Új Kelet, 1995. május (2. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-06 / 105. szám
UJ KELET Egy „szakállas” rekord története Emlékek szárnyán Sport 1995. május 6., szombat 13 Régi fényképeket nézegetek. Az emlékek még frissek, elevenek. Szinte el sem akarja hinni az ember, hogy már harminchárom esztendeje annak, amikor... Valójában nincs az az újságíró, aki ne érezne némi drukkot, kellemes vagy szorító belső feszültséget, mielőtt alanyaival találkozik, hogy a beszélgetésből végül megszülessen valami, mondjuk úgy: alkotásféle, amellyel aztán az olvasók találkoznak. Ám jelen esetben nem másokról, saját élményeimről kell elfogadható írást kerekítenem. Egy elveszett képeslap. Egy letűnt érzés. Néhány kisatírozott évtized. Leporolom emlékeimet. Életem egyik jelentős pillanatát keltem életre, bár tudom, az élmények tompulnak, összemosódnak. Az újságok azonban memóriafrissítők. Elgondolkodom... Odafenn járok a magasban. Az emlék- ébredéstől gondolataim csa- pongani kezdenek. Hol is kezdjem? A TÖRTÉNET Egy nem mindennapi rekordról, 126 izgalmas másodpercről, egy magassági c&ücs kulisszáiról szól. A rekord —- noha 33 esztendős — ma is él! Egyszer volt, hol nem volt... Á Ferihegyi repülőtér betonján egy szőrmebéléses, meleg ruhába öltözött társaság felszállásra készülődött. Május volt, kellemes meleg, így a hevederek szorítása miatt víz gyöngyözött a homlokukon. Senki sem szólt, csak arra gondolt: ha most sem lesz jó a felhőzet, mint délelőtt, akkor ismét hiába kapaszkodik olyan magasba a repülőgép. Dacolt velünk az időjárás, mégis reménykedtünk. 1962. május 5., 16 óra Ö8 perc. Kapitány István, a gép pilótája gázt adott. Az IL-14- es nekiiramodott, nagy légcsavarszelet kavarva maga után. A fedélzeten a magyar ejtőernyős válogatott csapat. Azért igyekszünk felfelé, hogy meg- döntsük a régi, 6270 méteres magassági csúcsot. A gép Nyíregyháza irányába fordult, és megkezdte az emelkedést. A csúcsmagasságig megyüpk! Figyeltük a magasságmérőt, amelynek mutatója húsz perc alatt elérte a négyezer métert. „Bakos! Hallod, Bakos?” — kiabált a gép elejéből Szabó Pali. „Dobd ide a páramentesítődet, mert elfelejtettem bekenni a szemüvegem.” Az ugrató — Róna Misi bácsi — indult hátrafelé a gépben. Mindenkihez odalépett, kibiztosította az ernyőket. Közben Aradi Bandi hátán kinyílt a „csomag”. Megvallom, tanácstalanok lettünk. Csak néztünk egymásra. Most mi lesz? Az nem lehet, hogy Bandi emiatt ne ugorhasson. Csakhogy az ernyőt burkoló fedőlapokat még a földön is nehéz összehúzni, s nem ott fenn, az ajtó nélküli gépben, ahol csak úgy süvített be a levegő. Aztán mégis történt valami. Miklós Laci és Pozsonyi Imre emelkedett fel az ülésről, s elindultak Aradi felé. „Gyere Bandi, feküdj hasra a padlóra!” Ok ketten mellétérdeltek, és gyúrták, gyömöszölték a fedőlapokat, míg vizesre nem izzadtak az oxigénben egyre ritkább levegőben. „Jaj de jó, hogy sikerült!” Mi már 5000 méteren felvettük az oxigénálarcot, ők hárman csak 5600 méteren, amikor végre sikerült a művelet. Láthatóan előttük is „kivilágosodott”, amikor ők is a fedélzeti oxigéntartályból szippanthatták a keveréket, az oxigénnel feljavított levegőt. Mint nagy ormányos elefántok ültünk a gépben, szó már nem hallatszott a furcsa álarcok mögül. Később, 6270 méternél — túl a régi csúcsmagasságon — egyet mondtak a tekintetek: most megjavítjuk. Magasságmérőnk mutatója csigalassúsággal haladt, a ritka levegőben már nehezebben emelkedett az IL-14-es. Az ajtó leszerelve, a hőmérséklet jóval a nulla fok, a fagypont alatt. Egy jegyzetfüzet indult kézről kézre. Rajta néhány szó: „Figyelitek? Deresedik az ablak! Jégvirágok nyílnak.” Bólogattunk. Hiába, 8000 méteren már hideg volt, mínusz 45 Celsius fok. Továbbemelkedtünk. A homlokra tolt szemüvegek a helyükre kerültek. Mindenki igazított a fejvédőrögzítőn is. Lassan az ajtóhoz gyülekeztünk, hadd múljon a végtagokból a zsibbadtság. Az ugratóparancsnok jelezte: „Százhúsz másodpercet zuhanunk!” Értjük, bólogattunk valamennyien. A gép már nem látszott a földről, amikor szabályos kört kanyarított, s rárepült az irányra. FENN A CSÚCSON A magasság 8070 méter! Közeledett a kiugrás pillanata. A jéghideg légcsavarszél egyre kavargóit, be-becsapott a gép hatalmas kabinjába. A két motor izgatottan duruzsolt. Lepillantottam a földre. Mintha sűrű szitán néztem volna át, áttetsző felhők vonultak alattam. Szorongó, idegtépő, feszült másodpercek következtek. Csendesedett a motorzúgás, tetőfokára hágott az izgalom, Még egy.rövid pillantást vetettem a földre, majd artiku-' látlanul szűrődött a hang az ugrató Rónai Mihály álarca mögül. Jelezte: „Mehetsz, Gyurka!” Nagyot szippantottam a légzőkészülékemből, megmarkoltam az ajtó szélét, s akár egy nagy mackó, kibuktam a semmibe... Automatikusan megnyomtam a zuhanási időt mérő órámat is. A levegő ellenállásában kerestem támaszt. A mínusz 45 fokos hideg valósággal hasította arcomat. Csend vett körül, nagyszerű érzés kerített hatalmába. „Repülök!” Szétterpesztett karokkal, lábakkal tartottam a hason fekvő helyzetet. Alattam felhőfoszlányok, „akadálytalanul” átjutottam rajtuk, kóstolgattam, milyen is a fellegek íze. A hideg levegő lassan elviselhetőbbé vált. Felejthetetlen kép tárult elém, nagyszerű érzés kerített hatalmába. Olyan élmény ragadott meg, olyan látvány tárult elém, amely kárpótolt mindenért. Húzott a föld vonzereje, egyedül repültem a légtérben. Hatezer méteren 75- 80 méter/másodpercenkénti sebességgel zuhantam. Ellenőriztem magasságmérőmet, miközben az erős szél arcomhoz csapkodta a szemüvegem. Kiugráskor nem kezdtem számolni, a stopperórámra bíztam magam. A levegő is egyre melegedett. Zuhantam, s közben nagyokat szippantottam az oxigénpalackból. Jött, rohant, közeledett a föld, de csábított a zuhanás, az ilyenkor jelentkező mámorító érzés. Néhány forgásgyakorlatot is elvégeztem, hol feltűnt, hol meg lebukott a messzeség. Abban a pillanatban úgy éreztem, s talán akkor fogalmazódott meg bennem az elhatározás, hogy amíg csak tehetem, ezen a tiszta, szabad, gyönyörűséges úton maradok. Ez a szemet kápráztató látvány, ez az elbűvölő élmény volt másodszori eljegyzésem az ejtőernyős sporttal. KÖZELEG A FÖLD Egy pirostetős tanyát figyeltem, amely gyorsan „közeledett” felém. Készültem a nyitásra. A stopperórámat figyeltem, vártam, hogy az ördögi játék hosszabbodjék. Mint ámokfutó zuhantam lefelé. Már nyitni kellett volna, de jól esett egy kis ráadászuhanás, olyan, mint amikor a futó átszakítja a célszalagot, és fut, rohan tovább. Élvezni a sebességet, a szelet. ...Nem! ...még nem nyitok. Vágyam azonban nem állt ellen akaratomnak... Most! Zuhanásom 126. másodpercében, a földtől 600 méter magasságban egy erőteljes mozdulattal meghúztam a kioldót. Sikerült! Kilobbanó ernyőm rántásának hatására mintha mély álomból ébredtem volna. Fejem fölött megjelentek a selyemszárnyak, és óvatosan, védve hazavezettek. A földre! „A bácsi nem ütötte meg magát?”—kérdezték a körém sereglő gyerekek. „Dehogyis ütöttem!” De ha nagyot is estem volna, nem érzek fájdalmat akkor a boldogságtól. így lettem Magyarország egyéni magassági csúcstartója. ITT A VÉGE? Nem. Hiányzik valami. Igen! A befejező kép. Egy lélekharang... Hosszú évek örömét, sikereit szörnyű tragédia zárta. Fiamat — aki szárnypróbálgatásait végezte — örökre elvesztettem. Napokig viaskodtam azon, fogjak-e papírt és tollat... Döntöttem: megtip- rom eskümet, még egyszer ki“ nyitom, hogy utána örökre bezárhassam az albumot. Hadd fedje a homály, a feledés. Lepje be a pernye. Kovács György Kézilabda NB I Krasznij újra Nyíregyházán? A férfi kézilabda NB I-ben a bajnokság már több mint öt hete befejeződött. Ennek ellenére a nyíregyházi kézisek tovább edzenek. Igaz, ez már csak olyan levezető mozgás. A szakmai értékelést pár nappal ezelőtt, Szőke István vezetőedzővel készült beszélgetésünkben leközöltük. Ezúttal a klub vezetésével megbízott ideiglenes ügyvivőtestület vezetőjével, Kardos Lászlóval váltottunk néhány szót. — Mielőtt még a klub dolgairól beszélgetnénk, megkérdezem, hogy te, mint a klub jelenlegi vezetője, hogyan minősíted a csapat által elért hatodik helyezést? — Nem akarok ismétlésekbe keveredni, nekem ugyanaz a véleményem, amit korábban a vezetőedző nyilatkozott. Csak megerősíteni tudom, hogy ezek a játékosok ilyen körülmények között a maximálisát nyújtották. Nagyra értékelem a hozzáállásukat. Nem túlzók, ha azt mondom, hogy egy kis szerencsével még ötödikek is lehettünk volna. A bajnokság alacsonyabb színvonalát minősíti, hogy az, elmúlt évben harminc ponttal voltunk hatodikok, most hat ponttal több kellett hozzá. A mezőny eleje tartotta a színvonalat, de az alsó fele nagyon visszaesett. — A bajnokság utáni záró- ünnepségen biztató tervek és elképzelések hangzottak el a klub jövőjét illetően. Ebből mostanra mi valósult meg? — Jelen pillanatban még minden elképzelés megvalósítása folyamatban van. A Sport Reklám Kft.-t megalakítjuk, de mégis úgy döntöttünk, hogy létrehozunk egy alapítványt is, ahová a külső támogatások kerülnének befizetésre. — Mint ismert, a: elmúlt év november I7-ei rendkívüli közgyűlés határozata értelmében május 17-én az Ideiglenes Ugyvivőtestület küldetése lejár. Hogyan tovább? — Még a mandátum lejárta előtt újra összehívjuk a közgyűlést, erre valószínű, május 17-én sor kerül. Itt végleg eldől majd a klub további sorsa, illetve az, hogy milyen szervezeti formában működik az elkövetkező időszakban. Bízom benne, hogy addig megalakul a Sport Reklám Kft., aminek a szervezésével Máté Csaba van megbízva, és ő lesz az ügyvezetője is. A tervek szerint a játékosok a klubnál csak társadalmi munkában fognak dolgozni, mivel ennek a kft.-nek az alkalmazottai lesznek. Várhatóan megalakul egy kilenctagú elnökség, és az említett alapítvány ötfős kuratóriummal. Amúgy a Sport Reklám Kft.-t azok a cégek hozzák létre, akik támogatni fognak bennünket, mint például a Hansa Plastik, vagy a VMK Computing, de rajtuk kívül többen is, akikkel a napokban tisztázódnak a feltételek. — A klub körül még jelenleg rendezetlen helyzet ellenére gondolom, az ez évi költség- vetés összeállt. Milyen összegről? — Még jóval korábban elkészítettük, és a vége negyven- millió forint. — Ebből mennyi van már meg? — Körülbelül a fele rendelkezésünkre áll. A másik felét remélhetőleg a Sport Reklám Kft. tagjai és az alapítvány fogja hozni, de várhatóak még más támogatók is, akik korábban ígéretet tettek, hogy segítenek rajtunk. — A vezetőedző nyilatkozatával ellentétben úgy tudom, hogy mégsem marad együtt a korábbi keret. Ez mennyire igaz? — Jelen pillanatban úgy néz ki, egy meghatározó játékosunk, válik meg a klubtól. — Megtudhatnánk, hogy ki ő? — Még nem biztos, hogy elmegy, és ezért nem akarom nyilvánosságra hozni. Ugyanis mi megtettük az ajánlatunkat, szeretnénk, ha maradna. Rövid időn belül várjuk a döntését. — Reméljük, a jelenlegi keret marad. A szurkolók viszont nagyon várják mág az új játékosokat, de legalább azok neveit. Vagy még ez is titok? — Sajnálom, de nevekkel még nem szolgálhatok. Ennek az oka, hogy még konkrét, aláírt szerződés nincs a kezünkben. Ha ez meglesz, akkor ígérem, azonnal tájékoztatjuk szurkolóinkat. Egyébként komoly tárgyalásban vagyunk jobb- és balátlövő játékosokkal. Ezek között van magyar és külföldi is. Ezenkívül a be- állós poszton is erősíteni akarunk, már erre is van kiszemeltünk. — A jól értesültek szerint a külföldi játékos a korábban Nyíregyházán játszott Krasznij Szergej. Ez igaz? — Valóban tárgyaltunk Krasznijjal, de ő keresett meg bennünket, hogy szeretne visszajönni Nyíregyházára, ha igényt tartanánk rá. Erre azt tudom mondani, hogy nem küldtük el. Meglátjuk, hogyan alakulnak a tárgyalásaink, és-~ megfontoljuk az ajánlatát. — Meddig edzenek még a fiúk, és mi a további program? — Május 20-ig napi egy edzéssel dolgoznak, közben barátságos mérkőzéseket játszanak, majd július 17-ig szabadságot kapnak. Ekkor kezdődik a felkészülés a következő szezonra. Két hétig itthon edzünk, aztán a tervek szerint Németországba megyünk pénzdíjas mérkőzéseket játszani. Aztán a bajnokság szeptember 9-én vagy 16-án kezdődik, még nem dőlt el pontosan. A lebonyolítása tizennégy csapattal fog történni, őszi, tavaszi szezonban körmérkőzéses rendszerben, és két csapat esik majd ki. Fullajtár András Bronz Gödöllőről A nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola férfi röplabdacsapatának mára országos hírneve van azok körében, akik folyamatosan figyelemmel kísérik az Egyetemi Döntőt, hiszen a fiúk eddig három éven keresztül bajnokok voltak. Az idén Gödöllőn került megrendezésre a találkozó. Az eredményről a gárda edzőjét, Járosi Jánost kérdeztük. — Sikerült-e negyedjére is megismételni a bravúrt? — Ebben az évben a bajnoki címet a Testnevelési Egyetem szerezte meg, második lett a Gödöllő Agrártudományi Egyetem, a bronzérem tulajdonosai mi lettünk, és a negyedik helyen a József Attila Tudományegyetem végzett. — Milyennek értékeli a fiúk teljesítményét? — Ebben az évben a Testnevelési Egyetem jogosan szerezte meg a bajnoki címet, mert jobbak voltak a többieknél. A második helyért vívott harcban a gödöllői gárda — mivel először jutott be az Egyetemi Döntőbe —, véleményem szerint, jobban akarta a sikert, mint a mieink, akik tudták, hogy a bajnoki címet már úgysem védhetik meg. Egyébként alapjában véve meg vagyok elégedve a fiúkkal, mert erejükhöz mérten helyt álltak, és Nyíregyházát méltón képviselték. Örülök, hogy a döntőn én is részt vehettem mint edző, mert a mérkőzések hangulata közel sem olyan éles és erős, mint egy NB I-es vagy egy extra ligás meccsé, a játékosok sem pénzért, hanem a sportág sze- retete miatt játszanak. — Jövőre milyen eredmény várható? — Jelenleg negyedévesünk nincs, így a tagok minden valószínűség szerint megmaradnak. A többi pedig rajtuk áll: mit tudnak produkálni egy év alatt.
