Új Kelet, 1995. május (2. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-12 / 110. szám
Sport 1995. május 12., péntek Kézilabda NB I Közeleg a hatodik hely Békéscsaba—Kisvárdai SE 20-21 (8-12) Békéscsaba 100 néző V: Kutny, Sziklai. KSE: Pataki—Nagy A., Ignatyenkó, Agárdi 2, Hollóné 4, Derdákné 6/2, Prok 4/1 Csere: Demeter (kapus), Lendvai, Kulcsár 2, Nagy H. 3, Szántó. Edző: Berzsenyi Mária. Kiállítások: 4, ill. 12 perc. Hétméteresek: 7/3, ill. 5/3. Mindkét oldalon kimaradt hétméteresek vezették be a mérkőzést, majd a hazai csapat szerezte meg a vezetést. (2- 1) Aztán többet a vendéglátók nem is vezettek a mérkőzés folyamán. A hetedik percre Agárdiék kiegyenlítettek (3-3), majd ^ tizenhetedik percben már 4t7 volt az állás, sőt, a huszonötödik percben már öt góllal is vezettek. (6-11) A második harminc percet Kulcsár gólja vezette be. A negyven- ötödik percig még tartotta Jászberény—Kölcsey DSE- NYSI 22-23 (13-12) Jászberény, 600 nézp V: Géczi Pál. Kölcsey: Koós—Hadobás 1, Kulcsár K. 2, Szabó 7, Kulcsár A. 13/2, Kocsik 1, Mandula Csere: Tomasovszki (kapus), Bárány, Lacziák, Réti, Gyebróczki Kiállítások: 4, ill. 6 perc. Hétméteresek: 4/3. ill. 4/2 Az óriási tét mellett rossz előjelekkel utazott el a Kölcsey a helyezési rangadóra, hiszen Untener kapus és Nádast főnégy-öt gólos előnyét a vendégcsapat, de ezt követően a viharsarkiak összeszedték magukat, és fokozatosan elkezdték törleszteni a hátrányukat. A vendégek is mintha megijedtek volna a nagy lehetőség kapujában, Derdákné hétméterest hibázott, így a negyvenkilencedik percre már csak két gól volt a különbség. (18-20) A mérkőzés utolsó tizenegy percét emberhátrányban játszotta végig a szabolcsi csapat, előbb Derdáknét, majd Nagy iskolai tanulmányai miatt nem tudott a csapattal utazni a hétközi mérkőzésre. A hazaiak hatalmas rohammal kezdtek, a félidő elején 2-0-ra, majd a tizenhetedik percben 7-4-re vezettek, sőt, a huszonhatodik percben már 12-8-at mutatott az eredményjelző. Majd a vendégek is fokozatosan játékba lendültek, és a félidő végére jelentősen ledolgozták hátrányukat.-A második játékrészben már kiegyenlítettebb játék folyt, Kulcsár Anita zsinórban lőtt három góljával a Kölcsey Henit és Prokot is kétperces pihenőre küldték a játékvezetők. Azonban nagyszerűen küzdöttek a várdaiak, és Nagy Heni utolsó góljával megnyerték a bajnokság végső helyezése szempontjából igen fontos találkozót. A győzelemért dicséret illeti a csapat minden játékosát. Külön is kiemelkedett Hollóné és Agárdi játéka, akikhez a második félidőben Kulcsár is csatlakozott átlagon felüli teljesítményével. A kisvárdai csapat ezzel az idegenbeli bravúrral nagy lépést tett annak érdekében, hogy megismételje az elmúlt évi hatodik helyezését, illetve lehetőség kínálkozik a lányoknak, hogy indulhatnak a City Kupában, de ehhez a hátralevő két hazai mérkőzésen (Debrecen, TFSE) legalább két pontot kell szerezni. megfordította az eredményt (14-15), de a hazaiak sem hagyták magukat, s az ötven- negyedik percben ismét ők vezettek 21-19-re. Ezt követően valami csodálatosan játszottak a diáklányok, négy gólt lőttek zsinórban, míg az ellenfél egyet sem, s ezzel hatalmas bravúrt hajtottak végre a szezon utolsó mérkőzésén. Ezzel a győzelmükkel a bajnokság második helyén végeztek. Hadobás István: — Amit az egész bajnokságban és ezen a mérkőzésen produkáltak, a lányok, az csodálatra méltó. Köszönöm minden játékosomnak.-FuliNBIB Ezüstérmes a Kölcsey UJ KELET Klisura elbúcsúzott Nyíregyházától Még utoljára lekaszálta a füvet Már korábban hírül adtuk, Milun Klisura, a Nyíregyházi TK-Isobau centere elköszön a csapattól. A szakosztályvezetés az utolsó bajnoki meccs után vele és Szekuloviccsal is közölte, hogy anyagi okok miatt nem tartanak rájuk igényt. A klub jövőre sokkal kevesebb pénzből gazdálkodik mint eddig, így nem tudják őket szerződtetni. Jövőre a kiírás szerint már csak egy külföldi szerepelhet a tizenkettes keretben, így ketten mindenképpen sokan vannak. Természetesen szerettünk volna Milan Klisu- rával beszélgetni az itt töltött két évről. A beszélgetés korábban nem jött össze, mivel Klisura már elutazott a családjával Szabadkára. Aztán kaptuk a hírt, szerdán egy-két napra visszaérkezik. Szerdán este a csarnokban kerestük, de csak a többieket találtuk, a két edző éppen edzést tartott. Miközben a csapat edzett, megérkezett Milun Klisura is. A csarnok előterében ültünk le a priboji születésű centerrel beszélgetni. Megtudtuk, hogy egy nap alatt végleg összepakolnak és elköltöznek a városból. Az újságnak nem nagyon akart nyilatkozni. Azt mondja, szép volt a két év Nyíregyházán, s mindig szívesen fog emlékezni az itt eltöltött időre, a társakra, a közönségre. A csapat szerepléséről próbáltuk faggatni, de csak annyit monSott, több lehetőség volt ebben a gárdában. Inkább a városról beszélt, arról, hogy szerb és magyar barátai is óvták attól, hogy Nyíregyházára, a „világ végére” szerződjön. Most, utólag sem bánta meg a szerződést, megszerették a várost, amely szerinte az egyik legszebb Magyarországon. Felesége, gyermekei is jól érezték magukat itt, a Nyírségben. Miután a gyerekeiről beszélt, el is ment telefonálni nekik, hiszen ők már Szabadkán maradtak a nagyszülőknél. A telefon után tovább kérdeznénk a kosárlabdáról, hiszen lenne miről mesélnie. Az elmúlt két évben majd hetven bajnoki mérkőzésen szerepelt a TK, és ő mindegyiken ott volt, sokszor sérülten is. Persze, ha már ott volt játszott is, mérkőzésenként átlagban vagy 38-39 percet. S ha már játszott, pontokat is szerzett, mérkőzésenként vagy 28-29-et. Összességében, bár pontos statisztika még nincs, jóval több mint 1500 pontot szerzett a TK színeiben, a szám nincs messze 2000-től. Szóval meghatározó egyénisége volt a gárdának két éven keresztül. Ami még ennél is fontosabb, profi szemléletet tanulhattak tőle a fiatalabbak. Milun Klisura s?íyesebr ben beszél arról, hogy az egyik hobbija a kerti munka, de általában a fizikai munka. Nevetve meséli, hogy annak a lakásnak az udvarán, ahol az utolsó évben laktak, mindig ő kaszálta le a füvet.Már hetek óta nem volt itt, s a sok eső után nagyra nőtt a fű, bár a csapatkapitány, aki szintén abban a házban lakik, próbálkozott a kaszálással, de neki nem igazán sikerült. Megérkezése után az volt az első feladata, hogy a kertben a füvet lekaszálja. Még hozzáteszi, hogy mindenféle fizikai munkánál a bal kezét részesíti előnyben, csak a kosarazáshoz és az íráshoz használja a jobbat. Még arról faggatnánk, hogy hol folytatja. Ezt is tréfával üti el. Rekreáció következik, mondja, eddig én dolgoztam, mos a feleségemnek keresünk valami jó állást Szabadkán, és ő fog eltartani, míg kipihenem magam. Azért persze nem lepődnénk meg, ha ősszel újra feltűnne a magyar bajnokságban, mondjuk egy Szabadkához közeli nagyváros gárdájában. Közben sorra érkeznek az öltözőből a játékosok, hogy elbúcsúzzanak tőle, mindenkinek ad valami tréfás tanácsot. Legutoljára Kozma Tamás érkezik, vele hosszabban elbeszélgetnek. Nem is csoda, az elmúlt két évben ők ketten töltötték együtt a legtöbb időt a TK színeiben, a palánkok alatt. Aztán a hosszúra nyúlt vezetőségi értekezletről érkezve Hajdú Barnabás szakosztály- vezető ég, a vezetőség két tagja, ;Makrai László és Rad- vánszki József is búcsúzik a szerb centertől. Előkerül néhány kisebb ajándék, s aztán legutoljára a legkedvesebb a 15-ös számú mez. Ebben az idényben ebben kosarazott Milun Klisura. A pályán mindig kemény center mintha kicsit meghatódna. Azt mondja, ez lesz számára a legszebb emlék. Révay Zoltán Súlyemelés Eb után Világkupa Tavaszi Túra A Szabolcs-Szatmár-Bereg nyen a szakosztályok négyfős Diáksport Elődöntőben a Vasvári Az NYVSC súlyemelő-szakosztályának két versenyzője, Feri Attila és Popa Adrián hétvégén Szekszárdra látogat egy kis „emelgetés” céljából, ugyanis a szekszárdiak Húsos Kupa néven Világkupa-fordulót rendeznek, melyre természetesen világbajnokunkat illetve a mostanában sokat emlegetett Popa Adriánt is meghívták. Ez a forduló a Világkupa ez évi küzdelemsorozatában a harmadik „randevút” jelenti a honi, illetve a külföldi súlyemelők számára. Az eddig eltelt két forduló nem igazán büszkélkedhetett erős mezőnnyel, mivel minden „valamirevaló” versenyző a múlt héten véget ért varsói Eb-re készült, s nem nagyon részesítették előnyben a Világkupa küzdelemsorozatát. Most viszont mintegy tizenhárom ország 120-130 „erős emberét” várják a házigazdák, s mint Glückmann Pál, az NYVSC-s súlyemelők vezetőedzője sportrovatunknak elmondta, sok külföldi versenyző a volt Szovjetunió tagországaiból érkezik majd. A szakember minden súlycsoportban 2-3 „nagy nevet” vár, ami a mieinket is teljes erőbedobásra kényszeríti a viadal során. A két felnőtt nyíregyházi versenyző mellett a junior korúJuhász István szerepelhetett volna még a Húsos Kupán, de ő Izraelben június 12-én sorra kerülő junior Eu- rópa-bajnokságra készül, így nem utazik Szekszárdra. A két nyíregyházi résztvevővel kapcsolatban is megkérdeztük Glückmann Pált, hogy milyen előjelekkel utaznak el a versenyre. — Feri Attila a versenyre lefogy, s így természetesen a 70 kg-osoknál fog küzdeni. Nem sok pihenője volt Attilának az Eb után, remélem, a varsói egy hét nem vett ki sokat a versenyzőmből. A hét elején kis fáradtság mutatkozott rajta, de most már kezd újra jól „mozogni”. Eredmény szempontjából a vb-n, illetve az Eb-n elért eredményével már elégedettek lennénk mind a ketten. Popa Adrián már egészen „más tészta”. Ő a 64 kg-os súlycsoportban versenyez majd, s ez azért érdekes, mert az Eb-n ebben a súlycsoportban szerepeltettek mást helyette. Neki egyetlen dolog a leglényegesebb, mégpedig az, hogy bebizonyítsa a Magyar Súlyemelő Szövetség vezérkarának, hogy érdemtelenül hagyták itthon a varsói viadalról. Ha ezt számokkal kellene kifejeznem, akkor Adriánnak szakításban 135-137 kg-ot, míg a lökésben 170-172 kg-ot kellene teljesíteni, ami összetettben 310 kilogrammos eredményt jelentene. Adrián erre készül, és jelenleg nagyon jó formában várja a Világkupa fordulóját. Nagyon remélem, hogy sikerül neki a bizonyítás, és véghez tudja vinni azt, amit eltervezett! Batai Megyei Természetbarát Bizottság a nyíregyházi Zrínyi Gimnázium Országjáró Diákok Körével karöltve az idén is megrendezi a Tavaszi Túraversenyt, amire minden természetjáró szakosztályt meghív. A verseny célját két szem- ponban határozták meg a szervezők, túrázási és versenyzési lehetőséget biztosítani a szakosztályok számára, valamint ez a verseny egyben felkészülési lehetőség az iskolai csapatok részére az Országjáró Diákok Találkozójára. Az ez évi viadalt vasárnap, azaz május 14- én délelőtt 9 órától a Sóstói erdőben a Nyíregyháza-Hár- masdombi emlékmű környékén bonyolítják le. A versetizenöt éves évfordúlója alkalmából május 18-19-én kispályás labdarúgó-tornának ad otthont. A viadalon a házigazdák A és B csapatán kívül még öt általános iskola nebulói lépnek pályára. A küzdelmek két korosztályban zajlanak majd: minden suli kiállít egy elsősökből és egy másodikosokból álló együttest, A rendezvény a Szabolcs Tej-OTP Kupa első napján a „kicsik” — ők 2x10 percet fociznak —, míg a második napon a „nagyok” mérkőznek meg egymással — szá- mukra 2x15 perc a játékidő. Az összecsapásokat körmércsapattal indulhatnak, s e csapatok korra és nemre való tekintet nélkül vegyesek is lehetnek. Nevezni a verseny rajtjánál (emlékmű) 8.30-tól 9 óráig lehet, valamint a verseny- központban, ami a Tölgyescsárda buszmegállótól gyalog, mintegy 150 méterre található majd. A részt vevő csapatokat sorsolás alapján 2-5 percenként indítják, s a rajtban a vezértérképről a pályát a csapatoknak maguknak kell berajzolni. A versenyzőknek az állomásokon a természetjárással összefüggő elméleti és gyakorlati kérdéseket, feladatokat kell majd megoldaniuk A pályát 150 perc alatt kell teljesíteni a versenyzőknek. ják le, a győzelemért három, a döntetlenért egy pont jár, a vereséget nem díjazzák. A tornát A MONBEBÉ Gyermek Foci Klub rendezi abból a célból, hogy segítse a fiatal, tehetséges labdarúgók felkutatását, foglalkoztatását. A részt vevő gárdák mindegyike okleveles díjazásban részesül, helyezésétől függetlenül ajándékokat kap, és ezen felül kü- löndíjakat is kiosztanak a rendezők. A tornát többek között a Humán Iroda, a Plaster Bt. és a B and H Kft. támogatjaCsiky Nándor A labdarúgó diákolimpia megyei döntőben a IV. korcsoportosoknál (15-16 évesek) a Vasvári Pál Gimnázium csapata a nyíregyházi 107. Sz. Szakmunkásképző Intézettel találta magát szemben. A kétmérkőzéses viadalon az első meccsen a gimnazisták „idegenben” 5-3-as győzelmet arattak, ami elég megnyugtató előny volt a visszavágó mérkőzésre. Ezt a találkozót tegnap az NYVSC Tiszavas- vári úton található füves pályáján játszották le. A vasvárisok az előny birtokában elég nyugisán kezdtek, ami majdnem megbosszulta magát, hiszen a második mérkőzés első félidejében 2-1-es 107-es vezetéssel vonultak pihenőre a csapatok. A második játékrészben már jobban odafigyelt a Vasvári gimnázium gárdája, és egy nagyon jó második félidei teljesítménnyel megfordították az állást, s a derbi végén 4-2-es győzelemnek örülhettek a pirosmezes vasvárisok. Vasvári Pál Gimnázium— 107. Sz. Szakm. Int. 4-2 (1-2) Továbbjutó a Vasvári Pál Gimnázium, 9-5-ös összesítéssel. Az országos elődöntő egyébként városunkban lesz megrendezve, ahol a Vasvári mellett Hajdú-Bihar, Békés és Szolnok megye győztesei küzdenek egymással az országos fináléba kerülésért. A győztes Vasvári gimnázium csapatát a következő játékosok alkották: Szabó, Baka, Tóth, Újvári, Sajtos, Kelemen, Varga, Bakó, Poór, Sándor, Nagy, Fehér, Mizsák és Ger- litzki. Batai A vasváris Bakó első gólja Szabolcs Tej-OTP Kupa A 19. Sz. Általános Iskola kőzéses rendszerben bonyolít-