Új Kelet, 1995. július (2. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-10 / 159. szám
Vasutasok, tűzoltók UJ KELET i Vasutasnap Záhonyban Minden év júliusának második vasárnapja a vasutasnap. Ekkor vannak a központi ünnepségek, de előtte egy-két nappal általában már lezajlanak a szakszervezetek, illetve az állomásfőnökségek rendezvényei. Az Új Kelet a Vasutasok Szakszervezetének záhonyi alapszervezetétől kapott meghívást egy ilyen összejövetelre. Elindultam, majd arra gondoltam, a nap hátralévő részét pihenő vasutasokkal töltöm, ezért először keresek valakit, aki ma is szolgálatban van. Mert a MÁV ünnepeken sem állhat le. Nosza, beálltam egy állomás parkolójába, lezártam az autómat és felszálltam a záhonyi vonatra. A kupéba lépő kalauz mozgásából, fellépéséből sok-sok éves rutin sugárzott. Belement egy beszélgetésbe, de csak két állomás között, miután minden utas jegyét lellenőrizte. Aranyász János mozdonyvezető, jegyvizsgáló. — Hová való? — tettem fel a kérdést, mire ő igazi vasutashoz méltóan a következő választ adta: — Záhonyi üzemigazgatóság. —A lakóhelyére gondoltam. — Gégényi vagyok. —Nem okoz gondot, hogy a munkája kapcsán sokat van távol otthonról? —Nem, a feleségem is jegyvizsgáló volt, együtt jártunk, de ő sajnos lebetegedett. — Hány éve van a vasútnál? — Ha jól összeszámolom, Aranyász János 27! Vontafékezőként kezdtem Nyíregyházán, utána lettem vonatvezető. — Ma van a vasutasnap. Meg fog állni valahol egy kicsit ünnepelni? — Reggel négy órakor kezdtem, és 15 óra 15-kor végzek. Záhonyban a sportttelepen van egy rendezvény, ott fogok munka után egy kis kólát, szendvicset fogyasztani. — Gyerekei közül van valaki a vasútnál? — Négy gyerekem van, három lány és egy fiú. A fiam van a vasútnál. Jegyviszgálónak tanult, de most — hogy is mondjam — létszámbajok végett vonatfékező lett. — Ön már sok vasutasnapot megért, melyik a legszebb amire visszaemlékszik? — Mindegyik szép volt. Mire idáig jutottunk, a vonat már be is ért Záhonyba. Még láttam, ahogy Aranyász János lesegít egy gyerekkocsis hölgyet a lépcsőn, azután a szakszervezeti iroda felé indultam. Ott már várt rám Falkenheim József, a VSZ Záhony területi titkárhelyettese. A magas rangú vendégek érkezéséig vasútról, vasutasokról, a vasutasnap aktualitásáról beszélgettünk. — Miben volt más egy régi vasutasnap, mint a mostani? — Régen felszabadultalak voltunk. Volt munkánk, biztos munkahelyünk. Amikor az oroszok mentek kifele, mi Záhonyban már akkor tudtuk, hogy ez nekünk nem jó. Véleményem szerint, akkor keleten mondták meg mit csináljunk, most pedig nyugaton. Nekünk vasutasoknak itt Záhonyban nagyon rossz. Május 15-től a záhonyi széles pályaudvart Kalákában készül az ünnepi ebéd bezárták. Ez vetett fel sok problémát, köztük a létszámgondot. A körzet soha nem volt egy átjáróház. Aki ide jött dolgozni, az itt élte le az életét. Mára sikerült „elutálnunk” a régi öreg vasutasokat, és — bár nem akarom őket megsérteni — a fiatalok már messze nem vasutasok. Ok MÁV-alkalma- zottak. Tanultabbak, iskolázottabbak, de nincs meg bennük az elhivatottság, az öntudat, amelyet úgy hívtunk, hogy vasutas. A régi vasutasnapok egyfajta sémában voltak megtervezve. Volt kitüntetés, oklevél és kézszorítás, de ebből nagyon kevés fizikai munkás részesült. A rendszerváltástól nem vártuk, hogy kolbászból lesz a kerítés, de annál többet, mint ami jött. Mi, vasutasok úgy érezzük itt Záhonyban, hogy az elmúlt 35 évben a mór megtette kötelességét, a mór most mehet. Lovas nemzet vagyunk, de azt kell mondjam, az ősmagyarokon kívül senki nem bírta a lovat megülni. Mindig átestünk valamelyik oldalára. Negyven évig erre az oldalra, most a másikra. A vasútnak pedig létjogosultsága van. Most nincs áru, de hát akkor temessük el a vasutat? Záhony kiemelkedett a sztrájkban résztvevők arányát tekintve. Nem azért, mert magasabb vérmérsékletű emberek laknak itt, hanem azért, mert nekünk más nincs, csak a vasút. Hogy milyen most a vasutasnap?! Bizonnyára ismeri azt a mondást, hogy sírva vigad a magyar. Ez a mondás abszolút jellemző a mostani vasutasnapokra. A tavalyira is, de az ideire méginkább. — Említette, hogy fontos vendégeket várnak. — Igen, Kálnoki Kiss Sándor, Sipos István és dr. Márkus Imre, a Vasutasok Szak- szervezetének elnöke érkezik Záhonyba. Az elnökünk külön jön, a programja is más lesz, mint a többi vendégé. Valamennyien részt vesznek 11 órakor a ZVSC sporttelepén megrendezendő állófogadáson, ahol vezérigazgatói kitüntetések kiosztására is sor kerül. Utána Kálnoki úrék üzemlátogatásra mennek, Márkus úr pedig a dolgozókkal marad. — Milyen rendezvénnyel várja a szakszervezet a tagságát? — A Fenyőfa éttermet béreltük ki, a program délelőtt tíz órakor kezdődik, ebéd 13-tól 15-ig, lesz sör, üdítő zene és minden, ami a hangulathoz kell, egészen addig, amíg jól érezzük magunkat. Az éttermében rendkívül családias hangúkban zajlott a rendezvény. A vendégek közül kerültek ki a kukták és a szakácsok is. Közös krumpli- hámozás, hússzeletelés és ka- vargatás. Az jó munka gyümölcse füstölt betéttől enyhén pikáns ízű sertéspörkölt volt krumplival és uborkasalátával. Előtte, közben és utána kellemes zene, és valami megfoghatatlan érzés, amely azt sugallta, ez itt egy nagy család, közös gondokkal és örömökkel. így mulat a vasutas. Dojcsák Tibor Csütörtök délben tűz ütött ki a Kótajban lévő „gumivárosban”, ahol hatalmas mennyiségű használt járműgumit tárolnak. Képeink a tűzoltók munkáját örökítik meg. A gumihegyek között utcák vezetnek mindenfelé... ... most több utcában is ott állnak a tűzoltók járművei Fáradt, gondterhelt arcok kísérik a tűz útját, latolgatják az oltás esélyeit Tűzközelben Most minden a parancsnok döntéseitől függ Füstölnek a gumihegyek, dolgoznak a tűzoltók Oltani amit lehet, menteni ami menthető Társadalmi segítség is akad Bozsó Katalin képriportja Harc a lángokkal és a füsttel
