Új Kelet, 1995. június (2. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-21 / 143. szám

► 41995. június 21., szerda Belföld-külföld UJ KELET innen — onnan ÍT Havanna — Önként megadta magát hétfőn este a ko­lumbiai hatóságoknak Henry Loaiza, a Calí- drogkartell egyik vezetője, akit a maffia fegyveres akciócsoportjának vezetőjeként tartanak számon. A 46 éves Loaiza a kolumbiai hadsereg egyik fővárosi laktanyájában jelent meg, miután ügyvédei útján közölte, hogy hajlandó megadni magát az igaz­ságszolgáltatásnak. A Skorpió néven ismert kábítószercsem­pész, akit Fernando Botero hadügyminiszter jelenlétében vettek őrizetbe, a Calí városában és körzetében működő bűn­­szövetkezet egyik legveszélyesebb vezére: a gyanú szerint földművesek elleni gyilkos akciók egész sorozatáért felelős. Ő állt a hátterében annak a bombamerényletnek is, amelyet néhány napja Medellínben követtek el, s amely 22 halálos áldozatot követelt. Dubaj — Az Egyesült Arab Emírségek az idei év első felében több mint 110 millió dirham (30 millió dollár) köl­csönt folyósított abból a célból, hogy helyi illetőségű nőkkel való házasságkötésre ösztönözze a férfi állampolgárokat. A Gulf News című helyi lap jelentése szerint — amelyet a Re­uter idézett — az úgynevezett Házassági Alap 2411 férfinak juttatott kölcsönt a fenti címen. Az alapot Zájid bin-Szultan an-Nahajan sejk, az emírségek elnöke hozta létre, hogy ebből fedezzék az országban szokásos fényűző lakodalmak csilla­gászati költségeit. A lakodalmakra gyakran drága szállodák­ban kerül sor, hatalmas vendégsereg jelenlétében. Az Egye­sült Arab Emírségek kétmilliós népességének kevesebb mint egynegyede az ország állampolgára, a férfiak gyakran kül­földi nőkkel lépnek házasságra. ÍT Brüsszel — A Richter-skála szerint 4,5 erősségű föld­mozgás zavarta meg kedden hajnalban a belgák álmát. A nem sokkal négy óra előtt, mintegy 30 másodpercen át tartó eny­he rengés az ország minden térségében észlelhető volt — így a fővárosban, Brüsszelben is —Jóllehet az epicentrum a déli (vallóniai) Hainaut tartományban volt. Az első jelentések szerint személyi sérülés sehol nem történt, az anyagi kár is minimális. Washington nem robbant Az Egyesült Államok nem fogja megszegni a jövő szep­temberig érvényes atomrob­bantási moratóriumot—jelen­tette ki Washingtonban egybe­hangzóan három magas rangú illetékes hétfőn. William Perry védelmi mi­niszter a Pentagonban tartott rövid tájékoztatóján vasárnapi nyilatkozatát kiegészítve le­szögezte, hogy országa min­denben eleget tesz az önként vállalt moratóriumnak, ám arra törekszik, hogy az atomfegy­verek teljes tilalmáról szóló, még nem teljesen kész szer­ződés biztonsági megfontolá­sokból tegye lehetővé igen ki­csiny erejű kísérleti robbantá­sok végrehajtását. Perry leszö­gezte, hogy vasárnapi bejelen­tése, amely szerint Washing­ton a föld alatti atomkísérletek felújítását fontolgatja, egyálta­lán nem jelent olyan hordere­jű intézkedést, amelyről Fran­ciaország döntött néhány nap­pal ezelőtt. Mint Perry utalt rá, a még csak körvonalazódó álláspon­tok szerint néhány kilóstól leg­feljebb 200 tonnányi TNT-nek megfelelő atomtöltet felrob­bantása jöhet szóba, amely utóbbi még mindig jóval ki­sebb mennyiség, mint a Hiro­simában 50 éve felhasznált töl­tet, amelynek ereje 12 ezer ton­na TNT-vel ért fel. Az AP ez­zel együtt idéz egy amerikai tudóst, Christopher Paine-t, aki szerint 450 kilónyi TNT- nek megfelelő erejű atomrob­bantásnál nagyobbra tudomá­nyos célokra nincs szükség, és ekkora mennyiség esetében a szó szoros értelmében vett atomrobbanás még nem is kö­vetkezik be. A csapi állomáson várakozóknak a türelem meghozta a gyümölcsét. Indul a vonat Magyarhonira. A képen is látható, és a vámosok is tudják, hogy nem csak az útiholmik kerültek a szekrény nagyságú szatyrokba. A 'bevásárlótáskák tartalmát már lehet, hogy meg is vásároltuk a KGST-piacokon Fotó: KvZ Bíróság előtt a „halálosztó” Magda Marinko és társai büntetőperét a magyar gyakor­latban egyedülálló biztonsági rendszabályok kísérik. A Fővá­rosi Bíróságon kedden kilenc órakor kezdődött tárgyalást megelőzően rendőrségi kor­donnal zárták el a gépjármű­­forgalom elől az V. kerület Markó utca, Nagy Ignác utca és Bihari János utca közötti szakaszát, ahol a bíróság épü­lete található. A Fővárosi Bíróság főbejá­ratánál tumultuózus jelenet ját­szódott le, mert —- bár a bíró­sági munka zavartalanul folyik más ügyekben is — a Marinkó­­per kezdetéig a bírósági dolgo­zókon kívül csak ennek az ügy­nek az érintettjeit engedték be a biztonsági őrök. A Fővárosi Bíróság környékén és az épü­letben is rendkívül nagy lét­számban teljesítenek szolgála­tot egyenruhás és civilben lévő. Police feliratú kitűzőt viselő rendőrök. A Marinko­­ügy tárgyalása a bíróságnak erre a célra lezárt épületrészé­ben folyik. A vádlottak hozzá­tartozóin, az újságírókon kívül a védők is igen alapos, több­szöri ellenőrzésen estek át, míg bejutottak a tárgyalóterembe. A bíróság nem sokkal a tár­gyalás megkezdése után — tíz­perces szünet erejéig — félbe­szakította Magda Marinko ki­hallgatását. A tanácselnök sza­vai szerint, ha a vádlott nem változtat stílusán, kihallgatása értelmetlenné válik. A sötétöltönyös, fekete nap­­szemüveges Magda Marinkót kéz- és lábbilincsben vezették be a tárgyalóterembe. A vád­irat ismertetése után a bíró a személyi adatait kérdezte tőle, ő azonban nehezen érhető, tört magyarsággal arról kezdett be­szélni, hogy nem bűnös, a neki tulajdonított gyilkosságokat a titkosszolgálat követte el. Azt állította, hogy több szervezet ügynöke, és óránként egymil­lió márkát keres. Mielőtt Ma­gyarországra küldték — ma­gyarázta —, új keresztlevelet is kapott. A hol kifejezetten ag­resszív, máskor közönyös, oly­kor derűs stílusban nyilatkozó Marinko azt mondta, hogy „Antall Józsefet kinyírták, és Horn Gyulát is ki akarják nyír­ni.” A figyelmeztetések ellené­re többször félbeszakította a bí­rót, nem válaszolt kérdéseire. A tanácselnök ezért tízperces szünetet rendelt el, hogy kon­zultáljon védőjével. - A halálosztónak is nevezett Magda Marinkót több embe­ren, nyereségvágyból elköve­tett emberöléssel vádolják. Az első, terhére rótt bűncselek­ményt Kecskeméten követte el, az áldozat Horváth Antal, annak felesége és szerb vendé­ge volt. A vádirat szerint az indíték itt az volt, hogy Hor­váth fegyverüzletbe keveredett Marinkóval, és nem rendezte felé tartozásait. Házából mint­egy 800 ezer forint készpénzt és arany ékszereket vittek ma­gukkal Marinkóék. A későb­biek folyamán Marinko talál­kozott Tamasi Attilával, a má­sodrendű vádlottal. Tamasi benzinkutat akart nyitni, és megbeszélte Marinkóval, hogy 30 százalékos részesedésért Szeged környéki gazdag csa­ládok címét adja meg neki, akiket Marinkóék kirabolhat­nak. A következő áldozat az oros­házi Németh Andrásné volt. Két gyermekét a támadók megbilincselték és szobájukba zárták, az asszonyt pedig Marinko nyakkendővel meg­fojtotta. Ebből a lakásból is készpénzt és ékszereket vittek el. Az utolsó magyarországi eset Szegeden történt, az áldo­zat V. Nagy Bálint cukrász, va­lamint felesége és két gyerme­ke volt. Tamasi Attilát rablás­ra való felbújtással és lőfegy­verrel való visszaéléssel, a har­madrendű vádlottat, a szabad­lábon védekező Dohnik Jánost szintén lőfegyverrel való visz­­szaéléssel vádolják. A hosszú élet génje Amerikai kutatók felfe­dezték a hosszú élet génjét — a kukacoknál. A colora­dói egyetem kutatócsoport­ja szerint ez az első „kézzel fogható” bizonyítéka, hogy a hosszú élet nem csupán va­lamiféle fikció, hanem fizioló­giai alapja van. Az általuk A- 1-nek (az age — kor szó kezdőbetűjéről) nevezett gén reményeik szerint segítséget nyújt abban, hogy hasonlót találjanak az embereknél is. Céljuk az emberi élet meg­hosszabbítása —- átlagosan negyven évvel — írja a Reu­ter. Fehér pár — színes bébi Mesterséges megterméke­nyítést követően egy fehér és egy színes bőrű ikerpárnak adott életet egy holland asz­­szony. Az utrechti egyetemi klinikán végzett beavatkozás során feltehetőleg elcseréltek valamit: az egyik gyermek — Egy tenger alatti vulkánkitö­rés megajándékozta a csendes­óceáni Tonga királyságot egy új „bébiszigettel”, amely napról­­napra növekszik. Mint az AP amerikai hírügynökség írja, a vulkán két héttel ezelőtt kezdett működni. Először füstöt és gőzt lövellt a levegőbe, 2600 méter magasba, Tonga Haapai sziget­­csoportja fölött. Néhány nap múlva, amikor a füst eloszlott, a DNS-vizsgálat tanúsága sze­rint — minden kétséget kizá­róan a fehér bőrű papáé, vi­szont a másik bébi egy isme­retlen fekete apától származik. Az eset két éve történt, de mint a mama elmondta: a szü­lés után nem volt annyira nyil­egy sziget tűnt elő. Nagysága jelenleg két hektár. Legmaga­sabb pontja mintegy 15 méter­re emelkedik ki az óceánból. Inoke Faletau, a tongai minisz­terelnök szóvivője elmondta, hogy a sziget állandóan növek­szik, mert a vulkán köveket szór annak területére. A Tongai Királyság 150 szigetből áll, illetve ezentúl 151-ből. vánvaló a kicsi bőrszíne. Ahogy azonban növekedett, egyre inkább láthatóvá vált, hogy a mesterséges megtermé­kenyítésbe hiba csúszott. A klinika elismerte a gondatlan­ságot — írják a hírügynöksé­gek. Az új szigetnek még nincs neve. Faletau kijelentette, azt javasolták, hogy nevezzék el Jonah Lomuról, Uj-Zéland leg­híresebb rögbijátékosáról, aki Tongán született. A hatóságok szerint a vul­kánkitörés nem-fenyegeti a Haapai-csoport többi szigetét. A légitársaságokat azonban fi­gyelmeztették, kerüljék el a vulkánkitörés környékét. Nincs többé szagos láb Hatékony és természetes „gyógymóddal” teszik elviselhetőbbé a szagos lá­bat japán biotechnológu­sok. Az erjedő szójabab — vagyis a natto, amelyet Japánban előszeretettel fo­gyasztanak rizzsel regge­lire — által termelt bakté­riumok állítólag természe­tes dezodorként szolgál­nak, és a cipőbe téve sem­legesítik a kellemetlen il­latokat. Az ötlet atyja, egy osza­kai cég a natto baktériu­mot fűrészporral és rizs­korpával együtt, kis cso­magban kínálja: a szag­semlegesítő baktérium a cipő melegében fejti ki ha­tását. Az új készítményhez a gyártók nagy reményeket fűznek: évente 15 millió jen (178 ezer dollár) érték­ben terveznek eladni be­lőle Niowan 201 néven — írja a Reuter. Uj sziget született Vasutassztrájk Csehországban Hétfőn eredmény nélkül zárult a cseh vasutas szakszerveze­tek tárgyalása Jan Strásky közlekedési miniszterrel, miután kiderült: a kormányzat nem kívánja teljesíteni a vasutasok bérkövetelését. Václav Klaus miniszterelnök egyidejűleg be­jelentette, hogy mégsem tárgyal a vasutasokkal, mert nem tartja elegendőnek az általuk tett engedményeket. Válaszul a vasuta­sok is visszaléptek ígéretüktől: míg előző nap, Klaus tárgyalási ajánlatára, a Cseh Vasutaknál (CD) működő hét szakszervezetből öt közölte, hogy csupán egynapos figyelmeztető akciót kezd szer­dán az eredetileg meghirdetett meghatározatlan idejű sztrájk he­lyett, hétfőn este a szakszervezeti központok újra a korábbi, ra­dikálisabb változat mellett voksoltak. Esik a kőolaj ára Londonban és New Yorkban is három havi mélypontra esett hétfőn a kőolaj ára azt követően, hogy Kőolajexportáló Or­szágok Szervezetének miniszterei bécsi tanácskozásukon bí­rálták a nem tagországokat termelésük növelése miatt — je­lentette az AP és a Reuter. Londonban az irányadónak tekin­tett északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára több mint 60 centet csökkent hétfőn, és a 17 dolláros szint alá csúszott azután, hogy az OPEC miniszterei a szervezeten kívüli termelőket, elsősorban Nagy-Britanniát és Norvégiát illették bírálattal kitermelésük folyamatos fokozása miatt. New York­ban a júliusi szállítású könnyűolaj ára 62 centet csökkent, és 18,22 dollár volt hordónként. Ez szintén három havi mély­pontnak számít. A dollár mélyrepülése A Kőolajexportáló Országok Szervezetének miniszterei kedden délelőtt ismét tárgyalóasztalhoz ültek. Az OPEC-érte­­kezlet második napján két témát vitatnak meg a résztvevők: egyfelől azt, milyen feltételekkel lehet Gabont maradásra bír­ni, másfelől a dollár mélyrepülésének problémákörét. „Nincs kizárva”, hogy a kartell a dollár helyett egy másik fizetőeszközre tér át az olajeladások elszámolásában — je­lentette ki Erwin Jose Arrieta, az OPEC újonnan megválasz­tott elnöke.

Next

/
Oldalképek
Tartalom