Új Kelet, 1995. április (2. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-15 / 89. szám
SPORT ÚJ KELET 1995. április 15., szombat Ünnep előtti beszélgetés „Minden húsvétkor | gondolok arra a tájra" A húsvéti ünnepek előtt irodájában kerestük meg dr. Bige LásdónéU a | megyei sporthivatal vezetőjét, hogy a/ ünnepről, a készülődésről kerdez- I zük. Arra is kiváncsiak voltunk, jut-e ideje munkája mellett a háziasszo- j nyí teendőkre. No persze, a megyei sportvezetővel beszélgetve többszőr is j szoba került a sport es a versenyzők. Az iroda targyalóasztalan több hus- i véti üdvözlőlapot is láthattunk, ezek is az ünnep közelsegere utaltak. Barátságban a futballal Húsvéti látogatás a Giuseppini kolostorban Amit láttam, az nem tűz és nem víz, nem fehér és nem fekete, nem nagy és nem kicsi, nem erős és nem gyenge... Olyan az olasz szabadidősport, mint mindenütt. Átlagos. Valamiben azonban mégis más! — Sok üdvözlőlapot kap ilyenkor, I húsvét előtt? — Néhányat kapok, és küldök is párat. Ilyenkor, ünnepekkor az ember sokat gondol szeretteire, a tágabb rokonságra, barátaira, s ezek a kedves megemlékezések is segítenek ebben, mosolyt csalnak az arcokra. Most ezt az alkalmat szeretném megragadni, hogy a megye sportolóinak, sportvezetőinek, a szurkolóknak kellemes ünnepeket kívánjak. — Hogyan emlékszik a gyermekkori húsvétokra? — A Jászságban egy kis faluban, Alattyán születtem és nőttem fel. Katolikus település lévén húsvét volt a legnagyobb ünnep. Természetesen ott is kötődtek az ünnepléshez népi hagyományok. A feltámadási körmenet után szombaton a vacsorával kezdődött el az ünneplés. Vasárnap nagymamámnál jött össze a család, ahol a nagy asztalnál fogyasztottuk el a húsvéti ebédet. Persze már szombaton elkezdtük a tojásfestést, s ha nem volt tojásfesték, a vöröshagyma leveleit főztük ki, és ennek levétől kapta meg a színét a tojás. Megtanultam a tojáshímzést is. Aztán hétfőn kezdődött a locsolkodás, kútvízből, vederből. A mi falunkban kedden ért véget, akkor szerepcsere következett, s a lányok locsolták a fiúkat. Bizony, én is meglocsoltam jó néhány fiút, no persze hétfőnként engem is sok fiú. Az ünnephez az is hozzátartozik, hogy ezekre ilyenkor vissza-visszaemlékezünk családi körben. — Hogyan készül a mostani hús- vétra? — Természetesen a bevásárlást már elkezdtem, lassan a végére is érek. Aztán szombaton tojást festek, s elkezdem készíteni az ünnepi menüt. — Szeret főzni, vagy inkább csak kötelességnek tartja? — A főzés az egyik hobbim. Édesanyám szakácsnő volt, úgyhogy kisgyerekként tőle már nagyon sok mindent megtanultam. — Mi lesz az ünnepi menü? — Tyúkhúsleves készül, aztán következik az elmaradhatatlan főtt sonka és hozzá a sódartojás, a sonkalében főtt tojás; íze utánozhatatlan! Lesz hozzá még sóskaszósz és almaszósz. Töltött tyúkot készítek még csirkemájjal, gombával, sok tojással, zöldpetrezselyemmel. Túrótortával zárul a sor. Azt nem kell sütni, nagyon könnyű elkészíteni, és szépen festett húsvéti tojással lehet díszíteni. — Említette, hogy szeret főzni. Vezetőként hogy jutott ideje a háztartás ellátására? — Ez nem volt könnyű. A sport- események általában hétvégeken vannak, s sokszor délelőttre esnek, amikor a háziasszonynak a konyhában lenne a helye. Sokszor kérdezték is a férfiak egy-egy ilyen eset alkalmával, hogy ha én itt vagyok, mit eszik majd délben a család? Szerencsére ezt sikerült mindig megoldanom, igaz, jó korán felkeltem, s előre elkészítettem az ebédet, csak utána indultam a versenyekre. A stadionhoz közel lakunk, így legtöbbször időben hazaértem ebédre. — Hogyan lett sportvezető? — Azt hiszem, ezt nem úgy választja az ember, mint más szakmát. Aktívan kézilabdáztam, testnevelő voltam, aztán lettem sportvezető. — Otthon, a családban szó esik a sportról? — Sokszor szóba kerül. A férjem nagyon jól ismeri a sporttörténetet, az olimpiák történéseit, nyomon követi a napi híreket, a szabolcsi eseményeket. A sporttörténelemben egyébként nálam is tájékozottabb, bár versenyszerűen ő nem sportolt. — Önnel beszélgetve, azt hiszem, nem kerülhető meg a sporttéma, bár azt ígértem, most nem erről kérde- zősködök. Nagyon sok sportesemény kötődik az ünnepekhez. Mennyire fér össze az ünnep és a sport? — Természetesen ilyenkor, húsvétkor is sok sporteseményt rendeznek, s ekkor valamilyen formában az ünnepekre is gondolnak a résztvevők vagy a nézők. Jó példa erre a nyíregyházi Nyuszi Futás. Sok nemzetközi esemény is rendszeresen az ünnepekre esik. Nagyon jól összefér az ünnep és a sport, természetes, hogy az ünnepnapokon is szívesen sportol, akinek ez hobbija. — Kezdődik a szabadtéri sport- idény. Mit vár az ideitől? — Optimista vagyok, a versenyzőktől kitartó munkát, jó eredményeket várok. Azt várom, hogy a sportvezetők sok érdékes, magas színvonalú eseményt szerveznek, a játékvezetők jól felkészülten, a szabályok szellemében teszik dolgukat. Remélem, a szurkolók is jól fognak szórakozni, s arra kérem őket, ne akadályozzák meg egymás szórakozását a pályára nem illő jelenetekkel. — Visszatérve az ünnephez, van-e olyan húsvéti élménye, amire ilyenkor szívesen emlékszik? — Az ünnephez kapcsolódik, de nem húsvétkor történt. Néhány éve Izraelben jártam, s a Szentföldön több olyan helyszínt is felkerestünk, ahol a bibliai események játszódtak. Mondom, vallásos faluban születtem, s ugye az ünnepi istentiszteleteken újra és újra felidéződnek a bibliai események. Ott járni azokon a helyeken, ahol ezek történtek, ezt az érzést nagyon nehéz megfogalmazni. Úgy mondanám, a Biblia szele megcsapott ott. Azóta bizony minden húsvétkor gondolok arra a tájra, azokra a napokra, a Gecsemáné-kert- ben tett látogatásra. Magam is őrzök onnan elhozott, semmihez sem hasonlítható földrögöt. Révay Zoltán Derűsen kezdődött... Imperia városában megkérdeztem egy járókelőt: — Merre van a legközelebbi sporttelep? A kéttornyú templom irányába mutatott, arra menjek, adta az útbaigazítást. Az előképhez az is hozzátartozik: nagyot tévedtem, amikor úgy képzeltem, hogy amolyan városszéli libalegelőt találok. A Ligur-tenger partján fekvő itáliai kisváros macskaköves útjain kapaszkodom felfelé. Átkelek a Milánót Marseille- jel összekötő vasúti átjárón, ahol félóránként átrobog egy-egy expressz. A magas kőfalakkal védett templomkerthez érek, odabent labdapattogás hallatszik. A műanyag talajú sporttelep úgy bújik meg a környezetben, mintha röstellnie kellene hivatását. Sehol egy tábla, ami útba igazítaná a tévelygőt, mégis mindenki idetalál. Vonz a kíváncsiság. Egy idős pap áll sportpálya szélén, a kapufának dőlve. Selyemszalagra kötött síp lóg a nyakában. Két kezét összekulcsolva mosolyog mindenkire úgy, ahogy az ismerkedésre mindig kész olaszok sem tudnak szó nélkül elmenni mellette. Itália áprilisban is azúrkék ege alatt sok miegyéb előfordulhat az emberrel: érdekes látvány, sztori, életkép... Federico Capello kedves, rokonszenves ember. Ősz haja példás rendben simul halántékára. Hófehér inge, földig érő reverendája makulátlan. A kanonok úr egyik lába egy pettyes futball-labdán pihen. Látom, hamarosan elkezdődik a mérkőzés. Ő a bíró. Amíg a labda ide-oda pattog, betérek a csendes, patyolattiszta egyházi étterembe. Gyönyörködöm a közeli hegyek pompájában, felfedezem a kisváros hatalmas virágkertészetét. „Riviera del Fiori” — a virágok tengerpartja elnevezést viseli a vidék. Jön az ügyeletes alkalmazott, rendelek, kóstolgatom a papok borát. Az ablakon keresztül nézem a futballmeccset, egy plakáton akad meg a szemem. „Vasárnap, a reggeli mise után futballtoma kezdődik” -— betűzöm a szöveget. Lám, kolostor és sportközpont, szoros egymásrautaltságban. Tudom, a kíváncsiságnak is vannak határai, még ha sportról esik is szó. Miközben ezen tűnődöm, észre veszem, hogy a kanonok úr áll mellettem. Ugyanis közben véget ért a mérkőzés. — Hogy tetszett? Mármint a mérkőzés. Milyen volt a bíró? — kacsintott hamiskás mosollyal. Szemben ülünk egymással, a házigazda jogán ő rendel. Egy ilyen randevút csak összehozni nehéz, a többi már megy, mint a karikacsapás. — Szereti a sportot? — kérdezem. — Si! — válaszolja. — Kérdezzen bármit! — bíztat a kolostor első embere. Az egyház képviselője röviden, lényegre törően beszél, a kérdéseket nem kell részletezni, megismételni, tudja, mire kíváncsi egy hírlapíró. — Érdekel az újságírás — magyarázza —, de majd csak akkor merülök bele mélyebben, ha levetem a reverendát. Erre a váltásra még nem gondol. korai lenne. Elvégre 69 éves. Szóval, nem gondol visszavonulásra, a kolostor életével alszik és ébred, ez foglalkoztatja reggeltől estig, ez jelenti minden gondolatának kiindulópontját. — Túloznék, ha azt állítanám, hogy itt mi korszakalkotó dolgokat művelünk. Egyszerűen csak arról van szó, hogy az itteni fiatalok csakúgy, mint az idősebbek, szeretik a sportot, áldoznak érte. Mi annyit teszünk, hogy összefogjuk őket, rendszeres programot készítünk. — De kanonok úr, a futball nagy zajjal jár, a templom falai mellett dong a labda. Az imádsághoz pedig csend kell. — Ezt mi is tudjuk, sőt, ugyanúgy tudják a délelőtti misére érkezők is. Ilyenkor szolídabban játszunk, higgye el, jól megférünk egymás mellett. A kolostor félig-meddig vendégfogadóhely, egyházi szervezésben turisták is használják. A büfében fiatal papok szolgálják fel az ételt, a bort, a kávét, az üdítőt. — Bármilyen vallásúak jöhetnek? — kérdezem. — Az olaszok általában katolikusok — mondja —, így aztán ezt a kérdést sohasem feszegetjük. Amit csinálunk, azt úgy az egyház, mint a város jónak tartja. H,a arra jár — mutat a pálmák felé —, nézzen körül, az idősebbek részére most folyik a városi vasgolyós bajnokság. Van még tenisz-, tollas- és tekepályánk is, így nem unatkoznak az ide érkezők. Nekik külön büféjük van, jéghideg csapolt sört mérnek... Vendéglátóm magamra hagy rövid ideig, majd kérdezés nélkül folytatja. — ...Nem csak papolni kell arról, hogy a testkultúra az általános kultúra szerves része... Én napra készen próbálok tájékozódni a sportvilág dolgairól is. Nem mintha a mi házunk táján nem lenne milliónyi gond. tennivaló. A. kultúra és a sport azonban szervesen összefüggé s mint két felépítményi elem. hal és visszahat egymásra. Témát váltunk. — Kanonok úr, Ön említette, hogy az egyház és a sport kapcsolata gyümölcsöző Imperiában. A lelkiek mellett anyagilag is megtérül a befektetés? Gondolkodik egy keveset, csak azután folytatja: — Ennek a jelentősége másodlagos. Azt a keveset, amit bevételeink révén nyerünk, a kolostor karbantartására fordítjuk. — Ön még mindig sportol? Meglepte a kérdés. — Szeretek úszni, kirándulni. A sportpályán pedig a kapuban érzem a legjobban magam. Legközelebb hétfőn este játszunk villanyfényben az egyik közeli csapattal. — Mikor a legnagyobb a forgalom errefelé? — Általában hétvégeken járnak ide a legtöbben, a nyugdíjasok azonban minden délután megtalálhatók. — Szentségtörés, ha a vendégek szitkozódnak, netán verekednek. Egyáltalán hogyan büntetik őket? Ötven, száz miatyánk elmondása, vagy sárga és piros lap felmutatása a mérce? — Nálunk csak elvétve fordul elő ilyesmi. Egy magas, ősz hajú idegen csatlakozott hozzánk. Hozzá intézem a kérdést. — Milyen gyakran jár ide? — Sportolni? — Igen, sportolni... — Tulajdonképpen igaza van. Persze, én ezt soha nem így mondom, hogy sportolok. Egyszerűen csak szórakozni járok ide. Iszok egy-két sört, gurítok néhányat a tekepályán, ha akad partner. — Hány éves? — Hetvenkettő. Imperia. Giuseppei kolostor. Ódon kőfalak által zárt modem sporttelep. Az egyik fiatal pap bemelegítésre hívja a fiatalokat. Ezúttal ő lesz a bíró. „Per dieci mila” (tízezerért!), ami azt jelenti, a kapuvédő a melegítés alatt tizenegyesek hárítására is vállalkozik. A tét tízezer líra. Federico Capello a virágok tengerpartján nagy tisztelettel övezett ember. Olyan típus, akinek arcáról csak ritkán olvasható le érzelmi megnyilvánulás. Befelé örül, befelé bánkódik, izgalom, idegesség sosem látszik rajta. Még a leglüktetőbb pillanatokban is valami elképesztő nyugalmat áraszt magából, legyen az éppen a vallással kapcsolatos, vagy a sport képzelt romantikája. Őszintén szólva meglepő volt számomra a belőle áradó nyugalom, a kitárulkozás. Elbeszélgetünk még egy kicsit. Lenyeltük az utolsó harapnivalót. Mozgolódtam, attól félvén, hogy időközben becsukják a kolostorkaput. — Nem lehet baj — segített át zavaromon —, a kijárás este a templomon keresztül történik. Ez napi programunk befejező része. — Kanonok úr, megéri mindezt a sok fáradozást? — Erre csak odafenn tudnak választ adni... Jó, jó, de a mennyekben még nem készítettem riportot! Kovács György Macskaköves, szűk sikátorok vezetnek a kolostorhoz
