Új Kelet, 1995. június (2. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-23 / 145. szám

2 1995. június 23., péntek Belföld-külföld UJ KELET Walesa az egyházra hallgat Lech Walesa lengyel államfő első ízben adott egyértelmű jelzést azzal kapcsolatban, hogy elképzelhetőnek tartja visszalépését az elnöki székért folyó versengéstől- írja csü­törtöki számában a Gazeta Wyborcza. A lap utal arra, hogy Walesa szerdán az ellenzéki pártok parlamenti kép­viselőcsoportjával tartott találkozóján kilátásba helyezte: el­áll a jelöltetéstől, ha az egyház erre kéri. Francia katonák Horvátországban Újabb francia alakulatok érkeztek csütörtökön Horvátor­szág partjaihoz. A párizsi katonai vezetés a hét elején indí­totta el a boszniai gyorsan alkalmazható nemzetközi dan­dár francia egységének zömét, összesen 1600 embert öt te­herhajó fedélzetén a térségbe. Közülük az első csütörtökön már ki is kötött a horvátországi Ploce városánál. A Freccia Blue fedélzetén 500 katona és 10 harckocsi van; egy újabb hajó várható csütörtök estére, s a további háromnak is ki kell kötnie még a hét vége előtt. Börtönbüntetés a volt miniszternek Négy hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte csütör­tökön egy koppenhágai bíróság Erik Ninn-Hansen egykori dán igazságügy-minisztert, amiért annak idején megakadá­lyozta a Srí Lanka-i tamil menekültek családegyesítését. Mint az AFP emlékeztet rá, Ninn-Hansen pere 1994 márci­usában kezdődött. A 73 éves férfit azzal vádolták, hogy 1987 szeptembere és 1989 januárja között 140 esetben akadályozta meg tamil menekültek családtagjainak beutazását Dániába, és ezzel megsértette a bevándorlási törvényeket. Örmény karhatalmi akció Egy ember meghalt, tíznél is többen megsebesültek szer­dán Jerevánban annak következtében, hogy biztonsági erők vasdorongokkal rátámadtak egy politikai gyűlés résztvevőire. Az örmény ellenzék állítása szerint négy tüntető, köztük egy parlamenti képviselő kórházi ápolásra szorul. Többen kisebb sérüléseket szenvedtek, 30 embert letartóztattak. A karhatalmi alakulat tagjai figyelmeztető lövéseket adtak le. Az elnöki palotánál rendezett felvonulá­son 7000 ember amiatt tiltakozott, hogy a hatóságok kilenc politikai pártot eltiltottak a következő választásokon való részvételtől. Románia felvételét kéri Románia csütörtökön Párizsban hivatalosan is benyújtot­ta tagsági kérelmét az Európai Unióhoz. Az okmányt Teo­dor Melescanu román külügyminiszter adta át a francia kor­mány európai ügyekkel foglalkozó miniszterének, Michel Barnier-nak-jelenleg ugyanis Franciaország tölti be az EU soros elnöki tisztségét. A lépéssel Románia lett a harmadik kelet-közép-európai ország, amely hivatalossá tette csatla­kozási szándékát: eddig Magyarország és Lengyelország nyújtott be ilyen kérelmet. Az okmány átvételekor mondott beszédében Bamier hangsúlyozta, hogy Románia számára is adott a lehetőség a csatlakozásra. Sürgette Bukarestet, hogy még ezt megelőzően vigye végig reformjait, s rendez­ze a magyar kisebbség jogaira vonatkozó vitáját Magyaror­szággal. Gyilkos gránát Szarajevóra Tüzérségi lövedék csapódott be csütörtökön kora délután vízért sorban álló szarajevói lakosok közé az egyik külvá­rosban — jelentette a Reuter szemtanúkra hivatkozva. A be­számoló szerint sok a sebesült, és többen életüket vesztet­ték, számuk azonban ismeretlen. A gránát a szarajevói té­véállomás környékén csapódott be egy közkútnál. Kína-Irán-Pakisztán Az amerikai Központi Hírszerző Hivatal (CIA) bizalmas jelentése szerint Kína az utóbbi egy évben számos, rakéta­­rendszerekhez szükséges elemet és alkatrészt szállított Irán­nak és Pakisztánnak. Egy magas rangú washingtoni kor­mányforrás nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az Egye­sült Államok kénytelen lesz újabb gazdasági tilalmakat al­kalmazni Peking ellen, mert a szállítások bizonyosan meg­sértik a rakétatechnológiák exportjára vonatkozó nemzet­közi megállapodást. Veszélyben a ciszjordániai telepesek A ciszjordániai zsidó telepesek képviselői és a jobboldali ellenzék éles tiltakozását váltotta ki csütörtökön Jichak Rabin kormányfő előző napi közlése, amely szerint a had­sereg áthelyezése esetén hatalmas összegeket kell majd a telepek védelmére fordítani, bár a településeknek semmi­lyen értékük sincs Izrael biztonságára nézve. A Békét Most elnevezésű izraeli mozgalom csütörtökön felszólította a kor­mányt: azonnal ajánljon fel pénzügyi kártérítést a telepes családoknak, hogy az Izraelbe való áttelepülésre ösztönöz­ze őket. • • Ülésezett a kormány Fogalomzavar A tanácskozáson szereplő 24 előterjesztés közül Kiss Elemér kiemelte, hogy a kormány el­fogadta a pénzügyi tárca elő­terjesztését az államháztartás pénzügyi rendszerének reform­járól és a kincstár létrehozásá­ról. A kabinet a reform alapelvei között kimondta, hogy közpén­zeket csak törvényi felhatal­mazás alapján és csak a kije­lölt célra lehet felhasználni. El­határozta továbbá, hogy a kincstár legyen a felelős a költ­ségvetés végrehajtásában a fi­nanszírozásért, a pénzforga­lomért és az elszámolásokért, valamint a készpénz, a deficit és az adósság menedzseléséért, továbbá az állami garanciák és hitelek nyilvántartásáért, keze­léséért és a kötelezettségek tel­jesítéséért. Foglalkozott a kabinet a vámjogról és vámeljárásról szóló törvényjavaslattal is, amelyet két hét múlva még néhány kisebb pontban módo­sítani kíván. Azt viszont már elfogadta a kormány, hogy az előterjesztés egységes, szek­torsemleges szabályozást ve­zessen be, szem előtt tartva azt az elvárást, hogy gyors és zökkenőmentes legyen a hatá­rokon való átjutás. A megbíz­ható ügyfelek számára a javas­lat egyszerűsített vámeljárást tesz lehetővé. A törvény rögzíti majd a Vám- és Pénzügyőrség Orszá­gos Parancsnokságának felada­tait és alkalmazható eszköze­it, s külön kitér a feketegazda­ság elleni fellépéssel kapcso­latos kérdésekre. A kormány a vámtörvénnyel egyidejűleg be­nyújtja az Országgyűlésnek a vámtarifatörvényre vonatkozó javaslatát is. Szabó György népjóléti mi­niszter a továbbiakban bejelen­tette, hogy a kormány első ol­vasatban elfogadta a foglalko­zás-egészségügyi szolgálatról szóló rendeletet. A kabinet ál­lást foglalt amellett, hogy sem­miképpen nem kívánja elsor­vasztani vagy megszüntetni az üzemorvosi hálózatot, hanem éppen ellenkezőleg: azt vala­mennyi dolgozóra ki akarja terjeszteni. Emellett olyan szolgálatot kíván kiépíteni, amely a munkáltatónak is ké­pes szakmai segítséget nyújta­ni az egészségre ártalmatlan és biztonságos munkahelyek megteremtéséhez. A korábban elfogadott mun­kavédelmi törvény és más nemzetközi egyezmények ugyan már előírták, hogy min­den munkavállalónak biztosí­tani kell a foglalkozás-egész­ségügyi ellátást, ám e szolgál­tatás jelenleg csupán a dolgo­zók 30-40 százalékát éri el. A kormány ezért elhatározta, hogy kötelezővé teszi vala­mennyi munkáltatónak az üzemorvosi szolgálat igénybe­vételét. Fodor Gábor kultuszminisz­ter ezután arról számolt be, hogy a kormány rendeletet al­kotott a felsőoktatási intézmé­nyek hallgatóinak nyújtható tá­mogatásokról, valamint az ál­taluk fizetendő díjakról és térítésekről. A jogszabály ki­mondja, hogy szeptember elsejétől havi 2000 forint alap­tandíjat kell fizetnie minden hallgatónak, kivéve azoknak, akik az intézmény szabályza­ta alapján ez alól mentesülnek. Ugyancsak a szabályzat hatá­rozhatja meg a kiegészítő tan­díjat, amelynek összege nem haladhatja meg az alaptandíj négyszeresét. Az egyes juttatásokat - így a tanulmányi ösztöndíjat, a szociális támogatást, a köztár­sasági ösztöndíjat és az ezzel járó tandíjmentességet, a ki­emelkedő tudományos, kultu­rális, sport- és művészeti tevé­kenységért adott ösztöndíjat, a tankönyvtámogatást, a kollégi­umi elhelyezést - pályázatok útján, egyéni elbírálás alapján nyerhetik el a diákok. Politikusok, legyenek bár­melyik oldalon, netán közé­pen, egyre töbször emlegetik: ki kell alakítani a középosz­tályt Magyarországon. És ez az a pillanat, amikor nem tu­dok mit kezdeni a fogalom­mal. Kicsit úgy tűnik, ez a szó is egyféle nosztalgia, amo­lyan húszas, negyvenes évek maradványa, amikor az or­szágban — az alsó és felső mellett — valóban létezett egy középosztály. Már az „osztály” sem tetszik túlságo­san, de a fogalom bővebb vizsgálata egyenesen meg­ijeszt. Mert mi is volt ez az egykori középosztály? Ide sorolhatunk mindenkit, aki állami alkalmazott volt. így a középosztály része volt a postás, a vasutas, a katona­tiszt, a köztisztviselő, a taní­tó és a tanár. Vagyis a közé­pen mindenki, aki egziszten­ciálisan függött a mindenko­ri hatalomtól. Amelyhez ter­mészetesen lojális volt. így kívánta az érdeke, a hatalom. A középosztály jelentett tár­sadalmi státuszt, sejtetni en­gedett gazdasági és kulturá­lis szintet. De lényegében a középosztály, mint olyan — mindegy, hogy keresztény volt vagy sem — soha nem volt autonóm. A középosztály tagja ugyanis nem volt a szó teljes értelmében polgár. És itt a mai fogalomzavar. Mert ma, akkor, amikor demokráciát igyekszünk kialakítani, nem lojális középosztálybelire van szükség, ami végtére is meg­alázó állapot, hanem polgár­ra. Olyan egyénre, aki gon­dolkodásban, tettében auto­nóm, aki nem vesz tudomá­sul, csak azért, hogy jónak nézzék. Aki konstruktív, nemcsak végrehajt, de alkot, gondolkodik, teremt, vitázik, felelősséget érez és vállal. A középosztálybeliségre ítélt váljék polgárrá. Ne kénysze­rüljön a mindenkori hatalom­mal kokettálni, ne alacso­­nyodjék a mamelukszerepre. Legyen polgárrá, akit meg­felelő demokratikus törvényi garancia véd, akiben kialakul az önálló döntési mechaniz­mus, aki véleményét autonóm módon alakítja és fejleszti ki. Igaz, hogy így legyen, a polgárnak polgári biztonság­ra van szüksége. Anyagi és erkölcsi biztonságra. Akinek tetteit, reakcióit nem politikai bohócok, nem gazdasági maf­fiózók, nem idelogóiai mani­pulátorok határozzák meg, hanem rendelkeznek azzal az érett judíciummal, ami a he­lyes döntéshez kell. Mindez idő kérdése. Kétségtelen, könnyebb alkalmazkodó kö­zéposztályt létrehozni, mint kialakítani az igazi polgári szisztémát. Sokkal tovább is tart, időigényes, tanulást, ne­velést, sok új tudást kíván. De nem feledhető: működőké­pes, európai viszonyoknak megfelelő, mi több, boldog társadalom csak a szabadság jegyében születhet, ez pedig szorosan összefügg azzal: ne érezzük az alávetettséget, a kényszerű megalkuvást. A fogalomzavar ma létezik, hat, ismétlik minden oldalon. Ez talán érthető, a mostani, zsenge hatalmak nagyon sze­retnék a kellemes középosz­tálybelit, aki mindent elhisz, mindent megcsinál, hallgat a vezető jó szóra. Félnék attól, hogy az országot újólag el­kezdjük osztályokra tagolni. Ez már egyszer nem sikerült. És akkor sem sikerült ha a mennyországba soha el nem jutó munkásosztály helyett, a középosztály lenne az ideál. (bürget) Ballagás és érettségi után Egy őszes szakállú, nem egészen ifjú atya osztotta meg gondjait ebéd közben az önki­­szolgáló asztalánál: — A virág az persze kell, de szeretnék még valami komolyat venni neki. Talán egy értékesebb könyvet. Ha ránéz, ha előveszi, jusson eszébe, hogy ez volt az érettségi ajándéka. Igen, azt hiszem, a könyv, valami lexi­kon-féle jó lesz. Mint asztalszomszédjuk, azt már nem hallottam, hogy a ne­kem háttal ülő barát mit vála­szolt, de ha engem is megkér­dez az apuka, lelkesen helye­seltem volna. S még arról is be­széltem volna neki, hogy ha a legdrágább könyvet veszi meg a piacon - ami rendszerint nem is lexikon, hanem valami ké­pes, képzőművészeti album -, akkor is olcsón ússza meg. Ma már nem ritkaság az autó sem, mint érettségi ajándék, és ilyenkor a rokonok is kitesz­nek magukért, legalább egy­­egy értékesebb könyv erejéig. Kimondva, kimondatlanul, ve­télkedés folyik a gyerekek kö­zött. Ha másban nem, akkor a virágokban. Láttam kislányt, aki két karjával alig tudta át­ölelni a csokorrengeteget, amit a ballagásra begyűjtött, de ott, az iskola környékén az isten­nek se adta volna át, hiszen az egész dolog arra való: minden­ki lássa, akinek szeme van, hogy neki mennyi virágja volt. A kívülálló társadalom — azok a családok, ahol éppen nincs érettségiző gyerek, meg az örökké finnyás értelmiségi­ek egy része - némi gyanak­vással és a hivalkodásnak ki­járó lenézéssel kezeli ezt az egész érettségi körüli herce­hurcát. (Mert hercehurca az valóban van, vannak osztá­lyok, amelyeka fél városon tül­kölve autóznak át, s a bolond­ballagás egyre terjedő, a jópo­­faságot néha az agresszivitás­sal vegyítő szokásáról most még nem is esett szó.) Bezzeg az én időmben - hallhatjuk a nosztalgiázó nagyszülőktől — az érettségi csak annyit jelen­tett, hogy a fiúk megkapták az első hosszúnadrágjukat, ami­hez nagyképűen egy sétapálcát is vásároltak, a lányok meg a banketten már hivalkodóan ki­­rúzsozott szájjal jelentek meg a tanárúmők és tanárurak előtt. De hol van már az első hosszúnadrág, amit már négy­évesen is hordanak, hol a ki­­rúzsozott száj, amit az általá­nos iskola felsőbb osztályaiban még a tanteremben is nehezen tudnak letöröltetni a pedagógu­sok? S hozzátehetjük: hol van már az érettségi értéke? Hiszen an­nak idején a frissen maturázott diákurakat a legtöbb közigaz­gatási hivatal íróasztallal vár­ta, de még számtalan egyéb íróasztal megszerzéséhez is elegendő volt ez a bizonyít­vány. A katonaságnál azonnal el­különülhettek a nép egyszerű bakáitól, hiszen zubbonyukon ott viselhették a kiváltságok­kal járó karpaszományt. Az érettségi ezt a régi rangját leg­alább fél évszázada - némi jog­gal - elvesztette. S lám, mégis nő körülötte a hajcihő. Ez pe­dig a státuszszimbólum hajszo­lásán túl mégis kell, hogy va­lami többet is jelentsen. Csak találgatni lehet és csak ritkán rálelni az' igazi okokra. Az egyik, s talán a legfontosabb ilyen mozgató erő az atomizá­lódott családi viszonyokban kereshető. Már a nagyszü­lőkkel is ritkán élnek együtt a gyerekek, a távolabbi rokonok­kal jó, ha valamilyen hagyo­mányos ünnepen - karácsony­kor, húsvétkor, s több ilyen al­kalom nincs is talán - találko­zik a család. A gyerek még akkor sem biztos, hogy jelen van, mert ha már nagyobbacs­ka, akkor ünnepnapokon neki már külön programja van. Az érettségiző diák mintha az összezsugorodott család frissen növesztett karja lenne, hogy mégis találkozzanak, lás­sák egymást, ébren tartsák az összetartozás mindig valami biztonságot is ígérő érzetét. Ami még akkor is fontos, ha a valóságba ez az összetartozás igen sokszor, csak látszat. S valahol ezen a tájon kell ke­resni a terjedő divat másik fon­tos okát is. Minden korokban a felnőtté avatás külön szertartás volt, az Óceániában talán máig honos szokástól, amikor a bokára kö­tött liánkötéllel kellett leugra­ni egy magas fáról a férfijelölt­nek, a katolikus bérmálásig, a zsidó vallás bármicvójáig. Ám ezek a vallási szertartások is megkoptak! Bármilyen rene­szánsza látszik ma a vallásos hitnek, a ceremóniális szoká­sok között inkább csak az esküvő és a temetés tartja ma­gát. A felnőtté avatás, a felnőtt társadalomba való befogadás ünnepélyes aktusa mintha át­csúszott volna a profán balla­gás aktusára. Lehet, hogy ezek a magya­rázatok elméletieskedők, de arra talán figyelmeztetnek: a társadalom szokásait - akár újak, akár régiek - nem le­nézni, hanem megérteni kelle­ne.

Next

/
Oldalképek
Tartalom