Új Kelet, 1995. július (2. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-18 / 166. szám

Labdarúgás 1995. július 18., kedd 15 edző ugrani készül ÚJ KELET hírharang LAPOS PÉNZTÁRCA LEVELEKEN Nincs kímélet Leveleken sem, az embert próbáló hőség­ben július tizenegyedikén be­levágtak a felkészülés gyötrel­meibe. A megyei első osztály­ban szereplő csapat berkeiben csendesen peregnek a napok, szenzációkról nem tudott be­számolni Kapdos József sport­köri elnök. Szűkös az eklézsia, miből következően erősítések­re sem igen futja. Azért némi mozgolódás ta­pasztalható a keretben. Itt van mindjárt Tuza kapus esete, aki Vásárosnaményba távozott. Örökébe az ifjú Stekler lép, a cerberust már tavasszal is be­dobták a mély vízbe, tehát az utódlás problémáját házon be­lül rendezik. Nem kis veszte­séget jelentene ellenben, ha az együttes két oszlopa, Forgony és Király Németország felé venné a vándorbotot, ahová munkalehetőség fejében utaz­nának. Jelenleg a szükséges engedélyek megérkezésére várnak, maradásuk így módfe­lett bizonytalan. Az egyetlen új arc Sitku Péter, bár a védő nem ismeretlen Leveleken, hisz sa­ját nevelés. Az előző idényben Magyon futballozott, vele szó­ban megköttetett az alku, azon­ban egyesületével is zöldágra kell vergődni. Mint fentebb említettük, a pénztárca lapos, emiatt több név nincs is a no­teszban. Takács János vezetőedző, kinek személye szorosan összeforrt a leveleki labdarú­gással, sokadszorra feszül neki a tornyosuló feladatnak, ami nem is lehet más, mint újabb egy évre prolongálni a tagsá­got a megye krémjét képező együttesek között. A helyiek álmának netovábbja: nyugod- tabb szezont zárni a tavalyinál, mikor is rezgett a léc, csak az utolsó forduló hozott megvál­tást. AZ EDZŐN NEM MÚLHAT... Nem túlzás állítani: nagy halat fogtak Újfehértón. Leg­alábbis az új edző kiléte erre jogosít, Szénay Péter ugyanis harminckét éves korára rutinos mesternek vallhatja magát. Aligha cseng ismerősen neve a hazai közvélemény fülének, ami nem csoda, Szénay Szlo­vákiából költözött a nyáron a megyei első osztályú együttes kispadjára. Az SC Kosice fia­taljait pallérozta az elmúlt év­ben, közvetlenül az élvonalban vitézkedő „nagyok” árnyéká­ban. De dolgozott ő már észa­ki szomszédunk labdarúgásá­nak második és harmadik vonalában(hol „főnökként”, hol másodhegedűsként), sőt, a szlovák válogatott mellett is felbukkant pályaedzői minő­ségben. Nem akárki tehát, hoz­zátéve, hogy tizenhét eszten­dős kora óta műveli szakmá­ját. A gyepről rövid idő alatt bekövetkezett három lábtöré­se, valamint látásának romlá­sa kényszerítette le. Élete a futball, amit mi sem bizonyít jobban, hogy Pozsonyban a híres kölni edzői kurzusnak megfelelő diplomát szezett, ezzel kis hazánkban is csak Bicskei Bertalan és Kisteleki István dicsekedhet. Közvetlen segítője lesz Mirgai László, az NYSI lurkóival dolgozó fiatal­ember. Valamit a lassan körvona­lazódó csapatról: az elköszönt Nyisztor Sándor által taccsra tett Ötvös szerződése szilvesz­ter napjáig érvényes, a csatár ezt ki is akarja tölteni, bár nem hallgatható el: a Hardware és mások is szívesen látnák sora­ikban. A régi kedvenc Szalóki porcsérülése műtéti beavatko­zást kíván, felépülése pedig fél évet venne igénybe. Játékára kevés a remény. Eleddig senki nem jelezte elbocsátási kérel­mét, mi több a felkészülési munka dandárját végző keret­tel (az első találka egy hete volt) négy friss jelölt is együtt ügyködik. Leskó (Nyíregyhá­za), Urbin (Nagyhalász), Kisér (Nyírtelek) és Szilágyi (Ibrány) látogatja szorgalmasan a fog­lalkozásokat. Szerződést még egyikőjükkel sem szentesítet­tek, csakúgy, mint azzal a két kálmánházi labdarúgóval, akikkel folyamatosan tárgyal­nak a vezetők. Újság még, hogy Úr Lajos ismét csatasor­ba állt, megváltoztatva vissza­vonulási szándékát. A rajtig való serénykedés e héten csúcsosodik ki, edzés minden nap, kedden, valamint pénteken délelőtt is! Szomba­ton Nyírtelken már a labda is főszerephez jutott, a fehértói­ak 3-2-re verték a házigazdá­kat. Szerdán 18 órakor ismé­telten pályára lépnek, otthon Baktalórántháza ellen mécs­eseinek. Szénay Péter és az együttes elé támasztott köve­telmény: az augusztusban in­duló bajnokságban sem alább adni az első öt hely valamelyi­kénél. VÁLTOZÁSOK KEMECSÉN Ahogyan lenni szokott, a kieső csapatoknál általános mozgolódást vált ki a keserű szereplés. Kemecsén fenékig ürítették a méregpoharat, mára megbarátkozhattak a gondolat­tal: irány a megyei másodosz­tály. E hónap közepén vette ka­lapját az egyesület elnösége, a távozók között volt Kondor Lajos, a sportkör elnöke is, aki a tavasz túlnyomó részében személyesen vette kézbe a fut­ballisták edzéseinek dirigálá­sát. Azonmód összeült a ku­paktanács, lévén sürget az idő, nyakunkon a bajnoki rajt. Kövesdi István örökölte közfel­kiáltással a megüresedett elnö­ki tisztséget, a labdarúgó szak­osztály élére Gazsó Pál ugrott be, s a megújult elnökségből Pethő Tibor veti majd vigyá­zó szemeit az aranylábúakra. A kispadra visszatér Tolnai Csaba, neki a helyi fiatalokból kell minél ütőképesebb együt­test faragnia a következő évad­ban. Ezt vélik járható útnak, midőn a vasárnapi mustrán fel­térképezték a felkészülést megkezdő keretet. A létszám korántsem volt teljes, Balázs ugyanis Demecsert, míg Ko- lozsi Kéket választotta állo­máshelyéül. Utóbbi játékos­edzőként mutatkozik be az ősz folyamán. Nem rendeződött még véglegesen Ferkó és Szojka ügye sem, ők eddig Nyíregyházáról jártak ki Ke- mecsére. Az erősítési tervekről is szót ejtettek, ám a jelöltek puhítása olyannyira kezdeti stádiumban van, hogy a nevek­kel nem érdemes dobálózni. Célként a középmezőnyt néz­ték ki, a hangsúlyt a tehetsé­gesnek mondott ifjúsági játé­kosok beépítésére helyezik. Az új Nem volt könnyű helyzetben fiatalabb korában ifj. Pók Ist­ván, az NYVSC elnökének fia. A labdarúgásba szerelmesedett bele, melytől a sokat látott, ta­pasztalt sportvezető édesapja igyekezett megóvni. Mint később kiderült, nem sok siker­rel. Ifj. Pók István frissen vég­zett a testnevelési egyetem nappali tagozatának tanári sza­kán, és mint később kiderült, egyáltalán nem mellesleg kö­zépfokú labdarúgó edző diplo­mát szerzett. — Világéletemben a labda­rúgás jelentette számomra az igazi sportot — vallja a 22 éves csendes, rövid hajú fiatalem­ber. — Szüleim általános isko­lás koromban óvtak a focitól, így csak 14 évesen mehettem le először edzésre. Addig per­sze kipróbáltam több divat­sportágat, de egyik sem raga­dott meg igazán. Az ifi ket­tőben Lovász Matyi bácsi, majd Németh Karcsi próbált belőlem labdarúgót faragni. Néhány foglalkozás után ha­mar felmértem, hogy jelentős a lemaradásom taktikai és technikai téren, ezért beláttam, hogy nem lesz belőlem soha olyan klasszis focista, mint amilyen szeretnék lenni. Attól a naptól — azaz 16 éves ko­rom óta — tudatosan készülők a labdarúgóedzői pályára. Ezért jelentkeztem a Zrínyi után a testnevelési egyetemre is. A Zrínyi fontos állomás volt az életemben, mert itt minden téren helyt kellett állnom. Ko­rántsem a sport volt a legfon­tosabb, hanem a tanulás. Sze­rencsére sikerült társaimmal elfogadtatnom magam. Sokat segített Orendi Mihály, Regős József, Seregi Ernő, Szűcs Csabáné és Kalucza Lajosné, Suller Só megyei I. osztály II. Ibrány 34 12 A megyei I. osztályban a harmatgyenge őszi szereplés után sokan temetni kezdték az ibrányi együttest, amely az utolsó előtti helyről várta a ta­vaszi folytatást. A téli holt sze­zonban vezetőségváltás történt az egyesületnél. Az új felállá­sú elnökség, mint azt az ered­mények is igazolják, jó mun­kát végzett, hiszen a gárda nem esett ki a sokat emlegetett me­gyei II. osztályba, sőt feltor­názták magukat all. helyre. Az Ibrányi SE elnökével, Trencsényi Imrével a csodála­tos tavaszi menetelést értékel­tük. — Mi volt az új vezetőség elsődleges feladata? — A csapat anyagi helyze­tének megszilárdítása és a működéshez szükséges feltéte­lek biztosítása. Ezt, úgy érzem, sikerült elérnünk, ugyanis a társaság eddigi támogatói még jobban belenyúltak a zsebük­be, s olyan vállalkozók is mel­lénk álltak, akik korábban nem szponzorolták a kollektívát. —A játékosállományt meny­nyire tudták megerősíteni? — Hat labdarúgót igazol­tunk le. Korpáit a Debreceni Kinizsiből, Bárdit és Her- mannt Nagyhalászból, Pappot a Hardware-ből. Ok már régeb­ben futballoztak nálunk, tehát hogy felvegyenek az egyetem­re. (—Nem volt tudatos, hogy a fiamat távol tartsam a focitól. Persze észrevettem, hogy a fo­cit apró gyermek kora óta imádja. Jól tudtam, hogy a lab­darúgás világa a sporton be­lül a legnehezebb. Annyi spor­tolói siker és kudarc játszódott le előttem, hogy én mint szülő azt akartam — és szerencsére így sikerült—, hogy felkészült, tanult ember legyen. Nem fél­tettem, de nagyon sokszor úgy intéztem a dolgokat, hogy min­dent lásson. Ott volt például az NB I-es osztályozómeccsen. Folyamatosan hallotta a dicsé­reteket és az ,,állampolgári megnyilvánulásokat", a nyom­dafestéket nem tűrő bekiabá­lásokat, amelyek ma a magyar labdarúgópályákon előfor­dulnak. Ószintén megmondom — ismerve az ő személyiségét —, nem szívesen vettem, hogy a fiam ebbe a közegbe beke­rült. Persze mindig azt volt a célom, hogy önálló gyerekké neveljem. Amikor aztán láttam, hogy nagyon komolyan veszi a labdarúgást, már nem ellen­keztem. Csinálja azt, amit sze­ret. Ha számára a labdarúgás a minden — akkor csinálja ... Ma már eszembe sem jutna le­beszélni róla. Amit eddig elért, az mind az ő sikere. Hála a Zrínyinek, a legjobb ered­ménnyel került he a TF-re is. Talán elárulhatom, hogy a he­lyében én is így csináltam vol­na.) Apu mihelyst látta, hogy mennyire szeretem a focit, mindenhova magával vitt. Igyekezett úgy intézni a dol­gokat, hogy lássak győzelmet, kudarcot, tárgyalást és szer­ződéskötést. Lássam azt, hogy 6 16 54-66 42 tulajdonképpen visszatértek hozzánk. Rajtuk kívül még Hideghet Rakamazról és Sza­kácsot az NYSI-ből szer­ződtettük. Utóbbi ősszel Tisza- lökön rúgta a pettyest, kölcsön- játékosként. Valamennyien nagyszerűen beilleszkedtek a tizenegybe, húzóembereknek számítottak. Bárdi csak négy mérkőzésen lépett pályára, mert megsérült. Szakács a vé­delem tengelyében hibátlanul futballozott. Korpái és Her­mann rengeteget futott a kö­zéppályán, és nagyszerű lab­dákkal indították a két gyors támadót, Pappot és Veresst. Hidegh a tavaszi sikersorozat vége felé az együttes karmes­terévé vált, jól összefogta a többieket, és rutinját kiválóan kamatoztatta. — A tavaszt Kegye István vezetésével kezdte a gárda, aztán edzőváltás történt... — A hetedik forduló után, amikor az egyik riválisunk, a Hardware otthonában 3-3-as döntetlent értünk el, úgy dön­tött az elnökség, hogy az ered­ményes szereplés érdekében mást ültetünk a kispadra. Ko­vács Tibor lett a csapat vezé­re, aki a tavaszi idény végéig vállalta az edzői posztot. Dön­tésünk, mint az később kide­rült, helyes volt. Teljes mérték­nemcsak Nyíregyházán, de Debrecentől a fővároson át Szombathelyig milyen az öl­tözői légkör, milyen közeg ve­szi körül a labdarúgást. Az uta­zások közben egyre jobban és egyre tudatosabban figyeltem ez edzők munkáját. Nem lehe­tett nem észrevenni, hogy azok áz edzők, akik nem tudnak bi­zonyos fokig alkalmazkodni a környezethez halálra vannak ítélve. Budapesten Zalka tanár úr vezetésével a Ferencváros és az MTK edzéseit látogattuk. Nekem szakmailag jobban tet­szett az MTK edzése. Bicskei a játékosokkal tudatosítani tud­ta, hogy az edzésen is a maxi­mumot kell nyújtani. Novák Dezsőnél a sztárok, Alberték nem teszik oda magukat. Szin­te poénra veszik az egészet, nem úgy viselkednek, mint a profik. Látszik rajtuk az a ma­gyaros mentalitás, a lötyögés. Az edzések alapján a Fradinál Simon, az Újpestnél Kozma az, aki úgy igazából végighajtja az edzéseket. Érdekes, hogy Újpesten mindig csak labdás edzés van, melyet nehezített feltételek között végeznek. Garami mester most csak eb­ben hisz. Bár nem láttam az NYFC minden edzését, de jó­nak találom Tóth János mun­káját. Összehasonlítva az Üllői úton, illetve a Hungária kör­úton látottakkal, szakmailag semmivel sem rosszabb. Az más kérdés, hogy néhány játé­kosnak a hozzáállása lehetne jobb. Egyébként Zalka tanár úrtól sokat tanultam. Nagyon sok pofon érte, de soha nem jutott volna eszébe, hogy lebe­széljen bennünket a fociról. Igyekezett nemcsak a tudását átadni, hanem beavatott ben­ben elégedettek voltunk Ko­vács Tibor munkájával. Fel tudta oldani a játékosok között azt a feszült légkört, amit a ki­esés veszélye hozott létre. En­nek ellenére az új bajnoki idényben már nem ő jelöli ki a pályára lépő focistákat. Miu­tán lejárt a megbízatása meg­köszöntük a segítségét, és azt, hogy bent tudta tartani a fiú­kat a megyei I. osztályban. Az új mester Szakács István lett. Ő tavasszal a szomszédvár Nagyhalászban volt edző, ott azonban nem igényelték a munkáját, és lemondtak róla. Mi nagyszerű szakembernek tartjuk, és maximálisan bízunk benne. — A játékosok közül kiket lehetne kiemelni teljesítmé­nyük alapján? — Kivétel nélkül mindenkia maximumot nyújtotta. Az el­ért eredmény értékét növeli, hogy minden meccset úgy ját­szottak: egyedül a győzelem az elfogadható! Nagy teher nehe­zedett a labdarúgók vállára, amit nem kis dolog volt leküz­deni. — Ki lett a házi gólkirályuk? — Ezt a megtisztelő címet Mikhárdi Sándor szerezte meg. — Vele kapcsolatban, ha jól tudom, felmerült, hogy Ra- kamazra távozik. Mi igaz ebből? nünket a háttérdolgokba is. Beszélgettünk vele például ar­ról, hogy a szerződéskötési jut­tatás miért nem sarkalja a já­tékosokat jobb játékra. Az edzősködést szeretném hosszú távon csinálni. De tu­dom, hogyha élvonalbeli edző akarok lenni, ahhoz előbb meg kell másznom a ranglétrát. Utánpótlásedzőként csak mel­lékállásban lehet dolgozni, hi­szen ma még nagyon keveset fizetnek azoknak az edzőknek, akik a foci alapjainak leraká­sával foglalkoznak. Bízom ab­ban. hogy sikerül egy csopor­tot végigvinnem a kiválasztás­tól az ifjúsági korig, mert így könnyebb eredményt elérni. Tanítani fogok főállásban, de hogy hol, azt még nem tudom. Nem hiszem, hogy Nyíregyhá­záról ne kerülhetne be valaki az országos vérkeringésbe, a labdarúgás éledzői közé. Meg aztán, ha Nyíregyházán össze­jön egy NB I-es csapat, akkor Szabolcsban is lehetek siker­edző... (— Biztos vagyok abban, hogy előbb-utóbb vezető lesz. Többször beszélgettünk már erről, én két dolgot kértem tőle. Mindig olyan ember legyen, hogy azok, akiket irányít, csil­logó, őszinte szemmel nézzenek rá. Másrészt bármilyen nehéz­ségekkel is nézzen szembe, kö­vetkezetes és egyenes legyen. Önálló véleményét következe­tesen tartsa be. Ez egy nagyon nehéz út, ami közben sok prob­lémával találja majd szembe magát. Aki azonban edző akar lenni, annak vállalnia kell ezt, mert különben nincs értelme csinálni.) Száraz Attila — Erre szokták azt monda­ni, hogy kacsa. Sanyi tovább­ra is nálunk folytatja. — Együtt marad a keret? — Tizennyolc futballistánk kezdte meg a felkészülést. Szil­ágyi Újfehértó felé kacsintgat, de onnan még senki nem kere­sett meg bennünket. Elkép­zelhető, hogy Veress bevonul katonának, de ez még a jövő titka. Nálunk focizik majd Dobránszky, aki leveti az angyalbőrt, és visszajön hoz­zánk Csengerből egy saját ne­velésű labdarúgónk is. Tárgya­lásban vagyunk egy kapussal és egy középpályással, mind­kettőjüknek nagy esélyük van arra, hogy nálunk szerepelje­nek. — Az ifjúságiaktól senki nem került fel a felnőttek közé? — Most nem, de el kell hogy mondjam nagyon örülök az ificsapat tavaszi produkciójá­nak. Hasonlóképpen teljesítet­tek mint a nagyok, a tizedik he­lyen zártak. Gratulálok Cseke Gábor tanítványainak. A ser­dülőket edző Gáspár Endre és az általános iskolásokat felvo­nultató focisulisokat irányító Korpái László — aki a felnőtt gárda oszlopos tagja — is hi­bátlanul látja el feladatát. Büszkén jelenthetem ki: a mi egyesületünknél lépcsőzetes utánpótlás-nevelés folyik. Tóth Mihály • Szezonvégi mérleg • Szezonvégi mérleg • Szezonvégi mérleg Ibrányban tavasszal kivágták a rezet

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom