Új Kelet, 1995. május (2. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-12 / 110. szám

12 1995. május 12., péntek Lapzárta r • y 1 1--------------1-------­Sötét pillanatok Hamis ezres A rendőrség eljárást indí­tott két kótaji férfi ellen. L. Imre (60) és B. László (38) Nyírteleken, a kerítésen ke­resztül bemászott a honvéd­ség telephelyére, és onnan alumínium hulladékot akar­tak ellopni. Azonban nem volt szerencséjük, met a hon­védségi járőr elkapta őket. Fülöncsíptek egy fiatalko­rú, 16 éves legényt is, aki az egyik nap délután a Postás Művelődési Ház öltözőjébe bessurant, és onnan három személy pénztárcáját a pénz­zel együtt kiemelte. A zsák­mánya 7 ezer forint lett vol­na. de lebukott. Az alumínium és színes­fém sincs biztonságban. Ez­úttal a nyíregyházi Sz. Lász­ló (25) és fiatalkorú társa, M. Krisztián (16) a Nyírtávhő Kft. László utcai keresz­teződésben húzódó távhő- vezetékről baltával levágták az alumínium hőszigetelő burkolatot. Éppen el akarták vinni, amikor a rendőrjárőr tetten érte őket. Ismeretlen tettes (tettesek) után nyomoz a rendőrség az alábbi ügyekben: Kétszázezer forint értékű kisgépeket loptak el Nagy­cserkeszen egy családi ház portájáról. Besurranó tolvaj járt Nyíregyházán, az Árok utca 48. szám alatti lakásban. El­vitte a videomagnót, arany ékszereket és nyolcezer fo­rint készpénzt. Napkoron is hasonló eset történt. Az Ilo­na utca 12. szám alatti la­kásból 180 ezer forintot vit­tek el. Sóstógyógyfürdőn, a pos­tahivatalnál lévő nyilvános telefon pénzkazettáját meg­fújták és így szedtek ki belőle a több, mint nyolcezer forintot. A nyírbátori rendőrkapi­tányság nyomozást rendelt el hamis bankjegy ügyében. A Debreceni 2. Számú Posta- hivatal ellenőrzés során fel­fedezte, hogy a nyírbátori postahivatal beszolgáltatásá­ban egy ezer forintos bank­jegy hamis volt. Ezt a tényt a szakértő is alátámasztotta. A vizsgálat során kiderült, hogy fénymásolatról volt szó. A vizsgálat tovább tart. Tarpán egy idős ember la­kásából elloptak 65 ezer fo­rint készpénzt és ráadásnak elvitték a kerékpárját is. Vásárosnaménvban egy épülő társasház szerszá- mosraktárából 100 ezer fo­rintot érő láncfűrészt csentek el. Nyírteleken egy kőfaragó műhelyébe valószínűleg sa­ját kulcs használatával be­ment valaki, és 100 ezer fo­rint értékű szerszámot vitt el. Az igazak álmát aludhat- ta az a férfi Nyíregyházán a Petőfi parkban, akinek a zsebéből 9 ezer forintot el­csentek. Megyei útinform , Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Autójavító üzeme Személygépkocsi javítás- robotkuplung beszerelés- műszaki vizsgára felkészítés, vizsgáztatás- keleti, nyugati gépkocsik teljeskörű javítása- alsó-, felsőmosás, zsírzás, olajcsere- magas színvonalú műszerezettség- környezetvédelmi felülvizsgálat (zöldkártya)- gumiabroncs szerelés, kiegyensúlyozás Cím: Nyíregyháza, Bujtos u. 32. Tel.: 411-433 Nyitva tartás reggel 6-tól este 22-ig Tehergépkocsi javítás- műszaki vizsgára felkészítés, vizsgáztatás- kis - közép - nagyjavítás- alsó-, felsőmosás, zsírzás, olajcsere- gumiabroncs szerelés, kiegyensúlyozás Cím: Nyíregyháza, Kálmán u. 8. Tel.: 411-429 Nyitva tartás 7.30 -16.30 óráig Javítási díj: a megyében az egyik legkedvezőbb áron. Telefonon érdeklődjön, majd jöjjön! Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Autójavító üzeme Autó­javítás, vizsgáztatás Teljeskörű személy- és tesFíjépkotsi javítás- robotkuplung beszerelés- kis, közép, nagyjavítás- műszaki vizsgára felkészítés, vizsgáztatás- alsó-, felsőmosás, zsírzás, olajcsere- környezetvédelmi felülvizsgálat személygépkocsi: Bujtos u. 32. Tel.: 411433 tehergépkocsi: Kálmán u. 8. Tel.: 411429 1. A 49. számú főúton sza- mosbecsi Szamos-híd javítási munkái miatt félpályás forga­lomkorlátozás van érvényben. A közúti forgalmat jelzőlámpa szabályozza. 2. Fehérgyarmat átkelési szakaszán, a Tömöttvári úton közműhelyreállítás miatt út­szűkület és sebességkorlátozás lassítja a forgalmat. 3. A 491. számú főúton Son­kád átkelési szakaszán gázépí­tés miatt kell kisebb sebesség­gel haladni. 4. Nyíregyháza 4. számú főút Debreceni utcán benzin- kút-építés miatt forgalmi sáv­bővítés van folyamatban. Ezért útszűkületre, sebességkorláto­zásra kell számítani. 5. A 38. számú főút Ra- kamaz—Tokaj között, az úgy­nevezett ártéri hosszú hídon a jobb oldali forgalmi sáv lezá­rásra került. A váltakozó egy­irányú forgalmat jelzőlámpa szabályozza. 6. A 38. számú főút 28+800- 30+800 km sz. között (Gyula­tanya—Nyírtelek) útszélesítés miatt fokozatos sebességkorlá­tozásra, útszűkületre kell szá­mítani. 7. Tiszaluc—Tiszadob kö­zött pontonhíd üzemel a Ti­szán. Teherbírása 10 tonna. 8. Ibrány átkelési szakaszán, a Deák Ferenc utcán szenny­vízvezeték-építés lassítja a for­galmat. Rendőrségi közlemény 1995. május 10-én a délutá­ni órákban fiatalkorú E. K. napkori lakos az eddigi adatok szerint egy hatástalanított Parabellum típusú lőszer nél­küli pisztollyal, egy törkéssel, valamint egy csuklyával fel­szerelkezve megjelent a Nyír­egyháza Szt. István út 71. szám alatti Postahivatal előtt azzal a szándékkal, hogy onnan bűn- cselekmény révén pénzt tulaj­donít el. Előkészületei során meglát­ta G. E. nyíregyházi lakost, amint jelentősebb összegű készpénzt számol. A Postahi­vatalba belépni kívánó, sértet­tet az elkövető feltartóztatta, a nála lévő Parabellum típusú pisztolyt ráfogta, megöléssel fenyegette, majd kitépte ke­zéből a pénzt tartalmazó rek­lámtáskát. A helyszínről menekülő fiatalkora E. K. egy kötegnyi ötezer forintos bankjegyet szétszórt. A cselekményt észlelte a helyszínhez közel tartózkodó Gubek Tibor kereskedő foglal­kozású nyíregyházi lakos, aki felismerte, hogy bűncselek­mény történt és a „fegyveres” tettes elfogása érdekében ül­dözni kezdte. Gubek Tibor lélekjelenlét­ének köszönhetően sikerült el­fognia a menekülő személyt, majd az időközben odaérkező taxisokat felkérte a rendőrség értesítésére. A bűncselekmény elköve­tőjét, a fegyverszerű tárgyat a kiérkező rendőrjárőmek átad­ta. Fiatalkorú E. K. cselekmé­Gyerekek akciója A Madarak és Fák Nap­ján különféle vetélkedőket és akciókat szervezett a nyíregyházi 6. Számú Álta­lános Iskola. E program ke­retein belül a város külön­böző pontjain összegyűjtöt­ték a tanulók a szétszóródott papírhulladékot, és kivágták az allergiásoknak oly sok gondot okozó parlagfüvet. A Jonatán rádió műsora 12.00: műsorismertetés, 12.30— 17.30: minden óra 30 perckor hírek, élő meteorológia: 1230 és 1730, élő útinform: 1230,14.30 és 1730. A nap szerkesztője: Lippai Mariann Stúdióvendégek: Románné Balogh Gizella, az Arany János Gimnázium tanára, és az iskola há­rom tanulója. Zöld patika Deszka. A Jonatán rádió és a Mó­ricz Zsigmond Színház közös mű­sora. Zenei szerkesztők: 12.00— 14.00: Kovács Tibor 16.00— 18.00: Zsíros Sándor 19.00— 21.00: Felföldi Oszkár 21.00— 24.00: Farkas Tibor-——---—------------_J Ön t is várjuk: reggel &-tól este 6-ig Telefon: 411433 Hogyan változik a kárfelvétel a Coloniánál? Sok bosszúság, nem ritkán pereskedés forrása, ha a gép- járműkár-szakértő és a tulaj­donos nem ért egyet a felmért érték mértékével. Az ilyen konfliktusok elkerülésére új, korszerűbb módszert vezet­nek be a Colonia Biztosító megyei központjai. Mi az újítás lényege? Erről kérdeztük Türk Attilát, me­gyei kárszakértőt. — Eddig egy — a típusnak megfelelő — adatlapot kézzel írva töl­töttünk ki, a kárfelvétel so­rán a keletkezett sérüléseket csak kódszámmal regisztrál­tuk. Ebben nagy a hiba- lehetőség, és az ügyfél sem látja tisztán, hogy mit is csi­nálunk. A legújabb számítógépes rendszerünkbe úgy vannak betáplálva a különböző típu­sok, hogy a hordozható mo­nitoron meg jelenik az adott alkatrész. Arra is van lehe­tőségünk, hogy eldugott kis részeket kinagyítsunk rajta, így a károsult a helyszínen győződhet meg arról, hogy nem felejtettünk ki semmit. A programrész védett, sem a kárszakértő, sem más nem tud belenyúlni. Ezzel talán csökkenthető lesz a biztosí­tási csalások száma is. A több kevesebb napsütés mellett gyakran megnövekszik a felhőzet es I szórványosan eső, záporeső, néhol zivatar is várható. A déli, délkeleti szél többfelé megélénkül, péntek délutántól megerősödik. A || legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 9 és I4. a legmagasabb [ nappali hőmérséklet pénteken többnyire 22 és 27 fok között alakul. Reluxa-redőny, szalagfüggöny, roletta 33 színben. Harmónikaajtók 8 színben, csuklókaros napellenzők 25 színben. Közvetlen o gyártótól 48 óra okít Górandó idő: t év Termékeink megtekrthetők, kipróbálhatók mintatermónkben Tóth Katalin vállalkozó Nyíregyháza, Kist Emö u. 40. Telefon: |42| 402+50 nye alkalmas rablás bűncselek­ményének megállapítására. A bűnügyben szakértők bevoná­sa mellett az MRFK vizsgálati osztálya folytatja a nyomozást. Halál a 4-es főúton Súlyos közlekedési baleset történt tegnap a 4-es főköz­lekedési út dögéi elágazásánál. Két személygépkocsi összeüt­között, aminek következtében két ember — egy ukrán és egy magyar állampolgár — életét vesztette. A mentők két súlyos és egy könnyű sérültet szállí­tottak a kisvárdai kórház bal­eseti sebészetére. A sérültek kiszabadítására a tűzoltó­ság segítségét is igénybe vet­ték. Szivattyú értékesítése,javítása WIL0, FO, DK, APOLLO, TTA szivattyúk javítása. A fenti típusok forgalmazása nagykereskedelmi áron. Szaktanácsadás. Ipari szerelvények forgalmazása. UNIPIPE fűtési rendszer forgalmazása, garanciával. HŐTRANSZ Kft. Nyíregyháza, Jég utca 2. Tel.: (06-30) 432-372 Fax: (42) 408-429 A mai szám szerkesztője: Kanda Ferenc Pénteki hírügyeletes: Aradi B. Attila Telefon: 437-006 oooooooooo KALENDÁRIUM . Május 12., péntek A Nap kel: 5 óra 12 perckor, nyugszik: 20 óra 10 perckor. A Hold kel: 17 óra 21 perc­kor. nyugszik: 3 óra 38 perckor. Névnapok: Achillesz, Bön- gér, Celesztin, Domitilla, Dalma, Gemma, Germán, Györ­gyi, Ince, Ivána, Johanna, Nás- fa, Néreusz, Nerina, Pongor, PONGRÁC, Viktor, Zsanett. Mai évfordulóink Százötven éve hunyt el BATSÁNYI JÁNOS költő. Egy falusi varga fia volt, így nem meglepő, hogy a plebejus köl­tészet terén alkotott maradan­dót. Egyik alapítója volt az első magyar irodalmi folyóiratnak, a Magyar Museumnak, abban je­lent meg híres verse, A francia ti változásokra is. részt vett a ma­il gyár jakobinus mozgalomban, jl ezért sókat raboskodott, s élete ti utolsó három évtizedét szám- ti Uzetésben töltötte. Számos re- 3 mek költői művet hagyott hát- II ra, ő írta a híres sort: „Vigyázó || szemetek Párizsra vessétek!” |i Százkilencvenöt éve szüle- || tett JERNEY JÁNOS nyelvész H és akadémikus. Az őshazát ku- Ijj tatta, bejárta a számba jöhető he­ti lyeket, a Kaukázus vidékét, de ff a legnagyobb eredményeit a moldvai csángók között érte el, | ahol mintegy 450 magyar szót H és 400 magyar helységnevet H gyűjtött össze. Több könyvet írt, H kaukázusi utazásáról szóló be- j,, számolója 1829-ben jelent meg H Szegeden. Boldog születésnapot! Negyvenötödik születésnap- fű ját ünnepli mixRENATE STEC- p HER német atlétanő. A hatva- f) nas-hetvenes években verseny- zett, sá rövidtávfutás királynője H volt. Világversenyeken nyert K aranyérmeit összeszámolni sem R könnyű. Ha minden igaz, öt Eu- tji rópa-bajnoki címet szerzett, ■ plusz négyet fedettpályán (vi- ijj lágbajnokságokat még nem ren- I) deztek). Az 1972-es olimpián i| megnyerte a 100 és a 200 fi méteres síkfutást, 1976-ban pe­pi dig a 4x100-as váltó tagjaként akasztottak aranyérmet a nyaká- L ba. S mellesleg futott öt világ­ig csúcsot is. 100 méteren 1972- ben 11.07-et futott, ami közel 4 H tizeddel jobb mint Orosz Irén je­li lenlegi magyar csúcsa. rJ 11 Laplulajdonos és kiadó: Start Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyíregyháza, Bujtos u. 32. Tel.: 411-433 Felelős kiadó: Balogh Zoltán vezérigazgató Főszerkesztő: Kézy Béla Szerkesztők: Hámori Fruzsina, Kanda Ferenc, Tanácsadó szerkesztő: Tarnavölgyi György Főmunkatárs: Száraz Attila Sportszerkesztő: Révay Zoltán Lapigazgató: Hajdú István Szerkesztőség és kiadóhivatal: 4400 Nyíregyháza, Árok u. 15. Tel.: 42/437-006, 437-007, 437-008 Fax: 130-as mellék Hirdetésfelvétel a szerkesztőségben és a megye valamennyi postahivatalában. Terjeszti előfizetésben a Magyar Posta Rt. Debreceni Igazgatósága (4046 Debrecen, Bethlen u. 1., telefon: 52/412-111) Igazgató: dr. Kovács József Árusításban terjeszti a Rónahír Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi Rt. (4046 Debrecen, Péterfia u. 4. Levélcím: 4001 Debrecen pf. 270. Telefon: 52-347-988/21, 22. Fax: 52-347-988/21., Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal. Előfizetési díj: egy hónapra 380 Ft, negyedévre 1140 Ft, fél évre 2280 Ft, egy évre 4560 Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, postai, valamint hírlapkézbesítőknél és a kiadónál. Nyomtatás: a Start Vállalat Nyírségi Nyomdaüzemében Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Murczkó Károly nyomdaigazgató ISSN 1217-9914

Next

/
Oldalképek
Tartalom