Új Kelet, 1995. július (2. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-17 / 165. szám

UJ KELET Labdarúgás 1995. július 17., hétfő 15 Megyei II. osztály Nagyecsed Reményen felül szerepelt a nagyecsedi focicsapat a megyei másodosztályban. Eredetileg a biztos bennmaradást tűzték ki célul, de ehhez képest túlteljesítették a tervüket. A dobogó har­madik foka különösen jó az anyagi támogatás mértékének is­meretében. Tarosa Bálint játékos-edző kérdésünkre elmondta, hogy az egész csapatot dicséret illeti, és személy szerint senkit sem kíván kiemelni. A héten, csütörtökön új vezetőséget választottak a szakosz­tály élére. A település polgármestere lett a szakosztályvezető. Szűcs Gusztáv ígéretet tett, hogy az eddigieknél nagyobb anya­gi támogatást kap a csapat. Sőt, ha magasabb osztályba jutnak, akkor is tudják biztosítani az anyagi feltételeket. A játékoske­retben különösebb változás nem várható, senki sem jelezte tá­vozási szándékát az egyesülettől. Új igazolásokról sincs még végleges döntés. A kapussal, a védők és a középpályások telje­sítményével meg voltak elégedve. Erősítésre inkább csak a csa­társor szorul. Rövidesen játékosértekezletet hívnak össze, és ekkor döntenek a leigazolásokról. A napokban ők is elkezdik a felkészülést a következő bajnoki szezonra. Heti három edzést tartanak, ahogyan a korábbi időszakban is. Edzőmérkőzések még nincsenek lekötve, de Mátészalkával, Demecserrel, Opályival és Nyírbátorral már előrehaladott tárgyalásokat folytatnak. Az edző személyéről még nem történt megállapodás, de amint vég­leges döntés születik, tájékoztatni fogjuk olvasóinkat. Döntetlent játszott Diósgyőrött a Fradi Diósgyőri FC—Ferencváros 1-1 (0-1) Miskolc, DFC Stadion, 6000 néző. Vezette: Bognár. Gólszer­ző: Szekeres 1. (90. p.), illetve Keller (38.) Szombaton délután előké­születi labdarúgó-mérkőzést rendeztek a diósgyőri stadion­ban, amelyen a Ferencváros bajnokcsapata vendégeskedett. Végig csaknem szakadó esőben játszottak a csapatok, az első félidőben villámlás miatt Bognár játékvezető tízperces kényszerszünetet is elrendelt. A Ferencváros valamivel többet kezdeményezett, az 55. perc­ben Lisztes tizenegyesét Ha- nyecz kiütötte. A lelkes diós­győriek közvetlenül a lefújás előtt egyenlítettek. Békéscsaba veresége SC Heerenveen (holland)—Békéscsaba 4-0 (1-0) Heerenveen, 8000 néző, vezette: Weber (német), gólszerzők: Tammer (38., 86.), Regtop (54.), Tálán (83.), sárga lap: Zaho- rán (10.), Dobi (85.). piros lap: Czipó (60.), jók: Tammer, Tomasson, Regtop. Heerenveen: Lami — Doesburg, Osterweer (Koistra, 46.), Hansma (Roelofsen, 54.) — Sier, Pastoor, Hellinga (Tálán, 27.), Jandevisser—Tammer, Tomasson, Regtop. Békés­csaba: Udvarácz — Szenti, Czipó, Zahorán, Csató J. — Hor­váth, Kulcsár Sz. (Géczi, 74.), Csató S., Kasik — Kulcsár, Dobi A labdarúgó UEFA-Intertotó Kupa 4. csoportjában a tartalé­kos Békéscsabai EFC szombaton este súlyos, négygólos vereséget szenvedett a holland SC Heeren­veen otthonában. A házigazdák ezzel a győzelemmel továbbra is pontveszteség nélkül állnak a csoport élén, míg a csabaiak négy mérkőzésen szerzett öt pontjuk­kal befejezték szereplésüket. A tartalékos békéscsabaiak a 30. percig jól tartották magu­kat, habár odáig is jobbára csak védekeztek. A 38. percben Tomasson elfutott a jobb olda­lon, beadott, s a jó ütemben érkező Tammer két lépésről az üres kapuba talált (1-0). A félidő hátralévő percei me­zőnyjátékkal teltek el. Szünet után az 54. percben Sier bom­bája még kipattant Csató S. ar­cáról, de éppen Regtop elé, aki kicselezte a védelmet, és közel­ről újabb gólt ért el (2-0). A továbbiakban is a hazaiak akarata érvényesült, ők irányí­tották a játékot. A vérszegény csabai próbálkozások szinte semmi veszélyt nem jelentettek a vendéglátók kapujára. A 83. percben a csabaiak a félpályá­nál elveszítették a labdát, mely­re hárman csaptak rá,'és Tálán 14 m-ről újabb gólt ért el (3-0). Négy perccel a találkozó befejezése előtt a bizony­talankodó csabai védelem mel­lett Tammer állította be a vég­eredmény (4-0). A csabaiak alárendelt szerepet játszottak, s a kiállítás után már csak egy csapat volt a pályán. T otóeredmény ek 1. Heerenveen—Békéscsaba 4-0 1 2. Karlsruhe—Sheffield W. 1-1 X 3. Aarhus—Basel 2-1 I 4. Ekeren—Cluj-Napoca 4-1 1 5. Bordeaux—Odense 4-0 1 6. NK Zagreb—Metz 0-1 2 7. Linzer ASK—IBK Keffavik 2-1 1 8. Leverkusen—FK Buducsnost 3-0 1 9. Becsej—Szczecin 2-1 1 10. Beveren—Groningen 2-2 X 11. Piatra Neamt—Boby Brno 2-0 1 12. Wimbledon—Beitar Jerusalem 0-0 X 13. Strasbourg—Tirol 4-0 1 Pluszmérkőzés: 14. Tottenham—Osters 1-2 2 Szezonvégi mérleg ♦ Szezonvégi mérleg ♦ Szezonvégi mérleg A gólok több mint felét Ruszin lőtte SULLER-SÓ MEGYEI I. OSZTÁLY 9. Tiszaszalka 34 14 6 14 60-71 48 Pontosan 50 százalékos tel­jesítményt mondhat magáénak Tiszaszalka együttese, még ak­kor is, ha negatív, mínusz 11- es gólkülönbsége nem erre utal. A csapat kispadján csúcsforga­lom volt a bajnokság folyamán, négyen is irányították a szak­mai munkát. Ősszel Eszenyi Dénes és Czipf Zoltán edzős- ködött, a legénység a nyolca­dik helyen vonult pihenőre. A téli felkészüléskor rövid ideig Szilágyi Bertalan dirigált a já­tékosoknak, de még a tavaszi rajt előtt Danku László lépett a helyére. Danku mester egy meggyengült együttest kapott kézhez — többen eltávoztak —, ráadásul akik maradtak, azok sem voltak éppen bombafor­mában. A társaság inkább csak a hajrában mutatta meg szeb­bik arcát, összességében ta­vasszal két ponttal „markolt” kevesebbet, mint ősszel. — Több ok is közrejátszott abban, hogy nem sikerült a téli felkészülésünk. Amikor a télen átvettem az együttest, bizony elég gyenge erőállapotban volt, de nem a korábbi edző, Szilágyi Bertalan, sokkal inkább a játé­kosok hibája, kifogásolható hozzáállása miatt. Sokakat munkahelyi elfoglaltságuk hát­ráltatott az edzések látogatásá­ban, általában csak 7-8 fiú tu­dott készülni. És természetesen érzékeny veszteséget jelentett, hogy hatan igazoltak el a csa­pattól, például Heczel vagy Ijgyártó, de Nagy G., Didenko és Migovics sérülése is zavaró tényező volt. — Hogyan képzelték a foly­tatást a körülmények ismereté­ben? — Célnak a biztos bennma­radást tűztük ki — egyesek ki­esést jósoltak nekünk...—, en­nek érdekében erősítettünk: a városkörzeti bajnokságból hoz­tuk Oláht, Udvarhelyit és Na­gyot. A tavaszi szezonban több olyan meccsünk is volt, ame­lyeken ugyan vereséget szen­vedtünk, azonban jól futballoz­tunk. Ide sorolhatom a Nagy­halász elleni 1-3-at, az Ibrány és a Nyírkárász elleni 2-3-at. A Vásárosnamény elleni presz­tízscsatában nem véreztünk el, 1-1-et értünk el, ezt a teljesít­ményt is dicsérhetem. Ugyan­akkor játszottunk kevésbé em­lékezetes vagy inkább kelle­metlen emlékű találkozókat is: a Záhonytól 1-6-ra, a Tiszalök- től 0-4-re, a Baktától 0-7-re kaptunk ki, meglehetősen fe­gyelmezetlen produkciót mu­tatva. Csapatom csak az utolsó öt-hat meccsre állt össze, hi­szen menet közben kellett be­pótolni a hiányosságokat, leg­inkább a kondíción szükségel­tetett egy kis javítás. A vége felé — egyébként ekkortájt ta­lálkoztunk a kiesőkkel, és ez nem szerencsés — többször ki­jött a lépés, a csengenek és a gyarmatiak ellen is remekül ment a játék, az izmos Fehér- gyarmatot például 5-2 arány­ban fektettük két vállra. —Kik nyújtották a legtöbbet a tavasz folyamán? — Szimku többnyire jól vé­dett, Nyírlugoson volt egy káp­rázatos fellépése, de volt, hogy nagyrészt rajta mentek el a pon­tok. Liba Barnabás meghatáro­zó ember volt a védelemben, Benedek Gyula a csatársorban. Házi gólkirályunk Ruszin lett a maga 25 találatával, ebből 12- őt szerzett tavasszal. Meg kell még említenem a főiskolára készülő Rózsa Jánost, aki szin­tén egyenletes, jó teljesítményt produkált. A felsorolt labdarú­gók húzták a gárdát, a többiek elmaradtak az elvárástól. A fél szezon alatt mutatott játék alap­ján 5,64-re értékeltem a társa­ság „tudományát”. És még egy árulkodó adat: 60,83 százalék volt az edzések látogatottsága... — Melyik stílus feküdt az együttesnek? — A 4-4-2-t játszottuk, de több posztra nem voltak meg a megfelelő embereink, elsősor­ban a középpályánk teljesítmé­nyével vagyok elégedetlen. Alapvetően a biztonságra töre­kedtünk, a kontrákra építettünk a meccseinken, számítva a gyors Didenkóra. Sajnos a ta­vaszi 17 találkozóból csak há­rom léphetett pályára az általam elképzelt tizenegy, a többi al­kalommal gyengébb összeállí­tásban kellett kiállnunk, volt, hogy kevesen voltunk, így cse­rélni sem tudtunk. Ezek — úgy gondolom — növelik a 9. he­lyünk értékét. Gyakran egyéb­ként ifisták ültek a kispadon. —Mikor kezdődött a felkészü­lés a következő bajnokságra, és milyen változások várhatók? — Múlt héten hétfőn kezd­tünk vidám hangulatban, a csa­pat 80 százaléka közreműködé­sével. Úgy néz ki, hogy a játé­kosaink itt maradnak, új igazo­lásokról pedig még nem tudok a sajtó nyilvánossága előtt be­számolni. Egy középpályást és egy csatárt szeretnénk Tisza- szalkára csalogatni. — Fiatal gárda az önöké. Válhatna belőle egy hajtás, so­kat futó csapat is... — Igen, ezen fáradozok, hi­szen zömmel valóban 22—25 évesek alkotják együttesünket. Csiky Nándor Argentína veresége A labdarúgó Amerika Kupán (Copa America) befejeződtek a csoportmérkőzések. Az Egyesült Államok nagy meglepetésre 3-0-ra legyőzte Argentína legjobbjait, s csoportelsőként jutott a negyeddöntőbe. Bolívia 2-2-es döntetlent ért el Chilével szem­ben, így legjobb harmadikként szintén a legjobb nyolc közé ke­rült. Az argentin válogatott kudarca ellenére továbbjutott, de a következő fordulóban nem lesz könnyű dolga: a világbajnoki címvédő Brazíliával kerül szembe. Daniel Passarella tanítványai ezt annak köszönhetik, hogy az Egyesült Államok — bár keveset támadott —jól használta ki gólszerzési lehetőségeit, a dél-ameri­kaiak pedig hiába alakítottak ki számos kecsegtető helyzetet. Pitács Diósgyőrben hírharang Igazi átigazolási bombahír­ről számolt be vasárnap dél­előtt szerkesztőségünknek Pethe Sándor, a Tiszavasvári Alkaloida elnöke. — Három év után távozik Vasváriból Pitács György. A remek csatárt Diósgyőr szer­ződtette, és már ki is fizették érte az árát. Pitács György dön­tésében — ahogy az elnök el­mondta — elsősorban az ját­szott szerepet, hogy a DFC mindenáron NB I-be akar ke­rülni, és ő szeretne mihama­rabb első osztályú csatár lenni. — A Tiszavasvári nem sze­retne az NB I-be kerülni? — kérdeztünk vissza az elnökre. — Ez a kérdés most nálunk nem aktuális, majd télen, a pri­vatizáció után és a csapat sze­replésének tükrében visszaté­rünk rá — ígérte búcsúzóul Pethe Sándor. Többen újra jelentkeztek Mátészalkán az elmúlt héten napi egy edzéssel kezdődött el a felkészülés. Mit ró Károly edző elmondta: elégedett a csapat hozzáállásával, a nagy hőség ellenére mindenki igyekszik és szorgalmasan dolgozik, az edző csak azt sajnálja, hogy néhány játékosa egyéb irányú elfoglalt­sága miatt nem tudott minden edzésen részt venni. A hetet pén­teken a szálkái fürdőben lazítás­sal és gyúrással zárta a gárda, no és, természetesen, megbeszélték a jövő hét teendőit is. Az edző szerint nem az edzésidőket kí­vánják elsősorban hosszabbíta­ni, hanem az edzés intenzitását fogják növelni. Szerdán már kétkapuzik a keret, az első edzőmérkőzést Ópályi ellen játsszák, pénteken. Hét közben egy este is összejön a gárda, ek­kor adják át a tavalyi bajnokság ezüstérmeit. A csapattól eddig ketten tá­voztak: Krasznai és Szilvási. A javuló hangulatot jelzi, hogy több olyan játékos is visszatért az egyesülethez, aki már koráb­ban is ott játszott. így Sántha Árpád kapus, Bartha Lajos bal­hátvéd Nyírmeggyesről. Tóth Zoltán is újra edzésbe állt, Mitró Károly elmondta, hogy a focis­ta kap még egy lehetőséget a bizonyításra, de csak akkor szá­mít rá, ha teljes odaadással ké­szül. Nem rendeződött még Ki­rály sorsa sem, ő a legszíveseb­ben maradna, de a vezetők és az edző többet vártak tőle a tava­lyi bajnoki évben, így egyelőre a feltételekben nem tudtak meg­egyezni. Márián még nem tu­dott dönteni: marad-e Mátészal­kán vagy elmegy. Ki lesz a kapus Nyírbátorban? Mint legutóbbi számunkban már megírtuk, Varró kapus — akinek a játékjoga Debrecené, csak kölcsönben volt Nyírbá­torban — Debrecenből Sényőre igazolt. Ezek után természetesen azt kérdeztük Somogyi Józseftől, a nyírbátori csapat szakosztály- vezetőjétől, ki fogja helyettesí­teni a fiatal játékost? Mint meg­tudtuk, két jelölt közül választ­hatnak majd. Az egyik Gere, aki eddig is Bátorban játszott, a másik a Sényőről Nyírbátorba igazolt Mudri. A szakosztály- vezető azt is elmondta, hogy Unchiás Rémusz már napok óta Debrecenben edz, de a két klub még nem tudott megegyezni, ráadásul azóta újabb kérők is je­lentkeztek a focistáért. Szombat- hi augusztusban bevonul, így ősztől Kisvárdáról Nyírbátorba kerül. Hárman érkeznek Nyír­vasváriból Bátorba: Kocsis, Ko­sán és Bíró. Hétfőtől Unchiás mester már napi két edzést diktál a focis­táknak, és elkezdődik az előké­születi mérkőzések sorozata is. Ki játszik Kisvárdán? A hétvégén Gólyán István szakosztályvezetőtől azt kér­deztük, ki fog játszani ősztől a kisvárdai csapatban. Tavasszal még bajnoki esélyei is voltak a gárdának, most azonban földindulásszerű változások történtek. Béres János, aki 34 éves, visszavonult, Szombathi Nyírbátorba „vonul”, Jávor és Dudás már Sényőé, Szőr és Se­res Demecserbe tart. Á szak­osztályvezető ezzel kapcsolat­ban elmondta, hogy Deme­cserrel még nem egyeztek meg, de valószínűleg az ő át­igazolásuk is aláírásra kerül. A kisvárdai vezető azonban nem fél az ősztől. A legfonto­sabbnak azt tartja, hogy védel­mük nem gyengült meg. Encs- ről két játékost is igazoltak: a csatárKotulát, akire a góllövés­ben számítanak majd és Tóth László középpályást; Vachter Tantás — szintén középpályás — Sárospatakról érkezik a Ti­sza másik oldalára. Várnak még egy középpályást, aki már az NB Il-ben is bizonyított, de az ő igazolására még nem került pont. Ugyanakkor lehet, hogy távozik Kisvárdáról, őt Romá­niába várnák vissza. Sorsolás Szikszón Az NB III Tisza csoportjának versenybizottsága július 15-ére tervezett ülését július 18-ára keddre halasztották. Ekkor ad­ják át a bajnoki érmeket, és egy­ben megejtik a sorsolást is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom