Új Kelet, 1995. április (2. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-20 / 92. szám
Ui KELET 7 Szandi-randi Óvodáskorától kezdve, ha kellett, ha nem, Szandi mindig énekelte kedvencei számait. Sőt, olykor-olykor dalra fakadt a tanári szoba előtt, s produkciójáért cserébe a dolgozat elhalasztását kérte, amit néha teljesítettek is. Hazánk legelső tini énekese volt, de időközben már felcseperedett. A közelmúltban Nyíregyházán a Kávéházi programok című műsor vendége volt. — Testvéreddel, Vikivel mindketten az énekesi pályán vagytok. Nincs szakmai féltékenység közietek? — Egyáltalán nincs, ezt nagyon sokan megkérdezik, s erre én mindig a következőt felelem: föl sem vetődik bennünk a gondolat, hogy irigyek legyünk egymás sikereire. Inkább a problémák megoldásában segítünk egymásnak. Neki is köszönhetem, hogy a pályán vagyok. — A Tizennyolc című albumod miben különbözik az előzőektől? — Nyáron töltöttem be a 18. életévemet, tulajdonképpen fölfogható egy születésnapi lemeznek is. A zenei anyag 15 számából 13-at Szikora Róbert írt, kettőt pedig Gallai Péter, aki a Piramis együttes tagja. Az egészen lassú daloktól a techno- ritmusúakig sokfajta irányzat megtalálható, és mindegyikben másképpen énekelek. — Az előző lemezeidet Fenyő Miklóssal készítetted. Miért váltottál? — Immár két éve lejárt a szerződésünk, amit nem hosszabbítottunk meg. Többen megkerestek, hogy szívesen írnának nekem dalokat, ami nagyon jó érzés volt. A választásom Szikomra esett, mert őt találtam a legjobbnak. — Melyik zeneszerzővel volt jobb dolgozni? — Sokkal jobb volt Fenyővel, hiszen a pályám kezdetén, 13 éves koromban a pótpapa szerepét is betöltötte. A fellépések alatt úgy vigyázott rám, mintha saját gyereke lettem volna. — Tavalyelőtt más műfajban, egy galopversenyen indultál el, ahol 2. helyezett lettél. Tervezed-e a sport folytatását? — Egyetlen versenyen indultam el, de sajnos az utolsón is. Naponta 5-6 lóval edzettem, intenzíven készültem a nagy napra. A mezőnyben 11 -en indultunk, ebből 5 amatőr és 6 profi zsoké volt. Balesetet szenvedtem, és abba kellett hagynom egy ideig a lovaglást, ma pedig az érettségire készülök, és emiatt nincs időm lovagolni. Hogy a kérdésre válaszoljak: azt hiszem, nem fogom ezt a sportot folytatni, de mindig örömmel fogok e versenyre visszagondolni. Sokat jelentenek nekem a lovak. — Most érettségizel. Hogy tudod a tanulást összeegyeztetni a munkáddal? — Minden felkérést elvállalok, és éjjel tanulok. Azt hiszem, hogy csak a szóbeli időszak alatt fogok szünetet tartani a munkámban. Szeretnék jó eredménnyel leérettségizni a gimnáziumban. — Milyen terveid vannak? — A nyáron részt fogok venni egy több hónapos Los Angeles-i lemez- bemutatón. Hazatérés után stúdióba vonulok, és a hetedik lemezemet fogom elkészíteni. Húsvéttól kapható a Kamasz Naplóm című könyvem, melyet Dávid József ín naplóm alapján, egészen kislánykoromtól vezettem. Olyan dolgokról is olvashatnak majd, amikről eddig sehol senkinek nem nyilatkoztam, beleértve egy-két pikáns részletet is. Tervbe van véve egy filmezés, de még nem biztos, mert még nincs meg a fedezet a költség- vetésekre. Bízom benne, hogy hamarosan találunk szponzorokat, és elkezdődhet a forgatás. — Miről fog szólni a történet? — Egy civil életet élő lány pénzt lop el a nagymamájától, és egy kofferral útnak indul Hollywoodba. A vége happy end, és nagy sztár lesz. Ennyi a lényeg, s közben sok atrocitás éri, és iszonyatosan küzdenie kell, hogy mindezt elérje. Végül is sikerül neki. Boró Orsolya Színkör a gyerekekért Ha azt mondom, hogy A lusta kismalac vagy Az elátkozott farkas, gondolom sokaknak a Bessenyei Színkör jut az eszébe. A társulat jelenéről és működéséről Szántó Sándorral, a színkör vezetőjével váltottunk néhány szót. — Milyen darabot próbál most a társaság? — A Kvantum-Fantum csapdája című mesejátékot szeretnénk színpadra állítani. Technikailag nagyon elmaradottak vagyunk, ezért most azon munkálkodunk, hogy legalább a dalbetéteket szalagra tudjuk rögzíteni, felkészülve az esetleges megbetegedésekre. A szöveget könnyen be lehet magolni, de a nótákkal egy beugró már nehezebben boldogulna. — Úgy látom, elég mostoha körülmények között dolgozik ez a színház is... — Sajnos, ez így igaz. Megtanultunk együtt élni az önfeléléssel. Ez azt jelenti, hogy a korábbi darabok díszleteiből és jelmezeiből eszkábál- juk össze az éppen színpadra kerülő előadások kellékeit. Ez ugyan takarékos megoldás, de megvan a hátulütője is. A régi mesedarabokat sajnos már nem tudjuk újra előadni. — Ilyen sokat romlott az utóbbi időben a helyzet? — Rengeteget. Négy évvel ezelőtt még sok olyan jelmezünk volt, ami „aludhatott”, ha éppen nem volt rá szükség. Ma már erre nincs lehetőség. Nem tudunk már válogatni sem a jelmezek, sem a díszletek között. —A nem profi színjátszók számára melyik időszak volt a „fénykor” ? — Számomra az 1975—80-as évek jelentették a legtöbbet. Ekkor alakult meg a nagyszínházban egy gyermekeknek játszó társulat, melyből később megszületett a Bessenyei Színkör. Azóta sajnos egyre nehezebb. Minden társunk tíz körömmel kapaszkodik az egyre süllyedőbb hajóba. Mindannyian tudjuk, hogy nekünk küldetésünk van, a gyerekeknek kell játszanunk. —Kiket kellene meggyőzni ahhoz, hogy jobb világ köszöntsön az amatőr színjátszókra? — Ehhez éppen azokra az emberekre lenne szükség, akik nem nagyon foglalkoznak velünk. Nincs gyerekük vagy unokájuk, akit elhozhatnának egy-egy előadásunkra, ahol megláthatnák, mennyit jelent a mi játékunk az apróságoknak. Látniuk kellene a csillogó szemeket, az ökölbe szorított pici kezeket ahhoz, hogy megértsék, mennyire fontosak vagyunk. —A színházkedvelő gyerekek mikor találkozhatnak legközelebb a Bessenyei Színkör előadásával? — Április 23-án délelőtt tíz órától a Kölyökvárban lépünk fel, ahol a beszélgetésünk elején már említett Kvantum-Fantum csapdája című darabot mutatjuk be. S. T. Téka-tábor és ami mögötte van JW ImmI AUAka ^/I {’«tag ajnbj 9 £*§ SE mm jf jBb ÉHn OT TUT Hdl jgf sSfeia fiF9]sr* pwSa §raj9 Mindenki panaszkodik. Nincs pénz iskolára, kultúrára, szociális támogatásokra, s még sorolhatnám... Igyekszünk összehúzni magunkat. Mikor fejeződik be. meddig tart mindez, senki sem tudja megmondani. Ötleteinket, terveinket kordában tartjuk, megpróbáljuk tárolni a jobb időkre, amikor talán megvalósíthatók lesznek. De hogyan bírjuk ki addig? — Csak az optimizmusom tart életben — mondta Stock Gyula, a nagy- kállói II. Rákóczi Ferenc Művelődési Ház igazgatója. — A tavalyi évhez képest is romlott a helyzet, félmillió forinttal kevesebb támogatást kapunk, mint a korábbi években. Az áremeléseket, az inflációi képtelenek vagyunk kompenzálni. Tulajdonképpen a költségvetésünk semmilyen rendezvény szervezését nem teszi lehetővé. Ennek ellenére azon vagyunk, hogy a Kállai kettős Néptáncfesztivált újra megrendezzük, ez már hagyománynak számít. Készülünk a nyári táboroztatásra is. A Téka-táborba előadókat hívtunk, a tiszteletdíjat számukra fizetni kell, a népi kismesterségekhez szükséges anyagokat, eszközöket is be kell szereznünk. A vendégek létszámát, az érdeklődést pedig nem lehet előre kiszámítani. — Nem hiszem, hogy aggódniuk kellene, a Téka-tábor mindig nagy népszerűségnek örvend. — A látszat néha csal, a részvételi díjak nagysága sok-sok embert visszatart. Arra törekszünk, hogy elérhető árakat kínáljunk, de minden tevékenység önköltséges lesz. Minden pályázati lehetőséget megragadunk, reméljük, segít a gondjainkon. A problémák ellenére bízom abban, hogy sok vendégünk lesz. Ezek a rendezvények kulturális arculatot adhatnak a településnek. Nagykálló város ugyan, de falusias, vidékies jellege van. Ez nem szégyellni való sajátosság. — Milyen lehetőségeket lát ebben? — A helyi oktatási intézményekben be kellene vezetni a néptánc, a kézművesmesterség tanítását. A gimnázium drámatagozatos diákjai számára egy ministüdiót szervezhetnénk, a Budai középiskola pedagógia szakos ötödévesei foglalkozásokat tarthatnának a népi kismesterségek területén. A hagyományosan megrendezésre kerülő fesztiválokon, táborokban segíthetnének a szervezésben. Hatékonyabban és eredményesebben tudnánk működni, az együttes munka sok-sok sikert, eredményt tartogat számunkra. Sajnos, az emberek nem ismerik az ebből adódó lehetőségeket, nem is foglalkoznak vele. A megszokott és rögződött szemléleten nagyon nehéz változtatni. Reméljük, sikerül. K. I. Város, vidéki jelleggel Ovisok-show Mátészalkán A dal, ami tetszik nekem... Ezzel a címmel hirdetett énekversenyt óvodáskorú gyermekek részére a működésének 20. évfordulóját ünneplő mátészalkai 6. Számú Napközi Otthonos Óvoda a városi művelődési központ közreműködésével. A versenyre jelentkező ^óvodások bármilyen dalt énekelhetnek, tehát nem csupán az óvodában tanultakat, hanem a könnyűzene, a népzene világából is választhatnak. Az előadást május 28-án 15 órai kezdettel tartják meg a mátészalkai városi művelődési központ színháztermében. A rendezők kérik az óvónőket, hogy segítsenek a rendezvény előkészítésében, szervezésében, s a nevezéseket május 10-ig juttassák el — a név, az óvoda és a dal címének megjelölésével — a mátészalkai 6-os Számú Óvodába (Ballassi út), vagy a városi művelődési központba. Mandala Dalszínház: Kőműves Kelemen Mának szóló üzenet Bátor kézzel és hozzáértéssel nyúlt a régi balladához Dobos László rendező. A mindmáig kényes téma megoldásához több, a mában gyökerező konfliktus lehetőségét magában foglaló társadalmi, etikai és pszichológiai problémát bújtat el a cselekményben. Kőműves Kelemen, Tarczy Gyula alakításában, akár mai vállalkozó is lehetne, aki felvállalja magas Déva várának felépítését. Kelemen elsősorban alkotni akar, úgy is mint művész, úgy is mint kitűnő építész... Érzi az alkotás kényszerét: ez kihívás, és lehetőség, hogy évszázadokon át hirdessék majd a hatalmas vár tornyai kezének munkáját. Út a dicsőséghez. A felfogadott kőművesek mind egyéni hasznukat remélve csatlakoznak a munkához. Bár babonás hírek járnak a környéken, ennek ellenére vállalják a munkát. Ám amit raktak estig, leomlik reggelre, s az éjszakai munkájuk is tönkremegy nappalra. Kelement elfogja a kétség- beesés, a munka hiábavalósága. Lázadnak a kőművesek is, már-már otthagyják a munkát. Drámai vitájuk a pillanatemberek és az alkotó ember minidrámája: Máté pénzéhsége s a többiek rövidlátása. Boldizsár szerepében Bódis Gábor egy másik színes figurája a darabnak. Nem nagy formátumú, mégis megsejt valamit, amivel a munka folytatására tudja rábírni a többieket. Látszólag Kelemen mellé áll, ám ösztönösen megérzi: ezekkel a kőművesekkel akkor tudja felépíteni Déva várát, ha azok hisznek. Hisznek abban, hogy a vár felépül, s akkor lesz pénz és dicsőség. Kelemen, akit az alkotás vágya hajt, kényszeredetten átengedi Boldizsárnak a vezetést. A babonák köntöséből megszületik a hit. A vándor legendájából azt következteti ki, hogy fogadalmat kell tenniük. Ha valamelyikük asszonya megérkezik hozzájuk, megfogják, tűzbe vetik, mészbe keverik és befalazzák. Ezt mindnyájan elfogadják. Kelemen is rááll, hiszen úgy tudja, hogy a gyermeke beteg, s neje otthon ápolja. A remény még össze- -tartja a kőműveseket, s várják az érkezőt. Anna érkezik Szinyei Andrea alakításában, a lelkiismeretes, férjét, gyermekét szerető tipikus asszonyt jeleníti meg. Kelemen csak akkor döbben rá, hogy mit is fogadott meg. A várért, a dicsőségért nemcsak asszonyát, családját, s önmaga holnapját kell feláldoznia. A szerelmet is temeti a színpadon, míg átengedi Annát az ölni kész többieknek. Anna halálával, mint azt Boldizsár jósolta, megszületik a hit. „Hit nélkül sem alkotni, sem élni nem lehet” — harsogja a kórus. S emelkedik a vár, elkészül. Ünnepük magukat, munkájukat a kőművesek, amikor a vándor jön, s megvádolja őket a gyilkossággal. Tudatja még, hogy a véka aranyat sem kapják meg, s felelni kell a tettükért. Pánik, félelem, egymásra mutogatás. Ekkor Máté — Tirol Csaba alakítja —, tipikus pénzemberhez illően, kivárásra bíztat. S Déva tanácsa úgy dönt, hogy nem hisz a szóbeszédnek, a gyilkosságnak. Kifizeti a megállapodott bért a kőműveseknek. Ok elfogadják e megoldást, bár néma, fájdalmas levonulásuk sejteti, hogy nem tudnak örülni a pénznek. Boldizsár is, bár rájött az igazságra, hogy hit kell a munkához, boldogtalan. Hiszen nem mindegy, hogy csak egy az emberi élet árán tudjuk-e megvalósítani a célt. Kőműves Kelemen pedig örök jelképe marad annak, hogy a jövő építésének ez az útja, módja, nem járható egyetlen nemzedék számára sem. Budaházi István
