Új Kelet, 1995. május (2. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-24 / 120. szám

AZ ÚJ KELET MELLÉKLETE Mandabokori látogatás Váci Mihály nyomában Ha Kálmánháza felé elhagyjuk a megyeszékhely pere­mét, hamarosan tábla jelzi az utat Alsóbadur felé. Ahogy azt a helybeliek mondták: — A baduri kövesúton letér­nek, ezután először találkoznak az Egymandában lévő új házsorral, azután jön Kettőmanda, ahol Váci taní­tott, mert magukon látszik, hogy őt keresik. Az első ember, akivel talál­koztunk, ifj. Subert Pál, a Váci Iskolával átellenben lévő me­zőgazdasági szövetkezet portá­sa (mint később megtudtuk, egyben társtulajdonosa is). Az ő feladata többek között nyit- ni-zárni a Váci-emlékszobát. Míg a kulcsot keresi, gyorsan elmondja mondókáját. Mivel nemcsak a költő emlékét jöt­tünk idézni, szívesen meghall­gatjuk: — A Ságvári Tsz tulajdoná­ban volt ez a telep is, de a rend­szerváltozás után az itteniek megvették. Most már a mienk — már akik megmaradtunk az eredetileg harminc résztulajdo­nosból —, tizenötünké... Lehet, hogy megszűnik a télen, mert a magántermelők előttünk van­nak, jobbak a gépeik. Nekünk nincs elég gépünk, kicsi a föld­terület, nem nagyon lehet gaz­daságosan művelni... de nem értek én ehhez, kérdezze meg inkább az irodán... Ezután Subert úr készségesen elvállalja, hogy kerékpárjával felkutat olyan embereket, akik ismerték, vagy akiket tanított Váci tanító úr. A Manda Termelő Szolgál­tató és Kereskedelmi Szövetke­zet irodájában Molnár András, a szövetkezet felügyelőbi­zottságának vezetője fogad bennünket. A tsz-ben nagy létszámleépí­tésre készültek, ezért a tagok úgy döntöttek, hogy „kiviszik” a vagyont. Ebből a vagyon­részből alapítottuk a szövetke­zetét. — Mivel foglalkoznak ? — Háromszáz hektár meg­művelhető területünk van, ál­lattartással nem foglalkozunk, bérmunkát végzünk a tagoknak és a magántermelőknek. —1 Tudnak gazdaságosan működni? —- A béreket és a működési költséget kigazdálkodjuk, más­ra egyelőre nincs lehetőségünk. — Nem veszélyezteti ez az együtt maradást? — A hosszú távú fennmara­dáshoz ezer hektár kellene, ezenkívül több gép és a felvá­sárlási árak realizálása. Igaz, hogy mindent el tudunk adni, de nem mindegy, milyen áron. Ha ott, fönt nem születik ez irá­nyú döntés, akkor az egész mezőgazdaság összeomlik. — Tagsági viszony nélküli alkalmazottjuk alig van. Uojgy fér meg ennyi tulajdonos? — Ezzel nincs baj. Az ügy­vezető irányításával a tagok közös döntés után vállalják kö­telezettségeiket... A Váci-emlékszoba ajtaja nehezen nyílik, a padlót ellepi az út pora, az ajtó hasadékán keresztül bemerészkedett né­hány falevél — valószínűleg még az ősszel. Sok a pókháló! A régi mandabokori iskola épületének ez az elkülönített ré­sze a tanítói lakáshoz tartozott, ebben lakott a kezdő pedagógus Váci Mihály. Itt dolgozott, írt és álmodozott a jövőről. Olyan do­kumentumokat találtunk itt, amelyek szülővárosával, család­jával, közéleti munkájával kap­csolatos emlékeket idéznek. „A nyírségi tanyavilág tanítója” — olvassuk egy helyen, majd ráta­lálunk néhány önvallomásra: „Dűlőutak, külvárosok porában botorkáló gyérmekeket segítet­tem az egyetemre... Úgy éltem én, ahogy itt élni kell, ahogy ér­demes élni.” — Ez a mondata vezérelt bennünket, mikor meg­kérdeztük: él-e még a Váci­örökség az itteni emberek szí­vében? Özvegy Tárai Györgyné: — Tizenkét éve lakom az egykori tanítói lakásban. Járnak ide tan­árok, diákok, újságírók, elvét­ve megjelenik egy-egy írócso­port, Váci tisztelői. Akkoriban tanácstag voltam, emlékszem, hogy sokat járt be az irodába, intézte az emberek ügyes-bajos dolgait. (Folytatás a 8. oldalon) A KLIÓ történelmi szemléző folyóiratról Történelem a füzetben Iskolai tanulmányainknak két réme volt. Az egyik a ma­tematika, a maga logikus, de éppen ezért félelmetes és fel­foghatatlan rendszerével, a másik a történelem, az esemé­nyek végeérhetetlen és párhu­zamosan végtelenül sok szálon futó láncolatával — ugyan­olyan felfoghatatlan és megta- nulhatatlan. Ám aki megtartot­ta érdeklődését a rég- és a kö­zelmúlt történelmet formáló eseméifyei és azok összefüggé­sei iránt, s újabb kutatási ered­ményekre kíváncsi, örömmel forgathatja a Nyíregyházán fél­évenként megjelenő Klió című vékonyka folyóiratot, melynek idei első száma a napokban ke­rült a könyvesboltokba. A harmincnyolc tanulmány szerzői között a hazai egyete­mek és főiskolák, a Magyar Tudományos Akadémia, a Te­leki László Alapítvány neves történészei mellett ezúttal egy­háztörténész, sőt egy-egy frankfurti, illetve kolozsvári szakíró is található. Sem fölso­rolni őket, sem bármelyiküket kiemelni nincs helyünk, de megállapíthatjuk, hogy mind- annyiukat a kutató szenvedély vezeti a múlt ösvényeire, és az a szándék, hogy választott kor­szakuk történelmi eseményei esetleg máig ható tanulságait elénk tárják. Ehhez felkutatják és ismertetik Kelet és Nyugat legismertebb történészeinek kutatási eredményeit. A legizgalmasabb talán a fo­lyóirat első fejezete, amelyben Új elméleti megközelítések cím alatt több országot, esetleg egész kontinenst érintő, sorsát meghatározó korszakokról tár­nak fel eddig még nem ismert összefüggéseket: Európai régi­ók kapcsolatai, Háztartás- és fáluközösség Délkelet-Európá- ban, Franciaország és Románia történelmi kapcsolatai, Jugosz­lávia: történelmi szükségsze­rűség avagy történelmi téve­dés? és Baltikum — a megva­lósult álmok tragédiája. Amint a címek is mutatják, igen iz­galmas gondolatokat találha­tunk bennük. A történettudomány történe­téről szóló rövid fejezet után összefoglalásokat találunk az ortodox egyház balkáni sze­repéről, az oszmán birodalom népességéről, Majna-Frank- furtról és egy szlovák kisköz­ség, Habura történetéről. A folyóirat nagyobbik része történelmi koronként gyűjtve mutat be külföldi tanulmányo­kat a legváltozatosabb korok­ból és országokból. Ezek közül igazán csak néhány fér már ide: Róma politikai életének árny­oldalai, A korai középkor ku­tatása Ausztriában, Útleírások a cári Oroszországról, Utcai erőszak a XIX. században, Angliában és Ukrajna a II. vi­lágháborúban — csupán egy- egy a koronkénti összefoglalá­sokból. A kellemesen krémsárga színű füzetecske, amelyet a Klió Alapítvány jelentetett meg, minden szemelvénye után pontos bibliográfiai ada­tokat is közöl. Kutatóknak hasznos, laikusoknak, törté­nelembúvároknak pedig igen érdekes, változatos olvas­mányélményt nyújt. Erdélyi Tamás Sóstó — idény előtt Ragyognak a zöldek, a ké­kek, a sárgák, nyárközeit su­sognak a lombok. A vízsugár szorgalmasan csobog a tó fel­színén, kis habot kavar, zu­bog a szikrázó víz, tölti, fris­síti a fördőzőknek a tavat. A csúszda még elárvultán pillog a tükrös felszínre, magányá­ban kiáltozó gyerekek hang­ja pattan meg műanyag pa­lástján, a székekről gondos kezek törlik a tél porszemeit, söröskorsók szomjaznak a polcokon. A virágpompa már teljéhez közéig, kavics rop­pan a cipőtalp alatt, hajlado­zik a tölgy a fel-feltámadó szélben. Vendégekre vár a Sóstó. Szegény Blaha Lujza — gonosz kezek rakták talapzata mellé Új kútból zuhog a víz a tóba >*•. ' A jó vendég megérdemli, hogy tisztára töröljük alatt a széket Csonka Róbert felvételei

Next

/
Oldalképek
Tartalom