Új Kelet, 1995. július (2. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-13 / 162. szám
U Tulajdonos a megyei önkormányzat Patikaprivatizáció A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vagyonátadó Bizottság teljes ülést tartott tegnap délelőtt 9 órai kezdettel Nyíregyházán, a gyógyszertári központ tanácstermében. A Betulaphar- ma Gyógyszergyártó és Gyógyszerkereskedelmi Vállalat vagyonának önkormányzati tulajdonba adása tárgyában hozott határozathirdetésre a Vagyonátadó Bizottság meghívta a városi polgármesteri hivatalok polgármestereit, valamint a megyei közgyűlés elnökét. Szabadságon a kormány Szabadságolások miatt ezen a héten, és a jövő csütörtökön nem tart ülést a kormány. A Miniszterelnöki Sajtóirodán elmondták, hogy a kabinet — mint azt már a múlt heti tájékoztatón közölték — legközelebb július 26- án és 27-én kétnapos ülést tart. Ekkor kerülnek napirendre a nagy horderejű gazdasági kérdések. A kormány megvitatja, hogy milyen intézkedések szükségesek az alkotmánybírósági határozat miatt kieső bevételek pótlására. Téma lesz az 1996-os központi költségvetés és a kormány hároméves gazdasági koncepciója is. Magyar katonák a Sinai-félszigeten A Külügyminisztérium épületében Somogyi Ferenc államtitkár és Watt T. Cluve- rius, a Multinacionális Erők ; és Megfigyelők főigazgatója szerdán aláírta a szervezetben való magyar részvételről szóló megállapodást. Ennek értelmében negyvenegy magyar tiszt és tiszthelyettes utazik a Sinai-félszigetre az ősszel, hogy csatlakozzon az ott békefenntartó feladatokat ellátó nemzetközi egységekhez. A magyarok egy holland alakulatot váltanak fel, és egy évig látnak majd el katonai rendészeti feladatokat. A kiutazás és a szolgálat költségeit a nemzetközi szervezet vállalja. A tűzoltóságról Szűkösen ugyan, de a 301 millió forintos pótköltségvetési támogatás birtokában mégis megfelelő körülmények között kezdhették meg működésüket júliustól az ön- kormányzati tűzoltóságok. Ezt Kuncze Gábor belügyminiszter állapította meg azon a sajtótájékoztatón, amelyet a tűzvédelem irányításának változásáról tartottak szerdán. A 112 tűzoltóság közül kilencvenet már a jogszabályban előírtaknak megfelelően átvettek az önkormányzatok. Nyolc település még nem döntött, 14 viszont jelezte, hogy nem vállalja át a feladatot. Ezek között van például Miskolc, Siófok és Dombóvár is. A miniszter szerint erre jogilag nincs lehetőségük, mivel a törvény szerint kötelező e feladat átvétele. KKDSZsajtótájékoztató A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) szerint a kormány sorozatosan és durván megsértette a hatályos törvényeket, amikor előzetes egyeztetés nélkül nyújtotta be az Ország- gyűlésnek a jövő évi költségvetés irányelveit — hangoztatta Vadász János, a KKDSZ elnöke a szervezet szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Mint elmondta: a szakszervezet hiányolja a Művelődési és Közoktatási Minisztérium 12 pontos kulturális csomagjának megfelelő szakmai előkészítését is. Hozzátette azonban: a szükséges korrekciókat követően a KKDSZ támogatja a művelődési tárca kezdeményezéseit, és segíteni kívánja azok nagyobb hányadának megvalósítását. McDonald’s adomány A Ronald Mcdonald Gyermeksegély Alapítvány nevében Fazekas Endre, a McDonald's Magyarország ügyvezető igazgatója négy és fél millió forintról szóló csekket nyújtott át szerdán Fekete György professzornak, a II. számú Tűzoltó utcai Gyermekklinika igazgatójának — tájékoztatta a Mc'Donalds sajtóügynöksége az MTI-t. Az adomány célja, hogy a klinikán úgynevezett mamaszobákat alakítsanak ki azzal a céllal, hogy a leukémiás kisgyerekeknek kórházi kezelésük idején is a közelében lehessen az édesanyja. Az alapítvány középtávú célja, hogy 2-3 éven belül felépüljön hazánkban is a csupa mama-szobából álló Ronald Ház. Az adományokat a gyorséttermi hálózat támogatásából, illetve a minden évben megtartott McDonald's jótékony- sági nap bevételéből fedezik. A gyógyszertárak privatizá- cója, a megyei gyógyszertári központok által kezelt vagyon tulajdonlása immár harmadik éve húzódik-halódik. Indulatokkal terhes viták folytak az AVÜ, az önkormányzatok és a privatizációban érdekelt gyógyszerészek között. A Legfelsőbb Bíróság új eljárásra utasította a megyei Vagyonátadó Bizottságot azzal, hogy vegye figyelembe: az érintett önkormányzatok köre a megyei és a települési önkormányzatok. A ,,ki kapja a tulajdont?” kérdésre csak részbeni felelet volt, hogy milyen döntési alternatívák közül választhatott a VÁB. Dönhetett úgy, hogy valaDévényi József egyébként a sajtó és szórólap útján értesítette a választókerületét a terep- bejárásról, és most elsősorban azokat a helyeket kereste fel, ahonnan bejelentés érkezett. Az első állomásként a Békeházat keresték fel, ahol Leányvári Mihály közösképviselő elmondta, hogy a Békeház ivóvíz-órájára rá van kötve a szomszédos öregek napközi otthona, de a Házkezelő kft. nem fizeti a vízdíjat a társasháznak. Ok rendszeresen kifogásolják a számlát, de úgy látszik a Házmennyi települési önkormányzat tulajdonába adja a vagyont a lakosság arányában, vagy úgy, hogy azon településeknek adja a gyógyszertárakat, ahol azok vannak, az efölötti vagyont pedig valamennyi településnek. Dönthetett úgy is bármelyik variációban, hogy a megyei önkormányzatnak is ad vagyont valamilyen arányban vagy minden vagyont a megyei önkormányzatnak ad. A határozat megszületett, amelyet tegnap tizenegy órakor hirdetett ki dr. Bartha Sándor, a Vagyonátadó Bizottság vezetője. A Betulapharma Gyógyszergyártó és Gyógyszerkereskedelmi Vállalat vagyonát a kezelő „packázik velük”. A lakóközösség türelme fogytán, és ha nem történik intézkedés, akkor megszüntetik az otthon vízszolgáltatását. A Békeházban egyébként még 13 olyan bérlakás van, ami után a Házkezelő szintén nem fizeti a költségeket. A Házkezelő féléves díjhátraléka a lakóközösség felé közel 200 ezer forint. Pe- recsényi Jenő a tömbház ellenőrző bizottságának elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a szennyvízcsőhálózatot fel kellene újítani, hiszen az építés óta VÁB a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Önkormányzat kizárólagos tulajdonába adta. Dr. Bartha Sándor, a VÁB vezetője a döntés indoklásaként elmondta, hogy választási lehetőségük leredukálódott: a vagyont vagy a megyei önkormányzat kaphatta meg, vagy a települési önkormányzatok közös tulajdonát képezhette volna. Ez utóbbi — a 228 település közös tulajdonlása — a VÁB véleménye szerint lehetetlenné tette volna a működtetést. A törvény már csak személyi jogon engedélyezi a patikák működését (tulajdonjogi vagy bérleti formában), ahol ennek megvalósítására nem kerül sor 1995. december 31- ig, azokat a patikákat be kell zárni! Az idő tehát meglehetősen sürgető tényező, ezt megszervezni, levezényelni közös tulajdonlás esetén aligha lehetne. Ez is érvként szól az egy kézben összpontosuló vagyonkezelés mellett — mondta a VÁB vezetője. Döntésük elsősorban a célszerűség jegyében született, végezetül felhívta a megyei közgyűlés elnökének, dr. Zilahi Józsefnek a figyelmét, hogy a körülbelül egymilliárd forint értékű vagyonnal jól sáfárkodjanak, és a szükséges teendőket minél hamarabb tegyék meg. A VÁB határozatában azonnal végrehajthatóságot rendelt el, az esetleges fellebbezéseket 15 napon belül szintén a VÁB- hoz kell eljuttatni. eltelt harminc év alatt az elavult, repedezett. Ha nem történik meg gyorsan a régi vezeték kiváltása, félő, hogy a ház alapja elposványosodik, és akkor a kedvezőtlen folyamatot nehéz lesz visszafordítani. Martinovszky László, a Házkezelő kft. műszaki vezetőjének ígérete szerint augusztus közepére megoldódik a napközi otthon vízórával történő leválasztása. A díjhátralékkal kapcsolatban nem tudott mit mondani, előbb tájékozódnia kell. A Jókai tér helyzetével kapcsolatban megállapították, hogy „valamit kezdeni kell vele”. Csabai Lászlóné óvott a toldozgatásól, illetve a foltoz- gatástól. Ide konkrét elképzelés kell. (folytatás a 2. oldalon) Terepbejárás a városközpontban Lakásfoglalás az Egyház utcában Dévényi József önkormányzati képviselő vezetésével szerdán délelőtt terepbejárásra került sor a nyíregyházi nyolcas választókerületben, melyen Giba Tamás alpolgármester úrral együtt részt vettek a polgármesteri hivatal munkatársai, illetve a közüzemi vállalatok vezetői is. A Békeháznál meglátogatta a csoportot Csabai Lászlóné polgármesterasszony is. MA Vízumkényszerképzetek (7. oldal) ♦ Nagykálló (4.—6.oldal) Képzés Munkácson — Egy nemzetközi oktatási, tudományos, fejlesztési központot alakítanak ki Munkácson az elkövetkező időszakban. Az itt folyó képzést három egyetem biztosítaná: Az kijevi (ukrán) agrártudományi, az iowai (amerikai) egyetem, valamint a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskolai kara. Minden részt vevő egyetem saját nyelvén hirdeti meg programját, amikre elsősorban ukrán hallgatókat várnak. Az intézmények között aláírt szerződés egyúttal a helsinki békegondolat szellemének is megfelelve biztosítaná a békés, tudományos együttműködést. A központ elképzelése kölcsönös érdekek felismerésén alapszik. A nyíregyháziak részére azért hasznos, mert ilyen földrajzi helyzet mellett is új nemzetközi kapcsolatokat biztosít. Szeptemberben a főiskolára látogat a kijevi egyetem rektora. A vele történő beszélgetések után várható az események felgyorsulása — tudtuk meg Dr. Sinóros Szabó Botondtól, a nyíregyházi mezőgazdasági főiskolai kar főigazgatójától. Sorsjegyalkony Bár növekedett az állam < játékadó-bevétele, mégis szabályozni kívánja, hiszen jelenleg is több mint 50 féle kaparós sorsjegy van a pia- \ con. Ez még európai viszonylatban is nagyon ma- jj gas, eddig nem volt törvényes lehetőség ezek egy részének betiltására. Az új szerencsejáték-törvény (a stabilizációs csomag részeként) a korábbinál szigorúbb lesz. Ezentúl kizárólag 100 százalékos állami tulaj- j donban lévő vállalat szer-1 vezhet számsorsjátékokat, a többi játék esetében csak olyan cég kap engedélyt, amely vagy többségi állami tulajdonban van, vagy pedig a Pénzügyminisztériumtól kap ehhez jogot. A pénznyerő automaták esetében is vál- j toztatás lesz. Itt ugyanis bevezetik a második kategóriájú gépeket, amelyeknél maximálják a nyereséget, s ezek a kaszinókon kívül más vendéglátóhelyeken is működtethetők lesznek. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI NAPILAP H. évfolyam, 162. szám — 1995. július 13., csütörtök