Új Kelet, 1995. június (2. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-06 / 131. szám
101995. június 7., szerda Megyénk életéből UJ KELET Az angolok idejönnek Tanulni a környezetért Az idén lett hároméves a Bessenyei György Tanárképző Főiskola környezettudományi tanszéke. Pontosabban a környezetvédelem már három éve választható szak, de maga a tanszék hivatalosan csak 1992-ben alakult. Unikumnak számít hazánkban, hiszen Nyíregyházán kívül csak Egerben és Szegeden találunk hasonlót. A fiatal tanszék fiatal oktatógárdát és dr. Kiss Ferenc személyében fiatal tanszékvezetőt tudhat a magáénak. Dr. Kiss Ferenc tizenhárom éve végzett a főiskolán matematika—kémia szakon, majd egyetemi diplomát szerzett kémiából, mindezek után biológiából doktorált. A környezettudományi tanszék megalakulásáról, munkájáról, terveiről beszélgettünk a szimpatikus fiatal tanszékvezetővel. — Visszatekintve a múltba, tulajdonképpen kinek az ötlete volt, hogy Nyíregyházán el kellene indítani a környezetvédelmi képzést? — 1989-90-ben dr. Balogh Árpáddal együtt dolgoztunk a kaliforniai Bercley Egyetemen. Sokat beszélgettünk, hasonlítgatva az ottani és a itthoni helyzetet, lehetőségeket. Úgy döntöttünk, hogy amint hazajövünk, elkezdjük a munkát, megteremtjük a feltételeket, hogy Magyarországon az elsők között Nyíregyházán legyen környezetvédelmi képzés. Megírtuk a kérvényt a minisztériumba, amit az akkori illetékesek támogattak, így 1991-től a környezetvédelmet önálló szakként lehetet választani, de csak biológiával párosítva. Nem sokkal ezután kidolgoztunk egy módosított tantervjavaslatot annak érdekében, hogy más tantárgyakkal is lehessen párosítani — kémia, földrajz—vagy harmadik tárgyként is választható legyen. Azóta sem kaptunk választ rá, bár az igény óriási. A tanszék létrehozásához szinte egyetlen fillér sem állt rendelkezésünkre, így a pénzt magunknak kellett előteremteni. Levelet írtunk az ország jelentősebb vállalatainak, cégeinek, melyben a segítségüket kértük. Sikerrel jártunk, milliós nagyságrendben műszer, felszerelés, vegyszer és sok-sok minden egyéb érkezett, amivel el- I indíthattuk az oktatást. Ezzel párhuzamosan pályáztunk sokfelé, jelentősebb j összeget a FEFA-tól (Felsőoktatási Fejlesztési Alap) sikerült nyernünk. — Az általános iskolai tárgyak között ilyen tantárgy, hogy környezetvédelem hivatalosan nincs. A jövőre végző első fecskékkel mi lesz? Nekik tulajdonképpen csak egy szakjuk lesz ? — Jelenleg az új Nemzeti Alaptantervnek sok környezetés természetvédelmi nevelést tartalmazó előírásai vannak. Nem írja elő kötelezően, hogy a környezetvédelmet külön tárgyként kell tanítani, de minden tárgynak tartalmaznia kell a témához kapcsolódó programot. Minden iskola saját maga dönti el, hogy mit választ. A tapasztalat az, hogy sok iskolában már évek óta vagy fakultatívan, vagy szakkörként, vagy önálló tárgyként foglalkoznak a környezetvédelemmel. Szerintem igenis szükség van arra, hogy az általános iskola utolsó éveiben, egy összegző, integráló tárgyként tanulva, kialakítson a gyerekekben egy helyes ökológiai szemléletet. —Köztudott, hogy kiváló a kapcsolatuk a kaliforniai egyetemmel, közös kutatási programjaik vannak. Értesülésünk szerint egy angliai egyetem az új partner. Mit takar ez az együttműködés? — Újdonságként számolhatok be arról, hogy májusban hivatalosan is akkreditált minket a wolverhamptoni egyetem. Ez azt jelenti, hogy az a diák, aki az államvizsgája után úgy dönt, folytathatja a tanulmányait egy speciális V. évfolyamon itt, a főiskolán. Természetesen megfelelő szintű angolnyelvtudással, ugyanis a képzés és a vizsga angolul folyik. Jogilag ezzel a wolverhamptoni egyetem hallgatójává válik, egyetemi diplomát szerez anélkül, hogy Angliában tanulna. Ezt a diplomát a világ összes országában elfogadják. Ugyanakkor ez a lehetőség az angol diákok részére is adott, két modulban: környezeti biokémiában és alternatív energiaforrások témában szerezhetnek nálunk diplomát. Az angliai partnerségnek köszönhetően a környezetvédelem szakos hallgatók augusztus elején háromhetes ökológiai terepgyakorlaton vesznek részt Közép-Angliában. A költségekhez körülbelül 800 ezer forinttal járultak hozzá. Míg a mi diákjaink kint lesznek, azalatt az angolok jönnek hozzánk a Felső-Tiszán és a Hortobágyon folyó ökológia kutatásokat tanulmányozni. — Milyen terveik vannak a közeli illetve távoli jövőre? — Reális esély van arra, hogy ősztől a TIT-tel közösen elindítjuk a környezetvédelmi előadók képzését. Szeretnénk egy kétéves posztgraduális környezetvédelmi menedzserképzést megvalósítani. Mindehhez persze szükséges lenne az, hogy az oktatóink létszámát növelni tudjuk, de sajnos a jelenlegi politika ellenünk dolgozik. Véleményem szerint ezek az intézkedések nagymértékben rontani fogják a felsőoktatás színvonalát, ugyanis lehetetlenné teszik a magas szintű tudományos előadók, szakértők megfizetését. Hogy érzi magát, alezredes úr? Ha most regényt, és nem riportot írnék, valahogy így kezdeném: 1979-ben egy vidám, nyári napon lehorgasztott fejjel szállt le a Tiszalökről Nyíregyházára közlekedő személyvonatról Pásztor István rendőrfőtörzsőrmester, hogy folytassa előző napi munkáját a nyíregyházi rendőrkapitányságon. Bár pontszámai alapján megfelelt, akkori felettesei nem javasolták a tiszti főiskolára, mivel neve nem szerepelt a káderutánpótlási listán. Sajnos ezúttal sem sikerült. Fiatal vagy még! — biztatták elöljárói. Pedig minden álma és vágya az volt, hogy rendőrtiszt lehessen... És mit tesz a kitartás: 1995. április 22-én, a Baktalórántházán megtartott összevont megyei rendőrségi napon Hajzer László főkapitány Pásztor István őrnagyot huzamosabb ideje végzett kimagasló munkája elismeréséül soron kívül előléptette rendőr alezredessé! Több mint egy hónap elteltével megkérdezem: — Hogy érzi magát, alezredes úr? — Köszönöm, jól. Igaz, az előléptetést én kaptam, de ez kollektív munka eredménye. Ezúton szeretnék ismét köszönetét mondani munkatársaimnak, akik nagyban hozzásegítettek ehhez. — Útban Baktalórántháza felé, lejátszotta magában a pillanatot, amikor kilép, és köszönetét mond? — Nem! Ugyanis az egész olyan titokban történt, hogy még csak álmodni sem mertem róla. Az ünnepség kezdete előtt sorba állítottak bennünket. Az előttem álló kollégám csak annyit mondott, hogy őt, ha minden igaz, előléptetik őrnaggyá. Mire elért a tudatomig, hogy én még egyszer őrnagy nem lehetek, már hallottam is a nevemet, és a fülemnek akkor még oly szokatlan alezredesi rangomat. Mondhatom, nagyon szépen csengett! — Huszonöt év munka. Úgy, hogy a ranglétra valamennyi fokát végigjárva elérte vagy túlteljesítette fiatalkori célkitűzéseit. De honnan indult, és hogyan kezdte pályafutását? — Hatgyermekes paraszti család negyedik szülötteként láttam meg a napvilágot 1949- ben Leveleken. Általános iskolai jó tanulmányi eredményem miatt szüleim beírattak Nyíregyházára, a kertészeti technikumba. Sajnos a családnak dönteni kellett, hogy első után vagy én folytatom tanulmányaimat, vagy a testvéreimnek nem lesz mit ennie... Budapestre kerültem fűtésszerelőnek. Azután jött a katonaság, ahol őrmesterként szereltem le. 1970- ben a tiszalöki járási rendőrkapitányságra kerültem, mint járőr. Ezután jött a közigazgatási átszervezés, és a kapitányságból őrs lett. Ekkor már törzsőrmesterként, mint őrsparancsnok-helyettes láttam el az igen felelősségteljes beosztást. Időközben munka mellett leérettségiztem. 1975-ben megszűnt Tiszalökön az őrs, én pedig Nyíregyházára kerültem nyomozónak. 1979-ben megalakult a tiszalöki KMB-csoport. Az akkori vezetők visszakértek Nyíregyházáról a csoport vezetőjének. Kétszer jelentkeztem a tiszti iskolára, végül 1980-ban felvettek. Mivel vörös diplomával végeztem, soron kívül előléptettek. Hadnagy lettem! Ismét Nyíregyházára kerültem, mint KMB-alosztályvezető. 1987-ben elvégeztem jeles eredménnyel a rendőrtiszti főiskolát. Időközben előléptettek főhadnaggyá. A megyei főkapitányság közrendvédelmi és közlekedési osztályának főelőadója lettem. Ezután huzamosabb ideig láttam el a központi ügyeletvezetői beosztást. 1990. március 1-jével a Tiszavasváriban akkor megalakult őrsre kerültem. 1992. július 1-jével az őrsből kapitányság lett. Több pályázó közül feletteseim engem választottak ki kapitányságvezetőnek. Soron kívül előléptettek őrnaggyá. Nagyon tömören ennyi az eddigi életutam. — Nem került még szóba a család. — 1970-ben volt az esküvőnk. Épp iskolán voltam, és az esküvő után vissza kellett mennem, így sajnos a nászút szóba sem jöhetett. A feleségem már ekkor is nagyon türelmes volt. Hat gyermekünk született, de sajnos csak a legnagyobb és a legkisebb maradt életben. Ez nagyon megtört. Zsolt fiam 24 éves. Érettségizett, szakmát tanult. István 17 éves, jelenleg a tiszavasvári gépészeti szakközépiskola tanulója. —A fiúk nem követik az apa nyomdokait? — Erre nem sok az esély, de még nincs kizárva! Szerettem volna, ha valamelyik fiú tovább viszi azt, amiért én eddigi munkám során küzdöttem. Alapelvem: szolgálni a becsületes állampolgárt, és üldözni a bűnözőket! —Ha újra kezdhetné, milyen pályát választana? — Akkor is rendőr lennék. Nehéz munka, sok lemondással jár, és ha valaki szívvel-lélekkel csinálja, akkor sajnos a család sínyli meg. Épp ezért a maradék szabad időmet a családommal töltöm! Köztudott, hogy a kapitányságvezetőnek csak papíron van munkaideje. Általában reggel hatkor már bent vagyok a munkahelyemen, és este a TV-Híradóra sem biztos, hogy hazaérek. Sok az olyan hétvégi rendezvény, ahol a rendőrségnek is képviselnie kell magát. Ha engem hívnak, mindig én megyek, és nem valamelyik kollégámat küldöm el. Ilyenkor felveszem az egyenruhámat. Szeretem, és büszke vagyok rá. — A felesége mit szól mindehhez? — Huszonöt év elteltével már kezdi megszokni, de nehezen viseli el! — Minden rendőr életében van egy olyan sztori, ami végigkíséri élete során. Elmesélne most egy ilyet? — Nekem volt több is, de azt mondanám el, amiben van egy kis poén is. Egyik este bejöttem megnézni civilben a szolgálatot teljesítő járőröket. Az ügyeletes közölte, hogy kimentek a Kristály Bárba. Útközben találkoztunk. Én villogtam, ők megálltak, és kiszálltak az autóból. Ekkor a mögöttük haladó kocsiból kiugrott két „gorilla”, és számon kérték, hogy milyen jogon állítom én meg a rendőrautót. Miután bemutatkoztam, a második kocsiból kiszállt Kónya Imre, az akkori belügyminiszter. Lejelentkeztem, kezet fogtunk, és beszédbe elegyedtünk. Akkor este mindenre számítottam, csak erre nem. Fülöp Attila Mi egészen kis verebek vagyunk, de muszáj szemügyre venni ezt a homályos, zajos, nagy világot... Fotó: Dojcsák
