Új Kelet, 1995. június (2. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-14 / 137. szám
UJ KELET Magazin 1995. június 14., szerda Lenn a Délibábos Spanyolhonban avagy a bika, a sangria, a pálmák, La Manga lovagja és a két tenger ...a bika megállt, leszegte a szarvát, fújt egyet-kettőt, jobb mellső patájával izgatottan kapálta az aréna homokját. Aztán támadásba lendült... ...a kis japán, miután elveszített egyetlen perc alatt vagy egymillió forintot, mosolyogva rámnézett és közölte angolul... ...ha jobbra néztem, a Földközi-tenger hullámait láttam, ha balra, a beltenger vize kéklett... ...a teve megemelkedett, azt hittem, lezuhanok, ám meglepő gyorsan talpra állt, magam pedig meglepődtem, hogy milyen magasról szemlélem a világot... ...és feldübörgött a Vanity diszkóban a zene. Azokból az élményekből mazsoláztam a fenti sorokkal, amiket egy rövid hét alatt szereztem nemrég egy dél-spanyolországi kiruccanáson, ahol a debreceni Délibáb utazási iroda volt a vendéglátó, és más idegenforgalmi irodák munkatársai (köztük a nyíregyházi Yellow utazási irodáé) valamint újságírók voltak a résztvevők. A lényeg: a Délibáb felfedezett Dél-Spanyolországban egy olyan, de olyan helyet... — hogy azt meg kell mutatni másnak is, hogy minél több magyar vendég eljusson oda, hogy... De ne vágjunk a dolgok elébe, kezdjük el valahol a kalandot. A lábfejemet érte már a víz, lustán gördültek a hullámok a Földközi-tenger hátán. Égetett a május végi nap, előszezoni csend ült a parton. Valahol a magasban felrikoltott egy sirály. Balra, északkelet felé bámultam: ott van valahol a nagy víz közepén Mallorca és Ibiza szigete, ha innen, a La Manga-i partról kiindulva húznék egy egyenes vonalat rajtuk keresztül, az átszelné a távoli Korzikát, Itálián átfutva jutna Dalmáciába, majd végül Magyarországra. Légvonalban is messze van — hát még autóbusszal — gondoltam vissza a közel háromezer kilométeres útra kissé megborzongva. De eszembe ötlött más is az ideáiról... ...mintha feldühödött méhraj húzott volna el időről időre a fejünk felett. Alant Monte Carlo ragyogott a napsütésben, a zúgás onnan csapott fel. Aztán fölfedeztük a mélyben a fel-felbukkanó versenykocsikat. A Forma—1 időmérő edzései aznap kezdődtek meg a város lezárt utcáin. Talán ez okozta a tévedésemet is — egy elterelő táblánál szem elől veszítettem a többieket, akik a város nevezetes és gyönyörű óceonográfiai múzeumába indultak. Egy marcona őr állta utamat. Hirtelen ötlettől vezérelve előkotortam az újságiróigazolványomat, s ez hatott. így lehettem tanúja Schumacher első napi befutásának és ünneplésének. Eltévedésem révén jutottam el a kaszinóba is. Kikerültem két hatalmas Rolls-Royce-t a bejárat előtt, és kicsit aggódni kezdtem: farmer és póló volt rajtam, meg egy könnyű dzseki — mit szól mindehhez a világhírű műintézmény? Két elegáns, ám jó erőben lévő férfiú posztolt a bejáratnál, egy kicsit megnéztek, az egyik enyhén és méltóságteljesen megcsóválta a fejét, ám kegyesen intett: beléphetek. ...ötven francia frank — és máris az elképesztően elegáns falak között lépdelhetek. Bent néma csend, csak az egyik belső játékteremből hallik sűrű csilingelés: egy éltes hölgy lázas tekintettel bámulja a félkarú rablóból ömlő fémpénzeket... Óriás rulettasztalok, egyelőre csak az egyiknél folyik a játék, a másik kettő letakarva, akárcsak mellette a black jack és a nemtudommilyen játék zöld posztós színtere. Fiatal az idő, még csak este fél hét van... Egy alacsony, izgékony szemű japán férfi kotorászik mellettem a zsebében. Négy darab hitelkártya méretű fehér lapocskát szed elő — mindegyiken a felirat: 10 000 frank. Tétovázik egy kicsit, aztán felrakja egy egyiket a 26-os számra, egy másikat a középső tucatra, a maradék kettőt a pirosra. Monoton hang a kerék mellől, forog a golyó, megáll a kerék, pottyan a golyó. Hetes, fekete, első tucat. A japán veszített. Forintban úgy egymilliót. Rápillantok, de nyoma sincs annak, hogy harakirire készülne. Széles mosollyal rámnéz, és közli angolul: „Nagyszerű! Ez itt Európa közepe, ugyebár!...” Máig sem értem, mit akart mondani ezzel, de már újra a zsebében kotorászik. Ezúttal nyolc darab tízezrest vesz elő. Szédülni kezdek, és kiballagok a napfényes utcára. ...éjszakai szállás Cannesban. Késő esti séta az esős városban, minden utca teli, kisvendéglők egymás hegyén-hátán, asztalok-székek a járda mentén. Az egyik széken ott ül Steven Spielberg és egy nagy tálból kagylót eszik. Boszszant, hogy a fényképezőgépet a szállodában hagytam, de jól megnézem magamnak a jeles férfiút. Nagyokat nevet a mellette ülő szépasszony szavain, és felhajt egy pohárka bort. A Fesztiválpalota lépcsői tövében tömeg. Fent szmokingos férfiak, lent egyenruhás boyok. Hatalmas autó gördül be, egy fotós rohan el mellettem, legnagyobb meglepetésemre a hóna alatt egy összecsukható alumínium létrát cipel. Leállítja, felpattan rá — így a kollégasereg feje fölött fotózhatja a piros szőnyegen végigvonagló fekete bombázót és elegáns férfipárját. Egy perc múlva kiderül, hogy a férfi a lényeg, mondják a nevét, de nem érteni, a hölgyemény csak körítés. Ahogy a kétoldalt felsorakozott fotósok közé érnek, elképesztő hangzavar tör ki. Villognak a vakuk és öblös „hu-hu, ho-ho” üvöltések szállnak. Az állatkerti majomház etetés előtti hangulata ehhez képest szelíd kávéházi csönd. A tisztelt kollégák igyekeznek minél elképesztőbb hangokat produkálni, hogy hátha az ő ordításukra kapja feléjük a fejét a fényképezendő áldozat... A férfi és a nő azonban demokratikusan viselkedik, forog a fejük, mint a periszkóp, minden irányba elküldenek egy-egy jól begyakorolt mosolyt... Az idő javul, Spanyolhonban járunk, túl Barcelonán, még vagy hatszáz kilométer az út Cartagenáig, ott kell balra térni. La Manga — A Kar. így nevezik a hatalmas tengeröblöt körbezáró keskeny félszigetet. Belül a beltenger, melynek kétszer sósabb és több fokkal melegebb a vize, mint a földnyelv túlsó oldalán hullámzó Földközi-tengeré. Teljesen zárt, csak kis csatornákon áll összeköttetésben a nagy tengerrel, feldúsúltak benne a különféle ásványi anyagok, gyógyhatású is, mint mondják. Ha jobbra nézek, a Földközi-tenger hullámait látom, ha balra, a beltenger vize kéklik... A félsziget sok helyen csak egy szállodányi széles. Ragyogó tisztaság, csend és békesség >— még nem .kezdődött el a szezon. Bezzeg majd júliusban, amikor egyszerre százezer ember nyaral a La Manga-i üdülőkben, szállodákban, pompás apartmanokban, gyönyörű villákban! Akkor kel igazán életre a földnyelv, amelynek télen mindössze kétezer állandó lakója van. Mindegyikük gondnok... Délvidék ez a javából. Az otthon megszokott növényzetnek nyoma sincs: kaktuszok és citromfák, ismeretlen egzotikus virágok pompáznak mindenfelé — no, meg pálmák minden mennyiségben és méretben. (folytatjuk) Tarnavölgyi György La Manga — az üdülök paradicsoma. Jobbra a Földközi-tenger, balra a beltenger
