Új Kelet, 1995. június (2. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-10 / 135. szám

S Ara: 19,50 Ft SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI NAPILAP H- évfolyam, l^szám — 1995. június 12., hétfő MA Nyerjen az Új Kelettel (11. oldal) Négy oldal sport (12—15. oldal) HAZAT Partnert keres a minisztérium Úgy látszik, hogy a Ma­gyar Orvosi Kamara sajátos, szűk optikán keresztül nézi azt a válságkezelési stratégi­át, amelyet a tárca ajánl azért, hogy a szűkös forrá­sokat az egészségügy haté­konyabban tudja felhasznál­ni — mondta Kökény Mihály Szegeden. A Népjóléti Mi­nisztérium politikai-államtit­kára az Állami és nem álla­mi intézmények az egész­ségfejlesztésben, az egész­ségnevelésben és mentálhi­giénében című háromnapos konferencia vasárnapi meg­nyitója után tartott sajtótájé­koztatón annak a reményé­nek adott hangot, hogy az egészségügy átalakításának kérdéseiben a minisztérium­nak előbb-utóbb partnere lesz az orvoskamara. Baja Ferenc a veszélyes hulladékról Baja Ferenc elrendelte a Debrecen határában talált mintegy ezer tonna veszé­lyes hulladék összetételének azonnali hatósági vizsgála­tát. A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter ezt szombaton, a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján mondta el, miután megszem­lélte a nagy mennyiségű, il­legálisan lerakott hulladékot. Az ügyet egy nappal koráb­ban tárta a nyilvánosság elé Szabó Lukács, a helyi önkor­mányzat MIEP-es képvise­lője. A NATO-csatla­­kozásról A NATO-ba való belépés nem lehet az Európai Unió­hoz való csatlakozás feltéte­le a visegrádi országok szá­mára, biztonságpolitikai helyzetük rendezését ugyan­is meg kell előznie politikai helyzetük stabilizálásának, éppen azért, hogy minél ha­marabb az Európai Unió tel­jes jogú tagjává válhassanak — ismertette az Európai Zöld Pártok Föderációjának állásfoglalását vasárnap Niki Körtvélyessy szóvivő a szer­vezet háromnapos közgyű­lését záró sajtótájékoztatón. A Budapesten tartott köz­gyűlés során a föderáció képviselőinek alkalmuk volt megbeszélést folytatni Fo­dor Istvánnal, a Honvédel­mi Minisztérium államtitká­rával, és szóba került Ma­gyarország NATO-csatlako­­zása is — mondta el, hang­súlyozva: a találkozón is fel­hívták a figyelmet arra, hogy a katonai szövetségbe tör­ténő belépés — például az eltérő fegyverrendszerek költséges egységesítése mi­att — újabb gazdasági ter­heket róna Magyarországra. Lóteny észszemle Hajdúszoboszlón A Vita Agricolae ’95 el­nevezésű hajdúszoboszlói mezőgazdasági szakkiállítás és vásár háromnapos rendez­vénysorozata vasárnap ló­­tenyészszemlével fejeződött be. A helyi lovaspályán csaknem száz lovat vonultat­tak fel a tenyésztők a szak­értő bírálók előtt. A zsűri öt kategóriában ítélte tenyész­tésre alkalmasnak, vagy minősítette le a méneket, kancákat és csikókat. A Vita Agricolae ’95 hajdúszo­boszlói programjaira több ezer mezőgazdasági szak­ember látogatott el a hétvé­gén. A szakmai tapasztalat­­cserére is lehetőséget nyúj­tó rendezvényt — mint azt Dránovits István vásárigaz­gató az MTI tudósítójának elmondta — jövő júniusban ismét megrendezik a hajdú­sági fürdővárosban. Lövöldözés a Hortobágyon Tragikus végű családi összetűzés színhelye volt pénteken a késő esti órákban a hortobágyi Epona lovas­falu szállodája. Sz. Ferenc szegedi lakos komoly szó­váltásba keveredett édesap­jával, akit pisztollyal mell­be lőtt. Az ugyancsak sze­gedi lakos 64 éves férfi sú­lyos, életveszélyes sérülést szenvedett, s kórházba szál­lítás után belehalt sérülései­be. A 37 éves Sz. Ferenc tet­tét követően a szállodában főbe lőtte magát, s a hely­színen meghalt. Az ügy kö­rülményeit a Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitány­ság vizsgálja. Dörnbach Alajos Sonkádon Önkormányzati jövő Érdeklődő polgármesterek gyülekeztek a sonkádi önkor­mányzat épületében, hogy ta­lálkozzanak dr. Dörnbach Ala­jossal, az SZDSZ országgyű­lési képviselőjével. A párt vezető politikusa azért kereste fel megyénket, hogy — orszá­gosan is elsőként — tájékoz­tassa a résztvevőket a készülő törvényről, amely a csőd­helyzetbe jutott polgármesteri hivatalok jogi rendezésének lehetőségeiről intézkedik. — A bajok, amelyek orvos­lását most kell megoldani, ko­rábbi keletkezésűek — állítot­ta a képviselő úr. Emlékezzünk arra, hogy a tanácsok mandá­tuma 1990. június 30-án lejárt. Ugyanakkor az akkori parla­ment hibájából még nem volt meg az önkormányzati tör­vény. Ekkor a tanácsok man­dátumát meghosszabbították, és kilencven őszére kiírták a helyhatósági választásokat. Az SZDSZ akkor azt az álláspon­tot képviselte, hogy addig nem kell önkormányzati választáso­kat tartani, amíg mindenre kiterjedő jogszabály nem sza­bályozza a helyi igazgatások működését. Sajnos, akkor a sajtó is a tanácsi rendszer — mint a kommunizmus hatalmi struktúrája — ellen szólt. Fel­hívtuk a figyelmet, hogy Bibó István már az ötvenes években önkormányzati reformon dol­gozott, ezek ellenére az elké­szült törvény hevenyészett volt. Egy kicsit eltúlozta a hi­vatalok önállóságát, nem tar­talmazott igazán ellenőrzési rendszert. Mivel az egyes em­ber tisztessége a kísértés nagy­ságán múlik, két hónapja a par­lament elfogadta a közbeszer­zési törvényt, amit már alkal­mazni is kell, hogy ne legyen pazarlás. Ez csak a kezdeti lépés, mert az önkormányzatok egy része már csődbe jutott, nagyobbik része pedig közel van hozzá. Ez tarthatatlan állapot, aminek feloldására készül az önkor­mányzatok adósságának fel­számolásáról szóló törvény. Nem helyes az a vád, hogy a liberális-szocialista kormány­zat maga alá akarja gyűrni az önkormányzatokat, visszaálla­mosítást akar. A valóság az, hogy az államháztartás nem vállalhatja fel a pazarló gazdál­kodás következményeit. (Folytatás a 3. oldalon) Hagyományőrzők Vaján Országos hagyományőrző találkozó kezdődik ma délután a Pro Pátria Szövetség szerve­zésében, a megyei közgyűlés, Vaja, Tarpa, Beregdaróc, pol­gármestere és a Vay Ádám Múzeum támogatásával. A péntekig tartó rendezvény há­zigazdája Vaja, ahova a hazai hagyományőrző csapatokon kívül érkeznek csoportok Kár­pátaljáról és Erdélyből is. Egy­részt megkezdik a honfoglalás 1100. évfordulójára a felkészü­lést, másrészt gyűjtőmunkával, történelmi örökségek megte­kintésével, próbatételekkel, hadi játékokkal emlékeznek a magyar nép dicső elődeire. Szerdán Szatmárban túráz­nak a csapatok. Megtekintik a túristvándi vízimalmot, és a Himnusz költőjének sírhelyét Szatmárcsekén. Innen Fehér­­gyarmatra vonulnak, ahol az 1848-49-es szabadságharc gyermekhősére emlékeznek, aki tizenhárom évesen állt be a honvédseregbe. Ezt követi a tákosi és a csarodai ősi temp­lom megtekintése. Csütörtökön örökségfelfede­ző útra indulnak Vaján. Dél­után kuruc vitézi próbatételre kerül sor a helyi várkastély parkjában. Ekkor csatlakozik a táborhoz a baktalórántházi, a nyíregyházi és a nyírmadai csapat. Este a záróösszejöve­telen a megye kitüntető emlék­lapjait adják át, Rákóczi- és Igric-tiszteket avatnak, vala­mint ekkor tesznek fogadal­mat is. Véget ért a fesztivál Gálaműsorral és díjátadás­sal ért véget a II. Szatmár- Beregi Televíziós Alkotói Fesztivál. Szombaton este a fehérgyarmati művelődési ház szabadtéri színpadán először Farkas Boglárka, té­vébemondó, a rendezvény háziasszonya felolvasta Göncz Árpád levelét. Az üd­vözlő mondatokban elhang­zott többek között: „Köszö­nöm meghívásotokat, hogy személyesen vegyek részt rendezvényeteken... Gondo­latban viszont veletek va­gyok, mert kezdeményezése­teket, amely már túljutott a kezdeti nehézségeken, fon­tosnak tartom. Ily módon olyan szubregionális együtt­működés formálódik, amely­re építhetnek a határ mindkét oldalán.” Ezt követően az ökörítói Fergeteges Együttes műsorát láthatták a jelenlévők, majd Horváth János, a zsűri elnöke értékelte a fesztivál munkáját. Elmondta, hogy ez az esz­tendő eltér az előzőtől, mert olyan kategóriában mérték össze a tudásukat a televízi­ósok, amely nem szokásos a fesztiválokon. Egységes fel­tételekkel, harminc perc fel­vételből, háromórás vágással kellett négyperces hírműsort készíteni. Azért történt ez így, mert a kis televíziók helyzete nehéz, a pénz kevés, a feladat pedig sok. Ebből követke­zően a hírműsor az, amit leg­inkább lehet készíteni, ez tud­ja a helyi közösségek gond­jait is felvállalni. A résztvevők többsége Uk­rajnából, Romániából és Szlovákiából jött. Ez nehéz­séget jelentett nekik, mert „ejtőernyősként” kellett egy számukra ismeretlen környe­zetben versenytémát keresni. Ezek ellenére a stábok problémaérzékenyek voltak. Ez részben könnyítette a zsű­ri munkáját. Abban egységes volt a bírálóbizottság, hogy melyik az a négy film, ame­lyik a legjobb, de ezen belül a sorrend megállapítása már vitát okozott. A televíziózás számára azonban fontosak az ilyen megmérettetések — fe­jezte be értékelését Horváth János —, mert ezek a folya­matos megújúlás alapjai is. Ezt követően került sor a dí­jak átadására. Első helyezett lett a Pécsi Városi TV, máso­dik helyezést ért el a Székes­­fehérvári TV, harmadik lett a Kőbánya TV, valamint a Plachmánn—Klacsán alkotó­páros. Külön jutalmazásban részesültek: a Bodnár—Ko­vács alkotópáros, az Ungvári Televízió, a Marosvásárhelyi Videó Klip Stúdió, a Ger­gely—Villányi alkotópáros Nagyváradról, Klacsán Gá­bor, Preszter Elemér operatő­rök, Kádár Melinda szerkesz­tő Székelyudvarhelyről és Czobor István vágó. A megyei közgyűlés különdíját átveszi az ungvári televízió képviselője, Debreceni Mihály Fotó: ABA Regionális lótenyészszemlét tartottak szombaton Ilonatanyán

Next

/
Oldalképek
Tartalom