Új Kelet, 1995. június (2. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-07 / 132. szám
Labdarúgás ÚJ KELET NB III. Tisza-csoport Ki nevet a végén? Sokismeretlenes egyenlet tárul elénk, ha a harmadosztály tabellájának felső régiójára vetjük szemünket. Azt mindjárt jóleső érzéssel konstatálhatjuk, a bajnoki címért még labdába rúgható együttesek egytől egyik szőkébb pátriánkat képviselik. Három fordulóval az idényzárás előtt matematikailag négy, a formákat tekintve három, a realitásokat figyelembe véve két csapat kacérkodhat a feljutás lehetőségével. Összeállításunkban a szurkolók számára kívánunk támpontot adni a végküzdelmek várható kilátásairól. Közöljük az érintettek helyezését, hátralévő mérkőzéseik menetrendjét, s mellékeljük a szakvezetők vágyait, elképzeléseit. l.Sényő 27 15 5 7 55-34 50 Otthon: Tiszaújváros, idegenben: Nyírbátor, otthon: Szerencs Papp .Lajos szakosztályvezető: —Mielőtt bármit mondanék sietve leszögezem: minden rólunk keringő híresztelés ellenére készen állunk megtartani első helyünket, meg akarjuk nyerni a bajnokságot. Természetesen mi is számolgatunk, mégpedig úgy, hogy a két hazai mérkőzést hozni kell, tehát minimum hat pontra szert tehetünk. A közbeeső, Nyírbátor elleni rangadó azonban kétséges kimenetelű, az ott elért eredmény döntően befolyásolhatja a végső sorrendet, csakúgy, mint az utolsó körben rendezendő Mátészalka— Kisvárda kilencven perc. 2. Kisvárda 27 14 7 6 46-21 49 i: Encs, o: Tiszaújváros, i: Mátészalka Komáromi György vezetőedző: — Legfőképpen azt remélem, játékosaim nem laktak jól a listavezető legyőzésével. Tíz mérkőzést játszottunk egyhuzamban vereség nélkül, ami félek, idegileg sokat kivett a társaságból. Érzésem szerint valamennyi mérkőzésünk háromesélyes, kiváltképp a feltámadt Mátészalka ígérkezik kemény diónak. A következő encsi találkozótól is tartok, mert elvem: inkább egy rangadó, mint egy kiesőjelölttel meccselni a hajrában. Az eszem azt diktálja, kilenc pontra lenne szükségünk ahhoz, hogy biztosan az élen végezzünk, ám belátom: az ellenfelek ismeretében talán hetet gyűjthetünk még. 3. Mátészalka 27 14 3 10 51-38 45 O: Ózd, i: Encs, o: Kisvárda Mitró Károly vezetőedző: — Megvallom őszintén, már a harmadik hellyel is elégedett lennék. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne tegyünk meg mindent az előrelépés érdekében. A hétvégi, Ózd elleni mérkőzés vízválasztó lehet, amennyiben sikeresen jutunk túl a bor-* sodiakon, az sem tartom lehe-, tétlennek, hogy feljebb kúszszunk a táblázaton. Ehhez nyilvánvalóan az is szükségeltetik, hogy az előttünk állók hibázzanak. Feltételezve, hogy tarsolyunkban lesz a vasárnap szerezhető három pont, Encsen jó eséllyel léphetünk pályára, hiszen csapatom bebizonyította: idegenben sem ijed meg senkitől. Aztán jöhet Kisvárda a zárófordulóban, ahol valódi presztízscsatán bármi megtörténhet. Bízom a fiúkban, mert lendületben vagyunk. 4. Nyírbátor 27 1 10 6 46-27 43 Somogyi József szakosztályvezető: — Hét ponttal máris kiegyeznék. Sajnos, a tavaszi szezonban kiénekelték a sajtot szánkból, bár a dobogóra nagyon szeretnénk odaérni. Második évünket zárjuk az NB Ill-ban, első nekirugaszkodásra negyedikként futottunk be, idén még most is van esély felülmúlni akkori helyezésünket. A két idegenbeli kirándulás egyikéből jó lenne győztesen kikerülni, Sényő ellen ugyanakkor — valószínűleg nagy közönség előtt — a bajnokság tisztasága a tét, tehát nem lazsálhatunk. Koncz Tibor Czeczelit menesztették Az Erimpex csoportban szereplő Kállósemjén kispadján az elmúlt vasárnap már nem Czeczeli Károly ült, hanem Katona György. Az edzőváltás körülményeiről és annak okáról kérdeztük meg a Kállósemjéni SE elnökét, Borsi Andrást. — Miért mutattak ajtót Czeczeli Károlynak? — Döntésünk meghozatalában nehéz anyagi helyzetünk vezérelt. Anyagi megfontolásból határoztunk így. Czeczeli úrnak havonta egy bizonyos összeget fizettünk azért, mert vezette az edzéseket, és a meccseken a csapat kispadját elfoglalta. Az új tréner. Katona György — aki az együttes játékosa is — készíti majd fel a továbbiakban a semjéni tizenegyet a mérkőzésekre. Ő teljesen ingyen vállalta el ezt a feladatot. — Az edző menesztésében nem játszott szerepet a gyengébb tavaszi szereplés? — Erről szó sincs. Előre is szeretném eloszlatni Czeczeli Károly elküldésével kapcsolatban azokat a rosszmájú híreszteléseket, melyek szerint az elbocsátás mögött személyes problémák rejtőznek. Mi teljes mértékben meg voltunk elégedve Czeczeli úr szakmai munkájával, emberi magatartásával és a futballistákkal való kapcsolattartásával. — Nem lett volna jobb megvárni még ezt a hátralévő fordulót? — Katona György csak úgy volt hajlandó elvállalni a társaság irányítását, ha ezen a három meccsen feltérképezheti a csapat játéktudását és a focisták mentalitását. Valamint az sem volt elhanyagolható szempont, hogy így megtakaríthattuk azt a pénzt, amit erre a hónapra kellett volna kifizetni Károlynak. T. M. 1995. június 8., csütörtök15 Szikszai Lajos marad Tiszavasváriban Akinek „egy csapatot vettek” Szikszai Lajos megváltóként érkezett ősszel Tiszavasváriba. Bár a mester korábban már dolgozott a városban — az ő irányításával került fel az együttes az NB II-be — nem sokan hitték el, hogy a tabella alján kullogó Alkaloidát benn tudja tartani, fel tudja rázni a labdarúgókat, hogy mozgósítsák minden energiájukat a bennmaradás érdekében. Ráadásul éppen a szomszédvár Hajdúnánástól érkezett, amelyik csapat szintén nem remekelt. Ma már tudjuk, sikerült a bravúr. De tulajdonképpen hogyan is dolgozik Szikszai Lajos? — Ha őszinte akarok lenni, a csapat bennmaradásában bíztam, amikor átvettem az együttest. Az őszi szezon végét azonban nem így képzeltem el. Ekkor már én is vakargattam a fejem, hogy miként lesz ebből valami. Az elért nyolc pont helyett 13-14 pont megszerzésével számoltam, és ahhoz mértem a tavaszi szereplést. Végül is az őszi nagyon rosszra sikerült, a tavaszi szezon pedig nagyon jóra. A kettő kiegyenlíti egymást. — Mit jelent önnek a város? — Sikert. Itt eddig csak sikerélményeim vannak. Először jutottunk fel a tiszavasvári labdarúgás történetében az NB II- be, és most óriási bravúrral sikerült bennmaradni. — A hetedik forduló után került a tiszavasvári kispadra, majd néhány hétvége után el kellett döntenie, hogy ki marad, ki távozik, ki jön a csapathoz. Milyen elvek alapján döntött? — A döntéshozatalban szerencsém is volt. A két szovjet fiú haza akart menni, hozzájárultam. Szurkost és Rékasit a Kazincbarcika kérte, s mivel mind a ketten menni akartak, róluk is lemondtam. Azt hiszem, egyetlen játékost sem küldtem el. Helyettük rendkívül olcsón olyanokat igazoltunk, akiket ismertem. Ilyen volt Szűcs és Lente Hajdúnánásról. Horváth Mikit Kábáról elzavarták, de én tudtam, hogy miként a két nánási fiú, ő is nagyon harcos játékos. A két román fiúhoz — Bruchentalhoz és Boroshoz — ingyen jutottunk hozzá. Nem igazak tehát a milliós igazolásokról szóló pletykák, így bárki igazolhatott volna. Szabó szerződtetésekor is nagy szerencsénk volt. Nem tudta senki, hogy Bajáé vagy Siófoké, csak az volt a biztos, hogy haza szeretett volna költözni Debrecenbe. Igazi tudatos kiválasztásról nem beszélhetünk, ahhoz kellett volna vagy húszmillió forint. A szerencse segített és az, hogy sok embert ismerek. — Az előbbieken túl mégis sokan a szemére vetik, hogy könnyű olyan helyen edzőnek lenni, ahol egy csapat így tud erősíteni. Mi erről a véleménye? — Most már lassan megszokom, hogy ebben az országban szinte senki semmilyen sikert nem tud elfogadni, más sikerének nem tud örülni. Csak a bundát, a negatívumokat, a negatív előjelű dolgokat keresi, így próbálja a másik teljesítményét csökkenteni, a magáét felértékelni. Az igaz, hogy az őszi szezon végén igazoltunk, de ezek a játékosok más NB Il-es csapatnak nem kellettek. Egyáltalán nem voltak reflektorfényben. — Erre talán a legjobb példa Szűcs Sándor esete. Róla mindenki azt mondta, hogy nehezenfordul, idős, sérülékeny, technikailag képzetlen. Ehhez képest Tiszavasváriban hétről hétre megbízható teljesítményt nyújt, ki sem lehet hagyni a csapatból. Az egyik legjobb tavaszát tudhatja maga mögött. — Amikor felvetettem a leigazolását, Tiszavasváriban sem tartották jó ötletnek, de az élet a játékost és engem igazolt. Akiket leigazoltunk azok közül mindenkit ismertem, tudtam ki mire képes. — Lesz-e változás a játékoskeretben, maradnak-e az újak? — Folynak a tárgyalások, én úgy tudom, hogy zömmel mindenki itt szeretne maradni. — És marad-e Szikszai Lajos? — Ez csak a vezetőségen múlik. Pénzről bővebben sohasem beszélgettünk, szerintem nem is fogunk. Nálam nem ez az elsődleges dolog. Szeretem csinálni, jól érzem magam Tiszavasváriban, és eredmények is vannak. Miért mennék el? — Főállásban földrajzot tanít Debrecenben, a Csokonai Gimnáziumban. Miként tudja összeegyeztetni az oktatást és az edzősködést? — Tanítani és edzősködni is szeretek. Éppen most kaptam meg levélben az értesítést, hogy benne vagyok az országos érettségi vizsga elnöki és a felügyelői névsorában. Én huszonegy éve vagyok Hajdú- Bihar megye földrajz szaktanácsadója, szakértője. Össze lehet egyeztetni... Élek ... — Ki az ön példaképe? — Csak az lehet a példaképem, akinek jobbak az eredményei. Annál nincs szomorúbb, mint amikor valaki a saját vállát veregeti... Pethe Sándor, a Tiszavasvári Alkaloida SE elnöke szerint semmilyen ok nincs, ami miatt meg kellene köszönniük tavasz végén Szikszai Lajos eddigi tevékenységét. A bravúros tavasz után természetes, hogy a következő idényben is ő dirigálja a csapatot. Száraz Attila m Ellenféllesen Az óbudai rémálom, avagy az elúszott remények A fenti cím a Diósgyőr vasárnap délutáni vesszőfutását hivatott ecsetelni. Magabiztos szurkolótábor és kissé visszafogottabb, de azért reménykedő labdarúgócsapat érkezett Borsod fővárosából Óbudára. Amikor a mérkőzés elkezdődött, már egyértelművé vált a szereposztás. Egy tartalékosán — sárga és piros lapok, sérülések miatt — felálló DFC és egy határozott, a hazai környezet magabiztosságával pályára lépő, hetek óta veretlen III. Kerület csapott össze. A nyolcadik percben egy pillanatra meghűlt a vér a szépszámú hazai drukkertábor ereiben. Rácz ugyanis egyedül tört az eléje kifutó Lippai kapujára. A kapus a tizenhatos vonalánál a csatár elé vetődött, aki nagyott esett, miközben a labda az alapvonalon túlra gurult. A piros mezes vendégek büntetőt reklamáltak. Molnár János játékvezető azonban határozottan továbbot intett, ezt az ítéletét egyébként a diósgyőriek a mérkőzés végén is nehezményezték. Ezek után Vitelki majd Rácz tette ismét próbára Lippait, de ő mindannyiszor hárítani tudott. A tizenkilencedik percben Mezei kapott sárgát, de az sem lett volna meglepetés, ha ez a szín piros, mivel utolsó emberként gázolta el a kiugró Lendvait. A szabadrúgásból Balogh Gábor a felső lécet találta telibe a bal felső saroknál. Mezei ezt követően újfent közel állt a kiállításhoz, amikor megrúgta Baloghot. A vendégek nem mindig válogattak az eszközökben, amikor a Kerület gyors csatárai veszélyeztették kapujukat. Az első gólt a 39. percben érte el az óbudai csapat: Jánkovot szerelték szabálytalanul az alapvonalnál, a jobb oldalon. A labda Deszatnikhoz került, a játékvezető pedig előnyszabályt alkalmazott. A rutinos játékos átívelt a túloldalra Szabó Miklóshoz, aki egy leheletfinom csellel becsapta Farkast, aztán középre ívelt. Lendvai érkezett, és a léc alá lőtt. Négy perc mú\\dí Szabó Attila ragyogó ütemben indította Deszatnikot, aki ismét pontosan az tette, amit kellett: a kapu elé ívelt, és az előrehúzódó Metzger előrevetődve fejelt a kapuba. Kevéssel a szünet előtt a kitűnően játszó Deszatnik ismét faképnél hagyta a lestaktikájukhoz konokul ragaszkodó védőket, a következmény: Vámosi brutálisan letarolta a csatárt. A játékvezető azonnal kiállította a diósgyőri futballistát, az áldozatot pedig az öltözőbe vitték. A leküldött Vámosi helyét Budai örökölte a söprögető posztján, míg Mezei a középpályáról emberfogóba húzódott vissza. A szünetben Oláh Ferenc edző cserélt, és Császári helyett Barva lépett pályára. A kerületiek — az összedrótozott Deszatnikkal kiegészülve — továbbra is nagy kedvvel futballoztak. Ebben az időszakban sziporkázóan játszottak a hazai kék-fehérek. Gyors csatáraik és jobb középpályásaik szinte megoldhatatlan feladat elé állították az emberhátrányban lévő DFC labdarúgóit. Ekkor váratlan fordulat következett. A félpálya közelében Metzger feleslegesen hátulról megrúgta Barvát. A bíró következetes volt, őt is kiállította. Kiegyenlítődött tehát a létszám. Ez mindjárt az eredményben is megmutatkozott. Farkas vitte fel a labdát a jobb oldalon, keresztbe ívelt Buligához, aki elfektette Lippait, majd a kapu közepébe lőtt, újra izgalmassá téve a mérkőzést. Még ki sem tombolták magukat a Miskolcról lerándult szurkolók, amikor jobb oldali támadást vezetett a hazai gárda, a beadásra Balogh „Torony” érkezett, és ismét kétgólos lett az óbudaiak előnye. A hátralévő időben tovább növelhették volna előnyüket, de hihetetlen helyzeteket voltak képesek elrontani, megmenekítve ezzel a DFC-t a kétszámjegyű vereségtől. A Nyíregyháza következő ellenfele az első félidőben az alábbi felállásban kezdte a játékot: Vámosi söprögetett, Farkas, valamint Budai volt a két emberfogó. Öttagú középpályássor és két ék alkotta a csapatot. Vámosi kiválása utáni rövid időszakban Budai söprögetett, ekkor Mezei lett az emberfogó. A második félidőben változtatott védekezésén a Diósgyőr, Hanyecz előtt a Farkas—Danes—Budai— Mezei-kvartett helyezkedett el egy vonalban. Molnár, Buliga és Vitelki alkotta a középpályássort. Egyértelmű támadó feladatot kapott Barva és Rácz. A csapat végig mereven ragaszkodott a lestaktikához, ami ebben az összetételben öngyilkossággal ért fel. A technikás kerületi játékosok pillanatok alatt helyzetbe tudtak kerülni. Hanyecz, Danes és Budai ennek ellenére elfogadható teljesítményt nyújtott, különösen kitűnt Danes munkabírása. Vitelki a mérkőzés első szakaszában többször is veszélyesen futott fel a bal oldalon, beadásai többnyire saját társat találtak. Hamar elfáradt azonban, és beleszürkült a mezőnybe. Rácz, ha területet kap a futásra, veszélyes a kapura, de a szoros őrizetet nem kedveli. A pontrúgásokat általában Buliga és Rácz végzi el, látszott, hogy átlagon felüli rúgótechnikával rendelkeznek. A fentiekből már kiderülhetett, hogy Csízit, Tóth Györgyöt és Dzurjákot nélkülözte a DFC. Oláh Ferenc edző szerint Csízi és Dzurják feltehetően játszik az NYFC ellen. Tóth és Vámosi sorsa a fegyelmi bizottság döntésétől függ. A Diósgyőr, két kellemetlen vereséggel a háta mögött, minden bizonnyal bele akar kapaszkodni az utolsó szalmaszálba, ami az osztályozós hely elérését illeti. A közönség — amely „téglavörössé” változik Miskolcon, ha nem nyer a csapat — szintén gondot okozhat, ha a szabolcsiak nem a játékkal foglalkoznak. Hangay György
