Új Kelet, 1995. július (2. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-12 / 161. szám

1995. július 12., szerda Közelkép „Ezt a munkát szerettem” A Jósa András Megyei Kórház vezetői által folytatott aktív nyugdíjpolitika következtében négy nagyhírű megyénkén túl is emberileg és szakmailag is elismert osztályvezető főorvos kerül nyugdíjazásra. A velük készült interjúk közül elsőként dr. Szócska János főorvos úrral ismerkedhetünk meg. —Főorvos úr, akkor, amikor önt 25 évvel ezelőtt kinevezték osztályvezető főorvosnak a nyíregyházi Fül-orr-gégészeti osztályra, a már meglévő ta­pasztalatai mellett a budapesti klinikán megszerzett tudásával és ismereteivel bizonyára ha­tártalan tervekkel és ambíciók­kal kezdte el munkáját. Most amikor a nyugdíjazásakor visszatekint az elmúlt negyed­századra, ön hogy gondolja. Mit tudott ezen tervekből itt Nyíregyházán megvalósítani, milyen eredményeket ért el? — Budapestről egy olyan osztályról kerültem ide, ahol egy kiváló mester tanítványa voltam. Krepuska István pro­fesszor egy világszerte ismert név volt, kiváló kapcsolatokkal. O mellette nagyon jól rá lehe­tett látni a szakma múltjára, je­lenére, és jövőjére. Ennek kö­szönhetően is tapasztalt ember­ként pályázatam meg az osz­tályvezetői állást. Az volt a kez­detben egy mondatban össze­foglalható tervem, vagy prog­ramom, hogy én ebben a me­gyében az itt lakók számára, amit én tudok, azt két kézi gya­korlatra fogom lefordítani. Én 25 év távlatából is azt hiszem, ez nem Volt egy rossz program és ezt nagyjából ha nem is tel­jességében, de sikerült megva­lósítanom. Pedig nem volt könnyű, hiszen a helyi körül­mények nehézségei, a társadal­mi és gazdasági elmaradottság mellett kellett a szakmai tevé­kenységemet odáig fejleszte­nem, hogy a meglévő különb­ségek a szakmai ellátás során megszűnjenek. Én úgy gondo­lom, hogy ez nagy részben si­került, és most dacára minden hátrányos helyzetnek, most olyan osztályt fogok átadni, amely méltán lehet büszke eredményeire. Vezetésem alatt egy olyan sokoldalú szakorvos­gárda nőtt fel az osztályon, amelyik képes a megyének a szakmai ellátását jóformán tel­jességében biztosítani. Rövide­sen olyan körülmények lesznek biztosítva a komoly szakmai munkához, az újonnan átadan­dó épületben, amelyek európai színvonalon biztosítanak lehe­tőséget orvosaimnak a magas szintű munkához. Több él­ményt nyújtó alkalom adódik majd a munkában, hiszen ha egyszer jó körülmények között dolgozik az ember, és nem küszködik a hátráltató és nehe­zítő körülményekkel, akkor több élményt kap abból a mun­kából, amelyet szívesen végez. Megtudja önmagát valósítani a Néha kicsit magányosan telnek a napok. Ant a sok színes játék, képeskönyv, no és, persze, a kedves gondozónők feledtetik az apró emberkék gondjait. Felvételeink a Magdaléneum Református Gyermekotthonban készültek Fotó: CsoRo munka közben, és ebből olyan eredmények születhetnek, ame­lyek eredményei nemcsak az orvos és segítőit dicsérik, de javára válnak a betegeknek is. — Eljött a 25 év végén a bú­csúzás ideje. A búcsúzás élmé­nyét, ha ezt lehet egyáltalán él­ménynek nevezni, miként éli meg, s ha visszatekint, hogy mit cselekedett, és mit szeretett vol­na még elérni, akkor ön mire gondol? — Én ezt a munkát valóban élveztem, és ebben a munkában jól éreztem magam. Azt hi­szem, hogy a munkatársaim ebben a 25 évben mindig ve­lem tartottak, csatlakozni tud­tak hozzám. Munkám során két dolog is befolyásolt. Az egyik irodalmi, a másik egy szemé­lyes élmény volt. És hogy mik voltak ezek? Az irodalmi élmé­nyem Abe Kobo: A homok asszonya című műve volt. A mű legfőbb mondanivalója az volt, hogy ha egyszer valaki szeret munkálkodni, szeret dol­gozni, mindegy milyen körül­mények között dolgozhat, lehet gödörben, kerülhet kényszerű körülmények közé, akkor is tud alkotni, lehet bármilyen körül­mények között hasznosan mun­kálkodni. Ez az irodalmi él­mény is befolyásolt munkám­ban. A másik egy személyes él­ményem volt, ami megint csak jellemző arra, hogy a körülmé­nyek vagy megkönnyítik vagy pedig megnehezítik az ember munkáját. Az egyik jól képzett belgyógyász kollégámat a fővá­rosi kórházból kivezényelték körzeti orvosnak, s mikor ér­deklődtem munkájának nehéz­ségei felől azt válaszolta: — Higgyem el, nagyon nehéz a körzeti orvos munkája. — El­képedtem, vajon mi lehet egy jól képzett belgyógyásznak ne­héz a körzeti munkában. O azt válaszolta: — „a biciklizés”. Ez a kijelentés viccesen hangzott, de ebben sok minden benne volt, hiszen mindenkivel szem­ben, aki gyorsabb járművel dol­gozik, annak kerékpárral nehe­zebb eljutni ugyanoda. Az én munkámra lefordítva az előbbi viccses gondolatot, sokkal töb­bet kellett dolgozni ezen az osz­tályon mindannyiuknak, hogy elérjük ugyanazon szintet, amit igazán úgy értékeltek, hogy ez az osztály a fül-orr-gégészeti szakma élén áll. Ez nem az én saját érdemem, hanem ez mind­azon munkatársam érdeme is, akik velem tartottak, akik be­leadták ugyanazon indulataikat és törekvéseiket, mint jóma­gam. Ok voltak, akik ugyanúgy tudtak örülni az előrelépé­seknek, mint én magam is. Úgy gondolom, amit én most itt hát­rahagyok az az övék lesz, és ők tudják folytatni azt a munkát, amit együtt elkezdtünk. Ebben a megyében garantáltan bizto­sított a magas színvonalú és tel­jes fül-orr-gégészeti szakmai ellátás. Tassy Tamás Ügyelet A doktornő egyedül volt. Kint jó idő, az udvaron nyüzsögtek a látogatók. Az asszisztens a szomszéd szo­bában, de most nem volt kedve beszélgetni vele, mint ahogy tévézni és olvasni sem. Ilyenkor kimozdulni is csak pár percre lehet. Ügyelet. A tudat, hogy kezdő, hogy csak magára számíthat, ha valami nehéz eset adódik, csak erősebbé tette azt, amit most érzett. Kedvesen csengő gyerek­hangra kapta fel a fejét. — Szia! — Szia — válaszolta za­vartan, ahogy felemelte a fejét, és megpillantotta a kisfiút. — Te vagy itt a doktor néni? — lügen — meglepve nézte a kis látogatót. Hat- hét éves lehetett. Barna haja kócosán lógott a sze­mébe. Arca maszatos, pó­lója egyszerű, néhány ki­sebb pecséttel, szóval piszkos volt, akárcsak a nadrágja, és a cipőcs- kéjén is látni lehetett, hogy illik az utcacsemete öltözékéhez. — Ezt hoztam neked — mondta éneklő hangján, és kezében a levelet a dok­tornő felé nyújtotta. — Nekem? — Igen, neked! Koszos kis ujjainak nyo­V ma ott maradt a fehér borí­tékon, ahogy átadta a leve­let. A doktornő elmosolyo­dott, ahogy elvette tőle. — És ki küldi ezt nekem? —Nem mondhatom meg. Azt mondta , tudni fogod. —És mást nem mondott? — kérdezte a kisfiút, miköz­ben kinyitotta és elolvasta a levelet. Ennyi idő épp elég volt rá, mert rövid levél volt, csak három szó az egész: nagyon, nagyon sze­retlek! — Hát azt mondta, hogy meggyógyítunk egy doktor nénit. — Nocsak! És hogyan? — Hát a levéllel! Azt mondta, ha olvasod a leve­let, és elmosolyodsz, akkor meggyógyítunk. — Hát... köszönöm! Sze­reted a csokit? — Mhm — bólintott. ■— Akkor várj egy kicsit! Tessék, ez a tiéd! —Köszönöm!—szólt le­hajtott fejjel, ahogy a gye­rekek szokták, majd felné­zett a doktornőre. — Tény­leg meggyógyultál? — Tényleg. — Akkor jó — eltipegett az ajtóhoz, visszanézett, és éneklő hangján elköszönt. — Szia! — Szia... Piszkos cipőcskéjének nyomait maga után hagyta a padlón... UJ KELET Perselyrablástól bokatörésig Mottó: A nagyváros alszik... Sok férfi és nő éj­jel is azért dolgozik, hogy ez az álom békés és nyugodt legyen. A benzinkutas A baleseti sebész Nagy Zoltán (21 éves). —Miért választotta ezt a mun­kát? — Építőgépész-technikusi végzettségem van, ma már min­den kútnál követelmény az érett­ségi, engem elsősorban a kedve­ző munkaidőbeosztás vonzott, hiszen három nap munkát három szabadnap követ, és nekem ez nagyon megfelel. —A pénz nem motiválta? — Ha valaki azt hiszi, hogy úgy van mint régen, a benzinkutasság egy jól fizető állás, az téved. A benzinárak magasak, a technika ide is betört, valamennyi kiadott deciliter üzemanyag a komputer­be kerül, és a vendégek sem szór­ják a borravalót. — Mennyiben más az éjszaka, mint a nappal? — A szolgáltatásokat tekintve semmiben. Ugyanúgy nyitva a Dr. File György (35 éves) — Baleseti sebészet... Az em­bernek a szirénázó mentőautó jut eszébe. — Hát igen, valóban, itt, a megyei kórházban található a sürgősségi betegfelvételi részleg, és mi vagyunk a fronton, ha le­het így mondani. — Az állandó készenlét nem okoz semmiféle stresszt? — Az igazság az, hogy bizo­nyos értelemben hozzá lehet szokni (persze az állandó feszült­ség megvan), általában négy or­vos van egy teamben egy-egy szolgálati ciklusban, a segítő­személyzet, a nővérek nagysze­rűen felkészült szakemberek, így megfelelő önbizalommal vállal­juk a mindennapok kihívásait. —Az a tény, hogy több orvos is ügyel egyszerre, azt is jelenti, hogy van valamiféle feladatmegosztás? — Igen, mindenki specializá­lódik bizonyos területekre, de még így is rendkívül széleskörű A baleseti sebészet állandó szállítói a mentők shop, készítünk melegszendvi­cset, kínálunk hűtött italokat, pótoljuk az elszakadt ékszíjakat, cseréljük az olajat stb., mint nap­pal. Annyiban más talán, hogy azért lényegesen kisebb a forga­lom, így van idő az árufeltöltés- re, takarításra. — Kikből tevődnek össze az éjszakai vendégek? — Sokféle van, átutazók, ka­mionok, de sokan —- elkerülendő a nappali tömeget — éjszaka mossák le autójukat a kézimosón. — Nem félnek? Hisz itt nagy értékek vannak. — Félni nem félünk, ketten vagyunk a kútnál, van egy biz­tonsági őr is, és a szemünket nyit­va tartjuk. Ennek ellenére példá­ul nemrégiben feltörték a kézi­mosó perselyét, és elvitték a ben­ne lévő bevételt. — Mi színesíti az éjszakai csendet, vannak-e mozgalmas pillanatok? — Ha mozgalmas nem is, de például most is érdekes, hogy három osztrák kamionos is itt éj­szakázik a parkolóban, nemzeti vállalatuk benzinkútját választva találka- és pihenőhelyül. Tisztál­kodnak, esznek, beszélgetnek, felkészülnek a nagy utazásra az ismeretlenbe (Ukrajna felé vették az irányt). szakmai ismeretekre van szük­ség. Itt sokszor azonnal kell dön­teni, ha szükséges operálni is, ez rendkívül nagy felelősség. — Másak-e az éjszakai esetek, mint a nappaliak? — Általánosítani nem mernék, de a válaszom mégis igen. Nap­pal háztartási, munkavégzés köz­ben keletkezett balesetek, közle­kedési sérülések vannak túlsúly­ban, éjszaka pedig, hát igen... Sokszor az újságban a rendőrségi hírek között olvasott erőszakos cselekedetek szereplőinek ka­landja is itt ér véget. — Sok sérült kerül ide? — Negyven-hatvan beteget hoznak be egy-egy ügyelet ide­jén, sokat közülük az éjszakai órákban. Látja, erre a beszélge­tésre is egy bokatörés és egy ki­sebb operáció között tudtunk csak időt szakítani. — A baleseti sebészek kie­melkedően jól keresnek? — Korántsem, az óriási fele­lősséggel egyáltalán nem áll arányban az érte járó bér, hiszen egy 14 órás ügyelethez álig ké­tezer forint bruttó jövedelem tar­tozik, ez kevesebb, mint egy kőműves napszáma. — Szívesen csinálja? — Már egyetemista koromtól „műtétes szakma” után vágytam, és ez teljesült. Az állandó stressz, az örökös készenlét megfelelő ellentétpárja az a katarzis, ame­lyet egy sikeres műtét után érzek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom