Új Kelet, 1995. június (2. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-26 / 147. szám

Megyénk életéből UJ KELET 1995. június 26., hétfő5 ,Túlléptünk az árnyékunkon’ Levelek a monitoron Néhány évvel ezelőtt, a Com­modore 64-es számítógépek tér­hódítása idején azt hittük, hogy a csúcstechnológia legfelső fo­kára érkeztünk. Azóta nemcsak az idő múlt, hanem újabb és újabb gépek, rendszerek, alkal­mazói programok jelentek meg. Már arra is lehetőség nyílt, hogy levelet küldjünk a világ másik részére, vagy egy távoli világ­részen megszervezett koncertet nézzünk végig a gépek monitor­ján. A hetvenes években a Bes­­senyi György Tanárképző Főiskola az akkori viszonyok­nak megfelelő, elég jó számí­tógépes rendszerrel rendelke­zett, megelőzve az ország más felsőoktatási intézményeit. A számítástechnikában azonban iszonyú sebességgel forog az idő. Egyre gyorsabb működé­sű és bonyolultabb programo­kat használnak az élet minden területén, a modernizációval, a fejlődéssel nehéz lépést tarta­ni. A BGYTKF a nyolcvanas évek végére elvesztette vezető szerepét az ország számítógé­pes hálózatában. — Öt évvel ezelőtt kerültem a főiskolára, az akkori hálózat nem volt szívderítő — mondta Bódi Antal, a Bessenyi György Tanárképző Főiskola számító­­központjának vezetője. — Rö­vid idő múlva egy pályázaton nagyobb összeget nyertünk, s azon gondolkodtunk, hogy há­lózatot hozzunk létre, vagy gé­peket vásároljunk. Végül az előbbi mellett döntöttünk, hi­szen a hálózatot egyszerre kell megalkotni, a gépeket pedig egyenként is megvásárolhat­juk. A rendszer kiépítését egy fél évig terveztük, ez a megye első igazán nagy hálózata. Mi­vel anyagi erőforrás nem állt rendelkezésre, pályázatok út­ján próbáltunk pénzt szerezni. Tulajdonképpen életem nagy részét a pályázatírás teszi ki, már nagy gyakorlatom van benne, egy-egy ilyen megalko­tása nem okoz akkora fejtörést, mint az elején. Azt kell tudni, hogy hová, miért és mennyiért érdemes pályázni. Elmondha­tom, hogy sikerült túllépni sa­ját árnyékunkat. — Melyek a pályázatok út­ján elért legjelentősebb ered­ményeik? — Az első igazi sikert — há­rom évvel ezelőtt — a FEFA I. pályázaton nyertük. Akkor hat és fél millió forintot kaptunk, amelyből a gépparkot fejlesztet­tük. Nehéz megtalálni azt az utat, ahol még megfizethető, de márkás számítógépeket vásárol­hatunk, amelyek vélhetően rit­kábban fognak meghibásodni. hétfő reggel jöttem ki onnan. Ez a megszállottság még ma is jel­lemző rám. Nyolcórás mun­kaidőben nem lehet fejlesztést végezni, attól sokkal több mun­kára van szükség ahhoz, hogy el tudjunk érni valamit. — Milyen lehetőségeket lát a számítástechnikában? —Például a telekommuniká­ció és a televízió összekapcso­lódását egy integrált rendszer-Később a FEFA II. 414-es pro­jekt alapján további ötven gé­pet vásárolhattunk. A Nemzeti Információs Infrastruktúra Fej­lesztési Program a Magyar Tu­dományos Akadémia számítás­­technikai részével van kapcso­latban, s az egész országos aka­démiai, felsőoktatási fejlesztést tulajdonképpen ők kezdték el. Ezen program segítségével pro­fesszionális eszközöket és lehe­tőségeket sikerült szerezni. — Hogyan profitál Nyíregy­háza és Szabolcs-Szatmár- Bereg megye ebből a rend­szerből? — Mi nyújtunk segítségét mindenkinek. Sok embernek én voltam a tanára, ha valamilyen programhiba van a városban, engem hívnak segíteni. Egy kis csoporttal dolgozunk, amely­nek nem lehet bárki a tagja. Aki ide bekerül, számítástechniká­ból profinak kell lennie, s a maximumot kell teljesítenie — vagy még annál is többet. A munkatársaim főként a hallga­tókból kerülnek ki. Egyetemis­ta koromban én péntek este be­zárattam magam a számítás­­technika tanszékre, és csak Fotó: Csonka ben. Néhány év múlva egy át­lagember is megteheti, hogy számítógépe segítségével laká­sából rendel repülőjegyet, a bankjával is felveszi a kapcso­latot, és naponta négyszer vált levelet a világ másik végén élő barátjával. Ez a fajta levélvál­tás jobb, mint a telefon, hiszen akkor olvassa el a címzett, amikor ráér, és nem kell zavar­ni. Itt, a főiskolán naponta 4000 levelet küldenek, s ennek a kétszeresét kapjuk. Előfor­dult, hogy egyik hallgatónk az USA-ba ment férjhez. Otthon, szabad idejében megkereste a családi számítógépével egyik volt tanárát, és levelet írt szá­mára ide, a főiskolára. Az Amerikai Egyesült Államok­ban száz emberre huszonöt számítógép jut, ez elméletileg azt jelenti, hogy minden csa­lád rendelkezik egy géppel. Angliában tizenegy, nálunk körülbelül 0,5 az arány. Euró­pában most fut fel a számítás­­technika, hamarosan minden­napivá válik, és a háztartások­ban is általános jelenség lesz. Kozma Ibolya A grafikuspalánta A meleg napsütés sokakat csalogatott a szabadba. Egy délutáni séta alkalmával fi­gyeltem fel Nyíregyházán a Bessenyei parkban két furcsa alakra. Na nem a külsejük volt szokatlan, hanem az, ahogy a külvilágról teljesen megfeled­kezve festegettek. A duó fia­talabb tagjával, Antal Brigittá­val váltottunk néhány szót két ceruzavonás között. — Csak a friss levegő ked­véért ültetek ki, vagy van va­lami komolyabb oka is? — Természetesen van. A mestertől, Bakii Károlytól ve­szek órákat. Most éppen a szín­házat rajzolom, de kicsit még merevek a vonásaim. — Rajzos pályára készülsz? — Ez még csak egy távoli álom. Jelenleg a Budai Nagy Antalba járok pedagógiai szak­ra. Ősszel kezdem meg az utol­só évemet. Vizsgák után sze­retnék jelentkezni a Képző-Mester és tanítványa művészeti Főiskolára grafikus szakra. — Naponta hány órát raj­zolsz? — Ez változó. Iskolaidőben kicsit kevesebb idő jut rá, de most a szünetben megpróbá­lom pótolni a hiányosságokat. Karcsi bácsival hetente két­­három alkalommal találko­zunk. Fotó: Harascsák — Mi az, ami a legközelebb áll hozzád a rajz terén? — Úgy igazán még nem ala­kult ki bennem. Az biztos, hogy épületeket könnyebb raj­zolni, mint embereket. Ez a mai délután igazi megmérette­tés lesz számomra, mert most fogok először a rajzszakkörön aktot rajzolni. Sikli Tímea Saját támogatók kellenének A mátészalkai TRIDEA „Előzmények: 1985 janu­ár 1 -jétől — előzetes egyez­tetés után — a Kocsordi Ál­talános Iskolában beindult a Hermann Ottó Természetvé­delmi Szakkör munkája. 1987 végén javaslat születik egy — Mátészalkán létesíten­dő — természetvédelmi okta­tóközpont létrehozására, programjára, melyet a városi önkormányzat és a városi művelődési központ vezető­je elé terjesztettek. 1989 janu­ár 1-jétől a mátészalkai váro­si művelődési központban el­kezdődik a természetvédelmi, környezeti oktató-nevelő munka, megindítja tevékeny­ségét a TRIDEA Természet­­védelmi Oktatóközpont.”— mindez Balogh István szemé­lyéhez kötődik. így kezdődött Mátészalkán a természetvédelem szer­vezett térhódítása. Nagy utat tettek meg az elmúlt hat év folyamán. Az elért és új cé­lokról, gondjaikról és öröme­ikről beszélgettünk Balogh Istvánnnal, a TRIDEA veze­tőjével. A találkozóra Máté­szalkán, az egyesület Petőfi téri székházában került sor. — A központ a művelődé­si házban kezdett működni. Előtte költözött át a művelő­dési központ előző helyéről a maira, és úgy nézett ki, sok hely lesz, de másképpen ala­kultak a dolgok. Összesen egy 30 négyzetméteres helyi­ség lett a miénk, a második emeleten. Ezt kutyagyorsan Balogh István tember elsejétől megkaptuk egy, majd pedig ez év február­jától öt évre székháznak. — A hajdani tiborszállási úttörőtábort is önök üzemelte­tik. Mire használják azt az ob­jektumot? — Még a TRIDEÁT megelő­zően szerveztünk természetvé­delmi táborokat, ezután vettük át a tiborszállásit, 1992 tava­szán. Abban az évben a vanda­lizmus nyomainak felszámolá­sára költöttünk háromszázezer forintot. Azután megpróbáltuk a tábort szebbé tenni, és másik 300 ezer ment el a felújításra és a munkadíjra. Sok munkánk fekszik benne, de elértük azt, hogy évente már három termé­szetvédelmi tábor van, és ezen­kívül minden egyéb. Volt ott békeszolgálatosok által szerve­zett angol nyelvű tábortól kezd­ve számítógépes táboron át a Sport- és balett-táborig minden. Az oktatóközpont belaktuk, amolyan raktár jel­lege lett a helynek. A felsze­relésünkkel, gyűjteményeink­kel hamar megtöltöttük. — Mivel foglalkoztak a kezdetekkor? — Kifejezetten általános iskolásokkal indult a termé­szetvédelemi ismeretátadás, amely elsősorban az oktató­­központban, másrészt tere­pen — a szamosszegi erdő­től a debreceni botanikus kertig — zajlott. Ezután csa­pódtak hozzánk a középisko­lások. A TRIDEA 1991 feb­ruárjában lett egyesület, 113 fővel. ígértek egy központi helyen lévő helyiséget a művelődési házban, de ez sem jött össze. Közben ez a Petőfi téri épület üres volt. Megpályáztam, hogy itt kap­jon helyet a TRIDEA. Hosz­­szú harc után, 1993. szep-Persze minden táborban kapnak egy dózist a részvevők a termé­szetvédelemből is. Esténként előadásokat tartunk, és terület­re is kivisszük őket. — Tábor, felszerelés, utazás és utaztatás — ezek sok pénz­be kerülnek. Hogyan teremtik elő erre a fedezetet? — Jelen pillanatban az egye­sület nehéz anyagi helyzetben van, de az idén talán egyenes­be jutunk. A régi helyünkön sem a víz, sem a villany, sem pedig a fűtés díja nem terhelt minket. Itt viszont csak a vil­lanyszámla — villanykályhák vannak — közel 200 ezer fo­rint. Van egy nyugdíjasklu­bunk és egy fiókkönyvtár, ott is fűteni kell. Az önkormány­zat rendkívül pozitívan áll a te­vékenységünkhöz, amióta ez az egész megindult. Korábban, míg volt pénzük, egy-kétszáz­ezer forinttal támogattak ben­nünket, tavaly ez már csak 40 ezer forint volt, idén pedig, úgy néz ki, semmi sem lesz. Ehhez hozzá kell tennem, hogy az önkormányzat in­gyen (!) ideadta ezt az épüle­tet, pedig kiadhatta volna bér­be is valakinek, ezenfelül pe­dig az egyesület indulása óta havi 30 ezer forintos támoga­tást ad. Minden egyebet pá­lyázatok útján szerzünk meg. Ahhoz azonban, hogy pénz jöjjön, több „kilónyi” pályá­zatot kell megírni! Jó lenne kialakítani egy rendszert, amelyben meglennének saját állandó támogatóink. — Említene néhány ren­dezvényt, amelyet már lebo­nyolítottak, illetve amit ter­veznek? — Tavaly volt ötéves a TRIDEA. Minden évben van egy hely, ahol az ország ter­mészetvédelmi oktatóköz­pontjai összejönnek egy kis tapasztalatcserére. Tavaly mi voltunk a házigazdák, és elég jó visszhangja volt az ese­ménynek, amelyet beleillesz­tettünk a város húszéves fennállásának megünneplésé­vel kapcsolatos rendezvény­­sorozatba. A Föld napján is vannak minden évben ren­dezvényeink, fotókiállítás, in­gyenes CO-szint beállítás, és még sorolhatnám. Az elmúlt évben a mégye általános is­kolásai két korosztályának megyei vetélkedőt szervez­tünk, idén — mert nem akar­tuk megzavarni a megyei E­­Misszió szervezet által kiírt nemzetközi vetélkedőt — csak területit írtunk ki. — Milyen céllal indították be ezt az egész vállalkozást? — Közhelynek tűnhet, de az biztos, hogy a természet- és kömyzetvédelmi problé­mákat megoldani elsősorban tudatformálással lehet. Azo­kat az embereket, akik már megszokták, hogy kidobják a szemetet az autóból, ala­kítani nagyon nehéz, legfel­jebb a gyerekükön keresztül lehet. A célunk ezért a fel­növekvő nemzedék formálá­sa. Ebben a pillanatban ki­­lencven-egynéhány oktató­­központ található az ország­ban, most készülünk szövet­ségbe tömörülni. Van több mint háromszáz természet­­védelmi szerveződés. Ide alapítványok, szövetégek, egyesületek, oktatóközpon­tok tartoznak. Ezeknek ala­kult egy olyan tanácsa, amelynek feladatkörébe tar­tozik a miniszterrel, a minisz­tériummal való kapcsolattar­tás, ennek a hatalmas szerve­zetnek a képviselete. Mi is­mertségünk folytán ott tar­tunk, hogy a tanácsba első he­lyen engem is beválasztottak. Ez azért valamit jelent, talán azt, hogy a mátészalkai TRIDEÁT ismerik és elisme­rik. Úgy néz ki, hogy Máté­szalkából egy regionális ok­tatóközpont lesz. Több alapít­vány tervbe vette tevékenysé­gének kiterjesztését határain­kon túlra is. Ehhez szerencsés helyen van a város, mi fo­gunk tréningeket tartani az Erdélyben és Ukrajnában most alakuló természetvédel­mi egyesületeknek. Dojcsák Tibor

Next

/
Oldalképek
Tartalom