Új Kelet, 1995. július (2. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-24 / 171. szám
14 1995. július 24., hétfő Sport UJ KELET Kézilabda Az izlandi gólkirály Nyíregyházán? Csehi Tibor nem vágyik külföldre _______ „. .. inkább itthon jó (sok) magyar forintért!” A kézilabda kedvelői biztosan emlékeznek még Belányi Zoltánra. O a nyolcvanas évek második felében tűnt ki az akkori Nyíregyházi NB I B-s csapatban, mint kitűnő technikával rendelkező balszélső. A zrínyis növendék nemcsak a kézilabdában állta meg a helyét, hanem a tanulásban is. így 1988-ban Budapesten a Testnevelési Egyetemen tanult tovább. Az 1990-ben NB I-be felkerült nyíregyházi csapatnak Zolival a főiskolás évei alatt végig érvényes szerződése volt. Ennek ellenére a tehetséges, többszörös junior és 25-szörös felnőtt válogatott játékost hiába várták vissza a Nyírségbe, ugyanis Zoli külföldön szándékozott szerencsét próbálni. A nyíregyháziak mit tehettek, az egyezség létrejött, Belányi Izlandra igazolt, és azóta is ott játszik. Sőt, az elmúlt szezonban a „hűvös” szigetországban ő lett a gólkirály 35 mérkőzésen 304 gólt lőtt, és emellett kiérdemelte az év játékosa címet is. Nos, az izlandi gólkirállyal Nyíregyháza központjában futottam össze pár nappal ezelőtt. Éppen családjával sétált. — Szevasz Zoli! Mi járatban vagy errefelé? — szólítottam meg a közel öt éve nem látott 26 éves volt nyíregyházi kézi- labdást. — Kihasználjuk a nyári szünetet és meglátogatjuk a szüléimét itt Nyíregyházán, meg a feleségem szüleit Székesfehérváron. A nagyszülők már nagyon várták, hogy lássák az unokákat. — Már azt hittem, hogy visszajöttél Nyíregyházára a volt csapatodhoz. — A... dehogy. — Úgy tudom, az Izlandi 1BV csaptánál lejárt a szerződésed. — Valóban így van. Sokáig nem tudtam, hogy mit csináljak. Maradjak vagy jöjjek haza. Volt egy pár ajánlatom itthon, de végül Izlandot választottam újabb három évre. — A volt kluboddal, az NYKC-val is tárgyaltál? — Nem. De nem is kerestek. Szívesen meghallgattam volna az ajánlatukat. — Miért pont Izlandot választottad? — Úgy gondolom, hogy minden sportolónak van olyan vágya, hogy külföldön próbáljon szerencsét. Akkoriban, amikor választás előtt voltam, itt járt egy izlandi edző, és egy edzés után megállapodtunk. Ilyen egyszerű volt. Lehet, hogy így utólag túl korainak tűnt, hogy 21 évesen külföldre mentem, de nem bántam meg. Család még akkor nem volt. A válogatottból is kikerültem. Belevágtam. Szerencsére minden jól sikerült. — Hogyan alakult eddigi izlandi pályafutásod? — Rögtön az IBV nevű elsőosztályú klubhoz kerültem, és még a mai napig is ott játszom. Rögtön az első évben kupát nyertünk, és nemzetközi porondon is felléptem a csapattal. Majd a bajnokságban voltunk harmadikok, ötödikek, hetedikek. A célkitűzés mindig az első nyolcba való kerülés volt. — Úgy tudom, stabil meghatározó embere vagy a csapatnak. Mennyi idő kellett, hogy „bedolgozd” magad? — Nagyon rövid időt adtak, hogy beépüljek. Rögtön produkálni kellett. Nem volt idő „nézelődni”. Először bennem volt a magyar betegség, hogy kinek, merre passzoljam a labdát. Aztán rendes volt az edzőm, megértette velem, azért hoztak ide, hogy gólokat lőjek. így már az első évben a góllövőlistán az első négyben voltam. Ezután minden év jobban sikerült, míg a legutóbbi bajnokságban izlandi gólkirály lettem. — Láthatóan a magánéletedben is történtek változások. — Megnősültem. A feleségemmel — Palkovics Gabriellával — a TF-en ismerkedtem meg. O egyébként székes- fehérvári és gyógytestnevelő. A diplomáját kint is nagyon jól tudja alkalmazni. Fogyatékos gyerekekkel foglalkozott, és ezt a munkát nagyon megbecsülik. Két kislányunk van. A két év hét hónapos Dominika és a hét hónapos Daniella kint született. Ok rövid időn belül izlandi állampolgárok lesznek. — Csak a kézilabdából éltek, vagy dolgozol is? — Profi státuszban vagyok, de emellett beindítottunk egy kézilabda-iskolát, és ott is dolgozom a gyerekekkel. Ebbe nem szólnak bele. Ha meg szünet van, akkor is találok magamnak hasznos elfoglaltságot. — Az izlandi vb előtt felröppent egy olyan hír, hogy játszol az izlandi válogatottban. — Valóban szárnyra kaptak ilyen hírek. Én ennek igyekeztem utánajárni, mert nem akartam valótlan pletykáknak felülni. Végül is a válogatott edzője kijelentete, hogy helyem van a csapatban, ha megkapom az állampolgárságot. Aztán szerencsétlenségemre, a segítségük ellenére sem sikerült izlandi állampolgár lenni. — Akkor le is mondtatok arról, hogy izlandi állampolgárságot szerezzetek? — Egyáltalán nem mondtunk le róla. Míg szerződésem van, újra próbálkozunk. — Van olyan szándékotok, hogy végleg Izlandon maradtok? — Erről szó sincs. Itt Magyarországon akarunk letelepedni. Fehérváron már építjük is a házunkat. Most azonban még jobbnak látjuk, ha maradunk külföldön. Mindketten tanárok vagyunk, és a hazai lehetőségek nem valami fényesek. Meglátjuk, hogy alakul ez a következő három év, és talán utána végleg hazajövünk. De még a három éven belül is lehetnek változások. — Gondolom, a játéklehetőségen kívül az anyagiak miatt is megéri hogy maradsz. — Természetesen ez is nagyon fontos szempont. —A világbajnokságot biztosan végignézted. így utólag mi a véleményed a magyar csapat nem éppen sikers szerepléséről? — Nyomon követtem a magyarok szereplését. Rengeteg videoanyagom is van a mécseseikről. Az önmagáért beszél, hogy nem jutottak a 16 közé. Ez egy korábbi vb második helyezett csapatnak nagy visz- szaesést jelent. Gond volt az edző és a játékosok felfogásával is. Olyan dolgokat műveltek a pályán, amit nem lehet büntetlenül csinálni. Nyert pozíciókból buktak el például mérkőzéseket. Szerintem, a kiválasztás sem sikerült jól. Most nem Kovács Pétert akarom bántani, de... — Milyen az élet Izlandon? — Leginkább az a hír járja, hogy hideg. Az igaz, hogy nyáron is csak 15-20 fokig melegszik fel a hőrméséglet, de meg lehet szokni. Nagyon sok hó van, a gyerekek imádják. Az emberek barátságosak. Az árak Magyarországon már ott vannak mint Izlandon, csak itt a jövedelmek még messze vannak az ottanitól! — Mi a vakációtok további programja? — Pár napot még eltöltünk a szüleimnél, és utána megyünk Fehérvárra, csinosítga- tunk a házon egy kicsit. Aztán Olaszországba megyünk egy rövid nyaralásra. Közben már benne vagyok a felkészülésben. Egyedül és saját program szerint készülök. Ez természetes a kintiek részéről. Augusztus 23-án repülünk vissza az ötezer fős izlandi szigetünkre, Vestmannaeyjar-ra. Szeptember közepén meg indul az újabb bajnokság. — Szakmailag milyennek tartod az izlandi kézilabdát? — Messze mögöttünk vannak. Technikai és taktika repertoárjuk nagyon gyenge. Viszont fizikailag és akarati tényezőkben felülmúlják a magyar játékosokat. Aztán a játékosok a kézilabda mellett dolgoznak is. Itt az a szemlélet, hogy dolgozunk és megyünk edzeni, meg mérkőzést játszani. — Mit szólsz volt csapatod eredményezihez? — Nagyon szurkolok nekik. Nem értem a hullámzó teljesítményüket. Képesek a nagy bravúrra, de kisebb akadályokban elbuknak. A hatodik helyezésükhöz külön is gratulálok. Kívánom nekik, hogy ebben a szezonban kóstolják meg a nemzetközi kupák „ízét”. További sok sikert kívánunk neked Zoli. Legközelebb, ha lejár a szerződésed, azért küldjél egy lapot Nyíregyházára... Fullajtár András Csehi Tibor (32) szokásához híven ismét a tavaszi idény közepén igazolt a Bp. Honvédtől Nyíregyházára. Természetesen a szabolcsi szurkolók ezúttal sem bánták ezt, hiszen a rutinos védekező középpályással sokkal jobb és eredményesebb lett a csapat. Csak azt sajnálják, hogy nem jött hamarabb, mert így utólag, az eredmények ismeretében bátran ki lehet jelenteni, hogy vele az NYFC könnyen a dobogón végezhetett volna. Amióta Csehi itt van, nem talált legyőzőre az addig közepesen szereplő NB Il-es együttes. Érdekesség, hogy ahhoz a Tóth Jánoshoz jött vissza most Csehi Nyíregyházára, aki miatt állítólag neki és három társának fegyelme- zetlenségi okokból, bundagyanú miatt 1986-ban távoznia kellett. — Nem bántam meg, hogy visszatértem Nyíregyházára. Az első hívó szóra szívesen jöttem. Bár én és testvéreim dunapatajiak vagyunk, de az elmúlt évek során nagyon sok ismerősre tettünk szert ezen a környéken — mondja a délelőtti foglalkozás után az Eger- Tardosi edzőtáborban a játékos. — Természetesen figyelemmel kísértem a Honvéd eredményeit, a jelenlegi változásokat, hiszen csak kilenc évet töltöttem el ott, de az az igazság, hogy a klub belső ügyei nem érdekelnek. A csapattársakkal általában jóban voltam, telefonon most is szoktam velük beszélgetni. Komo- ráék dolga, hogy kiket engednek el, és kiket igazolnak. Sajnálom a Honvédőt, de mostani erősítéseik alapján az első ötbe nem lesznek benne. — Csehi Tibort Nyíregyházán mindenki ismeri, tiszteli. Neked van a legtöbb NB I-es mérkőzés a lábadban. Mennyire vagy meghatározó ember az öltözőben, a pályán kívül? — Úgy érzem, az vagyok, figyelnek rám, a szavaimra társaim. Nem egyszer kikérik, meghallgatják a véleményemet. Remélem nem csak a korom végett tisztelnek a fiúk — jegyzi meg a háromszoros válogatott hamiskás mosollyal. — Bízom benne, hogy az első kettőben ott leszünk a bajnokság végén, és újra kiharcoljuk az NB I-es tagságot. —A szurkolók azt gondolták, hogy ezúttal csatárként, de minimum támadó középpályásként számít rád Tóth János. Ehelyett a gólínséges időszakban a védők között találtad magad. Nem zavart ez téged? — A mai labdarúgásban a játékosoknak minden posztot még kell tudni oldaniuk. Egyáltalán nem zavar, hogy középhátvéd vagy baloldali középpályás vagyok. A következő idényben biztos, hogy nem leszek csatár, mert sok támadót igazolt az NYFC, akik jó képességű játékosok. Nem osztom azt a véleményt, hogy gólszerzés szempontjából például a középhátvéd poszt túl távol lenne az ellenfél kapujától. Pontrúgásokra, szabadrúgásokra rendre felérek. Bízom abban, hogy ezt követően is tudok majd ezekből találatot elérni. A Honvédban rúgtam szép szabadrúgás gólt a Vác- nak, szegény Zsiborás Góbinak az MTK-nak. Amikor osz- tályozót játszott a Honvéd Kazincbarcikával, akkor az én távoli találatommal maradt bent. Ezek a gólok, úgy érzem, most is bennem vannak. Egyébként szeretek hátul játszani. Hiába vagyok technikás játékos, azért csak az idősebb generációhoz tartozom. — Te hogy érzed? Valóban öreg játékos vagy? — Harminckét évesnek harminckét éves vagyok, és egy kicsit már kopott ugyan a gyorsaságom, de nem érzem magam öregnek. Az osztálykülönbség persze érződik az NB I és az NB II között. Az élvonalban gyorsabb a játék, míg a másodosztályban inkább az emberfogás a divat, és a védők is durvábbak. Szerencsére nem vagyok sérülékeny. Pályán és pályán kívül is csak az érdekel, hogy NB I-esek legyünk. Senki és semmi mással nem foglalkozom. — Rendkívül fanatikusnak látszol. Ez összefüggésben van az NYFC ösztönzőrendszerével? Magyarul, csak akkor kerestek jól, ha NB I-be kerültök? — Nem az ösztönzőrendszer vagy a fizetés az elsődleges most a számomra. Úgy gondolom, hogy 2-3 évem van még hátra a fociban, és ez idő alatt szeretnék sok mindent elérni. Szeretnék például legalább még egyszer egy évet az NYFC-vel az NB I-ben játszani... Szerintem elég jó kis gárda leszünk. Bízom a fiúkban, hogy ők is mindent megtesznek a magasabb osztályba kerülésért. — Elterjedt a megyeszékhelyen, hogy nemcsak te, hanem a testvéreid — akik jelenleg a Stadlerban, az első osztályban játszanak — is visszatérnek Nyíregyházára. Miért esett kútba ez az elképzelés? — Pistának lejárt a szerződése, de újra elkötelezte magát. Zoli öcsémnek még egy évig tart a megállapodása. Jó lett volna, ha legalább Pista visszajön. Az ő lelkes, hajtós játékára a középpálya jobb oldalán nagy szükség lett volna. Büszke vagyok rá, hogy az NB I-ben játszanak, és kívánom nekik, hogy még sokáig ott szerepeljenek! — Tippelnél arra, hogy ősszel miként áll fel a csapat? — Nekem nem feladatom, hogy csapatot hirdessek. Nekem saját magammal és azzal kell törődnöm, hogy a pályán és azon kívül a srácok mindent megtegyenek a győzelemért.-—Mennyire tudsz megfelelni ennek a szerepkörnek? Hiszen korábban a rossz nyelvek szerint te is belefeledkeztél az éjszakába, nemigen tudtál elmenni egy nyerőautomata mellett. — Megkomolyodtam. Kártyázni is maximum csak romit játszom. Kerülöm a nyerőautomatákat. Családom van, ők az elsők, a foci is csak a család után jöhet. Két gyermekem van, a fiam tízéves, Szabina pedig hét és fél. Sajnos, úgy tűnik Erik nem lép a nyomdokaimba. Próbál védeni, de nem sok esélyt adok neki arra, hogy a későbbiekben így keresse a kenyerét. Nincs időm eleget foglalkozni vele. A feleségem otthon van, neveli a gyerekeket, biztosítja a nyugodt hátteret számomra a labdarúgáshoz. — Tóth Jánossal minden rendben van? Hiszen legelőször akkor távoztál Nyíregyházáról, amikor ő volt az edző? — Nem volt vele konfliktusom kilenc évvel ezelőtt sem. Egyszerűen abban az időben akkora nyomás nehezedett politikai és társadalmi vonalon a klubra, hogy el kellett adniuk a Honvédnak. Valóban felmerül az én nevem is azok között, akiket megvádoltak bundázással, de nem igaz, hogy mi négyen bundáztunk volna. —- Mihez fogsz kezdeni, ha pár év múlva visszavonulsz? — Ez a kérdés még eszembe sem jutott. Nem gondolkoztam rajta. Egyelőre csak a foci érdekel, és azon belül is az, hogy az NYFC jól szerepeljen. — Külföldi szerződés? — Nem érdekel, csak Magyarország! Jó a magyar forint, csak sok legyen belőle. A fővárosban sokat láttam, hallottam a külföldi szerződésekről. A többiek olykor elszomorító példáját látva nem csábít a nagyvilág. Száraz Attila Fotó: Bozsó Katalin. TOTÓ 1. Gomik Zabrze - Karlsruhe 1-6 2 9. Metz - Linzer ASK 1-0 1 2. Sheffield W. - Aarhus 3-1 1 10. Partick Thistle ^NK Zagreb 1-2 2 3.1. FC Köln - Tottenham 8-0 1 11. Cannes - Becej 1-0 1 4. Luzern - Rudar Velenje W X 12. Groningen - Piatra Neamt 0-0 X 5. Clnj-Napoca - Aarau 2-3 2 13. Petah-Tikva - Strasbourg 0-0 X 6. Leiria - Heerenveen 1 -0 1 Pluszmérkőzés: 7. Na:stved - Ton Pentre 2-0 1 14. Frankfurt - Vorwärts Steyr 1-2 2 8. Odense - Norrköping 3-2 1
