Új Kelet, 1995. június (2. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-22 / 144. szám
UJ KELET Információk a Kiss Áronemlékünnepség Porcsalmán a hétvégén kétnapos emlékünnepseere kerül sor. Az esemény apropója id. Kiss Áronnak és a fiának, dr. Kiss Áronnak a születési évfordulója. Az idősebbik Kiss Áron Porcsalmán volt református lelkész, és később kinevezték a Tiszántúli Egyházkerület püspökének. A fia európai hírű pedagógus volt. Mindketten 1902-ben haltak meg. Id. Kiss Áron 180, dr Kiss Áron 150 éve született. Ennek tisztelegnek szombaton és vasárnap a településen. Az első nap szakmai programok lesznek. Délután 14 órától Kiss Áron család Szatmár megyében címmel tart előadást dr Margócsi József Ezt követően a Budai Tanítóképző Főiskola főigazgató-helyettese mond beszédet dr. Kiss Áron máig tartó szerepéről és hatásáról a pedagógiában. Utána dr. Barcza József, a Tiszántúli Református Egyházkerületi és Kollégiumi Levéltár igazgatója értékeli Kiss Áron püspök munkásságát. Végül Lázár Katalin, a Magyar Tudományos Akadémia népzenekutató-csoportjának főmunkatársa értekezik dr. Kiss Áron magyar gyermekjátékgyűjteményéről. Az utolsó előadáshoz kapcsolódik az este 20 órakor kezdődő emlékest témája is; ekkor a helyi óvodások és általános iskolások mutatják be a dr. Kiss Áron által gyűjtött gyermekjátékokat. Vasárnap délelőtt tíz órától a helyi református templomban lesz istentisztelet, dr Kocsis Elemér püspök celebrálja a misét. Rögtön utána a templomkertben kerül sor a koszorúzással egybekötött szoboravatásra. Id. Kiss Áron egészalakos szobrát Papp G. Csaba, a Tiszántúli Református Egyházkerület főjegyzője avatja fel. Aztán az általános iskola előtt dr. Kiss Áron mellszobrát leplezi le Koncz István, miniszterelnökségi címzetes államtitkár. Porcs-alma fejlesztéséért és Kiss Áron szellemiségének ápolásáért emléklapot és plakettet adományoz nyolc személynek a kuratórium. Laskodon a háziorvos, dl Jávorszki Béla a jövőben vállalkozói státuszban lát|a maid el feladatát, a betegek gyógyítását. Az önkormányzat egyelőre annyira nehéz anyagi helyzetben van, hogy a vállalkozó doktort sem anyagilag, sem tárgyilag nem tudja támogatni, vagyis nem képes műszereket vásárolni neki. Ennek következtében Jávorszki úrnak saját magának kell önköltséges alapon fejlesztenie az eszközállományát. A képviselőtestület azt szeretné elérni, hogy a közeljövőben körzeti orvosi tisztséget töltsön be a vállalkozó orvos, és a környék betegeinek az ellátását is ő oldja meg. *** Tiszalökön a városi művelődési házban rendezték meg a balettiskola növendékeinek záróbemutatóját. Az eseményen a végzősök szülei és hozzátartozói is szép számmal részt vettek. *** Tiszarádon egy magánvállalkozó bútorokat készít, immáron három hónapja. A szakmáját tekintve asztalos, saját udvarát rendezte be műhelyéül, és itt található a kész áruk lerakata is. A bútorkészítő megrendelésre bárkinek megcsinálja a kívánt szekrényt, asztalt, széket vagy egyéb bútordarabot. APRÓHIRDETÉS INGATLAN 100 négyzetméteres, összkomfortos, 2 kazános, ipari tevékenységre is alkalmas családi ház garázzsal és mellékhelyiségekkel eladó. Érd.: Hársfa u.—Munkás u. sarok, Juhászné, egész nap. Belvárosi, 2 szobás, 54 m2-es, parkettás lakás 1,75 M Ft-ért eladó. Érdeklődni: Epreskert u. 62. 4/18., 17 órától, Bártfai. A KGST-piaccal szemben vállalkozásra is alkalmas 2 szobás családi ház 700 n.öl telekkel eladó. Nyháza, Tokaji út 5. Nyíregyháza, Szarvas u. 112. sz. alatti, 170 m2-es, tetőtér-beépítéses, garázsos, üzlethelyiséggel kialakított ház 200 n.öles kerttel eladó. Vállalkozóknak, irodának, lerakatnak alkalmas. Telefon: 42-311-539. Érd.: személyesen a fenti címen. 300 négyszögöl közművesített építési telek Sóstóhegyen, Aranykalász soron eladó vagy önkormányzati lakásra cserélhető. Minden megoldás érdekel. Érd.: 06- 60-356-695 Kertvárosban nagy lakás sarki telken eladó. Érd.: a 42-342- 788-as telefonon. Nyíregyházától 5 km-re 2 szobás, nagy kertes ház eladó. Egyszobás csere is érdekel. Érd.: a 42-342- 788-as telefonon. Nyírtelek, Zrínyi I. u. 9. sz. alatt 90 m2-es, 2 szobás, összkomfortos családi ház eladó. Irányár: 2 M Ft. Érdeklődni: a fenti címen egész nap. Másfél szobás, földszinti lakás augusztusi kiköltözéssel eladó a Gádor Béla közben. Érd.: 06-20- 359-125. Irányár: 1 600 000 Ft, Újfehértó, Váci M. u. 115. szám alatti, komfortos családi ház sürgősen eladó. Érd.: Verdes Jánosné, Újfehértó, Váci M. u. 115., mindennap. Tiszalökön, Márton F. u. 38. sz. alatt 300 négyszögöles telek szobakonyhás kis házzal eladó. Főút mentén, az új strandhoz közel, hétvégi háznak alkalmas. Érd: Ferencz László Tiszalök, Kossuth u. 75. 1/8. Búza téren 3 szobás, 76 m2-es lakás eladó. Érdeklődni napközben a 343-935, 17 óra után a 435- 401-es telefonon. Oszoló' utcai négyemeletes házból 35 négyzetméteres, 2. emeleti lakás eladó. Érd.: 17 óra után a 371-716-os telefonon. 55 négyzetméteres, nagy konyhás, vízórás, földszinti lakás eladó. Érd.: 17 óra után, hét végén egész nap. Törzs út 70. fsz. 3. 3 szobás, 71 m2-es, vízórás lakás eladó. Érd.: Kokas László, Nyh., Ungvár stny. 2. X/63. Kocsordon, Fő út mellett, a Rákóczi u. 1. sz. alatti ház, 1100 n.öl telekkel, melléképületekkel eladó. Gázcsonk van. Érd.: Bakos Elemérné Kocsord, Táncsics u. 16. Irányár: 1 800 000 Ft Mátészalkán, Erkel F. u. 21. sz., 83 m2-es, angol típusú ház, áron alul sürgősen eladó. Érd.: F.gyarmat, Széchenyi u. 15. és a 44/363-332 telefonon 17 óra után. Másfél éves kisfiámmal Nyíregyházán olyan megüresedett, vagy megüresedendő garzont, minigarzont, esetleg 1,5 szobás lakást, sok OTP-vel vennék, amit két részletben fizetnék ki és amibe augusztustól vagy szeptembertől beköltözhetnénk. Minden megoldás érdekel. Ajánlatokat a következő címre személyesen kérem: Sziklai Jánosné Nyíregyháza, Északi körút 12. sz. fsz. 1/A Mátészalka főutcáján, busz, vasútállomás szomszédságában eladó egy kétgenerációs, külön bejáratú, gázfűtéses, telefonos lakóház, utcafronton működő üzlettel, 120+72 m2 lakótérrel, sok mellékhelyiséggel, zárt udvarral, hátsó lakás külön is. Érdeklődni: Mátészalka, Kölcsey u. 44., vagy 06(44) 314-980 telefonszámon. 3 szobás, gázfűtéses lakás 700 .n.öl kerttel, betegség miatt sürgősen eladó. 4461 Nyírtelek, Vasvári Pál út 138. Oszőlő utcán eladó 2,5 szobás, 65 m2-es, hideg-meleg vízórás lakás. Érdeklődni: bármikor Ószőlő u.109. IX/57. Telefon: 42/447- 210. Sátor utcán 100 m2-es, 4 szobás, fürdőszobás, családi ház, 1000 n.öl gyümölcsössel, gazdasági épületekkel eladó. Vagy elcserélhető belvárosira II. emeletig, 3 szobásra. Érd.: Otthon Ingatlanügynökség Nyíregyháza, Hősök tere 9. fsz. 18. Orvosi rendelőnek, üzletnek, kiválóan alkalmas, belvárosi, összkomfortos, családi ház eladó. Érdeklődni: Nyíregyháza, Dózsa György út 65. vagy a 405-477-es telefonszámon. Örökösföldi. 2+2-es, 78 m2-es, földszinti lakás, áron alul eladó. Érdeklődni: Lippai József Nyíregyháza, Család út 57. fsz. 2., 17 h után. Másfél szobás, gázfűtéses, vízórás lakás eladó. Érdeklődni: Nyíregyháza, Arany J. u. 9.11/17., 16 óra után. Örökösföldön 2 szobás, földszinti, telefonos, vízórás, hitelmentes lakás, reális áron eladó. Érd.: 06/60 356-866. Nagvkállóban a Dél-Nyírségi Fejlesztési Társulás a közelmúltban tartotta közgyűlését A rendezvényen a korábban már elfogadott es később mó dosított alapszabályt ismertet ték. Feltárták a különböző pályázati lehetősegeket, valamint megvizsgálták a régióhoz tar tozó önkormányzatokkal való együttműködés alternatíváit *** Demecserben a Phedimpex Kft. gyümölcszállítással foglalkozik. A cég az egykon termelőszövetkezet telepét vásárolta meg Borzsován, és itt, miután berendezték a helyiséget, megkezdték tevékenységüket. Egye-lőre negyven embernek ad munkát a társaság, ám a szüreti szezon beindulásával hatvanan is dolgoznak majd a telepen. A kft. távlati tervei között egy kisebb léüzem kialakítása is szerepel. Ennek az elképzelésnek a megvalósitasa most még csak álom. de remél- hetőleg valóság lesz belőle. ( 7 'j Továbbra is kérjük az önkormányzatok, képviselő-testületek és képviselők híradásait a működési területükön történt vagy várható eseményekről. Üzeneteiket Tóth Mihály várja a 437- 006-os telefon 109-es vagy 110-es mellékvonalán. \______________________) Oros—Lászlócsere dűlői zártkertben, 1 hold szántó, szilárd építésű ház alápincézve, tetőtér kialakítva, garázs eladó, megosztva is. Víz, villany van. Érd.: Molnár Sándor Nyíregyháza, Kossuth u. 54. III. 7. Tiszalök központjában, Kossuth út 75. III/13. alatt, 1+2 szobás, 56 m2-es lakás eladó. Irányár: 1,3 M Ft. Érd.: Tiszalök, Dózsa Gy. u. 4. Kitűnő' állapotban lévő, 2 szoba, konyhás, étkezős, gázfűtéses, vízórás, földszinti lakás eladó. Érd.: Nyh., Arany J. u. 12. fsz. 2., 15 óra után, Gyüre. Megkímélt állapotú, 3 szobás vagy 1+2-es, földszinti lakást keresek megvételre. Ajánlatokat: Nyíregyháza, Arany J. u. 12. fsz. 2. alá kérek, 15 h után. Gyüre. 2 szoba+étkezős lakás, felújított állapotban eladó. Érd.: 17 óra után Nyíregyháza, Toldi u. 58. X/80. Kovács új társasházból, 58 m2-es, III. emeleti lakás azonnali beköltözéssel eladó. Érd.: 15 óra után Nyíregyháza, Arany J. u. 12. fsz. 2. Gyüre Összkomfortos, kertes családi ház, 400 n.öl telken eladó. Ipari áram van, hőszigetelt, 100 m2-es melléképület, mely vállalkozóknak adóból leírható. Oros, Kezdő u. 56. Sürgősen eladó! 1+2+étkezős, 66 m2-es, hideg-meleg vízórás lakás. Fazekas J. tér 24. 6/49. Örökösföldi, IV. emeleti, jó állapotban lévő, 2+1-es lakás eladó. Érdeklődni: Fekete Sándor Nyh., Fazekas J. tér 17. IV/37. Tel.: 453-135, 17 h után. Búza u. 38. 3/9. alatti, 2 és félszobás lakás eladó, vagy kertes ház csere is érdekel. Érd.: naponta 17 h után, hétvégén egész nap, vagy a 435-444-es telefonon. Eladó nyíregyházi, belvárosi IV. em., 80 m2-es, 3 szoba, hallos lakás. Érdeklődni naponta 17 és 19 h között a 407-435 telefonon. 1995. június 22., csütörtök Paszap határában található ez a szabadba „nyíló” vezeték, amely nem tudni, hogy életveszélyes-e. Minden esetre jó lenne valamilyen fedéllel betakarni az erre illetékeseknek, ugyanis ha egy arra járó gyermek felelőtlenül megérinti, ki tudja, nem lesznek-e beláthatatlan következményei T emplomrekonstruálás Lövőpetriben a napokban végzik a katolikus és a református templom rekonstrukcióját. Á katolikus építményt életveszélyessé nyílvánították, emiatt újfajta technológiával úsztatott betonalapot helyeztek alá. Ennek köszönhetően nem kell lebontani: A református templom tetőfedését teljes mértékben kicserélték, pontosabban a lemezt, amely fedte, A munkálatokat egy vállalkozó, Drabik Károly a kft.-je látja el. Az önkormányzat 50 ezer forintot utalt át az egyháznak a beruházások végrehajtására. A két építmény rendbehozatala összesen körülbelül kétmillió forintba kerül. A hiányzó összeget az egyház és a közösség teremtette elő. < : > Alapítvány óvodásokért Ibrányban megtartotta első, alakuló ülését az Egészséges Ibrányi Óvodás Gyermekekért Alapítvány kuratóriuma, melyen megválasztották a tisztségviselőket. Az alapítvány elnökének dr. Krámer Julianna helyi fogorvost, titkárnak pedig Kulcsár Ferenc, építési vállalkozót nevezték ki, aki alpolgármester. A gazdálkodási feladatokat Horváth Sándorné, az Ibrányi Takarékszövetkezet főkönyvelője és Laskody Tibor általános iskolai tanár intézi a későbbiekben. V_________________________________________________________ 2+2 szobás, parkettás, vízórás lakás eladó vagy kisebb kertesre cserélhető. Érdeklődni: Nyíregyháza., Garibaldi u. 24., Zsoldos. Nyíregyházától 5 km-re, 2 szobás, nagy, kertes ház eladó. Egyszobás csere is érdekel. Érdeklődni: 42-342-788-as telefonszámon. Városközponti. 120 m2-es, tetőtér-beépítéses, kertes, családi ház eladó vagy belvárosi sorházira, társasházira cserélhető, értékegyeztetéssel. Érdeklődni a 433-672-es telefonszámon. Nyíregyháza, Ungvár sétány 15.111/12,1+2 lakás eladó. Érdeklődni 18 óra után. Nyíregyháza, Tavasz utcán, 80 %-os készültséggel, 46 m2-es lakás eladó. Érdeklődni: Fekete Miklós, Pusztadobos, Táncsics 16. Eladó 2 szobás, étkezős, vízórás, 61 m2-es lakás. Érdeklődni: Dohány u. 13. IV/12. Elcserélném nagyméretű, kétszobás, gázfűtéses lakásomat, mely bérlakás. Kisebb udvarira. Minden megoldás érdekel, megegyezéssel. Cím a kiadóban. Nyíregyháza, Deák F. u. 86. sz. alatti, 120 m2-es, összkomfortos, kertes, gázfűtéses, családi ház eladó. Csere is érdekel, értékkülönbözet megegyezéssel. Érd.: a fenti címen. Fazekas tér 17. sz. IV/37. alatti, 66 m2-es, 3 szoba nagykonyhás, spájzos lakás eladó, azonnali költözéssel. Érdeklődni: 17 órától a fenti címen. Telefon: 42-453- 135. Toldi u. 60 X/82. alatti, 2+étkezős, saját lakás eladó. Érd.: hétköznap 17 óra után. 1+2-es, 64 m2-es, gázfűtéses lakás, kész garázsalappal eladó. Érdeklődni: Nyíregyháza, Legyező u. 8/A fsz. 2. sz., Támba. Kertvárosban 85 m2-es, gázfűtéses lakás, második emeleten, 2 szoba+tetőtérben, 2 szoba kialakítással eladó. Érd.: Fülep Nyíregyháza, Legyező u. 5 H/37. Nyírtelek. Bethlen Gábor u. 5. sz. alatt, új. 6 szobás, összkomfortos, családi ház eladó. Irányár: 4,5 M. Érdeklődni a fenti címen, egész nap Nyírcsaholy főútvonalán, a Hunyadi u. 166. szám alatt, vállalkozásra. telephelynek alkalmas ingatlan 100 m2-es üzlet- és raktárépülettel, valamint üzleti berendezés eladó Érdeklődni: Papp László, Mátészalka, Lajos u. 6. Telefon: 44-313-504 Leveleken 4 szoba, összkomfortos, családi ház, nagy telekkel eladó vagy nyíregyházi 2—2,5 szobásra cserélhető. Érdeklődni: Levelek, Kossuth u. 23. Vásárosnamény, III. Damjanich u. 7. szám alatti, 2.5 szobás, családi ház eladó. Érdeklődni a helyszínen. Záhonyban, Petőfi u. 3/A sz. alatt, 5 szobás, kétszintes, alagsoros, központi fűtéses ház. mely vállalkozásra (üzlet, irodaház, panzió) is alkalmas, eladó. Érdeklődni bármikor Záhony, Petőfi u. 3/A. Vásárosnamény I. kér., 3 szobás, gázfűtéses (nagy melléképülettel, ipari árammal+garázs, 300 n.öl telekkel) lakóház eladó. Gergelyiugornyán régi, lakható parasztház, 280 n.öl telekkel, üdülőövezetben eladó 700 E Ftért, gázcsonk az udvarban. Érdeklődni:, 371-893, 371-905 telefonszámon lehet. Vasmegyeren 2 és félszobás, összkomfortos lakás eladó. Érdeklődni: Táncsics 1„ du. 17 óra után. Vásárosnamény. Dózsa 15. sz. alatt, szoba -konyhás. udvaros ház eladó. Érdeklődni- helyszínen vagy a 44-313-996 telefonszámon.