Új Kelet, 1995. április (2. évfolyam, 77-100. szám)

1995-04-26 / 97. szám

UJ KELET MEGYÉNK ELETEBOL 1995. április 26., szerda 3 30 ezer kilométer a Föld körül Javinia fc/ *Amo Lavinia Andrea Tatar 1992 au­gusztus 17-én indult el Nagybányá­ról, és azóta társával, Stefan Leca Bacaui-\al körbejárták a földet. Ok ketten, a béke és barátság jegyében indított amatőr rádiós expedíció tagjai 29 országon gyalogolnak át. Bulgária, Törökország, Szíria, Jor­dánia, Egyiptom, Szaud-Arábia, Kuvait, Bahrein, Egyesült Arab Emirátusok, Omán, Pakisztán, In­dia, Nepál, Banglades, Thaiföld, Kína, Hongkong, Taivan, Japán, Malaysia. Szingapúr, Indonézia, Ausztrália, USA (Kaliforniától New Yorkig), Franciaország, Né­metország, Ausztria után Magya­rországra értek. Már csak Románia van hátra. Laviniának Nagybánya, Stefánnak pedig egy kicsit messzebb, az ország túlsó végében található Bakó a végcélja. Buda­pesten kettéváltak, mindenki haza­indult. Laviniát már várta édesap­ja, autóval kíséri haza lányát. A napi adag 40-45 kilométer, en­nek végén várja őt Mezőcsáton egy kisbárányt kapott a lány. Ezt legel­tette Mátészalka előtt tíz kilomé­terrel Jármiban édesapja, amikor Kovács László, a szomszédos Pa­poson lakó juhász odament hozzá. Beszédbe elegyedett vele, gondol­ván, kollégával találkozott. Amikor Laviniáról hallott, kiváncsi lett rá, együtt mentek utána.A lánytól megtudta hogy amatőr rádiós, en­nek hatására azonnal meghívta magához őket éjszakára. Merthogy ő maga is rádiózik, az aznapi vég­cél pedig Jármi volt, éppen ott ke-* restek szállást. Laci aztán nekem, falubelijének is elmondta, milyen vendégei vannak. így ismertem meg őket. A ma­gas, kisportolt, hosszú barna hajú lányból sugárzott az erő és a báj. Különösen széppé tették a barna haj alól, naptól lepirult arcból világító kék szemei. O gyengén, apja vi­szont kimondottan jól beszélt ma­gyarul. A beszélgetés is ennek megfelelően folyt. Ha nem értettük egymást, akkor édesapja tolmá­csolt, vagy ő válaszolt. Laci el­mondta, Lavinia mellén akadt meg a szeme. Bár csinos lány, de még­sem női bájai bűvölték el a három- gyerekes családapát, hanem az azon virító felirat: ALINCO. Ezt a rádiófelszereléseket gyártó céget minden rádiós ismeri. Az első szponzorjuk, a Selena segített besze­rezni a szükséges dolgokat -hátizsák, sátor, tréningruha, — de aztán pénz nélkül maradtak. Ha várnak amíg összejön amennyi kell, soha nem indulnak el — teszi hozzá Lavinia. 3 dollárral kelt útra, útközben sze­rezték be a szükséges pénzt, aprán­ként, sok-sok szponzortól. — Nem volt egyet és jó, volt sok (szponzor) kevés (pénz), tudod?! — mondja tört magyarsággal. Beszéd közben erősen gesztikulál a világot látott lány. Elmondták mi járatban vannak, azután pedig többnyire se­gítettek nekik. A világ minden ré­szén élő rádióamatőrök is maguké­nak érezték az ügyet. Thaiföldön kézről kézre adták őket. Olyan ko­csival kísérték, ami zuhanyzóval és minden egyéb földi jóval el volt látva, ennivalóra sem volt gondjuk. Az egyik várost elhagyták, a má­sikban már várták őket. Ok pedig mentek. Mindenhol gyalog, csak a tengert repülték át. Kaland kaland hátán. Több ezer fotó készült útközben. Kínában megfújták a fényképező­gépüket, mégpedig nem is akár­hogy. Levágták a szíjról, amivel a vállára volt akasztva, ő pedig sem­mit nem vett észre a műveletből. Az USA-ban aztán egy rádióstól kapott egy másik masinát. Nem is akármilyet. A csupa elektronika kis automata gépen időzített felvétel is van, lefotózhatja saját magát — mutatja. Egy albumban cikkeket nézegetünk. Valamennyi róluk szól. A távol keleti írásjelek nem sokat mondanak nekem, de a ké­peken felismerem Laviniát, mellet­te pedig ott van társa, a szakállas Stefan. Lavinia az iszlám országok­ban arab ruhát öltött, és az arcát is el kellett takarnia. Nálunk ugye ez nem divat, le is égett az erős tava­szi naptól karja és az arca, leg­alábbis az a fele amelyik a nap felé esett. Bahreinban,-Kuvaitban, az Emirátusokban rendőri kíséretet adtak melléjük, hogy bajuk ne es­sen. Sőt! Hercegi engedéllyel bár­kinél megszállhattak, a házigazda pedig felelt a testi épségükért. Persze másfajta emlékei is van­nak. Pakisztánban a rossz minőségű ivóvíztől kapott egy fertőzést, kis híján kiszáradt. Kórházban csak három napig volt, mert olyan gyen­gék ott a betegápolási feltételek, hogy ha a betegségbe nem, hát a kórházi kezelésbe biztosan belehal az ember. Kezelőorvosa hazavitte, és otthon ápolta. Ez történt 1993 augusztusában . Az időjárással nem nagyon akadt bajuk. Ritka eset volt amikor rossz idő miatt kellett pihenőt tartani. Ausztráliára szíve­sen emlékezik Lavinia. Mélbume- ben egy kicsit hideg volt, Camberra jó, Brisbane pedig a Nagy Vízvá­lasztónál már nagyon meleg. Sab­lonos kérdés, mégsem tudtam ma­gamban tartani. —Három évet adtál az életedből. Mit kaptál érte?— szívből jövő vá­laszt kaptam rá. — Minden héten te tanulsz vala­mit. Ha sok multimilliomos lennél akkor sem tudnád megcsinálni ezt. Akkor sem mész gyalog, ha van sok pénz, és akkor te nem látod azt amit én láttam. Amikor mész repülőn, nem tudsz látni ezt. Mi láttuk azt amit nem nagyon sok ember látta.- mondja. A légkondicionált repülőgépes föld körüli utak résztvevői onnan fentről nem érezhetik miről marad­nak le. Ők megcsinálták. Nepálban a hegyomlások elzárták az utakat, ezért ők ember alig taposta mellék­utakon haladtak előre. Ott aludtak ahol a napi útjuk végétért. Szívből mondja: megérte, de ilyen feltéte­lekkel nem indulna el másodszor. Pénz nélkül, bízva a szerencsében. Időben is csúsztak, amit jórészt a pénzszerzési nehézségek okoztak. Lavinia és Leca nem adták fel, emberfeletti erővel végigcsinálták az utat. — Mekkora távot tettetek meg? Biztosan kiszámoltátok, legalábbis megközelítőleg! ? — Úgy 30 ezer kilométer, pon­tosan nem tudunk, még nem kal­kuláltam. Lavinia 55, Stefan 54 pár cipőt használt el a föld körül. Dojcsák Tibor Nem mindig közös ló.. Kétnapos, úgynevezett workshop programot tartottak csütörtökön és pénteken Záhony és tizenegy környe­ző település önkormányzati vezetői részére. A rendezvény célja a kistér­ségi települések közös szociális gond­jainak feltárása, és enyhítésük érde­kében a Népjóléti Minisztériumhoz pályázat benyújtása volt. A pályázati program célkitűzéseinek megfogal­mazásában dr. Benedek László volt az önkormányzatok segítségére. — Önről tudni vélik, hogy közeli rokona Göncz Árpád köztársasági el­nöknek... — Igen, valóban. Egyébként ő ép­pen a múlt héten tett látogatást Zala megyében, ahol egy már működő — általunk létrehozott — kistérségi szo­ciális program, a ZALA-KAR részt­vevőivel: polgármesterekkel, önkor­mányzati vezetőkkel, a szociálisgon- dozó-képzésben részt vett asszonyok­kal, valamint gyermekönkormányzat­ok kis vezetőivel találkozott. — Ez az első látogatása, vagy járt már korábban is megyénkben ? — Többször megfordultam itt, és ismerem a Felső-Tisza vidékén élők gondjait. Apósommal, Gönz Árpád­dal (akkor még mint műfordítóval) jártam Gergelyiugomyán az írószö­vetség vendégházában, és két alka­lommal tartottam tréninget: két éve a Megyei Térségi Fejlesztési Társulás vezetőinek Sóstón, tavaly pedig egy — a jelenlegihez hasonló — szociá­lis workshopot Fehérgyarmaton. — Milyen sikerei voltak cégének, a SANSZ GM-nek?-— Ez egy hármas profilú kisvállal­kozás. Közgazdász társam és én fog­lalkozunk a munkanélküliségből fa­kadó regionális és helyi problémák­kal (átképzéssel, foglalkoztatási prog­ramok kidolgozásával, egyéni krízis­kezeléssel), szociális programok meg­tervezésével, mint például a zalai LASSZÓ (Laikus Segítő Szolgálat), és kistérségi fejlesztési tervek alap­ján önkormányzati társulások közös gondjainak megoldásával. Eredmé­nyeink között tartom számon az úgy­nevezett „Kék Vonal”, azaz a telefo­nos lelki segélyszolgálat számára ön­kéntes segítők kiképzését, valamint a már említett ZALA-KAR programot is, amely idén március 15-én nyert Pro Régió díjat, bebizonyítva, hogyha Zala akar, terve sikerülhet is. — Mit tart a térségi önkormányzati társulások legnagyobb gondjának? — Azt a mélyen gyökerező bizal­matlanságot, amely kialakult a tele­pülések vezetőiben egymás iránt. Az önkormányzatok csak most kezdik felismerni, hogy az egymással való együttműködésnek lehetnek közös pontjai is, és nem azzal oldanak meg egy problémát, ha egyénileg próbál­nak a tortából egy-egy szeletet kisza­kítani. Úgy tűnik, hogy míg a gazdaság más rendszerben működött, sok kö­zös gondot oldottak meg együtt, en­nek összeomlásával viszont az önkor­mányzatok egyedül maradtak a tele­pülésenként eltérő gondok megoldá­sával. Ilyen például a foglalkoztatás kérdése: amíg élt egy üzem, a teljes agglomerációból foglalkoztatott em­bereket, a csőd nyomán azonban a munkanélküliség a települések egye­di gondjává vált. Éppen ezért kell összefognunk, hiszen egy jól átgon­dolt, több települést összefogó elkép­zelésnek nagyobb az esélye a minisz­tériumok által kiírt pályázatok elbí­rálásánál is. — Az Ón eredeti szakmája pszichi­áter. Mit tart e két nap legfőbb ered­ményének az emberi tényezőket tekint­ve? — A kistérségi pályázat kidolgo­zásának egyik fázisaként kértem a jelenlévőket, hogy formáljanak két csoportot. Egyiket — önkéntes ala­pon — azok alkották, akik az elnyer­hető pályázati összeget a realitás ta­laján osztották fel a települések kö­zött, a másikat pedig azok, akik vál­lalkoztak egy kis „álmodozásra”, azaz összeghatárra tekintet nélkül felvázol­hatták a térségre vonatkozó olyan el­képzeléseiket, melyek megvalósulá­suk esetén enyhítenék a munkanélkü­liséget, valamint gazdasági és társa­dalomfejlesztési koncepciót is adnának. A többség a „realisták” cso­portjához csatlakozott, azonban az „álmodozók” elképzeléseit megis­merve megváltozott a dolog dinami­kája: kóstolgatták a merészebb elkép­zelések ízét. Egyébként az egész tréninget az őszinte, térségben való gondolko­dás jellemezte, tehát a résztvevők igyekeztek figyelembe venni a többi település — olykor eltérő — érdeke­it is. A pályázaton elnyerhető összeget egyébként nem tartom kevésnek. Sze­rintem egy olyan pluszforrás, amely­nek összegét okos és előrelátó ötle­tekkel meg lehet ötszörözni, ha vi­szont rosszul sáfárkodnak vele, a fe­lét el lehet veszíteni. Ez csakis a tele­püléseken múlik! Baráth Andrea A födij egy mountain bike Bicajos felvonulás Ami nem jött össze Nyíregyházán, az sikerült Mátészalkán. A TRIDEA Természetvédelmi Egyesület kerék­páros felvonulást szervezett Máté­szalkán a föld napjára. Bővebb infor­mációt a helyszínen kaptunk Insticei Zoltántól, a TRIDEA szervező titká­rától. — Szórólapokkal, plakátokkal hir­dettük meg általános iskolákban a fel­vonulást. Az Egyesület vezetője, tit­kára szórta szét a hirdetéseket, és ka­pott is visszajelzéseket, hogy jönnek, mert érzik a szükségét annak, hogy legyen ilyen megmozdulás. Hogy ennek az eredménye mi lesz, azt a jövő mutatja meg. Mi szeretnénk ezt a közlekedési módot hirdetni, szem­ben az autós közlekedéssel, de épp­úgy tömegközlekedéspártiak is va­gyunk, mint bárki más. — Vagyis nem vagytok maximalis­ták, inkább valami egészséges arányt szeretnétek elérni a kettő között. — Igen, valami egészséges arányt, mert Mátészalkán ilyen, hogy kerék­páros út, nem léte­zik, pedig szükség lenne rá. Jó lenne egy kerékpáros egyesület is, ame­lyik nem sport­egyesület, hanem olyan társadalmi egyesület, ami ilyen kerékpáros túrákat, összejöve­teleket szervezne. Ennek helyet is biztosítana a TRI­DEA. — Ez csak vágyálom, vagy körvo­nalazódó terv? — Ez tervbe van véve. Ngyon sok mindennel szeretnénk foglalkozni az íjászat felkarolásától kezdve ősi mes­terségek felelevenítéséig. Ezt a felvo­nulást a REC alapítvány anyagi támo­gatásával sikerült összehozni, a tom­bola nyereményeit pedig egyéni szponzorok felajánlásaiból állítottuk össze. Ezek a szponzorok voltak a Barkács-műszaki kereskedés, Pusuék- Adidas, Iparcikk bolt, Anetta cukrá­szat, Hudex KFT, Blikk 3 KFT., és a Horvát sörkert. Van futball-labda, poci-nix, adidas cuccok, mountain bike, egyebek. A levegő tisztaságáért szervezett biciklis demonstrációra várakozáson kicsit alul, de azért szép számmal, mintegy hatvanan gyűltek össze dél­után kettőre, az indulás idejére. A résztvevők életkora ránézésre 8 és 50 év között van. Jórészt általános isko­lások, szülők, illetve környezetvédel- mi aktivisták. A gimnáziummal szembeni parkból indult a menet, majd az állomás felé végig az egyirá­nyún, a Ráckerten, Ipari úton, onnan a meggyesi úton ki a város másik szé­lére, a Cine végre, végig a Dózsa György úton, a Munkácsi utcán, Hajdú úton, onnan át a Széchenyire, ki az ópályi útra, azon vissza a 47-es főúthoz, az Alkotmány utcára, onnan pedig vissza a parkba. A gyerekek komolyan vették, igyekeztek fegyel­mezetten, egyes sorban kerékpároz­va megtenni ezt a hét kilométert. Ka­nyarokban két aktivista Stop! Bicik­lis felvonulás feliratú táblákkal állí­totta meg az autókat, a balesetek el­kerülése érdekében. Azok kissé cso­dálkozva, de azért többnyire türelme­sen figyelték a me­netet, amelynek hoszszúságát 200 méterre saccolom. Egyik vége már el­hagyta a MOM-ot, a másik pedig még nem jött át avasúti átjárón! Visszaér­kezés után kisor­solták az indulás előtt eladott tombo- lákat. A főnyere­ményt az a srác vit­te el aki tavaly is nyert egy mountain bike-ot. Másnap természetvédelmi vetélkedővel foly­tatódott a program. Dojcsák Tibor

Next

/
Oldalképek
Tartalom