Új Kelet, 1995. április (2. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-26 / 97. szám
UJ KELET MEGYÉNK ELETEBOL 1995. április 26., szerda 3 30 ezer kilométer a Föld körül Javinia fc/ *Amo Lavinia Andrea Tatar 1992 augusztus 17-én indult el Nagybányáról, és azóta társával, Stefan Leca Bacaui-\al körbejárták a földet. Ok ketten, a béke és barátság jegyében indított amatőr rádiós expedíció tagjai 29 országon gyalogolnak át. Bulgária, Törökország, Szíria, Jordánia, Egyiptom, Szaud-Arábia, Kuvait, Bahrein, Egyesült Arab Emirátusok, Omán, Pakisztán, India, Nepál, Banglades, Thaiföld, Kína, Hongkong, Taivan, Japán, Malaysia. Szingapúr, Indonézia, Ausztrália, USA (Kaliforniától New Yorkig), Franciaország, Németország, Ausztria után Magyarországra értek. Már csak Románia van hátra. Laviniának Nagybánya, Stefánnak pedig egy kicsit messzebb, az ország túlsó végében található Bakó a végcélja. Budapesten kettéváltak, mindenki hazaindult. Laviniát már várta édesapja, autóval kíséri haza lányát. A napi adag 40-45 kilométer, ennek végén várja őt Mezőcsáton egy kisbárányt kapott a lány. Ezt legeltette Mátészalka előtt tíz kilométerrel Jármiban édesapja, amikor Kovács László, a szomszédos Paposon lakó juhász odament hozzá. Beszédbe elegyedett vele, gondolván, kollégával találkozott. Amikor Laviniáról hallott, kiváncsi lett rá, együtt mentek utána.A lánytól megtudta hogy amatőr rádiós, ennek hatására azonnal meghívta magához őket éjszakára. Merthogy ő maga is rádiózik, az aznapi végcél pedig Jármi volt, éppen ott ke-* restek szállást. Laci aztán nekem, falubelijének is elmondta, milyen vendégei vannak. így ismertem meg őket. A magas, kisportolt, hosszú barna hajú lányból sugárzott az erő és a báj. Különösen széppé tették a barna haj alól, naptól lepirult arcból világító kék szemei. O gyengén, apja viszont kimondottan jól beszélt magyarul. A beszélgetés is ennek megfelelően folyt. Ha nem értettük egymást, akkor édesapja tolmácsolt, vagy ő válaszolt. Laci elmondta, Lavinia mellén akadt meg a szeme. Bár csinos lány, de mégsem női bájai bűvölték el a három- gyerekes családapát, hanem az azon virító felirat: ALINCO. Ezt a rádiófelszereléseket gyártó céget minden rádiós ismeri. Az első szponzorjuk, a Selena segített beszerezni a szükséges dolgokat -hátizsák, sátor, tréningruha, — de aztán pénz nélkül maradtak. Ha várnak amíg összejön amennyi kell, soha nem indulnak el — teszi hozzá Lavinia. 3 dollárral kelt útra, útközben szerezték be a szükséges pénzt, apránként, sok-sok szponzortól. — Nem volt egyet és jó, volt sok (szponzor) kevés (pénz), tudod?! — mondja tört magyarsággal. Beszéd közben erősen gesztikulál a világot látott lány. Elmondták mi járatban vannak, azután pedig többnyire segítettek nekik. A világ minden részén élő rádióamatőrök is magukénak érezték az ügyet. Thaiföldön kézről kézre adták őket. Olyan kocsival kísérték, ami zuhanyzóval és minden egyéb földi jóval el volt látva, ennivalóra sem volt gondjuk. Az egyik várost elhagyták, a másikban már várták őket. Ok pedig mentek. Mindenhol gyalog, csak a tengert repülték át. Kaland kaland hátán. Több ezer fotó készült útközben. Kínában megfújták a fényképezőgépüket, mégpedig nem is akárhogy. Levágták a szíjról, amivel a vállára volt akasztva, ő pedig semmit nem vett észre a műveletből. Az USA-ban aztán egy rádióstól kapott egy másik masinát. Nem is akármilyet. A csupa elektronika kis automata gépen időzített felvétel is van, lefotózhatja saját magát — mutatja. Egy albumban cikkeket nézegetünk. Valamennyi róluk szól. A távol keleti írásjelek nem sokat mondanak nekem, de a képeken felismerem Laviniát, mellette pedig ott van társa, a szakállas Stefan. Lavinia az iszlám országokban arab ruhát öltött, és az arcát is el kellett takarnia. Nálunk ugye ez nem divat, le is égett az erős tavaszi naptól karja és az arca, legalábbis az a fele amelyik a nap felé esett. Bahreinban,-Kuvaitban, az Emirátusokban rendőri kíséretet adtak melléjük, hogy bajuk ne essen. Sőt! Hercegi engedéllyel bárkinél megszállhattak, a házigazda pedig felelt a testi épségükért. Persze másfajta emlékei is vannak. Pakisztánban a rossz minőségű ivóvíztől kapott egy fertőzést, kis híján kiszáradt. Kórházban csak három napig volt, mert olyan gyengék ott a betegápolási feltételek, hogy ha a betegségbe nem, hát a kórházi kezelésbe biztosan belehal az ember. Kezelőorvosa hazavitte, és otthon ápolta. Ez történt 1993 augusztusában . Az időjárással nem nagyon akadt bajuk. Ritka eset volt amikor rossz idő miatt kellett pihenőt tartani. Ausztráliára szívesen emlékezik Lavinia. Mélbume- ben egy kicsit hideg volt, Camberra jó, Brisbane pedig a Nagy Vízválasztónál már nagyon meleg. Sablonos kérdés, mégsem tudtam magamban tartani. —Három évet adtál az életedből. Mit kaptál érte?— szívből jövő választ kaptam rá. — Minden héten te tanulsz valamit. Ha sok multimilliomos lennél akkor sem tudnád megcsinálni ezt. Akkor sem mész gyalog, ha van sok pénz, és akkor te nem látod azt amit én láttam. Amikor mész repülőn, nem tudsz látni ezt. Mi láttuk azt amit nem nagyon sok ember látta.- mondja. A légkondicionált repülőgépes föld körüli utak résztvevői onnan fentről nem érezhetik miről maradnak le. Ők megcsinálták. Nepálban a hegyomlások elzárták az utakat, ezért ők ember alig taposta mellékutakon haladtak előre. Ott aludtak ahol a napi útjuk végétért. Szívből mondja: megérte, de ilyen feltételekkel nem indulna el másodszor. Pénz nélkül, bízva a szerencsében. Időben is csúsztak, amit jórészt a pénzszerzési nehézségek okoztak. Lavinia és Leca nem adták fel, emberfeletti erővel végigcsinálták az utat. — Mekkora távot tettetek meg? Biztosan kiszámoltátok, legalábbis megközelítőleg! ? — Úgy 30 ezer kilométer, pontosan nem tudunk, még nem kalkuláltam. Lavinia 55, Stefan 54 pár cipőt használt el a föld körül. Dojcsák Tibor Nem mindig közös ló.. Kétnapos, úgynevezett workshop programot tartottak csütörtökön és pénteken Záhony és tizenegy környező település önkormányzati vezetői részére. A rendezvény célja a kistérségi települések közös szociális gondjainak feltárása, és enyhítésük érdekében a Népjóléti Minisztériumhoz pályázat benyújtása volt. A pályázati program célkitűzéseinek megfogalmazásában dr. Benedek László volt az önkormányzatok segítségére. — Önről tudni vélik, hogy közeli rokona Göncz Árpád köztársasági elnöknek... — Igen, valóban. Egyébként ő éppen a múlt héten tett látogatást Zala megyében, ahol egy már működő — általunk létrehozott — kistérségi szociális program, a ZALA-KAR résztvevőivel: polgármesterekkel, önkormányzati vezetőkkel, a szociálisgon- dozó-képzésben részt vett asszonyokkal, valamint gyermekönkormányzatok kis vezetőivel találkozott. — Ez az első látogatása, vagy járt már korábban is megyénkben ? — Többször megfordultam itt, és ismerem a Felső-Tisza vidékén élők gondjait. Apósommal, Gönz Árpáddal (akkor még mint műfordítóval) jártam Gergelyiugomyán az írószövetség vendégházában, és két alkalommal tartottam tréninget: két éve a Megyei Térségi Fejlesztési Társulás vezetőinek Sóstón, tavaly pedig egy — a jelenlegihez hasonló — szociális workshopot Fehérgyarmaton. — Milyen sikerei voltak cégének, a SANSZ GM-nek?-— Ez egy hármas profilú kisvállalkozás. Közgazdász társam és én foglalkozunk a munkanélküliségből fakadó regionális és helyi problémákkal (átképzéssel, foglalkoztatási programok kidolgozásával, egyéni kríziskezeléssel), szociális programok megtervezésével, mint például a zalai LASSZÓ (Laikus Segítő Szolgálat), és kistérségi fejlesztési tervek alapján önkormányzati társulások közös gondjainak megoldásával. Eredményeink között tartom számon az úgynevezett „Kék Vonal”, azaz a telefonos lelki segélyszolgálat számára önkéntes segítők kiképzését, valamint a már említett ZALA-KAR programot is, amely idén március 15-én nyert Pro Régió díjat, bebizonyítva, hogyha Zala akar, terve sikerülhet is. — Mit tart a térségi önkormányzati társulások legnagyobb gondjának? — Azt a mélyen gyökerező bizalmatlanságot, amely kialakult a települések vezetőiben egymás iránt. Az önkormányzatok csak most kezdik felismerni, hogy az egymással való együttműködésnek lehetnek közös pontjai is, és nem azzal oldanak meg egy problémát, ha egyénileg próbálnak a tortából egy-egy szeletet kiszakítani. Úgy tűnik, hogy míg a gazdaság más rendszerben működött, sok közös gondot oldottak meg együtt, ennek összeomlásával viszont az önkormányzatok egyedül maradtak a településenként eltérő gondok megoldásával. Ilyen például a foglalkoztatás kérdése: amíg élt egy üzem, a teljes agglomerációból foglalkoztatott embereket, a csőd nyomán azonban a munkanélküliség a települések egyedi gondjává vált. Éppen ezért kell összefognunk, hiszen egy jól átgondolt, több települést összefogó elképzelésnek nagyobb az esélye a minisztériumok által kiírt pályázatok elbírálásánál is. — Az Ón eredeti szakmája pszichiáter. Mit tart e két nap legfőbb eredményének az emberi tényezőket tekintve? — A kistérségi pályázat kidolgozásának egyik fázisaként kértem a jelenlévőket, hogy formáljanak két csoportot. Egyiket — önkéntes alapon — azok alkották, akik az elnyerhető pályázati összeget a realitás talaján osztották fel a települések között, a másikat pedig azok, akik vállalkoztak egy kis „álmodozásra”, azaz összeghatárra tekintet nélkül felvázolhatták a térségre vonatkozó olyan elképzeléseiket, melyek megvalósulásuk esetén enyhítenék a munkanélküliséget, valamint gazdasági és társadalomfejlesztési koncepciót is adnának. A többség a „realisták” csoportjához csatlakozott, azonban az „álmodozók” elképzeléseit megismerve megváltozott a dolog dinamikája: kóstolgatták a merészebb elképzelések ízét. Egyébként az egész tréninget az őszinte, térségben való gondolkodás jellemezte, tehát a résztvevők igyekeztek figyelembe venni a többi település — olykor eltérő — érdekeit is. A pályázaton elnyerhető összeget egyébként nem tartom kevésnek. Szerintem egy olyan pluszforrás, amelynek összegét okos és előrelátó ötletekkel meg lehet ötszörözni, ha viszont rosszul sáfárkodnak vele, a felét el lehet veszíteni. Ez csakis a településeken múlik! Baráth Andrea A födij egy mountain bike Bicajos felvonulás Ami nem jött össze Nyíregyházán, az sikerült Mátészalkán. A TRIDEA Természetvédelmi Egyesület kerékpáros felvonulást szervezett Mátészalkán a föld napjára. Bővebb információt a helyszínen kaptunk Insticei Zoltántól, a TRIDEA szervező titkárától. — Szórólapokkal, plakátokkal hirdettük meg általános iskolákban a felvonulást. Az Egyesület vezetője, titkára szórta szét a hirdetéseket, és kapott is visszajelzéseket, hogy jönnek, mert érzik a szükségét annak, hogy legyen ilyen megmozdulás. Hogy ennek az eredménye mi lesz, azt a jövő mutatja meg. Mi szeretnénk ezt a közlekedési módot hirdetni, szemben az autós közlekedéssel, de éppúgy tömegközlekedéspártiak is vagyunk, mint bárki más. — Vagyis nem vagytok maximalisták, inkább valami egészséges arányt szeretnétek elérni a kettő között. — Igen, valami egészséges arányt, mert Mátészalkán ilyen, hogy kerékpáros út, nem létezik, pedig szükség lenne rá. Jó lenne egy kerékpáros egyesület is, amelyik nem sportegyesület, hanem olyan társadalmi egyesület, ami ilyen kerékpáros túrákat, összejöveteleket szervezne. Ennek helyet is biztosítana a TRIDEA. — Ez csak vágyálom, vagy körvonalazódó terv? — Ez tervbe van véve. Ngyon sok mindennel szeretnénk foglalkozni az íjászat felkarolásától kezdve ősi mesterségek felelevenítéséig. Ezt a felvonulást a REC alapítvány anyagi támogatásával sikerült összehozni, a tombola nyereményeit pedig egyéni szponzorok felajánlásaiból állítottuk össze. Ezek a szponzorok voltak a Barkács-műszaki kereskedés, Pusuék- Adidas, Iparcikk bolt, Anetta cukrászat, Hudex KFT, Blikk 3 KFT., és a Horvát sörkert. Van futball-labda, poci-nix, adidas cuccok, mountain bike, egyebek. A levegő tisztaságáért szervezett biciklis demonstrációra várakozáson kicsit alul, de azért szép számmal, mintegy hatvanan gyűltek össze délután kettőre, az indulás idejére. A résztvevők életkora ránézésre 8 és 50 év között van. Jórészt általános iskolások, szülők, illetve környezetvédel- mi aktivisták. A gimnáziummal szembeni parkból indult a menet, majd az állomás felé végig az egyirányún, a Ráckerten, Ipari úton, onnan a meggyesi úton ki a város másik szélére, a Cine végre, végig a Dózsa György úton, a Munkácsi utcán, Hajdú úton, onnan át a Széchenyire, ki az ópályi útra, azon vissza a 47-es főúthoz, az Alkotmány utcára, onnan pedig vissza a parkba. A gyerekek komolyan vették, igyekeztek fegyelmezetten, egyes sorban kerékpározva megtenni ezt a hét kilométert. Kanyarokban két aktivista Stop! Biciklis felvonulás feliratú táblákkal állította meg az autókat, a balesetek elkerülése érdekében. Azok kissé csodálkozva, de azért többnyire türelmesen figyelték a menetet, amelynek hoszszúságát 200 méterre saccolom. Egyik vége már elhagyta a MOM-ot, a másik pedig még nem jött át avasúti átjárón! Visszaérkezés után kisorsolták az indulás előtt eladott tombo- lákat. A főnyereményt az a srác vitte el aki tavaly is nyert egy mountain bike-ot. Másnap természetvédelmi vetélkedővel folytatódott a program. Dojcsák Tibor
