Új Kelet, 1995. május (2. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-18 / 115. szám
2 Belföld-külföld 1995. május 18., csütörtök / V nemzetközi Gyűlnek a vallomások Gyűlnek a beismerő vallomások a tokiói metrón végrehajtott gáztámadással vádolt szekta ügyében, amely minden jel szerint döntő fordulatot vett az alapító guru, Aszahara Soko keddi letartóztatásával. A nyomozók azt remélik, hogy ezek után már fényt deríthetnek mindazokra a bűncselekményekre, amelyek elkövetésével az AUM Sinrikjót gyanúsítják. Maga Aszahara tagadja ugyan, hogy bármi köze lett volna a metróincidenshez, rendőrségi források szerint azonban a nyomozók már tudják, hogy ő és a szekta további, mintegy 40 vezetője milyen szerepet játszott a 12 halálos áldozatot követelő merényletben. Összecsapások Csecsenfóldön Az orosz csapatok Csecsenfóldön megöltek 27 csecsen harcost — jelentette szerdán az orosz hadsereg sajtóközpontjára hivatkozva az Interfax. Az összecsapásokban meghalt három orosz katona is, kettő pedig megsebesült. A dpa által idézett jelentés szerint az orosz légierő lerombolt több csecsen állást. A délnyugati Bamut körzetében az orosz tüzérség lőtte a csecsen erőket. Kétnyelvű oktatás — Amennyiben a szlovák művelődési tárca jogszerűen, a szülők szabad választásának eredményeként vezeti be a kétnyelvű alternatív oktatást, nem lehet ellene semmi kifogásunk. Ha viszont szeptembertől erőszakosan alakulnának alternatív osztályok, a polgári engedetlenséget választjuk — nyilatkozta a legnagyobb példányszámú pozsonyi lap, a Novy Cas szerdai számában Sidó Zoltán, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke. Sztrájk Varsóban A lengyel fővárosban több ezer ember részvételével kezdődött meg szerdán délben az Ursus gépgyár dolgozói által kezdeményezett sztrájk és tüntetés. A megmozdulás békésnek semmiképpen sem nevezhető, hiszen Varsó belvárosa petárda durrogtatástól hangos és az utcákat égő autógumik füstje árasztotta el. A tömeg a rendőrség hozzájárulásával megváltoztatta úticélját, s az elnöki palota helyett a miniszterelnöki hivatal felé vonult. Itt a feldühödött dolgozók egy kisebb csoportja lángoló gumidarabok mellett egy, a miniszterelnököt jelképező bábut is felgyújtott, s az idő előrehaladtával egyre erőteljesebbek a kommunistaellenes jelszavakat szavaló kórusok hangjai. A pátriárka Bonnba megy II. Alekszij pátriárka, az orosz ortodox egyház feje még az idén első ízben látogatást tesz Németországban. A német katolikus egyház szerdai bejelentése szerint a pátriárka a Katolikus Püspöki Konferencia és a Német Evangélikus Egyház meghívásának tesz eleget november második felében. A közlemény szerint a németországi egyházak és az orosz ortodox egyház közötti párbeszéd eddigi legfőbb eseménye lesz a pátriárka látogatása. Angol rajtaütés Váratlan és eddig példátlan rajtaütést hajtott végre szerdán a londoni rendőrség a Greenpeace nemzetközi környezetvédő mozgalom helyi központjában. A szervezet szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta: értesüléseik szerint a hatósági fellépés azzal a húsvéti Greenpeace-akci- óval áll összefüggésben, amelyet a csoport aktivistái az aldermarstoni atomfegyvergyár területén hajtottak végre. A forróság és az eső áldozatai India északnyugati Rádzsasztán államában huszonheten vesztették életüket a forróság következtében, az ország keleti partvidékén viszont esőzések okozták 28 ember halálát. A keddi mérleg Rádzsasztánban kilenc halott volt és így a térségben napok óta uralkodó forróság áldozatainak száma 27-je emelkedett — közölte a Hindustan Times. A lengyelek szállítanak A washingtoni kormányzat színfalak mögött kifejtett tiltakozó kampánya ellenére Lengyelország úgy döntött, hogy leszállítja Iránnak azt a több mint száz T-72-es, szovjet gyártmányú harckocsit, amelyek eladására egy üzleti megállapodásban kötelezettséget vállalt. A The New York Times szerdai varsói keltezésű jelentése szerint az ügylet SOTO millió dolláros bevételhez juttatná Varsót. Bernstein után is nyomoztak Állítólagos felforgató tevékenység gyanújával a Központi Hírszerző Hivatal (C1A) és a Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI) még a hetvenes években is adatokat gyűjtött a világhírű amerikai zeneszerzőről és karmesterről, Leonard Bernsteinről. Az FBI a közelmúltban kezdte nyilvánosságra hozni a West Side Story alkotójáról összegyűlt, ám még mindig cenzúrázott dosszié iratait. Göncz—Vranitzky-tárgyalások EU osztrák segítséggel Chirac államfő UJ KELET Franz Vranitzky osztrák kancellár szerdán Bécsben találkozott a hivatalos ausztriai látogatáson tartózkodó Göncz Árpád köztársasági elnökkel, és biztosította arról, hogy az 1996-os felülvizsgálati konferencián síkraszáll Magyarország EU-tagságáért. Göncz magyar újságíróknak nyilatkozva a találkozót „inkább baráti megbeszélésnek, mint tárgyalásnak” nevezte, amely számára rendkívül tanulságos volt. Vranitzky részletesen és igen érzékletesen beszélt arról, hogy miként tette meg Ausztria az Unióba vezető nem könnyű utat; másrészt elmondta tapasztalatait azzal kapcsolatban is, hogy milyen nézetek alakultak ki Brüsszelben a keleti bővítéssel kapcsolatban — érdekkörök, földrajzi helyzet szerint. Az osztrák politikus arról is beszélt, hogy milyen érvelés a legcélszerűbb és leghasznosabb a kételyekkel szemben. A magyar államfő azért találta a találkozót hasznosnak, mert éppen az ilyen tapasztalatátadás segíthet eligazodni a felvételi feltételek rengetegéA pótköltségvetés általános vitájában több ellenzéki képviselő is improvizatívnak nevezte a kormány előterjesztését, a koalíciós honatyák viszont annak átgondoltsága és indokoltsága mellett érveltek. Ader János (Fidesz) a javaslatnak a pártok költségvetési támogatását visszafogó pasz- szusait kifogásolta, szembeállítva ezzel a törekvéssel azt, hogy például az Alkotmánybíróság, az Országgyűlés és a Legfőbb Ügyészség a korábbival azonos összeget kap. Boross Péter (MDF) szerint a kormánynak a választási programjában meghatározott prioritásokhoz akkor — Mindaddig, amíg nem sikerül egységes értékelési rendszert kialakítani, nem lehet bevezetni a vagyonadózást, mert enélkül számos jogvita alakulna ki, — mondta el Pitti Zoltán, az APEH elnöke szerdán Siófokon egy vállalkozói fórumon. Arra is felhívta a figyelmet, hogy szükség van a társadalom fogadókészségére is, a felismerésre, hogy az adózás nem más, mint a közterhek igazságos, jövedelemarányos viselése, amely közös érdeke minden állampolgárnak. A vagyonadózás bevezetésének előkészítése mindazonáltal folyamatban van — közölte —, el kell dönteni, ki és milyen szempontok szerint mérje föl a vagyont, milyen háttérintézkedések szükségesek ahhoz, hogy a valós vagyoni állapotról képet kapjanak. Mindez az APEH elnöke szerint legalább két-há- rom évet vesz igénybe. A személyi jövedelmadóval kapcsolatosan ismételten kifejtette: a bevallások alapján jó oka van az adóhatóságnak feltételezni, hogy ezek sok esetben nem a tényleges számokat tartalmazzák. Ezt persze bizonyítani is kell, éppen ezért a jövőben sziben. Vranitzky a találkozó után osztrák újságírók kérdésére válaszolva arról is beszélt, hogy Magyarországnak a gazdaság, a közlekedés, a mező- gazdaság, valamint a költség- vetési, pénzügyi kiegyenlítés problémáira kell az EU-val folytatandó tárgyalásokon összpontosítania. Az osztrák EU-csatlakozás nyomán kialakult bilaterális problémákról nem volt szó a találkozón. Mindamelett Vranitzky kancellár egy kérdésben, a határátlépési gondok enyhítésében cselekedett: felkérte kormánya pénzügyminiszterét, hogy vizsgálja meg a megoldási módozatokat. Kuncze Gábor belügyminiszter mindezt biztatónak tartja, mert a létszámátcsoportosítás pénzügyi vonzatainak megoldása is jelenthet előbbre lépést. is tartania kellene magát, ha „szorul a kapca”. A képviselő úgy vélte, hogy a forint-leértékelés bejelentésének rossz retorikája az import felpörgetésével hatalmas károkat okozott az országnak. Ungár Klára (SZDSZ) az ország több évtized alatt kialakult eladósodásával, a költségvetés kiadási oldalának ebből adódó determi- náltságával érvelt a megszorítások szükségessége mellett. Elmondta azt is: hosszú távon az adóterhek csak akkor enyhít- hetők, ha csökkentik a költség- vetés jóléti kiadásait. Torgyán Józsefi FKGP) a külső adósság- állomány felülvizsgálatát indítgazdasági ellenőrzéseket. Az APEH elnöke rámutatott: a személyi jövedelmadó jelenlegi formájában — éppen az előbbiek miatt — arra sem alkalmas, hogy egy rászorultságra épülő szociális rendszer kiindulási alapja legyen. Azon is el kell gondolkodni — mondta —, hogy legyen-e családi jövedelemadózás, vagy hogy éppen az idén felére csökkentett társasági adó beváltja-e a hozzáfűzött reményeket, vagyis hogy kisebb adóterhek esetén reális bevallásokra számíthatunk-e. Pitti Zoltán fontosnak tartja azt is, hogy behajtsák a köztartozásokat, megszüntessék a költségelszámolási érdekeltséget, átfogóbb és hatékonyabb intézkedésekkel visszaszorítsák a feketegazdaságot, mivel elfo- gadhatalannak tartják, hogy egyesek mulasztása, ügyeskedése, azaz jövedelem-eltitkolása miatt mások viseljék a terheket. Szükség van tehát az adórendszer reformjára — szögezte le, hozzátéve: ezt csak az államháztartás megújításával együtt lehet elvégezni, ami azt jelenti, hogy jövőre még biztosan a mostani adónemek lesznek érvényben. Látogatásának szerdán délután lezárult bécsi hivatalos részét Göncz Árpád igen pozitívan értékelte. Fontosnak mondta azt is, hogy minden jel szerint a két ország össze tudja kapcsolni a magyarországi millecentenárium és az ausztriai milleneum ünnepségeit. Szerdán délelőtt Göncz Árpád a Városházán Michael Häupl polgármesterrel folytatott eszmecserét, s beírta nevét az Aranykönyvbe. A Nemzeti Könyvtár meglátogatása után a két elnök szakadó esőben sétált a belvárosban. Az államfő szerda délután, Klestil magánjellegű meghívásának eleget téve — kísérete nélkül — Mürzstegbe utazott, az ottani rezidenciáról indulnak majd az államfők csütörtökön Burgenlandba. Az elnök kíséretében tartózkodó Suchman Tamás tárca nélküli privatizációs miniszter szerdán Bécsben, a magyar privatizációban érdekelt osztrák üzletemberekkel találkozott. ványozta, olyan szempontok alapján, hogy annak mely részét használták fel valóban Magyar- országon. A képviselő azt is elmondta: pártja három gazdasági alternatívát dolgoztatott ki az adósság menedzselésére. Hosszú vitát váltott ki ezután Leitner Gábor (KDNP) közel egyórás beszéde. A képviselő ugyanis a koalíciós pártok és a kormány eddigi tevékenységét értékelte, elítélően szólva az SZDSZ „köpönyegforgatásáról”, az MSZP-nek a választópolgárokat „becsapó” politizálásáról s a kormányról, amelytől az ellenzéknek kell „megvédenie” a népet. Koalíciós oldalról többen visszautasították Leitner minősítéseit, ezzel szemben a kisgazda és a kereszténydemokrata honatyák úgy vélték: az általános vita megfelelő fórum a kormány eddigi tevékenységének kritikájára. A pótköltségvetés általános vitáját végül elnapolták. Szerda dél óta ténylegesen Jacques Chirac a Francia Köztársaság államfője: az Elysée-palotában befejeződött a hatalom átadásának folyamata. Ő a Francia Köztársaság 22. elnöke. A másfél héttel ezelőtt megválasztott Chirac, a gaulle-ista mozgalom vezetője egy szimbolikus aktussal kezdte szerdai napját: néhány órával az ünnepélyes párizsi ceremónia előtt a kelet-franciaországi Co- lombey-les-Deux-Eglises- be látogatott, hogy lerója kegyeletét az V. francia köztársaság megalapítójának, de Gaulle tábornoknak a sírja előtt. Ezt követően visszarepült Párizsba, ahol pontosan 11 órakor megkezdődött az államfői tisztség átadás-átvételének szigorúan szabályozott folyamata: Chiracot az Elysée- palota lépcsőjén elődje, a most nyugalomba vonuló Francois Mitterrand fogadta, majd a két politikus egyórás megbeszélést folytatott egymással. Mitterrand ekkor ismertette utódjával a különböző, bizalmas államügyek részleteit, s ekkor került sor a francia nukleáris erők esetleges alkalmazásához szükséges szigorúan titkos kódrendszer átadására is. (A francia alkotmány értelmében a köztársasági elnök a hadsereg főparancsnoka, s adott esetben az ő feladata az atomfegyverek bevetési parancsának kiadása: erre a célra egy parancsnoki bunker, az úgynevezett Jupiter-terem szolgál, amelyet az Elysée-palota alatt építettek ki.) Mitterrand a megbeszélés után — immár egyszerű állampolgárként — a francia Szocialista Párt székhelyére, a Szajna túlsó partjára hajtatott, hogy elbúcsúzzon eddigi harcostársaitól, a szocialista párt vezetőitől, híveitől. Szabolcsi befektetések Két befektetésben való részvételről döntött az Északkelet-magyarországi Regionális Fejlesztési Kft. taggyűlése szerdán Nyíregyházán: határoztak arról is, hogy vállalkozói parkok kialakításába kezdenek, s az elsőt Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében hozzák létre. Az ülést követő sajtótájékoztatón a társaság vezetői elmondták: a magán- személyek által alapított Nyíregyházi Sylenta Kft. további fejlesztésébe 35 millió forintot fektetnek be. A kockázati tőkekihelyezéssel a számítás és irodatechnikai kereskedelmet folytató cég piaci részesedésnövelését szeretnék pénzügyileg megalapozni. Á balkányi Virilis Kft. 15 millió forint tőkét kap üzemépületének és energiaellátási rendszerének korszerűsítéséhez. A Virilist egyébként szintén magánszemélyek hozták létre, a Balkányi Állami Gazdaság privatizációja után jutottak annak épületeihez és mezőgazdasági területeihez. Jelenleg a térség legnagyobb baromfitenyésztő telepével rendelkeznek, továbbá intenzív gyümölcstermesztéssel és műtrágya-kereskedelemmel foglalkoznak. A fejlesztési kft. — melynek alapítója 24 önkormányzat, nyolc beruházással foglalkozó társaság, egy alapítvány, illetve a VOSZ, az ÁVÜ és a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank Rt. —- a taggyűlés szerdai határozata alapján vállalkozáspark-építési koncepció megvalósításába kezd. Az első parkot Újfehértón hozzák létre. Az elképzelések szerint a minden infrastruktúrával ellátott területre 4-5 vállalkozást fogadnak be. Az első „beköltöző” egy mű- anyagipari vállalkozás lesz, melynek társtulajdonosa a fejlesztési társaság. Vita a pótköltségvetésről Az adózásról (APEH-) elnöki szemmel gorítani fogják a pénzügyi és