Új Kelet, 1995. május (2. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-11 / 109. szám

U J KELET— Körzeti kitekintő Lövőpetri felfelé tör Labdarúgás A kisvárdai körzeti II. osz­tályban az élcsoportban tanyá­zó Lövőpetri gárdája az első osztályba való feljutást tervez­geti. A csapat tavaly esett ki az első osztályból, s nagyon remélik, hogy csak átszállóje­gyet váltottak a II. osztályba. A legénységről, felkészülésé­nek körülményeiről kérdeztük Lövőpetri polgármesterét, Szőke Ferencet. — Ön szerint minek tulajdo­nítható a társaság kiesése? — Egyértelműen a múlt sze­zonban ősszel nyújtott gyatra teljesítménynek. A tavaszi eredmények alapján az együt­tes az elsők között volt rang­sorolva. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy egy-két alkalommal néhány játékossal nagyon elszaladt a ló, azt hit­ték, nekik mindent szabad. Többet foglalkoztak a játék­vezetővel, mint a focival. En­nek következtében hosszabb- rövidebb időre voltunk kény­telenek nélkülözni őket eltiltá­sok miatt. Mostanra azonban, úgy veszem észre, hogy kezd benőni a fejük lágya, és fegyel­mezettebbek, mint korábban. — Milyen feltételek mellett készülődhetnek a falu üdvös­kéi? — Evekkel ezelőtt a terme­lőszövetkezet volt a fő támo­gatójuk, napjainkban viszont az önkormányzat. A hivatal évente 250 ezer forinttal pat­ronálja a csapatot. A pálya na­gyon jó talajú, és az öltözőt tavalyelőtt építettük. A beru­házás 800 ezer forintba került. Ezt az összeget egyrészt saját erőből, másrészt pályázatokon nyert pénzekből teremtettük elő. Az edzéseket egy duó vezényli, nevezetesen Gáspár Sándor és Kovács Béla, aki egyébként egy garnitúra fel­szerelést vásárolt a legénység­nek. — Tudna említeni a ta­vasszal eddig lebonyolított mérkőzések közül olyat, amely kiemelkedő volt? — Szót érdemel az a mécs­esünk, melyen a szomszédos település, Nyírlövő tizenegyét láttuk vendégül. A találkozót 4-1 arányban mi nyertük. A szomszédvári derbit felfoko­zott érdeklődés előzte meg. Már egy héttel előtte erről az összecsapásról beszéltek az emberek, akármerre jártam. Egy kicsit tartott is a kollektí­va attól, hogy a nagy akarás­nak nyögés lesz a vége, de a kétszer negyvenöt perc alatt minden úgy ment, mint a kari­kacsapás. — Ejtene néhány szót a fi­úkról? — Az együttesben a fiatalok hevessége ötvöződik az idő­sebb labdarúgók rutinjával. Többnyire az egység dominál, így nem is akarok kiemelni senkit. Azok a futballisták, akikkel régebben fegyelmi problémák voltak, megjuhá- szodtak, és a csapat hasznára válnak. Van egy tehetséges, tizennyolc esztendős focistánk Oleksza személyében, akire már felfigyelt az NB III-as Kisvárda is. Rá jövőre nem számíthatnak a többiek és a vezetőség, mivel Győrben folytatja főiskolai tanulmánya­it. Hiánya nagy vérveszteség lesz, nem tudom, hogyan sike­rül majd pótolni őt a középpá­lya tengelyéből. Tóth Mihály 1995. május 11., csütörtök 15 Bicskei válogathatott a kérők közül Az MTK kilóg a sorból Bicskei Bertalan kisétált a Városi Stadion küzdőterére, s elismerően bólintott. Persze nem érte be ennyivel, a gyep állagát is letesztelte. —- Rövid a fű, különben minden oké — közölte. Ekkor jött el az én időm, s az MTK vezetőedzőjét beszél­getésre invitáltam. Hamar rá­állt a dologra, így stílszerűen a vendégek számára fenntartott kispadra telepedtünk. Csapata rendíthetetlenül halad az élvo­nal felé, a mesterből ezért az­tán derűs nyugalom áradt. — Jó érzés jelenleg az MTK kispadján ülni, hiszen a csapat remekül szerepel, jelentős előnnyel vezetünk, s egy edző közérzetét elsősorban ez hatá­rozza meg. — Nincs Önben tüske ami­att, hogy tavaly nyáron, bár szóba került neve a Ferencvá­rosnál, mégsem Bicskei Berta­lanra esett a választás? — Őszintén mondom: nem. Egyiptomban voltam, amikor telefonon jött a megkeresés, így a valós helyzetről nem so­kat tudtam. Ilyen távolságból az ember csak következtethet. A vonalban arról tájékoztattak, egyedüli jelölt vagyok. Haza­térve kiderült, ketten vagy hár­man pályázunk a tisztségre. Végül ketten maradtunk a ka­lapban, s Novák Dezső mellett voksoltak. Ez szívük joga, hisz ő ősfradistának számít. — Beugratás kérdésnek szántam az előzőt, de nem jött be a csőbe. Azért bujkált ben­A hátországból jelentjük A vásárosnaményi városkörzeti labdarú­gó-bajnokság eredményei: Tákos—Tiszaadony 3-2, Vitka—Jánd 3-2, Beregdaróc—Pusztadobos 3-0, Tiszamenti SE—Beregsurány 10-0, Nyírmada—Nagy- varsány 2-0. A bajnokság állása: 1. Tiszamenti SE 17 16 — 1 88-16 48 2. Vitka 17 12 2 3 46-22 38 3. Nyírmada 17 10 4 3 54-18 34 4. Tákos 17 10 3 4 43-26 33 5. Jánd 17 9 2 6 39-29 29 6. Beregdaróc 16 8 2 6 34-32 26 7. Kisvarsány 16 6 2 8 31-36 20 8. Nagyvarsány 17 6 2 9 34-40 20 9. Pusztadobos 17 5 4 7 22-38 19 10. Tiszaadony 17 5 2 10 39-41 17 11. Beregsurány 17 2 — 15 30-75 6 12. Aranyosapáti 16 1 — 15 19-85 3 16. Nábrád 22 3 2 17 24-61 11 Nagyszekerestől két büntetőpont levonva. I. osztály, ifjúsági Penyige—Tunyogmatolcs 8-1, Nábrád— Szatmárcseke 3-3, Olcsvaapáti—Tisztaberek 2-8, Nagyszekeres—Milota 1-4, Csegöld— Szamossályi 3-3, Tiszabecs—Gacsály 4-1, Tiszakóród—Kölese 1-4, Csaholc—Vámos- oroszi 3-3. II. osztály, felnőtt Csengersima—Szamosújlak 4-3, Hermán- szeg—Nagyar 1-3, Botpalád—Cégénydányád 1-2, Rozsály—Túristvándi 0-2, Uszka-Magos- liget—Sonkád 0-4, Kömörő—Palád SE 7-2, Fülesd—Kisar 0-2, Gyügye—Méhtelek 1-0. Szabadnapos: Panyola. A bajnokság állása: Vámosatya kizárva. A fehérgyarmati városkörzeti labdarúgó­bajnokság eredményei: I. osztály, felnőtt Penyige—Tunyogmatolcs félbeszakadt, Nábrád—Szatmárcseke 0-2, Olcsvaapáti— Tisztaberek 0-0, Nagyszekeres—Milota 0-5, Csegöld—Szamossályi 3-2, Tiszabecs— Gacsály 2-0, Tiszakóród—Kölese 1-1, Csa­holc—Vámosoroszi 3-2. A bajnokság állása: 1. Penyige 22 14 4 4 38-22 46 2. Tunyogmatolcs22 13 3 6 61-31 42 3. Tiszabecs 23 13 3 7 49-31 42 4. Kölese 23 12 5 6 60-35 41 5. Milota 23 11 5 7 72-36 38 6. Vámosoroszi 23 11 4 8 47-44 37 7. Olcsvaapáti 23 10 6 7 42-39 36 8. Szatmárcseke 23 11 2 10 48-51 35 9. Csegöld 23 11 2 10 39-49 35 10. Gacsály 23 9 7 7 49-38 34 11. Tiszakóród 23 9 5 9 30-37 32 12. Tisztaberek 23 8 4 11 58-50 28 13. Csaholc 23 7 5 11 38-47 26 14. Nagyszekeres' "22 5 4 13 27-50 17 15. Szamossályi 23 3 3 17 20-81 12 1. Sonkád 26 21 2 3 87-21 65 2. Gyügye 25 19 4 2 96-25 61 3. Méhtelek 25 18 5 2103-32 59 4. Csengersima 25 17 4 4110-36 55 5. Szamosújlak 26 16 4 6 79-45 52 6. Cégénydányád 25 13 3 9 88-58 42 7. Kisar 25 12 2 11 58-46 38 8. Nagyar 25 11 5 9 69-64 38 9. Panyola 25 10 6 9 59-45 36 10. Fülesd 26 9 4 13 40-80 31 11. Uszka-M. liget 25 8 4 13 57-65 28 12. Palád SE 26 8 4 14 38-60 28 13. Botpalád 26 7 4 15 50-60 25 14. Rozsály 25 7 3 15 48-64 24 15. Kömörő 25 7 2 16 48-99 23 16. Hermánszeg 26 3 1 2232-143 10 17. Túristvándi 26 1 1 2418-136 4 A máriapócsi városkörzeti labdarúgó-baj­nokság eredményei: Felnőtt Piricse—Terem 2-3, Nyírgyulaj—Nyírbogát 2- 2, Szakoly—Penészlek 2-2, Nyírgelse— Pócspetri 2-5, Nyírcsászári—Bátorliget 3-0, Máriapócs—Nyírvasvári 0-6. Ifjúsági Piricse—Terem 0-2, Nyírgyulaj—Nyírbogát 3- 0, Szakoly—Penészlek 8-0, Nyírgelse— Pócspetri 0-2, Nyírcsászári—Bátorliget 2-0, Máriapócs—Nyírvasvári 0-8. nem a kisördög, mert mint egy­kori szövetségi kapitány, kölni edződiplomával a zsebében, külföldi munkavállalás után csalódott lehetett, hogy csak a második vonalból kapott aján­latot. — Az előbb szóltam a Fe­rencváros érdeklődéséről. Rá két napra jelentkezett az MTK, így kanyarodtak be ők is a sor­ba. Egyiptomban marasztaltak, és Szaúd-Arábiában is le­hetőségem lett volna dolgoz­ni. Úgy döntöttünk a családdal közösen, hogy erre az évre ha­zajövünk, elfogadva a kék-fe­hérek diktálta feltételeket. — Ha már így esett, adna egy rövid áttekintést az NB II Keleti csoportjáról? — Nagyon sokat vitatkoz­nak, hogy a mi csoportunk gyengébb a nyugatinál. Nos, én másképp látom. Számtalan felkészülési meccset játszot­tunk a másik csoporthoz tarto­zó csapatokkal, és nyugodt szívvel mondhatom, itt leg­alább olyan erős a mezőny. Talán még azt is megkockáz­tatom, némely együttes ütő­képesebb az odaát szerep­lőknél. Keleten nagyjából va­lós az erősorrend, az MTK-t picit jobbnak érzem a többinél. Nyomunkban Kazincbarcika, Kaba, Salgótarján, esetleg a Nyíregyháza komoly ellenfél, habár a szabolcsiak nem nyúj­tanak olyan egyenletes teljesít­ményt, mint az előttük he- lyezkedők. Tavasszal a Diós­győr, a Tiszavasvári, valamint néha a Hatvan meglepően eredményes játékkal rukkolt elő. — Rengeteg városban igény mutatkozik az élvonalbeli fut­ballra, ám a kassza üressége erre nem ad reális lehetőséget. — A pénztelenség jellemző az egész NB Il-re. Nem aka­rok nevet mondani, de jártunk úgy, hogy leendő ellenfelünk előre kijelentette: legyünk szí­vesek ilyen meg ilyen mezben pályára lépni, mert nekik csak egyfajta szerelésük van. Be­szélgetve a kollégákkal, játé­kosokkal, nyilvánvalóan óriá­si gondokat tapasztalok. Hála istennek, az MTK pillanatnyi­lag kilóg a sorból. — Hajdan volt válogatott kapusként milyen benyomáso­kat szerzett Bíró Szabolcsról, aki korábban Nyíregyházán tündökölt? Ellenféllesen — Szabolcs eddig ragyogó igazolásnak tűnik. A szezon során nagyon jól védett, még potyagólra sem emlékszem, ami igen ritka a kapusoknál. Abból, hogy a csapat ennyire kevés gólt kapott, jócskán ki­vette a részét. — Evekkel ezelőtt tett egy sok vihart kiváltott nyilatkoza­tot, miszerint a magyar labda­rúgásnak legalább tizenöt esztendőre lesz szüksége, hogy utolérje a világot. Fenntartja még ezt a véleményét? — Egész pontosan ezt elő­ször 1982-ben nyilatkoztam. Akkor senki sem vett komo­lyan. Jó pár évvel később meg­ismételtem, s ugyanezt ma is így látom. Jóllehet, ez az idő már lecsökkent, ha valahol az országban elkezdtek behatóan foglalkozni az utánpótlással. Ez azonban kiszámíthatat­lan. — Ősztől — szinte bizonyo­san -— az NB I-ben startol az MTK. Akkor is az Ön nevével fog végződni az összeállítás? — Remélem, tényleg nem kiabáljuk el a feljutást. Szer­ződésem plusz egy évig szól. Amennyiben sikerül az osz­tályváltás — ebben állapod­tunk meg —, én dönthetek, hogy maradok vagy megyek. Az előzetes tárgyalások alap­ján most úgy áll a dolog, hogy a következő idényt is a Hun­gária körúton töltöm. Koncz Tibor Egy góllal „jobb’ a Nyíregyháza!? Matematikailag így kell len­nie. Szombaton a szabolcsi megyeszékhely reprezentánsai hazai környezetben szenvedtek 5-1-es vereséget a listavezető MTK-tól. Vasárnap a Hajdúnánás erre tett rá egy lapáttal. Ok ugyan­is fél tucat „gombóccal” tér­tek haza óbudai kirándulásuk­ról. Az első félidőben a III. Kér. TVE valósággal „leigáz­ta” a hajdúságiakat. Olyan ötöst rámoltak be Pongor há­lójába, hogy a derék kapusnak mesekönyv nélkül is lesz mit mesélni az unokáknak. Fél­időben le is cserélte őt edzője, bár a gólok közül háromnál nem volt esélye a hárításra. A vendégek védői is alaposan besegítettek a gólfesztiválba, a vendéglátók pedig sziporkáz­tak ebben a játékrészben. Kö­zülük is kitűnt Szabó Attila, aki négy tuti gólpasszt adott társa­inak. A szünet előtt Vass Györ­gyöt, a nánásiak csatárát egy összecsapás után ketten támo­gatták be az öltözőbe, miután kisebb agyrázkódást szenve­dett. A folytatásban már kissé kiegyenlítettebbé vált a játék. A hazaiak szórakoztatni akar­ván lelkes közönségüket, könnyelműbben és pontatla- nabbul futballoztak. Ezért néha lélegzethez jutott ellenfelük is. Balogh „Torony” még egy lát­ványos emeléssel berámolta a hatodikat. A porrá zúzott ellen­fél becsületgólja négy perccel a befejezés előtt esett. Részben az óbudaiak könnyelműsködé- se, valamint a partjelző és a játékvezető koprodukciója ré­vén, akik kétméteres lesről en­gedték el Szabó Imrét. így ala­kult ki a 6-1-es végeredmény, amely a mutatott játék alapján hízelgő a hajdúnánásiakra néz­ve. A Nyíregyháza hétvégi el­lenfele az alábbi felállásban kezdett: Pongor kapus előtt Papp söprögetett, Nagy I. Zol­tán és Pipó volt a két ember­fogó. Előttük Fazekas helyez­kedett el, majd egy ötfős középpályássor. Vass György töltötte be az egyedüli ék sze­repét. Hozzá néha mepróbált felzárkózni a középpályások közül Szabó Imre vagy Mali­sé nko. A második félidőben Pongor kapust Tóth Péter váltotta fel, aki némileg jobb benyomást keltett elődjénél, de kevesebb dolga is akadt. A megsérült Vass helyett Dúró Tamás lé­pett pályára. A középpályán szervezte a játékot, míg Szabó Imre átvette az előretolt ék sze­repét. Mindebből következik, hogy a Hajdúnánás edzője, Girus Zoltán papíron jól meg­komponálta csapata játékát, fiai azonban az elképzelé­sekből szinte semmit nem tud­tak ezen a napon megvalósíta­ni. Edzőjük mérkőzés utáni szavai szerint néhányan —- különösen Nagy I. Zoltán, Szemán, valamint a kapus Pongor „elmozizta” az első félidőt, ezért a súlyos fias­kó. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy egy kivá­lóan futballozó ellenféllel ta­lálták magukat szemben. Az óbudaiak már előző héten is belemélyesztették oroszlán- körmeiket egy félidő erejéig a listavezető MTK-ba. Jóllakni azonban akkor nem sikerült nekik, ezt most pótolták. Visszatérve a „matekhoz”, a Nyíregyháza most egy góllal jobbnak látszik, de hogy ez a hétvégén a hajdúnánási pályán is igazolódjék, hét közben kel­lene tenni valamit. Egy dologra azonban nem árt felkészülni, mégpedig arra, hogy kétszer egymás után ilyen rosszul nem játszhat egy csa­pat, mint azt vasárnap a Hajdú­nánás tette. Hangay György

Next

/
Oldalképek
Tartalom