Új Kelet, 1995. július (2. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-24 / 171. szám

UJ KELET Nyírderzs 1995. július 24., hétfő ________Újrakezdés ötvennégy évesen________ Va gyonrész papíron kosa Miklós — Amikor a mi falunkat Császárihoz kapcsolták, két­millió forint nyeresége volt a téesziinknek, nekik ugyan­annyi veszteségük — mondta bosszúsan Kosa Miklós. — Attól az időtől a mi falunk csak lefelé ment. Még most is egy­betartozik a szövetkezet, nem tudunk leválni, mert az embe­rek nem tartanak össze. — Mi az alapja, hogy ilyen határozottan kiáll a közösen megszerzett tulajdon mellett? — Megdolgozott tulajdon ez, nem megszerzett. A szer­zéshez azok a vezetők értenek, akik maguknak elteszik, ami­ért én is dolgoztam harminc­négy évet a szövetkezetben. Kormos traktorral kezdtem, és végig gépeken rázattam maga­mat szántáson, vetésen. Kiad­ták a vagyonrészt az emberek­nek. de csak papíron. Nem ér az már semmit, mert a nép ál­tal megizzadt közös tulajdont néhány vezető éli fel, a többi­ek meg csak nézik. Van a fa­lunk téesztelepén három istál­ló üresen, egy nyolcfiókos Si­rokkó dohányszárító, két rak­tár, de ezek tönkremennek, még ezt sem tudjuk hasznosí­tani. — Ma már nem dolgozik a téeszben? — Mindenkit munkanélkü­lire küldtek a közösből, engem is. Amikor ez lejárt, ötvennégy éves fejjel magángazdálkodás­ba kezdtem. Van három fejős­tehenem, annak az abraktakar­mányát termelem, egy kis do­hánnyal és paradicsommal is foglalkozom. — Megél ezekből a család­jával? — Ha mindent kiszámítok, épphogy nem fizetek rá. De egyre nehezebb a dolog, mert még a lopásra is vigyázni kell. Vannak itt olyan népek, akik csak a másét szeretik elvenni. Az udvaromról lopták el éjjel a gépemhez való gázolajat. Hiába van két hamis kutyám, szembefújták őket könny­gázzal. így élünk itt falun a dolgainkkal, gondjainkkal, de majd csak segítünk magun­kon. Meggyszedés után napraforgó-kapálás A lányok szorgalmasak Szucsik Melinda most érett­ségizett. Szucsik Anita most lesz negyedikes gimnazista. Van egy öccsük. Mindhárman részt vállalnak a családi mun­kából, de a lányod...- Nem várhatom, hogy szü­leim megszakadjanak a mun­kában azért hogy engem tanít­tassanak — szólt elsőként Me­linda. Amikor a nyírbátori gimnáziumba jártam, napköz­ben nem nagyon fogtak be, hogy tudjak tanulni.- Most azonban itt a me­zőgazdasági munkák ideje. Meggyszedés után folytatjuk a napraforgó kapálását, kezdjük az uborka, majd a paradicsom szedését. Kell a bevétel, mert fodrásztanulónak megyek, és az sok kiadással jár.- Utoljára elsős koromban voltam Siófokon kiránulni. Úgy nem is tudnék elmenni könnyelműen szórakozni, hogy közben tudom, a csalá­domra meg ittmarad a munka.- Azért mi is eljutunk olyan helyekre, ahová mások, csak szerény lányok vagyunk - folytatta a beszélgetést Anita. - Elsősorban a családdal kö­zösen megyünk kiránulni.- A kapálást nem szeretem, de szó nélkül, szorgalmasan csinálnom, mert ha kell pénz a gimnáziumra vagy másra, szó nélkül kapok. Én már elég ko­moly vagyok ahhoz, hogy tud­jam, a gyerek ne csak várjon a Ha jönnek a gyerekek Özv. Fedora Sándorné négy gyermeket nevelt fel. Aztán a két lány és a két fiú elhagyta a családi fészket. A hetvenkét éves anya mégsem boldogta­lan, csak a magányt viseli néha nehezen. — Mindig a mezőgaz­daságban dolgoztam, a téesz­ben hullattam apránként erő­met. A gyermekeinknek min­dent megadtunk a férjemmel, amit egy falusi ember tehet. Mindig azt mondta az uram, hogy tanuljanak a gyerekek, aztán menjenek, amerre látnak, mert itt a faluban mindig csak üldöztetésben lesz részük, mert szem előtt lesznek. — Ez nem egészen érthe­tő. — Valami pártembernek szálka volt a szemében a fér­jem. Nem csinált az semmit, csak a háborúban végig kato­na volt, majd három évet töl­tött orosz fogságban. Már két gyerekkel vártam vissza, sze­rencsére megjött. Alig volt itt­hon, vinni akarták a hortobá­gyi munkatáborba. Amikor bementem Nyíregyházára, hogy engedjék haza, mert mi lesz a gyerekekkel, azt mond­ták, hogy menjek onnan, mert Fedora Sándorné engem is belöknek az elszállí- tandók közé. Szerencsére volt egy pártember unokatestvére Káliéban, és az kimenekítette, de nyugtot utána sem hagytak az uramnak. — Nem lenne jobb valame­lyik gyereknél? — Vinnének engem a fiata­lok, de nem akarok egyhez sem menni, mert az öreg már csak teher. Inkább várom, hogy jöj­jenek, és hozzák az unokákat is. Meg nem tudok én jószág nélkül meglenni. Nevelem a két malacot meg a csirkéket, hogy a gyerekek finomat egye­nek, ha hazajönnek. _____A nyugdíj elmegy a földre_____ Lo pják a termést is — Semmi kárpótlást nem kaptam, pedig két évig voltam angol fogságban — mondta neheztelve Polcsók György. — Dániában a tengerparton volt a táborunk, ami szép lett vol­na, ha szabad turistaként láto­gattunk volna oda. A benzint csapoltuk meg, hordtuk egész nap, még jó, hogy fel nem rob­bantunk. Nem kaptam én ezért semmi kárpótlást... — Mire lett volna jó az a kárpótlás? — Jó az mindenre, amire jó! Ha meg nem, akkor nem! El­vették tőlem a földet is, és el­mentem a Magyar Hajó- és Darugyárba dolgozni. Ahogy nyugdíjas lettem, meg a földe­met is visszakaptam, nekifog­tam a gazdálkodásnak. — Akkor most már ebben van az öröme. — Ezt meg honnan veszi? Van egy lovam, de ha ez nem volna, nézhetnék körül. Ahogy jön a nyugdíjam, fizetem a földmunkákra. Ha ez a kevés jövedelmem nem lenne, nem teremne itt semmi. Ezt is csak azért csinálom, hogy a pár jó­szágot eltartsam. Ha nem kap­nék nyugdíjat, nálam szegé­nyebb ember nem lenne. — A gyerekek nem segí­tik? — Ez ám a beszéd! Majd­nem nekünk kell segíteni őket, mert most ilyen világot élünk. De lehet, hogy ősszel már az sem lesz, amit betakarítsunk. — Ez sem nagyon érthető. — Nem ám, hanem tudja, hogy mennyire lop a sok mun­kakerülő ember! Pestről költö­zött haza a földjét művelni egy ember. Aztán fényes nappal, mikor ment a határba, szedték a krumpliját. Ment a rend­őrökhöz, vigyék már el onnan a cigányokat. Hát azokat elvit­ték, de krumpli sem maradt. Betörnek itt a házakba idős emberhez, tyúkot lopnak, az­tán nincs törvény, amitől fél­jenek. Este már kimenni is ve­szélyes. Nahát nem csak a té­vében látunk már ilyet! Polcsák György angol fogságban volt Rádió a teknősért Vágó Ferencet gyakran meglátogatják az osztálytársai. A hetedik osztályos fiú érde­kes kisállatgyűjteménnyel ren­delkezik, ezért sűrű náluk a vendég. — A testvérem két és fél éve kapott ajándékba egy hörcsö­göt. O nem szívesen foglalko­zott vele, én meg nem hagy­tam a háztól elvinni. Egy ba­rátomnak volt egy teknőse, adtam neki érte fejhallgatós rádiót. Később én is kaptam ajándékba más állatokat, és tam velük. Most van fehér pat­kányom és egerem, kétfajta teknősöm, botsáskám, arany­hörcsögöm, tengerimalacom, zebrapintyem. — Mennyi idő szükséges a gondozásukhoz? — Naponta egy-két óra ta­karítás, fél óra gondozás. — Fogod-e gyarapítani az állományt? — Szeretnék kisállatte­nyésztő lenni. Ha ez sikerül, akkor biztos kicsi lesz a mos­tani nyári konyha az állataim-

Next

/
Oldalképek
Tartalom