Új Kelet, 1995. június (2. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-14 / 137. szám
UJ KELET Megyénk életéből 1995. június 14., szerda3 Világelsők „Nem félek a haláltól, mert tudom, mi” — írta Kosztolányi, de hát ő költő volt, s a halál pszichés hátterére gondolt. Nem tagadom: én félek a haláltól, tán mert úgy érzem, még nem értem meg rá. És bizonyára mindannyian félünk, hiába magyarázzuk magunknak: a halál az élet szerves része, természetes folytatása. Ahogy az ősz, a tél, a tavasz, a nyár váltja egymást, úgy váltja az ember életében a születés, szerelem, betegség, halál. Mégis félünk tőle. Különösen, mert környezetünkben méltatlanul gyakran és korán kaszál. Magyarországon évente 1000 lakosra 13,8 haláleset jut és ebben már sikerült megelőznünk a világot. Elsők vagyunk. Nem ismerem a pontos statisztikát, de azt hiszem, birtokoljuk az első helyek egyikét a várható élettartam rövidsége dolgában is. Hajói emlékszem, jelenleg a férfiak átlagéletkora hazánkban 65 év körül van, Európában bizonyosan a legalacsonyabb. És most a futurológusok azt mondják, hogy az ezredfordulóra egy ma születő magyar gyermek életesélyei legalább hat évvel lesznek rövidebbek a mostaninál, vagyis a férfiak várható életkora 57-58 esztendő lesz. Mindezt nem én találtam ki. Veér András pszichiáter mondja, aki a mentálhigiéné miniszteri biztosa és az országos mentálhigiénés program irányítója. Igaz, a pénzügyminiszter és a kormány (amelynek miniszteri biztosa Veér András, ugye nem felejtjük el?) mást mond. Egészen mást. Megszüntetnek sok ezer kórházi ágyat, üzleti vállalkozássá fokozzák le a fogászatot, pénzért juthatunk szanatóriumba, hihetetlen mértékben emelkednek a gyógyszerárak, a gyógyfürdők, kezelések térítési díjai. Folytassam? Mindannyian ismerjük ezeket a tényeket. És ez még csak a kezdet. A pénzügyminiszter őszre újabb csomagot ígér, és nem is titkolja, hogy az egészségügyi ellátás pénzbe fog kerülni. Ez pedig azt jelenti, hogy alapjaiban szűnik meg a magyar egészségügy két alappillére, a megelőzés és a rehabilitáció. És persze a propaganda azt fogja szajkózni, hogy mi vagyunk a hibásak, mi, állampolgárok, mert nem sportolunk, zsírosat eszünk, loholunk a pénz után, és így tovább. Majd nekünk tesz szemrehányást a kormány, elfeledvén, hogy loholásunk, izgalmunk, feszültségünk oka az a világ, amelyben élünk, az a léthelyzet, amelybe bennünket kényszerítettek. Csodálkozunk, ha a munkanélküli fröccsözik vagy rágyújt? Miért? Mit csináljon? Polgártársaim, látnunk kell: ez a kilátásunk, az 58 esztendő. És eszünkbe ne jusson arra hivatkozni, hogy kik és hányán ebben az életkorban jutottak el a teljesítőképesség csúcsára. No és? Nekünk ez maradt perspektívának. Ötvennyolc év. Bár ha jól belegondolok, az ilyenfajta életből még ennyi is sok. És miért kell félni akkor a haláltól? Nagy Krisztián Nemzeti ellenállásért-emléklapot adományozott több személynek a köztársasági elnök a II. világháború befejezésének 50. évfordulója alkalmából. Nyíregyházán tegnap Felbermann Endre alpolgármester adta át az emléklapokat (Csonka Róbert felvétele) ÁFÉSZ-ek házassága 1995. március 31-ével egyesült a Mátészalka és Vidéke ÁFÉSZ, valamint a Győrtelek és Vidéke ÁFÉSZ. Az egyesülés körülményeiről, annak hatásairól Szombati Attilával, az Áfész elnökével beszélgettünk. — Itt tulajdonképpen beolvadásról van szó — kezdi beszélgetésünket Szombati Attila. — Ez azt jelenti, hogy a Győrtelek és Vidéke ÁFÉSZ, mint jogi személy a fenti időponttól megszűnt létezni, s az általános jogutódja a mátészalka ÁFÉSZ lett. — Konkrétan mit jelent az egyesülés a mátészalkai ÁFÉSZ életében? — Eddig a mátészalkai ÁFÉSZ tevékenysége a város és 14 település életében volt jelen. Ez az egyesüléssel hét településsel bővült a beolvadó szövetkezet területén. A mi AFESZ-ünk szempontjából egyértelműen az volt a cél, hogy bizonyítsuk az ÁFÉSZ-ek létjogosultságát, míg a nehezebb gazdasági feltételrendszer mellett is. A piacon — gazdasági alapon — egyértelmű pozitív tevékenységgel talpon tudnak maradni az ÁFESZ- ek, sőt, a piaci részesedést növelni is lehet. Ennek bizonyítéka a szálkái ÁFÉSZ múlt évi eredménye, ahol 23,5 százalékkal növeltük az áruforgalmat. Mi a győrteleki területet piacszerző tevékenységnek tekintjük, bár tudjuk, hogy nehézségek árán fog erre sor kerülni. Szeretnénk elérni, hogy mind a hét településen legalább egy boltot hagyományos ÁFÉSZ-üzemelésben működtessünk. Ezt azért tesszük, mert mi úgy gondoljuk, hogy igazából a hagyományos üzemelési forma az, ami a szövetkezet szempontjából elsődleges lehet, főként a nagyobb boltok esetében. Azzal, hogy befogadtuk a győrteleki ÁFÉSZ-t, azt is elértük, hogy ezen a területen a fogyasztási szövetkezeti mozgalom is megmaradt, mert ha ezt nem tesszük meg, előbbutóbb ez is végveszélybe került volna. — Milyennek ítéli meg a Mátészalka és Vidéke ÁFÉSZ helyzetét ma? — Három évvel ezelőtt a szövetkezet testületé úgy döntött, hogy a vendéglátást és a felvásárlást az ÁFESZ-nek abba kell hagynia, és az így felszabaduló energiát koncentrálni kell a bolti kiskereskedelemre. Gyakorlatilag ezt az irányt tartjuk, és így tudtunk — véleményem szerint — jó eredményeket elérni. Helyzetünk gazdaságilag, pénzügyileg stabilizálódott. Ma a mátészalkai ÁFÉSZ a megyében is, de országosan is azok közé a fogyasztási szövetkezetek közé tartozik, amelyek — ha kis lépésekkel is — a pozitív eredmények felé haladnak. Ennek konkrét jele, hogy minden évben hatékonyabban gazdálkodtunk, mert nyereségesek voltunk, így a részjegyek után 20, illetve 30 százalék osztalékot fizettünk. Vásárlói kedvezményre — különböző engedmények formájában — az elmúlt évben 7 millió forintot fordítottunk. ÁFÉSZ-egységeink külsőleg is folyamatosan szépülnek, hiszen tavaly 35 milliót költöttünk beruházásra, illetve fenntartásra működési területünkön. —-A közelmúltban új kereskedelmi egységet is nyitottak... — Őrben a régi, lerobbant vendéglátóipari egységünket jelentős beruházással átalakítottuk. Külsejében is szép, belső tartalomban is gazdag kereskedelmi egységet nyitottunk 350 négyzetméteren, ahol „Vedd és vidd!” raktáráruházát hoztunk létre. Ez az egység két funkciót is ellát: egy hagyományos, ABC-jellegű tevékenységet, s ehhez kapcsolódik egy nagykereskedelmi értékesítési lehetőség, melyet közületeknek és magánkereskedőknek is ajánlunk, megfelelő árukészlettel és versenyképes engedményekkel. — A közeljövő terveiről hallhatnánk pár szót? — A volt Royal Éttermet az ÁFÉSZ megvásárolta. Ez egy 505 négyzetméteres egység Mátészalka belvárosában, melyet zömmel kiskereskedelmi célra kívánunk hasznosítani, elsősorban vegyi, háztartási üzlettel és mezőgazdasági-, kistermeléshez kapcsolódó eszközök forgalmazásával. Szamosi István J Szombati Attila Fotó: Pénzes László „Ezekhez Botka kisfiú” Parasztszagot érez a föld „Most már talpra, Apáti!” Ez a felkiáltó mondat „nézett” rám, amikor felbontottam a vaskos borítékot, amit a „szerkesztő úrnak” küldött addigismeretlen feladója. A levélküldeményben kézzel írt paksaméta. hivatalos irathoz fűzött kusza megjegyzések. A papírokra kanyarított sorok mint a friss őszi szántás barázdálták a lapot, egyik-másik sora egymásra bomlva, mintha eke fordította volna ki őket. „Most már jön a csőd!” Ismét egy kétségbeesett felkiáltás. A levelek alatt: „Tisztelettel: Balogh Sándor bácsi”. Hozzátette még a feladó, hogy egy szegény származású öregember kér segítséget, mert: „Ez a nép már nem tud létezni, mert ezek a régi elvtársak kifosztották, ettől a kormánytól meg az előzőtől mident meg lehet tenni..” Június eleji eső szemerkélt, amikor megérkeztem a panaszos falujába. A Szamos-Tisza ölelésében bóbiskoló Olcsvaapátiban azzal igazítottak útba, hogy a kocsmánál térjek le, és a töltés előtt lakik az öreg „harcos”. Éppen vérnyomás- és szívgyógyszereit vette be az idős gazda, amikor bekopogtattam megözvegyült magányába. Elég volt bemutatkoznom, máris sorolta élete töviseit. — Tönkretette az életemet a téesz, és még most sem hagynak békén, mert nyolcvanhat évesen feljelentettek a bíróságon. Már régen keresem az igazamat, de nekem soha nem lehet, mert a két kezem munkája után élek, nem pedig lopom az ország vagyonát. Itt ez a papír: igazolja, hogy hatvanban, amikor bekényszerítettek a kolhozba, kegyesen meghagytak egy kataszteri földet, hogy öreg napjainkra a feleségemmel legyen hova kimenni pihengetni. Őszibarack, cseresznye, meggy dió volt benne, meg szőlő. Az akkori kolhoznacsalnik küldött nyolc nábrádi embert, és a fáinkat, az életünket, a fiatalságunkat kivágatta. A feleségem ’84-ben belehalt bánatába. Nem tudom miért csinálták ezt velünk, mert mi is embertől születtünk, mégpedig szegény embertől. Tízen voltunk testvérek, de nekünk nem kellett a másé. Nekünk nem kellett kommunistáknak lenni, mert megéltünk a munkából. Ezt a papírt meg a többit is jól elteszem, hogy még az unokáim is lássák, mit műveltek a nagyszüleikkel. — Ha említene néhány „műveletet” ... — Nézze ezt az igazolást! Hatvanban, még a téli recsegő időben ropogtatták itt az emberek csontját, hogy „önként” lépjenek be a kolhozba. így vették el két lovamat, az üszőmet, az ekémet, a szánomat, bevetett búza-, árpa-, lucernaföldemet, letrágyázott szántómat, gyümölcsösömet, szőlőmet, nádasomat, szeszfőzdérésztulajdonomat. Most már talpra kell állni Olcsvaapáti népének, hogy megmentsék az idegen népektől saját vagyonukat. Idegen emberek uralják a Kiricétől körbe a Fótoskerten, Sárkánykerten keresztül a Szamostól a Küszőgig az egész határt. Kivágtak több millió köbméter fát, csinálják belőle a ládát, de hol az ára? Eladták a közös teheneit, most egy idegennek még az ólat is értékesíteni akarják a közgyűlés megkérdezése nélkül. Elnököt a közgyűlés választott, nem a régi emberek, de ez szabálytalan, a cégbírósághoz fordultam. Ha ezek a fiatalok tétlenül tűrnek mindent, akkor legalább valaki szóljon a gazemberségek ellen, mert rosszabbak ezek, mint a Kállai vagy Botkai urak, pedig azok is értették, hogyan kell sanyargatni a népet. — Miért egy idős embernek kell harcolni az igazságért? — Nem kötelez erre engemet senki, csak a saját bosszúságom. Hogy néznék el, hogy a falunkat szétlopják a téeszvezetők, és még ahhoz a jogászhoz sem fordulhatunk, akit a mi pénzünkből fizetnek. Valamikor az olcsvaapáti szegény paraszt igyekezett verítékével földhöz jutni, hogy családjával megéljen. Itt egy szusszanásnyi időt tartott Balogh Sándor, és elővett egy újságlap nagyságú, megsárgult iratot. Ez egy hivatalos igazolás, melyet Olcsvaapáti elöljárósága adott ki a Károlyi erdő megosztásáról. Nyolcvannégy ember neve sorakozik alfabetikus rendben a három híján háromszáz kataszteri hold birtokbavétele alkalmából, Tóth Ferenc és Balogh Bertalan bíró hitlesítésével. Majd előkerül egy másik dokumentum is, amelyik azt igazolja, hogy száztizenöt ember 48-ban közösen szeszfőzdét épített. Miután úgy gondolta vendéglátóm, hogy igazát kellően alátámasztotta bizonyítékokkal, folytatta okfejtését. — Küldöttség ment fel Károlyi urasághoz, és személyesen tárgyalt az erdő megvételéről. Gyengén álltak már akkor a nagyok, a többségnek csak a nemesi rangja volt, kellett hát a paraszt pénze, nekünk meg a föld, mert ez mindig érték, abból meg lehet élni. Gyárat még nem evett senki. A földnek is kell a parasztszag, mert ha azt érzi, terem magától is. —Honnan volt pénze az embereknek az erdő megvételére? — Csak azt tudom, hogy én honnan szereztem. Nem is honnan, hanem hogyan. Nehezen. Tizenkét éves koromban elszegődtem kordélyos gazdákhoz lóvezetőnek. Abban az időben magasították a folyók gátját, kellett a napszámos. Lassanlassan kordélyos lóhajtó lettem, majd egyre inkább a magam ura. Először egy lovam lett, majd kettő. Megnősültem, és használtam feles földet is. Ha nem jön közbe a háború, a fogság, az oroszok nem viszik el két lovamat, még többre jutottam volna, mert ’46-ban már megint két lóval kordéztam. A Tisza mindkét partján végiglapátoltam én a töltést. Amíg a másét hánytam, nem lettem milliomos, de abban az időben, aki dolgozott, hagyták megélni. A Károlyi uraság kiirtotta az erdőt, és úgy adta át művelésre, ez volt az egyezség. Hónapokig törzsölködtük, hogy termőre bírjuk. — Úgy tudom, ön visszakapta a földjét. — Kaptam, amit kaptam, kaptam, ahol kaptam, meg 86 évesen a bíróság elé rángattak. Az ügyvéd megfenyegetett, hogy ne kisebbítsem, a bíró meg fizettetni akarja velem a szántást, amivel a téeszvezetők szerint visszaadták a földemet, pedig minden tanú állítja, hogy dágvány volt az, nem munka, amivel visszaadták a sajátom egy részét, amit annak idején elvetve vettek el tőlem... ABA
