Új Kelet, 1995. június (2. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-28 / 149. szám

UJ KELET «IMf 1995. június 28., szerda 15 Szezonvégi mérleg • Szezonvégi mérleg • Szezonvégi mérleg • Szezonvégi mérleg Szezonvégi mérleg Háborút nem, de csatát nyert az NYFC A hatodik helyet érdemelte ki éves produkciójá­vá! labdarúgásunk második vonalában a Nyíregy­házi FC. Ilyentájt, amikor a számvetés idejét él­jük, tolulnak az emlékek, felelevenítődik: honnan indult, hová érkezett a csapat. A tavalyi nyár ki­sebbfajta népvándorlással telt, több kulcsjátékos becsukta maga mögött az öltözőajtót. Buús György vezetőedző abból volt kénytelen főzni, ami alap­anyag megmaradt, majd ötödikként telelt az együt­tes. A mester még az óesztendőben leköszönt tisztjéről, Tóth János klubigazgató két segítővel karöltve lépett örökébe. A bajnokság második fele ijesztően kezdődött, aztán fordult a kocka, a nyír­egyházi szerelvénv az élbolyban állapodott meg. A HAJRÁ VOLT AZ IGAZI — Kusza állapotok közepet­te ért bennünket a nyár — ré­­vedt a múltba az értékeléshez hozzáfogó Tóth János. — Nyolc futballista távozott, köz­tük olyanok, akik a csapat pil­léreinek számítottak. Ezen túlmenően nem volt klubveze­tés, elnökség, Buús György bizonytalanságban lebegett szerződése meghosszabítása híján. Ahhoz viszonyítva, ahogy belecsöppentünk a ránk váró nyitányra, ahogy az őszt és összességében a bajnoksá­got zártuk, megvalósítottuk az erre az időszakra elképzelt ter­vet. A tavaszra térnék ki rész­letesebben, mikor én felügyel­tem az edzéseket. Az elisme­résre méltó ötödik helyről star­toltunk, mellékzöngeként két eltiltottal (Bagoly, Kovács), 48 sárga lappal (hat ember ebből kettőt halmozott fel) és nega­tív gólkülönbséggel. A felké­szülést jónak tartottam, de kidőlt a sorból Szkunc, beteg lett Barna, s katonaként Kiss Gyurit is ritkán láttam. Nehéz­kesen vágtunk tehát neki a sze­zonnak, s a lehető legrosszab­bul startoltunk: vereség a III. Kerületben és itthon, a Bal­mazújvárostól. Az optimizmu­som azonban töretlen maradt, holott tudtam: nem lesz köny­­nyű kikászálódni a gödörből. Aztán szépen, fokozatosan egyenesbe jutottunk, értem ez alatt a büntetések letöltését, a hangulat normalizálódását, Csehi leigazolásával stabilizá­lódott a védelem, az elnökség bizalmát is élveztük. Négy ponttal szereztünk többet, mint ősszel, pozitív gólaránnyal di­csekedhetünk, az utolsó hat meccsre ráleltem a helyes összetételre, ekkor gólt sem kaptunk. A játékban megjelen­tek azok a jelek, amikért fo­hászkodtam a legfontosabb volt számomra, hogy sokolda­lúbbá tegyük az általunk mu­tatott futballt. Persze, nem döngethetjük a mellünket, az út elejét járjuk, igazán akkor lehetek majd elégedett, ha a jövőben még inkább kikristá­lyosodik munkánk erdménye. — Melyik mérkőzés jelentet­te a mélypontot? — Egyértelműen a Bal­mazújváros elleni találkozó. Nem azért, mert hazai pályán buktunk, hanem mert psziché­sen és szakmailag akkor nem mozogtunk egy hullámhosz­­szon. Egy évben egyszer óha­tatlanul becsúszik a gyenge játék, szeretném hinni, hogy ez egyszeri és megismételhetetlen alkalom volt. —Előbb a Tiszakécske ellen, utóbb a Miskolcon aratott győzelem után úgy rémlett, ki­lábal a hullámvölgyből az NYFC. Az MTK azonban ala­posan elhúzta a Nyíregyháza nótáját. Mi hozta meg a hőn várt fordulatot? — Sokan fel fogják kapni a fejüket, de az MTK-val vívott meccs kudarca ellenére a csa­patnak már akadtak felvillaná­sai. Sajnos, ' tk rövid ideig tartott mindv a buta taktikai hibákért pedig kegyetlenül nagy árat fizettünk. Bár Kábán vereséget szenvedtünk, mégis: először ott éreztem rá, hogy valami mocorog a társaságban, hogy mi engedtük ki a ke­zünkből a sikert. Innentől fel­felé ívelt a játékosok formája — a budapesti kék-fehérek el­leni összecsapást leszámítva. MEGJAVULTAK A ROSSZ FIÚK — Jó néhányon szemére ve­tik Tóth Jánosnak, hogy túlsá­gosan a játékosok pártját fog­ta, pedig ezt nem mindig és nem mindenki érdemelte meg. Az öltözőben, gondolom, nem „vattázta" ennyire véleményét. — Kifelé lehet, hogy így tűnt, de azt nyugodt lelkiisme­rettel állíthatom: az öltözőben egy problémát sem kendőztünk el, ha kellett, büntettünk, oly­kor keményen is. Azt felfog­ták a labdarúgók is, hogy szar­vashibák mellett, amelyeken mérkőzések sikere múlhat, nem mehetünk el szó nélkül. Ennek is tulajdonítom, hogy többen észhez tértek, és okul­tak a következményeken. Ba­goly például öt sárga lapot gyűjtött be ősszel, megfejelve egy kiállítással, szemben a második félévvel, amikor csu­pán két ízben kapott sárgát. Említhetném Kovácsot is, akit ugyancsak leküldték a pályá­ról Újváros ellen, alighanem jó lecke volt számára a fejmosás. Mindent összevetve, nem Tóth János védte akkurátusán a mundér becsületét, én a játé­kosok életmódját, edzésmun­káját tettem mérlegre nyilatko­zataimkor. Habitusomból adó­dóan is a dolgok pozitív olda­lát szeretem előtérbe állítani, de nem elvtelenül. Úgy érzem, ezek kiemelése viszi előre a csapat szekerét. — Milyenek a mai nyíregy­házi futballisták? Mennyire kell őket rövid pórázon f árta­ni, voltak-e kilengések? — Aki rosszat akar hallani róluk, az most csalatkozni fog! Júniusra eljutottunk odáig, hogy magatartásuk olyan szint­re emelkedett, amivel lehet élni a folytatásban. A gyerekek közül páran „elvontak”, nem a földön járók voltak, mert bi­zonyos normatívák nem voltak keményen beszabályozva: mi az, ami elvárható tőlük, mi az, amit teljesíteniük kell, hogyan képviseljék a csapatot, ha ki­lépnek az utcára. Egyesek megfeleltek a kívánalmaknak, mások kevésbé. Ma még nem tudok felelősséget vállalni a hétköznapi cselekedetekért, a klubra nézve sértő megnyilvá­nulásokért. De azon leszek — erre irányult eddigi erőfe­szítésem is —, hogy hassak rájuk: ez a megélhetési lehe­tőségük, a klub előírásainak kötelesek alávetn' magukat. Ebben haladást tapasztaltam, bár ugyanúgy, mint a játékban, sok még a tennivaló. A bünte1 tések nagyobbik hányada is arra az időre esett, amikor a játék kezdett letisztulni. Jó szellemű társaság a miénk, és ez csak jobb lehet. A MESTER SZEMÉVEL — Az lenne a kérésem, hogy egyénenként értékeljük a telje­sítményeket! A két kapus fel­váltva védett. Hogyan bírálta el őket? — Mindketten rutintalanok, viszont tehetségesek. Feke nyersebb, csiszolatlanabb, mint Kormos, hiszen utóbbi egykoron a román ifiválo­gatottban is helyet kapott, Diósgyőrött is szerepelt. Sze­mély szerint sajnálom Kor­most, hogy azt a Bíró Sza­­bolcsot váltotta a kapuban, aki még élénken él a közönség emlékezetében, emiatt hibái felnagyítódtak, s a szurkolók ezt nehezen bocsátották meg neki. Feke egyenletes fejlődést mutatott, a jövő kapusa lehet. — Ejtsünk szót a védelem tagjairól! — Drobni söprögetőjátékát én már az induláskor kényszer­­megoldásnak tartottam. Mik­lós saját nevelés, tizennyolc évesen is mindenkit képes volt kizárni a játékból, tehát első­rangú emberfogó. Minekutána a jövőben Csehinek szánom Drobni korábbi posztját, ő amolyan rendcsináló feladatot fog ellátni a középpálya mö­götti térségben. Szatke játéka sokat színesedett, a támadáso­kat jól segítette. Ami hibádzik nála: a csibészség, nem elég „kegyetlen”, nagyon is rendes fiú a gyepen, viszont az is igaz: az eszére épít. Barna előnyére változott, megbízható ember­fogó, az összjátékban kell még hasznosabban tevékenykednie. Tóth János oszt-szoroz Hallom, miket kiabálnak be a nézőtérről: „Nézd már, hova passzolja a labdát”. Fiatalsága szolgáljon mentségül, neki a biztonságra kell törekednie. Kiss Gyuri nem okozott csaló­dást, hozzáállása kitűnő, tech­nikailag, taktikailag gyúrandó alkatú emberem. Hudáknak az alapjai voltak gyengébbek a többiekénél, a rivalizálásban háttérbe szorult, de fejlődött, nem mondunk le róla. Cse­­lószki balszerencsés évet tud­hat maga mögött, fegyelmezet­ten készült, de a sérülések visszavetették. — A középpályások? — Kovács a tavasz második felében tetszett, ekkor fegyel­mezetten dolgozott, ugyanak­kor az eredményességével már közel sem lehetek elégedett. Érezhető javuláson ment ke­resztül Bessenyei, de messze még a végállomás. Kulcssze­repet akarok rá osztani, bizta­tó, hogy a főiskolai tanulmá­nyait egyre jobban összehan­golja a futballal. A bal olda­lunk volt a legsebezhetőbb, egészen addig, míg Göncz le nem zárta ezen problémát. Pá­lyafutásom eddigi legrejtélye­sebb figurája ő. Azzal számol­tam, hogy az általam vezényelt tréningek egyeseknél törést okoznak, hisz ahány ember, annyi típus, vannak, akiknél ez másfajta reakciókat vált ki. Berci ilyen mértékű robbantá­sa azonban elképesztett, vele megnyugtatóan rendeződött e szerepkör. Próbálkoztam Pau­­likkal, Papp Tibivel, bárkivel, de nem jött be egyik verzió sem. Az mégiscsak nonszensz, hogy erről az oldalról mécs­esenként két beadásra telik. Túróczi ősszel jutott szóhoz, keressük a tapasztalatszerzési lehetőségeket. Paulik az újon­nan igazoltak közül nem tűnt ki, nem lett stabil játékos, aka­rását kifogásoltam. Jól fejelő, remek felépítésű ballábas játé­kos Papp, a harminc-negyven méteres vágták azonban nem fekszenek adottságának, in­kább középen hasznosítható, de most itt nálánál alkalma­sabb játékosra leltem. Lelt ké­pességeiben változatlanul nem kételkedem, a hajrára össze­szedte magát, úgy találom, haj­landó megújulni. Gönczhöz hasonló robbantásban bízom Józsinál is, munka kérdése az egész, és merem hinni, ezt be­látja. MI LESZ VELED, SZLÁVA? — Jöjjenek a csatárok! — Kapusztyinról és az oro­szokról röviden annyit: nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, ezért is váltot­tunk. Bagoly ősszel többször a hálóba talált, tavasszal adós maradt a gólokkal. A vele kap­csolatos tézisem ekképp szól: egy szavam sem lehet, robotolt a kilencven percek alatt, de a helyzeteket elpuskázta, nem figyelt kellően, olykor nem érezte az ütemet. Elmondtam már, hogy „kiakasztja” egy­­egy beszólás a pályán vagy a lelátóról, ezen morfondírozik sokáig. Óriási szükség van a góljaira, biztosra veszem, hogy a következő idény az övé lesz. Domokos teljesítménye mind­annyiunknak örömöt jelentett, profi gondolkodásával, a játék imádatával igazolta ideho­­zatalának helyességét. Két hó­napi ismerkedés után azt nyúj­totta, amit a nyíregyházi kö­zönség feltételezett róla, be­lopta magát a szurkolók szívé­be. Meggyőződésem: Sira az Csehi, az „osztályelső” utóbbi idők egyik legnagyobb kvalitásokkal bíró szabolcsi ígérete. Benne van a kiugrás sansza, ennek érdekében gyor­sítani akarjuk fejlődését, s ha ebben partnerra találunk ben­ne, neve hamarosan jól cseng majd a szakmában. Adámszki nem az az izgő-mozgó fajta, mint tegyük fel Domokos, hozzá „az érzi, szagolja, belö­vi” harcmodor áll közel. No­vembertől februárig gipsz ék­telenkedett a lábán, Raka­­mazon piacolás után esett be az edzésekre. Mélyről kapasz­kodott a társak nyomába, jelentős lemaradást kell pótol­nia fizikálisán és egyéb vona­lon. Én türelmes vagyok vele szemben, nem szabad leírni, mert igenis van benne spiri­tusz. Szkunc egy külön fejezet, ősszel derekasan kivette a ré­szét a sikerekből, aztán... Az orvostudomány mai állása sze­rint egy sérülést fél év letelté­vel ki lehet kezelni. Nos, Szláva nem vetette alá magát tüzetes vizsgálatnak, s ez lett belőle. Az idő elszállt, játsza­ni nem játszott, el kell dönte­nie végre, hogy mit óhajt. Ha rádöbben helyzetének tartha­tatlanságára, köztünk a helye, ha eltér a véleményünk, tovább nem tűröm kilógását a sor­ból. — A Tóth János által elké szítéit játékosrangsor élme zőnye hogyan fest? — A osztályozáskor azok, is értékeltem, akik menet kö2 ben csatlakoztak hozzánk, t legjobb átlagot Csehi érte e tizenegy meccsen 6.40 a kai Domokos hamar a közönséf kedvence lett kulusa. Őt Domokos követ 5,82-es átlaggal, majd Gönc, (5,75), Feke (5,73), Drobn (5,71) és Szatke (5,70) a sor­rend. Velük maradéktalanul elégedett vagyok. A házi gól­király Bagoly lett 8 találattal (egész évben), Domokos hatot jegyez (csak tavasszal), de hozzátenném, hogy emellett büntetőket is kiharcolt. Csehi öt gólt vállalt. — Több mendemonda járja az igazolásokkal kapcsolatban. Úgy hírlik, Bagolyt a Debre­cen, Domokost a Békéscsaba környékezi. Ali az igazságY' b — Maradjunk annyiban: senkit nem engedünk el. En­gem senki nem keresett meg ügyükben, nem is hiszem, hogy fog. Elejét véve a plety­káknak: most már minden le­járt szerződésű labdarúgónak megújítottuk a státusát. Töb­beknek (így Bagolynak és Do­mokosnak) is birtokunkban van az aláírása. — Van-e már biztos informá­ció arról, hogy kivel erősít az NYFC? — Minden eddig napvilágra került írás csupán pletykán alapszik. A klub anyagi lehe­tőségei is behatároltak, ezért sem dobálózhatunk a milliók­kal. A megyéhez kötődő játé­kosokkal tárgyalunk, annyit elárulhatok, egyikük a nyír­bátori Varró kapus, akinek ki­adatása körül némi vita támadt, mert nem tisztázott, hogy kié is a játékjoga. Eleddig egyet­len Szabolcson kívüli futballis­tával kerültünk szorosabb kon­taktusba, vele már tavaly is érintkezésbe léptünk. — Régebben a Nyíregyháza az elsők között alkalmazott ide­genlégiósokat az országban. Külföldön most nem néz szét a szakvezetés? — Ez a dolog jelenleg nem aktuális. Elmúltak azok az idők, mikor százhúsz kilós orosz csatárok rémítgették az ellenfél védőit Nyíregyházán. Persze, ha valahonnét elő­­bukanna egy zseniális játékos, természetesen vevők lennénk rá. Ennek azonban kicsiny a valószínűsége. Koncz Tibor

Next

/
Oldalképek
Tartalom