolt, csapadék nem valószínű. Estig időnként még erős lehet az északi szél, mérsékelt, időnként élénk észa­ki, északkeleti szél várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13, 18 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26, 31 fok között várható. Vakáció Bocsi Krisztián felvétele Reluxa-redőny, szalagfüggöny, roletta 33 színben, Harmónikaajtók 8 színben, csuklókaros napellenzők 25 színben, közvetlen a gyártótól 48 óta alatt Garancia idő: t év. Termékeink megtekinthetők, kipróbálhatók mMatermúnkben Tóth Katalin * Nyíregyháza Kiss Ernő u. 40. Tt (42) 402-650,310-4B5 Megszökött két rab A rabszállító járműből szö­kött meg két - nem jogerősen elítélt - fegyházban fogva tar­tott személy hétfőn reggel a XVIII. kerületi Haladás úton. A szökés észlelésekor az őrök fegyvert használtak Gyöngyö­si Sándorral és Gyöngyösi Lászlóval szemben. Az egyik szökevény feltehetően megsé­rült, de sikerült elmenekülni­ük. A büntetés-végrehajtás or­szágos parancsnoka az ügy ki­vizsgálását elrendelte. . A Jonatán rádió műsora ! 12.00: műsorismertetés, 12.30— j 17.30: minden óra 30 perckor hí­rek, élő meteorológia: 12.30 és I 17.30, élő útinform: 12.30,14.30 és 17.30. A nap szerkesztője: Veszprémi Erzsébet 14.00: Mamiműsor. Vendégeink: dr. Szabó Péter kandidátus, az Amerikai Bőr- I gyógyászok Szövetségének tisz- , teletbeli tagja, Hidegkúti László, a Városvédő Egyesület elnöke és Lábossá Gusztáv alelnök. Zenei szerkesztők: 12.00— 14.00: Farkas Tibor 16.00— 20.00: Gömöri Róbert , 20.00—22.00: Felföldi Oszkár \ 22.00—24.00: Sinka Zoltán cooooooooc------------- — Jú lius 25., kedd A nap kel: 5 óra 13 perc­kor, nyugszik: 20 óra 28 perc­kor. A hold kel: 3 óra 20 perc­kor, nyugszik: 18 óra 41 perc­kor. Névnapok: Dalibor, JA­KAB, Jákob, Jakobina, Jakus, KRISTÓF, Talabor, Timur, Tö­mör, Valentin, Valentina. Mai évforduóink Kilencven éve született ELI­AS CANETTI osztrák író. Bár féltucat nyelven beszélt, főként németül alkotta műveit, első si­kerét a Bécsben kiadott Káprá- zattal aratta 1935-ben. Ez a könyve egyébként magyarul is olvasható, csakúgy, mint élete fő műve, a Tömeg és hatalom. „Leghőbb vágyam az lenne, hogy száz év múlva is olvassák műveimet”—vallotta be egy in­terjúban, s bár erre nincs garan­cia, bizonnyal így lesz, hiszen re­mek könyveket írt. így vélte ezt a Nobel-díjat odaítélő bizottság is. amely 1981-ben a legmaga­sabb irodalmi kitüntetésre is méltónak találta. Kétszázöt éve hunyt el JO­HANNES BASEDOW német pedagógus. Filantropinum né­ven alapított híres iskolát, amely­ben a reáliák tanítására helyezte a hangsúlyt, s az oktatást a tanu­lók öntevékenységére alapozta. Módszere iskolája nevéről a filantropizmus elnevezést kapta, s nagy befolyással volt a modem pedagógia kialakulására. Boldog születésnapot! Ma ünnepli 60. születésnap­ját PATHO ISTVÁN színész. 1965 óta a Nemzeti Színház tag­ja, s az elmúlt színpadi szezon­ban is ott tapsolhatott neki a kö­zönség; játszott a My Fair Lady című musicalben, az Úri muri című színműben, és a május 5- én bemutatott Szókimondó asszonyság című vígjátékban. Gyakran filmezik, legutóbb a május 13-án a TV 1-en vetített Jaguár című film közreműkö­dőjeként láthattuk a képernyőn, de rendszeresen szinkronizál is. Ma lett 65 éves RÉZ PÁL iro­dalomtörténész, műfordító, a Kulcsok és kérdőjelek című ta­nulmánykötet, valamint az Apollinaire világa és a Voltaire világa című kismonográfia szer- zme----------------------------­Laptulajdo nos és kiadó: Start Rehabiiitációs Vállalat és Intézményei Nyíregyháza. Bujtos u. 32. Tel.: 411-433 Felelős kiadó: Balogh Zoltán vezérigazgató Főszerkesztő: Kézy Béla Szerkesztő: Kanda Ferenc Tanácsadó szerkesztő: Tarnavölgyi György Főmunkatárs: Száraz Attila Sportszerkesztő: Révay Zoltán Lapigazgató: Hajdú István Szerkesztőség és lapigazgatóság: 4400 Nyíregyháza, Árok u. 15. Tel.: 42/437-006. 437-012, 437-013 Fax: 437-012 Hirdetésfelvétel a lapigazgatóságon. Tel:: 42/437-012, 437-013 és a megye valamennyi postahivatalában. Terjeszti előfizetésben a Magyar Posta Rt. Debreceni Igazgatósága (4046 Debrecen, Bethlen u. L, telefon: 52/412-111) Igazgató: Dr. Kovács József Árusításban terjeszti a Rónahír Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi Rt. (4046, Debrecen. Péterfia u. 4. Levélcím: 4001 Debrecen, pf. 270. Telefon: 52-347-988/21, 22. Fax: 52-347-988/21.) Ügyintéző igazgató: Kuthy Antal. Előfizetési díj: egy hónapra: 380 Ft, negyedévre 1140 Ft, fél évre 2280 Ft, egy évre 4560 Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, postai, valamint hírlapkézbesítőknél és a kiadónál. Nyomtatás: a Start Vállalat Nyírségi Nyomdaüzemében, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Murczkó Károly nyomdaigazgató ISSN 1217-9914

Next

/
Oldalképek
Tartalom