Új Kelet, 1995. június (2. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-07 / 132. szám

Labdarúgás ÚJ KELET NB III. Tisza-csoport Ki nevet a végén? Sokismeretlenes egyenlet tárul elénk, ha a harmadosztály tabellájának felső régiójára vetjük szemünket. Azt mind­járt jóleső érzéssel konsta­tálhatjuk, a bajnoki címért még labdába rúgható együttesek egytől egyik szőkébb pátrián­kat képviselik. Három fordu­lóval az idényzárás előtt ma­tematikailag négy, a formákat tekintve három, a realitásokat figyelembe véve két csapat kacérkodhat a feljutás lehe­tőségével. Összeállításunkban a szurko­lók számára kívánunk támpon­tot adni a végküzdelmek vár­ható kilátásairól. Közöljük az érintettek helyezését, hátralévő mérkőzéseik menetrendjét, s mellékeljük a szakvezetők vá­gyait, elképzeléseit. l.Sényő 27 15 5 7 55-34 50 Otthon: Tiszaújváros, ide­genben: Nyírbátor, otthon: Szerencs Papp .Lajos szakosztály­­vezető: —Mielőtt bármit mon­danék sietve leszögezem: min­den rólunk keringő híresztelés ellenére készen állunk megtar­tani első helyünket, meg akar­juk nyerni a bajnokságot. Ter­mészetesen mi is számolga­tunk, mégpedig úgy, hogy a két hazai mérkőzést hozni kell, tehát minimum hat pontra szert tehetünk. A közbeeső, Nyír­bátor elleni rangadó azonban kétséges kimenetelű, az ott el­ért eredmény döntően befolyá­solhatja a végső sorrendet, csakúgy, mint az utolsó körben rendezendő Mátészalka— Kisvárda kilencven perc. 2. Kisvárda 27 14 7 6 46-21 49 i: Encs, o: Tiszaújváros, i: Mátészalka Komáromi György vezető­edző: — Legfőképpen azt re­mélem, játékosaim nem laktak jól a listavezető legyőzésével. Tíz mérkőzést játszottunk egy­huzamban vereség nélkül, ami félek, idegileg sokat kivett a társaságból. Érzésem szerint valamennyi mérkőzésünk há­romesélyes, kiváltképp a fel­támadt Mátészalka ígérkezik kemény diónak. A következő encsi találkozótól is tartok, mert elvem: inkább egy rang­adó, mint egy kiesőjelölttel meccselni a hajrában. Az eszem azt diktálja, kilenc pont­ra lenne szükségünk ahhoz, hogy biztosan az élen végez­zünk, ám belátom: az ellenfe­lek ismeretében talán hetet gyűjthetünk még. 3. Mátészalka 27 14 3 10 51-38 45 O: Ózd, i: Encs, o: Kisvárda Mitró Károly vezetőedző: — Megvallom őszintén, már a harmadik hellyel is elégedett lennék. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne tegyünk meg min­dent az előrelépés érdekében. A hétvégi, Ózd elleni mérkő­zés vízválasztó lehet, amennyi­ben sikeresen jutunk túl a bor-* sodiakon, az sem tartom lehe-, tétlennek, hogy feljebb kúsz­­szunk a táblázaton. Ehhez nyil­vánvalóan az is szükségeltetik, hogy az előttünk állók hibáz­zanak. Feltételezve, hogy tar­solyunkban lesz a vasárnap szerezhető három pont, En­­csen jó eséllyel léphetünk pá­lyára, hiszen csapatom be­bizonyította: idegenben sem ijed meg senkitől. Aztán jöhet Kisvárda a zárófordulóban, ahol valódi presztízscsatán bármi megtörténhet. Bízom a fiúkban, mert lendületben va­gyunk. 4. Nyírbátor 27 1 10 6 46-27 43 Somogyi József szakosz­tályvezető: — Hét ponttal már­is kiegyeznék. Sajnos, a tava­szi szezonban kiénekelték a sajtot szánkból, bár a dobogó­ra nagyon szeretnénk odaérni. Második évünket zárjuk az NB Ill-ban, első nekirugaszkodás­ra negyedikként futottunk be, idén még most is van esély fe­lülmúlni akkori helyezésünket. A két idegenbeli kirándulás egyikéből jó lenne győztesen kikerülni, Sényő ellen ugyan­akkor — valószínűleg nagy közönség előtt — a bajnokság tisztasága a tét, tehát nem la­zsálhatunk. Koncz Tibor Czeczelit menesztették Az Erimpex csoportban szereplő Kállósemjén kispad­­ján az elmúlt vasárnap már nem Czeczeli Károly ült, ha­nem Katona György. Az edzőváltás körülményeiről és annak okáról kérdeztük meg a Kállósemjéni SE elnökét, Borsi Andrást. — Miért mutattak ajtót Czeczeli Károlynak? — Döntésünk meghozata­lában nehéz anyagi helyze­tünk vezérelt. Anyagi meg­fontolásból határoztunk így. Czeczeli úrnak havonta egy bizonyos összeget fizettünk azért, mert vezette az edzé­seket, és a meccseken a csa­pat kispadját elfoglalta. Az új tréner. Katona György — aki az együttes játékosa is — készíti majd fel a továbbiak­ban a semjéni tizenegyet a mérkőzésekre. Ő teljesen in­gyen vállalta el ezt a felada­tot. — Az edző menesztésében nem játszott szerepet a gyen­gébb tavaszi szereplés? — Erről szó sincs. Előre is szeretném eloszlatni Czeczeli Károly elküldésével kapcso­latban azokat a rosszmájú hí­reszteléseket, melyek szerint az elbocsátás mögött szemé­lyes problémák rejtőznek. Mi teljes mértékben meg voltunk elégedve Czeczeli úr szakmai munkájával, emberi magatar­tásával és a futballistákkal való kapcsolattartásával. — Nem lett volna jobb megvárni még ezt a hátralévő fordulót? — Katona György csak úgy volt hajlandó elvállalni a társaság irányítását, ha ezen a három meccsen feltérké­pezheti a csapat játéktudását és a focisták mentalitását. Valamint az sem volt elha­nyagolható szempont, hogy így megtakaríthattuk azt a pénzt, amit erre a hónapra kellett volna kifizetni Károly­nak. T. M. 1995. június 8., csütörtök15 Szikszai Lajos marad Tiszavasváriban Akinek „egy csapatot vettek” Szikszai Lajos megváltóként érkezett ősszel Tiszavasváriba. Bár a mester korábban már dolgozott a városban — az ő irányításával került fel az együttes az NB II-be — nem sokan hitték el, hogy a tabella alján kullogó Alkaloidát benn tudja tartani, fel tudja rázni a labdarúgókat, hogy mozgósít­sák minden energiájukat a bennmaradás érdekében. Rá­adásul éppen a szomszédvár Hajdúnánástól érkezett, ame­lyik csapat szintén nem reme­kelt. Ma már tudjuk, sikerült a bravúr. De tulajdonképpen ho­gyan is dolgozik Szikszai La­jos? — Ha őszinte akarok lenni, a csapat bennmaradásában bíz­tam, amikor átvettem az együt­test. Az őszi szezon végét azonban nem így képzeltem el. Ekkor már én is vakargattam a fejem, hogy miként lesz ebből valami. Az elért nyolc pont helyett 13-14 pont megszerzé­sével számoltam, és ahhoz mértem a tavaszi szereplést. Végül is az őszi nagyon rossz­ra sikerült, a tavaszi szezon pedig nagyon jóra. A kettő ki­egyenlíti egymást. — Mit jelent önnek a város? — Sikert. Itt eddig csak si­kerélményeim vannak. Először jutottunk fel a tiszavasvári lab­darúgás történetében az NB II- be, és most óriási bravúrral si­került bennmaradni. — A hetedik forduló után került a tiszavasvári kispadra, majd néhány hétvége után el kellett döntenie, hogy ki ma­rad, ki távozik, ki jön a csapat­hoz. Milyen elvek alapján dön­tött? — A döntéshozatalban sze­rencsém is volt. A két szovjet fiú haza akart menni, hozzájá­rultam. Szurkost és Rékasit a Kazincbarcika kérte, s mivel mind a ketten menni akartak, róluk is lemondtam. Azt hi­szem, egyetlen játékost sem küldtem el. Helyettük rendkí­vül olcsón olyanokat igazol­tunk, akiket ismertem. Ilyen volt Szűcs és Lente Hajdú­nánásról. Horváth Mikit Ká­báról elzavarták, de én tudtam, hogy miként a két nánási fiú, ő is nagyon harcos játékos. A két román fiúhoz — Bruchen­­talhoz és Boroshoz — ingyen jutottunk hozzá. Nem igazak tehát a milliós igazolásokról szóló pletykák, így bárki iga­zolhatott volna. Szabó szer­ződtetésekor is nagy szeren­csénk volt. Nem tudta senki, hogy Bajáé vagy Siófoké, csak az volt a biztos, hogy haza sze­retett volna költözni Debrecen­be. Igazi tudatos kiválasztás­ról nem beszélhetünk, ahhoz kellett volna vagy húszmillió forint. A szerencse segített és az, hogy sok embert ismerek. — Az előbbieken túl mégis sokan a szemére vetik, hogy könnyű olyan helyen edzőnek lenni, ahol egy csapat így tud erősíteni. Mi erről a vélemé­nye? — Most már lassan megszo­kom, hogy ebben az országban szinte senki semmilyen sikert nem tud elfogadni, más sike­rének nem tud örülni. Csak a bundát, a negatívumokat, a negatív előjelű dolgokat kere­si, így próbálja a másik telje­sítményét csökkenteni, a ma­gáét felértékelni. Az igaz, hogy az őszi szezon végén igazol­tunk, de ezek a játékosok más NB Il-es csapatnak nem kellet­tek. Egyáltalán nem voltak ref­lektorfényben. — Erre talán a legjobb pél­da Szűcs Sándor esete. Róla mindenki azt mondta, hogy ne­hezenfordul, idős, sérülékeny, technikailag képzetlen. Ehhez képest Tiszavasváriban hétről hétre megbízható teljesítményt nyújt, ki sem lehet hagyni a csapatból. Az egyik legjobb tavaszát tudhatja maga mö­gött. — Amikor felvetettem a le­igazolását, Tiszavasváriban sem tartották jó ötletnek, de az élet a játékost és engem iga­zolt. Akiket leigazoltunk azok közül mindenkit ismertem, tudtam ki mire képes. — Lesz-e változás a játékos­­keretben, maradnak-e az újak? — Folynak a tárgyalások, én úgy tudom, hogy zömmel min­denki itt szeretne maradni. — És marad-e Szikszai La­jos? — Ez csak a vezetőségen múlik. Pénzről bővebben soha­sem beszélgettünk, szerintem nem is fogunk. Nálam nem ez az elsődleges dolog. Szeretem csinálni, jól érzem magam Tiszavasváriban, és eredmé­nyek is vannak. Miért mennék el? — Főállásban földrajzot ta­nít Debrecenben, a Csokonai Gimnáziumban. Miként tudja összeegyeztetni az oktatást és az edzősködést? — Tanítani és edzősködni is szeretek. Éppen most kaptam meg levélben az értesítést, hogy benne vagyok az orszá­gos érettségi vizsga elnöki és a felügyelői névsorában. Én huszonegy éve vagyok Hajdú- Bihar megye földrajz szakta­nácsadója, szakértője. Össze lehet egyeztetni... Élek ... — Ki az ön példaképe? — Csak az lehet a példaké­pem, akinek jobbak az eredmé­nyei. Annál nincs szomorúbb, mint amikor valaki a saját vál­lát veregeti... Pethe Sándor, a Tiszavasvári Alkaloida SE elnöke szerint semmilyen ok nincs, ami mi­att meg kellene köszönniük tavasz végén Szikszai Lajos eddigi tevékenységét. A bravú­ros tavasz után természetes, hogy a következő idényben is ő dirigálja a csapatot. Száraz Attila m Ellenféllesen Az óbudai rémálom, avagy az elúszott remények A fenti cím a Diósgyőr va­sárnap délutáni vesszőfutását hivatott ecsetelni. Magabiztos szurkolótábor és kissé vissza­fogottabb, de azért remény­kedő labdarúgócsapat érkezett Borsod fővárosából Óbudára. Amikor a mérkőzés elkez­dődött, már egyértelművé vált a szereposztás. Egy tartaléko­sán — sárga és piros lapok, sérülések miatt — felálló DFC és egy határozott, a hazai kör­nyezet magabiztosságával pá­lyára lépő, hetek óta veretlen III. Kerület csapott össze. A nyolcadik percben egy pil­lanatra meghűlt a vér a szép­számú hazai drukkertábor ere­iben. Rácz ugyanis egyedül tört az eléje kifutó Lippai kapujá­ra. A kapus a tizenhatos vona­lánál a csatár elé vetődött, aki nagyott esett, miközben a lab­da az alapvonalon túlra gurult. A piros mezes vendégek bün­tetőt reklamáltak. Molnár Já­nos játékvezető azonban hatá­rozottan továbbot intett, ezt az ítéletét egyébként a diós­győriek a mérkőzés végén is nehezményezték. Ezek után Vitelki majd Rácz tette ismét próbára Lippait, de ő mindannyiszor hárítani tu­dott. A tizenkilencedik perc­ben Mezei kapott sárgát, de az sem lett volna meglepetés, ha ez a szín piros, mivel utolsó emberként gázolta el a kiugró Lendvait. A szabadrúgásból Balogh Gábor a felső lécet ta­lálta telibe a bal felső sarok­nál. Mezei ezt követően újfent közel állt a kiállításhoz, ami­kor megrúgta Baloghot. A vendégek nem mindig vá­logattak az eszközökben, ami­kor a Kerület gyors csatárai veszélyeztették kapujukat. Az első gólt a 39. percben érte el az óbudai csapat: Jánkovot szerelték szabálytalanul az alapvonalnál, a jobb oldalon. A labda Deszatnikhoz került, a játékvezető pedig előnysza­bályt alkalmazott. A rutinos játékos átívelt a túloldalra Sza­bó Miklóshoz, aki egy lehelet­finom csellel becsapta Farkast, aztán középre ívelt. Lendvai érkezett, és a léc alá lőtt. Négy perc mú\\dí Szabó Attila ragyo­gó ütemben indította Deszatni­­kot, aki ismét pontosan az tet­te, amit kellett: a kapu elé ívelt, és az előrehúzódó Metzger előrevetődve fejelt a kapuba. Kevéssel a szünet előtt a kitűnően játszó Deszatnik is­mét faképnél hagyta a lestak­tikájukhoz konokul ragaszko­dó védőket, a következmény: Vámosi brutálisan letarolta a csatárt. A játékvezető azonnal kiállította a diósgyőri futballis­tát, az áldozatot pedig az öltözőbe vitték. A leküldött Vámosi helyét Budai örökölte a söprögető posztján, míg Me­zei a középpályáról emberfo­góba húzódott vissza. A szü­netben Oláh Ferenc edző cse­rélt, és Császári helyett Barva lépett pályára. A kerületiek — az összedrótozott Deszatnikkal kiegészülve — továbbra is nagy kedvvel futballoztak. Ebben az időszakban sziporká­­zóan játszottak a hazai kék-fe­hérek. Gyors csatáraik és jobb középpályásaik szinte megold­hatatlan feladat elé állították az emberhátrányban lévő DFC labdarúgóit. Ekkor váratlan fordulat következett. A félpá­lya közelében Metzger feles­legesen hátulról megrúgta Barvát. A bíró következetes volt, őt is kiállította. Ki­egyenlítődött tehát a létszám. Ez mindjárt az eredményben is megmutatkozott. Farkas vitte fel a labdát a jobb oldalon, ke­resztbe ívelt Buligához, aki el­fektette Lippait, majd a kapu közepébe lőtt, újra izgalmassá téve a mérkőzést. Még ki sem tombolták ma­gukat a Miskolcról lerándult szurkolók, amikor jobb oldali támadást vezetett a hazai gár­da, a beadásra Balogh „To­rony” érkezett, és ismét kétgó­los lett az óbudaiak előnye. A hátralévő időben tovább növel­hették volna előnyüket, de hi­hetetlen helyzeteket voltak képesek elrontani, megmene­kítve ezzel a DFC-t a kétszám­jegyű vereségtől. A Nyíregyháza következő ellenfele az első félidőben az alábbi felállásban kezdte a já­tékot: Vámosi söprögetett, Far­kas, valamint Budai volt a két emberfogó. Öttagú közép­pályássor és két ék alkotta a csapatot. Vámosi kiválása utá­ni rövid időszakban Budai söp­rögetett, ekkor Mezei lett az emberfogó. A második fél­időben változtatott védekezé­sén a Diósgyőr, Hanyecz előtt a Farkas—Danes—Budai— Mezei-kvartett helyezkedett el egy vonalban. Molnár, Buliga és Vitelki alkotta a közép­pályássort. Egyértelmű táma­dó feladatot kapott Barva és Rácz. A csapat végig mereven ra­gaszkodott a lestaktikához, ami ebben az összetételben ön­­gyilkossággal ért fel. A tech­nikás kerületi játékosok pilla­natok alatt helyzetbe tudtak kerülni. Hanyecz, Danes és Budai ennek ellenére elfogad­ható teljesítményt nyújtott, kü­lönösen kitűnt Danes munka­bírása. Vitelki a mérkőzés első szakaszában többször is veszé­lyesen futott fel a bal oldalon, beadásai többnyire saját társat találtak. Hamar elfáradt azon­ban, és beleszürkült a me­zőnybe. Rácz, ha területet kap a futásra, veszélyes a kapura, de a szoros őrizetet nem ked­veli. A pontrúgásokat általában Buliga és Rácz végzi el, lát­szott, hogy átlagon felüli rúgó­technikával rendelkeznek. A fentiekből már kiderülhetett, hogy Csízit, Tóth Györgyöt és Dzurjákot nélkülözte a DFC. Oláh Ferenc edző szerint Csí­­zi és Dzurják feltehetően ját­szik az NYFC ellen. Tóth és Vámosi sorsa a fegyelmi bi­zottság döntésétől függ. A Diósgyőr, két kellemetlen vereséggel a háta mögött, min­den bizonnyal bele akar ka­paszkodni az utolsó szalma­szálba, ami az osztályozós hely elérését illeti. A közönség — amely „téglavörössé” változik Miskolcon, ha nem nyer a csa­pat — szintén gondot okozhat, ha a szabolcsiak nem a játék­kal foglalkoznak. Hangay György

Next

/
Oldalképek
Tartalom