Új Kelet, 1995. május (2. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-22 / 118. szám
UJ KELET Sport 1995. május 22., hétfő 13 Kézilabda NB I Berzsenyi távozik, még nincs új edző Véget ért az NB I-es női kézilabda-bajnokság is. A fiúk után a lányok is elkezdhetik megérdemelt pihenésüket. A kisvárdai hölgyek hazai pályán búcsúztak a közönségtől, és a TFSE elleni győzelmükkel megismételték az elmúlt évi jó szereplést, hatodikok lettek, egyben jogot szereztek a nemzetközi kupában való indulásra. Ez egy nem mindennapi lehetőség, hiszen kézilabdába szabolcsi csapat még nem mérkőzhetett a nemzetközi porondon. Volt is öröm a péntek esti mérkőzés után a várdai sportcsarnokban. A közönség a B közép vezérletével hosszasan ünnepelte a lányokat. Az öröm pillanatai hamar elszállnak, és bizony most már a vezetők lépnek porondra, nagyon sok feladat vár rájuk. Többek között az, hogy az újabb bajnokságra ismét egy jó csapat álljon össze és a City Kupában is megállják a helyüket. A mérkőzés után Radványi Ferenc technikai vezető elmondta, hogy Berzsenyi Mária nyolc héttel ezelőtt a Nemzeti Sporton keresztül üzente a szakosztálynak, hogy megválik a csapattól. Jobb híján kénytelenek voltak a lemondásának ezt a különös módját elfogadni. Ezek után természetesen több edzővel is tárgyaltak. — Megtudhatnánk, hogy kik kerültek szóba eddig? — Három jelölt közül fogjuk kiválasztani a csapat edzőjét. Mi azt szeretnénk, ha a szabolcsi szakember, Rácz Sándor vállalná el a vezetőedzői tisztséget. A másik két jelölt egyébként Hajdú megyei. — Milyen program vár a játékosokra a továbbiakban? — Május 26-án a város negyedszázadosjubileuma alkalmából rendezendő nemzetközi tornán veszünk részt, ahol Ungvár és Nagybánya csapataival mérkőzünk. Aztán június 1-jéig még levezető edzések lesznek. Majd július 17-ig szabadságot kapnak a lányok, és ezt követően kezdődik a felkészülés a következő bajnoki idényre. Természetesen már az új edzővel. A bajnokság egyébként szeptember 25-én indul. A kupában meg az első forduló szeptember végén, október elején várható. — Előreláthatólag lesz nagyobb mozgás a játékoskeretben? A következő napok feladata lesz megkötni az új szerződéseket azokkal a játékosokkal, akik ittmaradnak. A jelenlegi csapat 60 százaléka, úgy néz ki, marad, és legalább 4-6 új játékost szeretnénk igazolni azokra a posztokra, ahol eddig is hiány volt, mint például balszélső, balátlövő... A tárgyalásaink az új emberekkel már előrehaladott állapotban vannak. Két játékossal előszerződésünk is van, míg a többiekkel is közel állunk a végleges megállapodáshoz. Ezekről a fejleményekről folyamatosan tájékoztatjuk olvasóinkat. —fullajtár— Giba Tamás az elnökségben Feri Attilának saját szponzora van Elnökségi ülés az NYVSC-nél Pénteken ülésezett az NYVSC elnöksége. A röplabdázók jövőjéről már szombati számunkban beszámoltunk, de természetesen az elnökségi ülésen nem csak ők szerepeltek a napirendi pontok, illetve az „egyebek” között, íme, rövid hírekben, hogy mi is történt még: * * * Az új önkormányzatból a jövőben a körzet képviselője, Nyíregyháza alpolgármestere, Giba Tamás képviseli a megye- székhelyi közgyűlést az NYVSC elnökségében. Giba Tamás az NYVSC felkérését elfogadta. * * * Feri Attilának végre egyéni szponzora van! Ny esti Csaba, a Nyírflopp Kft. tulajdonosa ugyanis felvállalta a világbajnok, Európa-bajnoki ezüstös bronzérmes súlyemelő kizárólagos menedzselését, támogatását. A megállapodás szerint Feri Attila a következő években zavartalanul készülhet a versenyekre, mert egzisztenciális problémákkal nem kell küzdenie. A szerződés végleges aláírására a jövő héten kerül sor. * * * Komoly gond az úszóknál. A 9-es általános iskolában az átvilágítás után komoly gondként jelentkezik a testnevelés tagozat megszűnése. Ezzel csökken a testnevelési órák száma, és nem lesz meg az a kiválasztás, ami a sportiskola keretei között működik. Nem lesz, ami biztosítsa a megye egyetlen úszószakosztálya számára, hogy olyan eredményesen működjön, mint az elmúlt pár évben. Elég, ha Csabai Juditra, Szabó Tündére vagy Kovács Ritára gondolunk. A város vezetésének a 9-es iskolatovábbi sorsával kapcsolatban az úszószakosztály jövőjéről is döntenie kell. * * * A tenisznek és a röplabdának minden körülmények között be kell kerülnie a Nyíregyházi Sportiskolába. Az NYVSC szakosztályainak jelenlegi és várható eredményei, a szakmai és a létesítményi feltételrendszer adottak ehhez. Hosszú évtizedek óta kiemelkedően működő, a megye sportéletében nagy szerepet játszó sportágakról van szó. * * * Az NYVSC elnöksége elfogadta az 1995-ös költségvetést. A klub két legnagyobb támogatója továbbra is a megyeszékhely közgyűlése és a vasút. 1995-ben az NYVSC 65 milliós tervezett bevétellel és kiadással számol, amiben benne van minden szakosztály, a Tiszavasvári úti sporttelep, illetve a Városi Stadion költségvetése is. Folyamatos bevétellel ez az összeg emelkedhet, de ma ennyi látszik. Főleg az egyéni sportágaknál vannak gondok (tollaslabda, úszás, atlétika), ezeknél a szakosztályoknál jelentős saját bevételre kell szert tenni, hogy sikeres legyen az 1995-ös esztendő. sz-a Kézilabda vb Franciaország a világbajnok Franciaország—Horvátország 23-19 (11-6) Reykjavik, 5100 néző, v: Öie, Högsnes (mindkettő norvég) Franciaország: Delatre - Anquetil 3/2, Mahe, Richardson 2, Kervadec 3, Volle 1, Quintin csere: Martini (kapus), Lathoud 2, Monthurel 3, Mun- jer 1, Stoecklin 8/2 Horvátország: Tomljanovic — Smajlagic 4, Saracevic 1, Perkovac, Nacinovic 1, Puc, Cavar 5 csere: Sola (kapus), Goluza 1, Farkas 1, Bilic 5, Jovic 1 Hétméteresek: 4/4 illetve 1/0 Kiállítások: 12, illetve 4 perc A találkozó elején a franciák kaptak hamarabb lábra, gyorsan elhúztak 5-1-re. Különösen a jobbátlövő Stoecklin volt elemében, háromszor is bevette Tomljanovic kapuját. A „gall kakasosok” parádés kezdése rányomta bélyegét a folytatásra is. A horvát együttes rengeteget hibázott. Az első 30 percben a horvátok erejéből csak hat találatra tellett, márpedig ez egy vb-döntőben nagyon kevés. A második játékrész a jobbszélső Smajlagic két góljával kezdődött, ezekkel 11-8-ra módosult az állás. Ekkor úgy látszott, a horvátok összeszedik magukat, megpróbálják szorossá tenni az eredményt. Stoecklin keresztülhúzta számításaikat, újabb találatokat ért el, egyszerűen tarthatatlannak bizonyult. Igaz, megtették azt a szívességet neki, hogy nem is vigyáztak rá különösebben. A beálló szerepkörében Kervadec is ügyes volt, az ő góljaival 16- 10 lett a franciák javára. Bár még több mint 15 perc hátra volt, biztos volt a győzelmük, a horvátoknak legfeljebb az lehetett a céljuk, hogy elkerüljenek egy súlyos vereséget. Kajak-kenu Magyar sikerek az Eb-n A magyar kajakosok, kenusok beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, nagyszerűen kezdtek a spanyolországi Murciában zajló I. maratoni Európa-bajnokságon. A kenusoknál Kolozsvári Gábor, a női kajakosoknál Erdődi Agnes és Bíró Andrea kontinensbajnok lett. Jakus Béla, Suhaj Katalin, Egedy Nóra és Saiga István szintén dobogóra állhatott. Eredmények: férfi K-l, Európa-bajnok: Edwin de Nijs (Hollandia) 2:06:59 ó, 2. Bennshop (Hollandia) 2:08:34 34, Saiga István (Magyarország) 2:09:25,... 6. Angyal Ákos (Magyarország) 2:11:51 női K-2, Európa-bajnok:Erdődi Ágnes, Bíró Andrea (Magyar- ország) 2:16:02 ó, 2. Suhaj Katalin, Egedy Nóra (Magyarország) 2:25:20, 3. Ferreira, Acevedol (Portugália) 2:28:07. C-1, Európa-bajnok: Kolozsvári Gábor (Magyarország) 2:40:27 ó, 2. Jakus Béla (Magyarország) 2:40:31,3. Klimek (Csehország) 2:46:47 Vívás: Navarrete bronzérmes Madridban 20 ország 117 versenyzőjének részvételével rendezték meg a hágai vívó világbajnokság előtti utolsó kard Világ Kupa-viadalt. A magyar résztvevők közül ketten jutottak be a nyolcas döntőbe. A verseny erősségére jellemző, hogy a VK pontversenyének legjobb 32 helyezettje közül csak a magyar Szabó Bence és Eerjancsik Domonkos nem vett részt a küzdelmekben. Navarrete József remekül állta a „sarat”. Csak az elődöntőben lehetett őt megállítani, ahol az olasz Teremi győzte le 15-12-re. Boros György a negyeddöntőben a német Wiesingertől kapott ki 15-13-ra. Makai autóbalesete A múlt pénteken kaptuk azt a szomorú hírt, miszerint az NYVSC férfi röplabdacsapatának feladója, Makai Péter autóbalesetet szenvedett. A fiatal válogatott játékos az egy héttel korábban lejátszott zárómérkőzés után hazautazott szüleihez Szolnokra, hogy szabadságát szerettei körében töltse. Sajnálatosan ez a szabadság Péter számára rövidre sikerült, hiszen Szolnok környékén autóbalesetet szenvedett. Mint azt Szabó Pétertől az NYVSC felnőtt csapatának másodedzőjétől megtudtuk, Makai az egyik szolnoki barátjával autóvásárlási szándékkal indult el. A megvásárolt autóval próbaútra indultak, amikor bekövetkezett a baleset, ugyanis egy viszonylag lakatlan részen egy nagy kupac sóderbe rohantak bele. Mivel a térségben Makai Peti nem tudott segítséget kérni, ezért sérülten több mint egy kilométert gyalogolt a forgalmas országútig, majd ott jelezvén segítő-kérő szándékát, összeesett. A másodedző elmondása szerint Makainak ágyék részi csigolya zúzódása lett, aminek következtében az első orvosi vélemények szerint két hónapra ágyba kényszerül a nyíregyházi csapat feladójátékosa, ß j Ülőröplabda Bajnok a Piremon A hétvégén, azaz szombaton zajlott Nagykanizsán az ülőröplabda első osztályának újabb fordulója. A bajnoki címért küzdő négy csapat közül kettő nyíregyházi, mégpedig a Piremon SE, valamint a Start-Sportula SE gárdája. A két szabolcsi csapat eddig nem is akárhogy szerepelt a bajnokságban, hiszen az első és második helyen várták a kanizsai fordulót. E mérkőzéssorozat slágermérkőzése természetesen a két nyíregyházi csapat találkozója volt. A kanizsai forduló utolsó mérkőzéseként került sor e mindent eldöntő csatára., amely a papírforma szerinti eredménnyel zárult, ugyanis a Piremon 3-1 arányban diadalmaskodott a Start-Sportulával szemben. Ez a győzelem az immár bajnoknak tekinthető piremonosok számára egyben azt is jelentette, hogy zsinórban 8. alkalommal nyerték meg a magyar bajnokságot. A két csapat június 3-án, a záróforduló keretén belül ugyan még találkozik egymással, de annak a mérkőzésnek a végkimenetele már nem befolyásolja a bajnoki tabella jelenlegi állását. Eredmények: Start-Sportula SE—Humanitás SE (Tatabánya) 3-0, Piremon SE—Hamburger SE (Nagykanizsa) 3-0, Humanitás SE—Piremon SE 0- 3, Start-Sportula SE—H^irp- burger SE 3-1. Piremon* SE —Start-Sportula SE 3-1 Batai Az NB in Tisza-csoport állása: 1. Sényő 25 14 5 6 54-32 47 2. Kisvárda 25 12 7 6 41-20 43 3. Nyírbátor 25 10 10 5 40-24 40 4. Tiszaújváros 25 12 4 9 34-30 40 5. Szerencs 25 10 9 6 40-26 39 6. Tiszafüred 25 9 12 4 25-13 39 7. Mátészalka 25 12 3 10 43-37 39 8. Karcag 25 10 7 8 41-35 37 9. Nagykálló 25 10 6 9 36-40 36 10. Rakamaz • 25 9 7 9 37-35 34 11. Vámospércs 25 7 10 8 25-30 31 12. Ózd 25 7 9 9 32-34 30 13. Encs 25 6 11 8 32-35 29 14. BÉVSC 25 8 3 14 24-43 27 15. Kunhegyes 25 7 4 14 27-49 25 16. Edelény 25 1 5 19 13-60 8 Suller Só megyei I. osztály 1. Baktalórántháza 29 24 1 4 111-33 73 2. Vásárosnamény 29 18 8 3 64-30 62 3. Záhony 29 18 5 6 80-43 59 4. Újfehértó 29 18 4 7 52-28 58 5. Nyírkárász 29 14 6 9 46-41 48 6. Fehérgyarmat 29 14 5 10 46-34 47 7. Nagyhalász 29 13 6 10 54-39 45 8. Kisléta 29 13 3 13 51-40 42 9. Tiszaszalka 29 12 5 12 48-61 41 10. Biri 29 12 2 15 36-61 38 11. Tiszalök 29 10 5 14 31-51 35 12. Csenger 29 10 2 17 40-45 32 13. Nyírlugos 29 9 3 17 42-60 30 14. Ibrány 29 8 6 15 37-56 30 15. Levelek 29 8 6 15 33-59 30 16. Tarpa 29 8 4 17 28-51 28 17. Hardware 29 7 3 19 31-60 24 18. Kemecse 29 6 4 19 30-68 22