Új Kelet, 1995. május (2. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-18 / 115. szám

1995. május 18., csütörtök Lapzárta UJ KELET Sötét pillanatok Megverte az apját Súlyos közlekedési bal­eset történt május 16-án 7 óra 30 perckor Vásárosnamény- ban, az Ifjúság utca 18. szám előtt. Egy Opel személygép­kocsi figyelmetlen balra ka­nyarodás közben összeütkö­zött egy segédmotorral köz­lekedő 18 éves fiatalember­rel, aki előzésben volt. A motoros férfi súlyos sérülé­seket szenvedett. Saját apját verte meg. V. Ferenc (19) mátészalkai la­kos május 15-én délután a lakásukon az apja és közte kialakult vita hevében a szülőt megverte. A szeren­csétlen ember súlyos sérülé­seket szenvedett. A záhonyi rendőrkapi­tányság lefülelt egy moszk­vai férfit. Az orosz állampol­gár a záhonyi határátlekőhe- lyen egy olyan Mercedes tí­pusú személygépkocsival akarta átlépni a határt, aminek a forgalmi engedélye nem az ő nevére volt kiállítva. Tolvajokat csípett fülön a rendőrség. Pórul járt a kis- várdai B. Attila (25), amikor május 15-én délután Nyíregy­házán, a Rákóczi utcán betört a Tornádó Sportboltba. Osz- szepakolt vagy 30 ezer forint értékű árut, de menekülés közben a rendőrjárőr elkapta. Az újfehértói S. János (24) sem járt szerencsével, amikor Újfehértón egy vál­lalkozó telephelyéről két da­rab Mercedes-kereket akart elvinni. Őt is elkapták a rendőrök. Ismeretlen tettes (tettesek) után nyomoz a rendőrség az alábbi ügyekben: Nyíregyházán, a Kisdió­fa utca 2. szátn alatti lakás­ba az ablakon keresztül tör­tek be a zsiványok, és 250 ezer forint értékű műszaki berendezést vittek el. Nyíregyházán, a 110. sz. Ipari Szakközépiskola ud­varán elhelyezett hangoszlo­pot eltüntették. Már a temetőben lévő sí­rok sincsenek biztonságban. Legutóbb Rakamazon egy sír­ról két darab kővázát loptak el. Nagydoboson május 16- án reggelre betörtek a Príma­gáz telepére, és onnan elvit­tek 4 darab gázkályhát, 1 da­rab gázpalackot és több nyo­máscsökkentőt. A kár közel 100 ezer forint. Nyírgelse-Penyigetanyán betörtek egy lakásba, onnan bútorokat és egyéb használati tárgyakat loptak el. A kár 100 ezer forint. A kömörői italboltot is meglátogatták és alaposan kirámolták a zsiványok. Több mint százezer forint értékű árut vittek el. Lövőpetribenegy nyugdí­jas lakását szemelték ki a rab­lók. Erőszakkal betörtek, és 70 ezer forint értékű beren­dezési tárgyat cipeltek el. M -v Rehabilitációs Vállalat és Intézményei v7#lSzállítási csoport V-------------------------------------------------------------­Megoldjuk szállítási gondjait, ha velünk szállíttat! Szállítunk személygépkocsival, kisteherautóval, teherautóval, szólóban vagy pótkocsival, mikro- busszal, autóbusszal. Személyszállítás kisebb csoportokat mikrobusz- szal, nagyobb csoportokat autóbusszal, belföldre és külföldre egyaránt. Teherszállítás mindenféle anyagot, gépet, a leg­kisebbtől a 23 t-ig az ország egész területén, igény szerint rakodóval vagy anélkül. Rendszeres szállítás esetén szerződést kötünk. Gépkocsibérlet személygépkocsira, kisteherau­tóra kedvező áron. Keresse szállítási csoportunkat személyesen vagy írásban, a Nyíregyháza, Kálmán u. 8. sz. alatti telepünkön illetve telefonon a (42) 411-429, 411-408-as számokon. Költözhet, szállíthat a START Vállalatra számíthat! m ^ Rehabilitációs Vállalat és Intézményei | J Szita üzeme S' Értesítjük kedves megrendelőinket, hogy SZITA ÜZEMÜNK új helyre, a város közepére a Nyírségi Nyomda üzemébe költözött Kedvezőbb feltételek, kellemesebb körülmények várják Önöket Elköltözött Elköltözött Elköltözött Önt is várjuk: mint megrendelőnket Telefon: 437-007 Május 17—19. között negyedik alkalommal rendezik meg a nyíregyházi 13. Számú Általános Iskolában az alsó, illetve felső tagozatos cigánytanulók számára meghirdetett kulturális, szak­tárgyi és sportvetélkedőt. A már hagyománnyá vált rendez­vénysorozat keretében a város és a környék iskoláiban tanuló cigánygyerekek mérhetik össze tudásukat és képességeiket a különböző tantárgyak, készségtárgyak és művészeti ágak terén. Folton folt Színek, szívek, virágok címmel egy kiállítás nyitja meg kapuit a KPVDSZ Mű­velődési Házban pénteken. A világon már széles körben elterjedt, s Magyarországon is egyre ismertebbé válik a \ foltvarrás művészete. Ez a művészet ősi hagyo­mányokkal rendelkezik, a mai időkben pedig egyre több követője akad világszer­te. Bárki könnyen elsajá­títhatja a szükséges alapo­kat, s azután otthon készíthe­ti el egyedi, ötletes használa­ti tárgyainak egész sorát (pl. takarók, párnahuzatok, fali­képek, egyéb ajándéktár- : gyak). A kiállításon a Magyar Foltvarró Céh és a pályázat­ra érkezett textilmunkák nemzetközi anyagából lát­hatnak válogatást az érdek­lődők. A kiállítás ünnepélyes megnyitójára 1995. május 19-én 14 órakor kerül sor a KPVDSZ Művelődési Ház- ; ban (Nyíregyháza, Szarvas utca 95.). A kiállítást megnyitja Do- lányi Anna iparművész, akitől sokat tanulhatnak a foltvarrás iránt érdeklődők. A tárlat megtekinthető 1995. május 19. és június 8. között, naponta 8-tól 18 óráig. Minden érdeklődőt szere­tettel várnak a szervezők! Csurka Nyíregyházán Politikai fórumot tart a MIÉP szombaton tíz órakor a nyíregy­házi református gyülekezeti házban. A színházzal szemben lévő épületben tartandó gyűlésen részt vesz a nemzeti érdekek mar­káns képviseletéről ismert Csurka István is, a Magyar Igazság és Élet Párt elnöke. Várhatóan hallhatnak a résztvevők a kormány legújabb kül- és belpolitikai lépéseinek elgondolkodtató csurkai megítéléséről is. Ezen a napon kerül sor a párt megyei tisztújító összejövetelére is. Mikortól változik a menetrend? Minden évben május utol­só hétvégéjén lép életbe a következő tizenkét hónap közlekedési menetrendje. Mind a Volán, mind a MÁV lázasan dolgozik, hogy az érintettek időben értesüljenek a változásokról. Erről kérdez­tük a két cég illetékesét. A Szabolcs Volán sze­mélyforgalmi irodájától csak annyit sikerült megtudnunk, hogy számítógéppel készítik az új indulási és érkezési táb­lázatokat. Ez várhatóan e hét végére el is készül. Nem kés­nek vele, mert a vasúthoz hasonlóan május 28-án nulla órától lép majd életbe. (A végleges változatot a jövő hét elején lapunkban közöljük). Lényegesen előbbre tarta­nak a MÁV-nál. Ők mára már el is készültek vele — mint azt Smidt Jánostól, a személyszállítási osztályve­zetőtől megtudtuk. Lénye­ges, hogy február végét köve­tően további vonatszámcsök- kenés nem lesz, sőt Miskolc és Debrecen irányába Buda­pestig több vonatpár lesz, mint eddig. Változás még, hogy a nyári időszakban közlekedő balatoni irányvo­nat (a fonyódi) útvonalát Keszthelyig meghosszabbít­ják. Nyíregyházáról 05.05- kor indul (Budapesten to­vábbra sem kell átszállni), és 21.18-ra érkezik vissza. Ez a járat június 10-től kezdi szál­lítani az utasokat. Nemzetkö­zi viszonylatban is történt egy változás. Az eddig Zá­hony—Bécs között közleke­dő gyorsvonat ezentúl Deb­recenből indul, és oda is ér­kezik vissza. Természetesen Nyíregyházáról lesz hozzá csatlakozás. A MÁV új menetrendjét holnapi számunkban közöljük. BS T Változóan felhős idő lesz az idő többórás napsütéssel, számottevő j eső nem valószínű. A déli, délnyugati szél gyakran élénk, időnként ; erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 12 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között alakul. Reluxa-redőny, szalagfúggóny, roletta 33 színben, Harmónikaajtók 8 színben, csuklókaros napellenzők 25 színben. Közvetlen a gyártótól 4! óta alatt. Gatancic idő: 1 év. Termékeink megtekinthetők, kipróbáltatok miitatermínkben Tóth Katalin vállalkozó Nyíregyháza, Kiss Ernő u. 40. Teltiont |42| 402-650 A mai szám szerkesztője: Hámori Fruzsina Csütörtöki hírügyeletes: Lefler György Telefon: 437-006 A Jonatán rádió műsora 12.00—24.00 óráig Szerkesztő: Várkonyi Zsuzsa 16.10: Europop zeneszalon 19.00: Pótkerék Vendégeink: Pankotai Ist­ván, Mrenkó Zoltán, Juhos László, Nagy Lajos, Köteles Gyula és Betűs Tamás. Zenei szerkesztők: 12.00— 14.00: Farkas Tibor 16.00— 20.00: Gömöri Róbert 20.00— 22.00: Sinka Zoltán G. 22.00— 24.00: Húszta Péter V -* Megölte a feleségét Emberölés alapos gyanúja miatt eljárást indított a rendőrség D. Sándor (46) tarpai lakos ellen. A nyomozás eddi­gi adatai szerint D. Sán­dor május 16-án délelőtt ittas állapotban a laká­sán összeveszett a fele­ségével. A vitát úgy zár­ta le, hogy egy konyha­késsel a 44 éves asz- szonyt megszúrta. A sé­rülés következtében a szerencsétlen nő életét vesztette. Az ügyben a vizsgálat tart. oooooooooo KALENDÁRIUM Május 18., csütörtök A Nap kel: 5 óra 04 perckor, nyugszik: 20 óra 17 perckor. A Hold kel: 23 óra 55 perckor, nyugszik: 8 óra 42 perckor. Névnapok: Alexa, ALE­XANDRA, Alícia, Bódog, ERIK, Erika, Félix, János, Ju- litta, Klaudia, Szandra, Toszka. Százhatvanöt éve született GOLDMARK KÁROLY zene­szerző. A századforduló leghí­resebb magyar zeneszerzője nem magyar ember volt, még- csak nem is beszélt magyarul. Bécsben és Budán élt, s első si­kerét Sakuntala-nyitányával aratta. De hol volt a Sakuntala sikere az élete fő művének szá­mító Sába királynője című ope­rája sikeréhez. Manapság szin­te elképzelni is alig tudjuk, hogy egy opera bemutatása olyan lel­kesedést válthat ki, mint a Sába királynője. Az még lehetett vol­na véletlen is, hogy az opera premierjén Goldmarkot negy­venszer tapsolták ki a közönség elé, az azonban már jobban jel­zi a mű értékét, hogy a Sába királynőjét még szerzője életé­ben a világ 30 operaháza játszot­ta kilenc nyelven. Sokat vitat­koztak régebben azon, hogy Goldmarkot felvegyék-e a ma­gyar zeneszerzők nagyjainak sorába. Pedig feltétlenül ott a helye a magyar Pantheonban, hisz német létére magyarnak vallotta magát. Boldog születésnapot! Ma ünnepli 75. születésnap­ját II. JÁNOS PÁL pápa. A len­gyel Karol Wojtylát 1946-ban szentelték pappá, 1967-ben lett bíboros, és krakkói érsekként választották Szent Péter öröké­be 1978-ban. Azóta sokat tett a katolikus vallás terjesztéséért soha pápa annyit nem utazott mint ő. 1991-ben nálunk is járt Ma ünnepel az 1944-ben szü­letett NAGY ISTVÁN fogorvos is. 1974-ben került Nyírkátára, ahol egyik alapítója lett a Ma­gyar Demokrata Fórum helyi csoportjának. Pártja képvisele­tében — a Szabolcs megyei lis­tán bekerülve — az elmúlt par­lamenti ciklusban tagja volt az Országgyűlésnek. Laplulajdonos és kiadó: Start Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyíregyháza, Bujtos u. 32. Tel.: 411-433 Felelős kiadó: Balogh Zoltán vezérigazgató Főszerkesztő: Kézy Béla Szerkesztők: Hámori Fruzsina, Randa Ferenc, Tanácsadó szerkesztő: Tarnavölgyi György Főmunkatárs: Száraz Attila Sportszerkesztő: Révay Zoltán Lapigazgató: Hajdü István Szerkesztőség és lapigazgatóság: 4400 Nyíregyháza, Árok u. 15. Tel.: 42/437-006, 437-007, 437-009 Fax: 130-as mellék Hirdetésfelvétel a lapigazgatóságon Tel.: 42/437-006/128 és a megye valamennyi postahivatalában. Terjeszti előfizetésben a Magyar Posta Rt. Debreceni Igazgatósága (4046 Debrecen, Bethlen u. 1., telefon: 52/412-111) Igazgató: dr. Kovács József Árusításban terjeszti a Rónahír Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi Rt. (4046 Debrecen, Péterfia u. 4. Levélcím: 4001 Debrecen pf. 270. Telefon: 52-347-988/21, 22. Fax: 52-347-988/21., Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal. Előfizetési díj: egy hónapra 380 Ft, negyedévre 1140 Ft, fél évre 2280 Ft, egy évre 4560 Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, postai, valamint hírlapkézbesítőknél és a kiadónál. Nyomtatás: a Start Vállalat Nyírségi Nyomdaüzemében Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Murczkó Károly nyomdaigazgató ISSN 1217-9914

Next

/
Oldalképek
Tartalom