Új Kelet, 1995. június (2. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-22 / 144. szám
Az utóhbi években kezdik csak igazan felfedezni a Hajdú, Borsod és Szabolcs megyei emberek a Zemplént. Korábban egyegy ház, üdülő a Háromhutában — ahogy Ohutát, Középhutát és Ujhutát összefoglaló néven emlegetik — nevetséges összegekért kelt el. Ma már azonban alaposan felszöktek a területen az ingatlanárak. Igaz, a településeken rendszeres fejlesztések történnek, bevezették a házakba a vizet, a gázt, és a három faluban nemsokára megcsörrenhet a telefonkészülék is. Már most készül Huta apraja-nagyja az Anna-bálra. Szerintük nem igaz, hogy július vége messze van, eljön az hamar. Anna-napkor kivirágos virradatig együtt ropja a szépszámú idelátogatóval együtt a táncot Háromhuta összes lakója. A Huták vidéke Nyíregyházáról másfél órás kocsikázással könnyen elérhető, de nem megközelíthetetlen vasúton sem, igaz, Mezőzombornál át kell szállni, majd Tolcsvától autóbusszal tovább. Nagyon sok szabolcsinak van ott, a magas hegyek köözött háza, üdülője. Én még valamikor tájfutó koromból kötöttem örök barátságot ezzel a szép vidékkel. Nem csoda, ha leendő feleségemmel is itt töltöttük el az első közös nyarunk egy részét. Pedig a Huták vidéke nem könnyű terep. Már csak azért sem lehet az, mert völgyben helyezkedik el. A túrázás remek alkalom nem csak a tájban való gyönyörködésre, a fizikai felfrissülésre, hanem a beszélgetésre is, a nagy rohanásban az elmúlt héten történtek kielemzésére. Feleségemmel a legtöbbször a következő túraútvonalat jártuk be. ^ Jöjjön el Ohutára! A kocsit általában Óhután, a vegyesbolt előtt hagyjuk, mert ez kiválóan alkalmas hely parkolásra. Ezt követően a műúton átgyaloglunk Középhután keresztül Újhutára, miközben csodálkozva állapítjuk meg, hogy épül-szépül a három település és mennyi ismerős földink jár ide szintén kikapcsolódást keresni. Nem mindenki túrázik, sokan újabban hegyikerékpárral vágnak neki a tájnak, a kíméletlen emelkedők nek. És persze olyanok is van nak, akik — uram bocsá’! — csak egy főzés vagy egy kártyaparti miatt tették meg, teszik meg rendszeresen a 70 kilométeres távot. Újhutát észak felé hagyjuk el a kék négyzet-jelzésen. A falu végétől 2-300 méterre van a Flórika-forrás. A Flórika-forrás kedvelt kirándulóhelye az idelátogatóknak. Nem csak vízre lelnek itt a turisták, hanem fapadok is szolgálják rövid pihenésüket, élelmük elköltését. Sokszor spontán sátortábor alakul ki itt. Ezt követően három kilométer hosszan alattomos emelkedőn kapaszkodunk fel a Szpalanyica-völgyben. A kö vés úton csak megfelelően erős talpú lábbeliben érdemes közlekedni. Sok ismerősünk nem szereti ezt a szakaszt, mert bár a táj lenyűgöző — a völgy bal oldala, a völgyfenéktől a kétszáz méter magas hegycsúcsig le van irtva, évek óta telepítgetik —, az irtás miatt nyáron rendkívül meleg van. A Szpalanyica-réten a fenyvest elhagyva balra fordulunk, és csatlakozunk az országos kék túrához. Aki 2-3 héten belül erre jár, annak már most felhívom a figyelmét arra, hogy az út szélén, a Szpalanyica-rét fenyvesének aljában finom málna található. A kék jelzésen haladva, enyhe emelkedő után szép kilátás nyílik a sziklás tetejű Kecskéshegyre, és az irtás szélén jobbra fordulva egy igazi magaslest is megcsodálhatunk. Mintegy egykilométeres könnyű séta után jutunk el a Mlaka-rétre, ahol hangulatos, fiatalos nyírfacsoport és faház található. Eső esetén itt meghúzódhatunk. Bármilyen vonzó és romantikus is a nyírfacsoport, nem tanácsos a közelébe merészkedni, mert a fák töveinél általában hatalmas pocsolyában áll a víz. ,A Mlaka-rét délnyugati végéről a fák közé bújva indul ' a sárga háromszög-jelzés, melyen maximum negyedóra alatt a Sólyombércen lehetünk. Ismereteink szerint Sólyom-bérc a sziklamászók kedvelt 'gyakorlóterepe, ottjártunkkor azonban még egyszer sem találkoztunk velük. Sólyom-bércről szép kilátás nyílik a tölgyfák teteje felett például a regéci vár felé. A kék túra útvonalán tovább haladva pár perc alatt István-kútra jutunk, amely — természeti értekei (növény- és lepkefajai és elsősorban a Nyírjes) miatt — védett terület! Leírások szerint ezt a részt előszeretettel keresik fel a viperák. Mi még egyetleneggyel sem találkoztunk, miként túrázó ismerőseink sem botlottak még ezen a részen kígyókba. Az Istvánkúti erdészház kulcsát állítólag az erdészettől el lehet kérni, de megfigyeléseink szerint ezt nemigen szokták kihasználni a turisták. A természetjárók vagy a ház tornácán hajtják (hálóSzep kilátás a Kecskes-hegyre zsákban) álomra a fejüket, vagy a ház közelében sátraznak. Meg kell említem, hogy nyáron az István-kúti forrás rendszeresen kiapad, meleg időszakban vízfelvételre itt nem lehet számítani. A hely romantikus hangulatát nádassal benőtt kis tó színesíti. Ebédünket mi rendszeresen itt költjük el. Túránkat folytatva a rendbe hozott István-kúti vadászház mellett kaptatunk fel a dózerútig. Árnyékos erdőszakasz után egy kegyetlen rész következik. A dózerut ezen szakaszán nincs emelkedő, de az intenzív erdőművelés miatt a nyugati hegyoldalban árnyat adó fa sincs. Általában erre a másfél kilométeres részre déltájban érünk, és a hétágra sütő nap alaposan feladja a leckét. Tizenöt-húsz perc után megkönnyebbülve érünk az erdőbe. Rövid idő múlva, egy rét mellett elhaladva könnyen észrevehetjük a kék háromszög-jelzést, melyen 200 métert kapaszkodva a Pengő-kőre érhetünk. A szép kilátás miatt ezt nem szabad kihagyni! Csakúgy, mint a közelben lévő Tokár-tetőt sem... A Tokár-tetőről visszatérve a kék jelzéshez, rövidesen egy kis réten a Telkibányáról érkező zöld jelzés keresztezi utunkat. Balra fordulva ezen haladunk tovább. Egy közel egykilométeres egyenes szakasz után hajlat következik az útban, melyet elhagyva érdemes nagyon figyelni. Az igazat megvallva mi először nem vettük észre, hogy mikor vált le a zöldjelzés a dózerútról. Az irtáson keskeny, jelzett csapás vezet le a völgybe. Tapasztalatból tudjuk, hogyha valaki továbbhalad a dózerúton, akkor sem tud véglegesen eltévedni, mert egy kilométer múlva óriási irtásra ér, ahonnan jól látszik a regéci vár, és a hegyoldalban csak le kell ereszkednie valamelyik úton. A későbbiekben a vár felé tartva biztos keresztezni fogja a zöldjelzést. Déli oldalon, tűző napon, két és három óra között, 10—15 kilométerrel a lábunkban nem a legkellemesebb erre haladni. A zöld jelzésen, a völgyben viszont árnyat adó erdőben kellemes séta vár ránk. Utunk során érintjük a rendbe hozott Rákóczikövet, majd egy darabig dózerúton, utána pedig újra szekér- és erdei úton folytatjuk utunkat a regéci vár felé. Tulajdonképpen az István-kúti pár százméteres kapaszkodó után 7—8 kilométert úgy tehetünk meg a Regéci vár aljáig, hogy közben nincs jelentős emelkedő. Vagy szintúton haladunk, vagy pedig csak „lefelé” ereszkedünk. A regéci várhoz nem könnyű feljutni, mert bár jelzések segítik a tájékozódást, rövid idő álatt jelentős, 100— 150 méteres szintkülönséget kell megtennünk. A jelzett útról nem célszerű letérni, még akkor sem, ha egyértelmű, hogy a hegynek csak a csúcsán lehet a vár, mert bozótfoltok, csalánerdők nehezítik az előrehaladást. A jelzett út mellett a pihenésről, az erőgyűjtésről padok „gondoskodnak”. A várhoz felérve azonban a csodálatos kilátás megéri a fáradságot. Mind a négy égtáj felé elláthatunk. Távcsövünkkel láthatjuk a hutai, a regéci, a mogyoróskai házakat, de szabad szemmel is elláthatunk a Hemád völgye és Boldogkőváralja felé. Állítólag II. Rákóczi Ferenc itt töltötte a gyermekéveit. A vár a XVIII. század óta pusztulásra van ítélve. Nagyon nagy kár érte! Való igaz, nem tudjuk megbecsülni nemzeti értékeinket! A vár aljában található tisztást elhagyva előbb a piros jelzésen folytatjuk utunkat, majd egy-kétszáz méter után letérünk az Ohuta felé induló piros négyszögre. Figyelem! A turistatérképeken későbbre van jelölve a piros négyszög indulási helye, érdemes nagyon odafigyelnünk, mert pluszkilométereket spórolhatunk magunknak azzal, ha idejében észrevesszük a jelzést. Bár a jelzéssűrűség ezen a részen nem megfelelő, mert sokszor nem egyértelmű, a kereszteződésekben akkor látjuk a jelzést, ha továbbmentünk, nyugodtan haladhatunk kelet felé a szekérúton, a hegygerincről azonban még véletlenül se térjünk le. A községtől két kilométerre tisztásra érünk, melyen áthaladva meredek hegyoldalon kell leereszkednünk Ohuta nyugati végére. A leereszkedést azonban nagyon óvatosan kell megtenni, mert könnyű a poros lejtőn elesni, a fák gyökereiben megbotlani. Ohutára érve megállapíthatjuk, hogy a település jó ütemben fejlődik. A hegy oldalában gyönyörű üdülők, házak találhatók. A fáradt vándorokat köztéri kút fogadja a vegyesbolt oldalában, hogy ha nincs nyitva az üzlet, akkor se maradjanak szomjasan az idelátogatók. A túrát követően célszerű pár kilométer vezetés után megállni az árnyas, hangulatos Hutavölgyi kútnál, forrásnál, pótolni az elégetett kalóriákat és egy kicsit regenerálódni. írta és fényképezte: Száraz Attila. A Flórika-forrás Az István-kúti kis tó- Merre menjek? — a turistautvonalak térkéné Uihután Frissítő Ohutan
