Új Kelet, 1995. június (2. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-29 / 150. szám

14 1995. június 29., csütörtök Sport UJ KELET Ülőröplabda Befejeződött a bajnokság A harmadik fordulóval (már ami a keresztjátékot illeti) befejeződött az ülőröplabda 1994/95-ös első osztályú baj­noki küzdelemsorozata. Az utolsó fordulóban az alsóház­ban volt nagyobb küzdelem, hiszen az 5—8. helyért folyó küzdelemben még voltak kia­dó helyek, amelyek még a csa­patok igényt tarthattak. A felső­házban viszont már az előző fordulóban eldőlt a bajnoki cím, illetve a második hely sor­sa. A bajnokság végén igazi nyíregyházi siker született, hi­szen az első két helyen nyíregy­házi gárda található. Magyar bajnok a Piremon SE csapata, míg az ezüstérmes helyen a Start-Sportula SE együttese fu­tott be. A Piremon gárdája ez­zel az újabb bajnoki címmel folytatta azt a szenzációs soro­zatát, amely immáron a nyol­cadik bajnokságát jelenti meg­szakítás nélkül a nyíregyházi csapatnak. Az utolsó forduló befejeztével az alsóházban a váci gárda szerepelt a legjob­ban, így ők az ötödik helyen zárták a bajnokságot. A harmadik forduló ered­ményei: Ajkai SE—Halassy O. SC 1-3, Mozdulj SE (Vác)— Sprint SE (Szombathely) 3-0, Hamburger SE (Nagykani­zsa)—Humanitás SE (Tatabá­nya) 0-3, Piremon SE (Nyír­egyháza)—Start-Sportula SE (Nyíregyháza) 3-1. A bajnokság végeredménye: 1. Piremon SE 6 6 0 18-3 15 2. Start-Sportula 6 4 2 14-9 12 3. Humanitás SE 6 2 4 8-14 8 4. Hamburger SE 6 0 6 4-18 7 5. Mozdulj SE 6 6 0 18-0 15 6. HOSC (Bp.) 6 3 3 11-12 10 7. Sprint SE 6 3 3 3-12 10 8. Ajkai SE 6 0 6 4-18 6 Nagy megmérettetés előtt a válogatott Az elmúlt hétvégén befejező­dött a magyar ülőröplabda vá­logatott számára a felkészülési időszak a Ljubljanában július 2-tól 8-ig megrendezésre kerülő Európa-bajnokságra. A konti­nensviadal a mieink részére már csak azért is fontos, mert az Eb egyben kvalifikációs verseny az atlantai paraolimpiára. A válo­gatott munkáját, illetve felké­szülését Balogh István, a Pire­mon SE csapatának vezetőed­zője mint megbízott szövetségi kapitány irányította, de segítet­ték a válogatott „melóját” az itt­hon maradó piremonos és star­­tos játékosok, edzők. Az Euró­­pa-bajnokságon tizenkét csapat vesz részt, akiket négy hármas csoportba sorsoltak a szlovén szervezők. A magyarok a házi­gazda Szlovéniával, valamint Horvátországgal küzdenek majd a csoportelsőségért. A további mérkőzések viszont már egye­nesági kieséses rendszerben folytatódnak tovább. A legjobb nyolc másik négy csapata a cso­portok második és harmadik helyezettjeinek keresztjátékából kerül ki. A győztesek a döntő irányába haladnak, míg a vesz­tesek az ötödik-nyolcadik helyért játszhatnak majd. Az Eb nyitó­­mérkőzését egyébként a mieink játsszák a szlovén csapat ellen. A magyar válogatottól a szakem­berek a legjobb négy közé kerü­lést várják, s ha ezt teljesítik, ak­kor a négy között már bármi tör­ténhet, és a magyar fiúk akár egy érmes helyezést is elérhetnek (a legutóbbi Eb-n bronzérmes volt csapatunk). A magyar válogatottat a következő játékosok alkotják: Domokos András (cs.k.), Ko­vács László, Makarovszki Sán­dor, Mányák Attila, Szabó László, Szécsényi Lajos (Pire­mon SE), Stirczer József, Ma­rosi József (Tatabányai Huma­nitás SE), és Peres János (Start- Sportula SE), valamint Balogh István megbízott szövetségi kapitány. A csapattal utazik még a Magyar Mozgáskorláto­zottak Sportszövetsége részéről Laczkó Rita főtitkár és Gál Já­nos ülőröplabdaszakág-vezető. A Piremon SE bajnokcsapata. Álló sor (balról jobbra): Balogh István vezetőedző, Domo­kos, Batai, Makarovszki, Drotár, Gál János ügyvezető igazgató, Csáveth. Guggolnak: Moravszki Gyula másodedző, Kovács, Szécsényi, Szabó, Mányák Kézilabda Józsi, hogy vagy? ...kérdeztem a Nyíregyházi KC NB I-es férfi kézilabda­csapatának balkezes átlövőjét, Hellinger Józsefet, amikor a városban összefutottam vele. — Koszi, jól — kaptam a rövid választ. — Úgy tudom, hogy a régi szerződésedjúnius 30-án lejár. — Valóban így van. De új szerződésem még nincs. A klub vezetői szóban már kö­zölték velem, hogy számíta­nak rám a szerződés lejárta után is, de még nem állapod­tunk meg. — Ennek mi az oka? — Vannak elmaradt tarto­zások, amiket még nem fizet­tek ki számomra. Míg ezek nincsenek rendezve, addig nem tárgyalok az új szerző­désről. — Egyébként szándékodban áll továbbra is Nyíregyházán maradni? — Nem mindenáron. — Esetleg van más ajánla­tod? — Több NB I B-s csapat is megkeresett, de van olyan el­képzelésem is, hogy elme­gyek dolgozni, és akkor ab­bahagyom a kézilabdát, vagy még játszom a munka mel­lett egy alacsonyabb osz­tályban. Szóval minden attól függ, hogy július 17-ig — a felkészülés kezdetéig — ho­gyan rendeződnek a dolgok. Mert ígéret van rá, hogy addig minden régi adósságot kifi­zetnek. — Egyébként mivel töltőd a szabadságod? — A feleségemmel elme­gyünk egy hétre valahová üdülni. Amúgy rengeteget tar­tózkodom a szabadban. Töb­bek között horgászni járok, a sakk mellett ez is szenvedé­lyem. — Halat is szoktál fogni? — Azt nem nagyon, de jól eltelik vele az idő. —fuli— Labdarúgó bajnoki eredmények Itt a végső sorrend Az NB III Tisza-csoport versenybizottsága lezárta a sárga lapok miatti jogosulatlan szerepeltetés ügyé­ben kezdeményezett vizsgálatot. Döntésük értelmé­ben Kisvárdától és Szerencstől hat-hat, Kunhegyes­től pedig tizenkét pontot levontak. Az NB III Tisza-csopqrt végeredménye: 1. Sényő 30 17 6 7 68-39 57 2. Mátészalka 30 15 3 12 53-46 50 3. Tiszaújváros 30 14 5 11 41-40 47 4. Tiszafüred 30 10 15 5 33-18 45 5. Kisvárda 30 14 8 8 49-26 44 6. Rakamaz 30 12 7 11 47-43 44 7. Nagykálló 30 12 8 10 40-44 44 8. Nyírbátor 30 11 10 9 50-38 43 9. Ózd 30 11 9 10 45-37 42 10. Karcag 30 11 ■ 9 10 44-39 42 11. Szerencs 30 11 10 9 45-37 37 12. BÉVSC 30 11 3 16 39-52 36 13. Vámospércs 30 8 12 10 29-41 35 14. Encs 30 7 13 10 42-45-34 15. Kunhegyes 30 10 5 15 37-55 23 16. Edelény 30 2 5 23 17-74 11 A máriapócsi városkörzeti labadarúgó-bajnokság végeredménye: Felnőtt 1. Nyírvasvári 22 21 1 — 98-15 64 2. Nyírbogát 22 18 2 v 2 69-13 56 3. Nyírgyulaj 22 16 3 3 52-27 48 4. Pócspetri 22 12 3 7. 66-33 39 5. Terem 22 11 2 9 50-42 35 6. Máriapócs 22 9 3 10 51-36 30 7. Szakoly 22 8 3 11 42-40 27 8. Penészlek 22 6 4 12 34-44 22 9. Bátorliget 22 6 2 14 26-71 20 10. Piricse 22 4 3 15 24-65 15 11. Nyírcsászári 22 4 3 15 19-61 15 12. Nyírgelse 22 1 3 18 22-108 6 A fehérgyarmati városkörzeti labdarúgó-bajnokság eredményei: I. osztály, felnőtt Tunyogmatolcs-—Kölese 4-1, Vámosoroszi— Nábrád4-2, Penyige—Csaholc 6-1, Szamossályi— Milota 2-4, Csegöld—Tiszabecs 2-6, Szatmár­­cseke—Nagyszekeres 4-0. Tisztaberek—Gacsály 1- 1, Olcsvaapáti—Tiszakóród 0-4. A bajnokság végeredménye a Penyige—Tunyog­matolcs mérkőzés után alakul ki. (Újrajátszás: júli­us 2-án, vasárnap.) A bajnokság állása: 1. Penyige 29 20 4 5 56-30 64 2. Tunyogmatolcs 29 19 4 6 84-39 61 3. Tiszabecs 30 17 5 8 74-43 56 4. Milota-Caupo 30 16 6 8 99-45 54 5. Szatmárcseke 30 17 2 11 70-62 53 6. Kölese 30 15 7 8 78-50 52 7. Vámosoroszi 30 14 5 11 70-63 47 8. Gacsály 30 12 8 10 61-54 44 9. Tiszakóród 30 12 5 13 52-52 44 10. Olcsvaapáti 30 12 6 12 53-59 42 11. Csegöld 30 13 2 15 53-71 41 12. Tisztaberek 30 10 5 15 70-66 35 13. Csaholc 30 8 5 17 42-71 29 14. Nagyszekeres* 30 6 5 19 36-77 21 15. Szamossályi 30 6 3 21 38-99 21 16. Nábrád 30 4 2 24 30-85 14 A *-gal jelölt csapattól három büntetőpont levonva. Atlétika Utánpótlás-bajnokság EREDMÉNYEK: Serdülő A, Fiúk 100 m, bajnok: Kertész Tamás (NYSI, edző: Tamás Zoltán) 10,9 mp, 2. Farkas Attila (Budapesti Spartacus) 11,0 mp. 3. Kundja Já­nos (Dunakeszi VSE) 11,0 mp. 200 m: b.: Oláh Gábor (Sopro­ni Sí, edző: Marton Tamás) 22,2 mp, 2. Farkas Attila (Budapesti Spartacus) 22,3 mp, 3. Tokaji Gá­bor (Csepel) 22,3 mp, 4. Kertész Tamás (NYSI) 22,3 mp. 400 m: b.: Tokaji Gábor (Cse­pel, edző: Szalai Miklós) 50,7 mp, 2. Csősz Gábor (KSI) 51,6 mp, 3. Nagy Viktor (DIAC) 51,7 mp. 800 m: b.: Nagy Viktor (DIAC. edző: Kispál János) 1:54,4 p, 2. Molnár Szabolcs (Győri Bercsé­nyi) 1:57,3 p, 3. Bencze Miklós (DSI) 1:57,8 p. 1500 m: b.: Csillag Balázs (Sport Tolna Szekszárd. edző: Né­meth Gyula) 5:54,7p, 2. Tímár Levente (Arak) 6:08,3 p, 3. Bor­nyák Andor (VEDAC) 6:13,7 p. 3000 m: b.: Csillag Balázs (Sport Tolna Szekszárd, edző: Né­meth Gyula) 8:51,0 p, 2. Tímár Levente (Arak) 8:55,0 p, 3. Béké­si Ferenc (Csepel) 9:02,0 p. 110 m gát: b.: Erdész Károly (Ikarus, edző: Tonhauser István) 14,6 mp, 2. Szvoreny László (Albertirsa) 14,6 mp, 3. Várszegi Zoltán (Tatabánya) 15,0 mp. 300 m gát: b.: Anhoffer Károly (VEDAC, edző: Nagy Zoltán) 39,4 mp, 2. Hegyi Róbert (ZAC) 39,7 mp, 3. Szekeres Attila (ÚTÉ) 40,0 mp. 10 km gyaloglás: b.: Fábri Péter (Walking C., edző: Fábri Péter) 49:57,8 p, 2. Fülöp Attila (Walking C) 50:18,1 p, 3. Kopcsányi Róbert (Walking C) 53:17,0 p, ...6. Tóth János (NYSI) 56:23,7 p. Távolugrás: b.: Szvoreny Lász­ló (Albertirsa, edző: Ecsedi Lász­ló) 678 cm, 2. Jobbágy Zsigmond (KSC) 662 cm, 3. Gózony János (Szegedi TE) 645 cm. Hármasugrás: b.: Szvoreny László (Albertirsa, edző: Ecsedi László) 14,54 m, 2. Verb László (VEDAC) 14,51 m, 3. Tóth Gábor (Hajdúnánás) 13,6 m, ...6. Csoba Péter (NYSI) 12,84 m. Magasugrás: b.: Akác Zoltán (Tiszaújváros, edző: Jakab István) 203 cm, 2. Tóth Szabolcs (Kiskun­félegyháza) 200 cm, 3. Bagyinszki Ádám (Kazincbarcika) 192 cm. Diszkoszvetés: b.: Kővágó Zol­tán (Szolnoki Sí edző: Kocsis Ist­ván) 54,16 m, 2. Máté Gábor (Bé­késcsabai AC) 50,98 m, 3. Botfa Péter (SZAC) 45,44 m. Gerelyhajítás: b.: Dani Balázs (ÚTÉ, edző: Kőrös András és Bo­ros Sándor) 52,38 m, 2. Juhász Gá­bor (SZAC) 51,58 m, 3. Ritterwald Roland (SZAC) 51,42 m, ...6. Bu­dai Zoltán (NYSI) 48,82 m, ,8. Béres Zoltán (NYSI) 45,68 m. Kalapácsvetés: b.: Botfa Péter (SZAC. edző: Németh Pál) 69,28 m, 2. Hegyi Richárd (SZAC) 63,8 m, 3. Éberhardt Ferenc (VEDAC) 61,66 m. Súlylökés: b.: Botfa Péter (SZAC, edző: Németh Tál) 15,22 m, 2. He­gyi Richárd (SZAC) 15,16 m, 3. Magyar Miklós (SZVSE) 15,06 m. Lányok 100 m: b.: Szabó Enikő (DSI, edző: Suba László) 12,0 mp, 2. Oláh Judit (Szolnoki Sí) 12,3 mp, 3. Vajkó Vanda (NYSI) 12,4 mp. 200 m: b.: Szabó Enikő (DSI, edző: Suba László) 24,3 mp, 2. Petráhn Barbara (Győri Dózsa) 24,4 mp, 3. Balazsic Renáta (ZAC) 25,1 mp, ...5. Vajkó Vanda (NYSI) 25,6 mp, ...8. Gál Anita (NYSI) 26,2 mp. 400 m: b.: Petráhn Barbara (Győ% Dózsa, edző: Boglár János) 56,2 mp, 2. Balazsic Renáta (ZAC) 56,6 mp, 3. Kosir Ágnes (KSI) 58,2 mp. 800 m: b.: Szentgyörgyi Kata­lin (SZVSE, edző: György Ro­land) 4:39,6 p, 2. Papp Júlia (Szombathelyi Haladás) 4:49,0 p, 3. Teveli Zsanett (ÚTÉ) 4:50,3 p. 3000 m: b.: Szentgyörgyi Kata­lin (SZVSE, edző: György Ro­land) 10:13,0 p, 2. Pintér Bettina (Komlói Bányász) 10:21,6 p, 3. Teveli Zsanett (ÚTÉ) 10:23,5 p. 100 m gát: b.; Schultz Edina (KSI edző: Szekeres Sándor) 14,4 mp, 2. Kakas Krisztina (ÓDIAC) 14,6 mp, 3. Szabó Emese (Bp. Honvéd) 14,7 mp. 300 m gát: b.: Kosir Ágnes (KSI) 44.0 mp. 2. El-Zein Viktória (VE­DAC) 45,5 mp, 3. Mészáros Zsa­nett (Győri Bercsényi) 46,5 mp. 5 km-es gyaloglás: b.: Mezei Éva (Bp. Honvéd, edző: dr. Urbán Ákos) 24:22,6 p, 2. Bondor Krisztina (Sze­gedi TE) 25:06,1 p, 3. Illyés Hedvig (Békési DAC) 27:30,4 p. Távolugrás: b.: Skoumál Réka (Kaposvári Maraton, edző: Wóth Klára) 554 cm. 2. Győrffy Dóra (BEAC) 535 cm, 3. Kövesi Krisz­tina (Csepel) 523 cm. Hármasugrás: b.: Győri Kriszti­na (Kaposvári Favorit, edző: Dovi­­gyel Csaba) 11,72 m, 2. Kövesi Krisztina (Csepel) i 1,59 m, 3. Hulitcza Ágnes (Csepel) 11,46 m. Magasugrás: b.: Győrffy Dóra (BEAC edző: Both Klára, Győrffy Péter) 180 cm, 2. Cséfalvai Szil­via (FTC) 170 cm, 3. Appeltt Or­solya (III. Kér. TTVE) 165 cm. Rúdugrás: b.: Donáth Katalin (L I E. edző: Balogh László) 290 cm. Diszkoszvetés: b.: Benke Judit (Kaposvári Favorit, edző: Dovigyel Csaba) 39,82 m. 2. Borbély Anita (NYSI) 38,62 m. 3. Puskás Mariann (Szombathelyi Haladás) 38,50 m, ...6. Hajnal Mária (NYSI) 29,90 m. Gerelyhajítás: b.: Gránicz And­rea (FTC, edző: Széles Lajos) 41,84 m, 2. Bulla Orsolya (PÁC) 36,42 m, 3. Andrási Nóra (KSI) 35,68 m. Kalapácsvetés: b.: Puskás Ma­rianna (Szombathelyi Haladás, edző: Simon Gyula, Breznyánszky Tamás) 38,44 m, új országos csúcs! 2. Hajnal Mária (NYSI) 24,12 m, 3. André Mária (SZAC) 22,64 m. Súlylökés: b.: Borbély Anita (NYSI, edző: Kerekes László) 12.01 m, 2. Benke Judit (Kaposvá­ri Favorit) 11,76 m, 3. Lukóczki Nárcisz (Békéscsabai ÁC) 11,07 m. A háromnapos utánpóüásverseny során kitűnően szerepeltek a nyír­egyházi (NYVSC. NYSI) atléták. A juniorok eredményei: két ezüst- és egy bronzérem, három 4., kettő 5., három 6. és egy 8. helyezés. Az ifik eredményei: öt arany-, egy ezüst-, három bronzérem, négy 4., négy 5., egy 6. és négy 7. he­lyezés. A serdülők eredményei: kettő arany-, kettő ezüst- és egy bronz­érem, egy 4., egy 5. és öt 6. helye­zés.

Next

/
Oldalképek
Tartalom