Új Kelet, 1995. április (2. évfolyam, 77-100. szám)

1995-04-14 / 88. szám

10 1995. április 14., péntek SPORT UJ KELET Kézilabda NB I Labdarúgó NB III, Tisza-csoport Most már illik nyerni! Kisvárda—Caola SE Egy nehéz sorozat után van a kisvárdai női csapat. A legutóbbi há­rom mérkőzésen nem sok babér ter­mett számukra. Ezeken a találkozó­kon nagyarányú vereségeket szenved­tek, bár az ellenfelek is jobbak vol­tak a várdai együttesnél. Remélhetőleg a kudarcokon túltet­ték magukat a lányok, és a most kezdődő újabb sorozatban már sike­resebben fognak szerepelni. Erre már ma lehetőség lesz, hiszen 17 órától a Caola gárdáját fogadják hazai pályán. A vendégekkel szemben nagyon jó Prokék mérlege, mivel ősszel idegen­ben is nyerni tudtak ellenük. Ez min­denképpen önbizalmat adhat a mos­tani összecsapáshoz. A bajnokság ti­zedik helyén álló Caola csapatában egyébként több jó képességű játékos is szerepel, mint például az átlövő Radulovics vagy a válogatott Utasiné, de kitűnő kapusuk. Bödör is ragyo­góan őrzi a hálót. Pár héttel ezelőtt edzőcsere is volt náluk, az eddig edzősködő Katonát Horváth József váltotta a kispadon. A pontjaikat ál­talában hazai pályán szerzik, viszont a legutóbbi fordulóban otthon kaptak ki Békéscsabától. A hazai csapatnál mindenki egész­séges. A heti edzéseken jó hangulat­ban készültek a lányok, és igyekez­tek magukat túltenni a legutóbbi ve­Balassagyarmat—Tiszavasvári Balassagyarmat, 18 óra. A legutóbbi, Dunakeszi elleni siker után bizakodva várják Dobiék ezt a ta­lálkozót. A csapat összeállítását zavar­ja, hogy a román idegenlégiós Cardos még két mérkőzésen nem játszhat, mi­vel a békéscsabai meccsen három ta­lálkozóról eltiltották. A vendéglátó Balassagyarmat a legutóbbi időszakban nem valami fényesen szerepel. A leg­utóbbi, szarvasi vereségük már a negye­dik volt zsinórban. így elég veszélyes zónába kerültek, már ami a kiesést il­leti. Váczi Sándor tanítványai ezért mindenképpen ki akarják használni a megingásukat, és győzni szeretnének ellenük. Ez azért is lenne fontos, mert az ezt követő mérkőzéseken nehezebb lesz pontot szerezniük. Viszont a Nóg- rád megyeiek elleni esetleges győze­lemmel továbbra is az élbolyban ma­radhatnak, sőt, ott is végezhetnek a bajnokság végén. reségeken. A szakvezetés és — a kö­zönség is — feltétlenül győzelmet vár kedvenceitől ma este. Nyírbátor—Békéscsaba Nyírbátor, 17 óra. Ismét létfontosságú mérkőzést ját­szik ma a nyírbátori csapat. A hazai­aknak a kiesés elkerülése miatt fon­tos a találkozó, míg a vendégek vissza szeretnének kerülni az NB I-be, és azért akarnak nyerni. A Békéscsaba legutóbb hazai pályán nyert a kieső­zónában lévő Újkígyós ellen, míg a bátoriak idegenből, a kiesés elkerülé­sében vetélytárs Eger otthonából hoz­tak el egy pontot. így mindkét csa­pat fel van doppingolva az újabb si­kerre. A hazaiaknál Molnár még mindig sérült. így Veres István edző az utób­bi meccseken megszokott keretből ál­lítja össze a kezdő hetest. Az edző el­mondta, hogy nagyon nehéz mérkőzés lesz, de mindenképpen győzni szeret­nének, azért, hogy mielőbb elkerülje­nek a kiesési zónából. —fuli— NB I B Fontos mérkőzések előtt Kosárlabda NB I, helyosztó A Nyíregyházi TK-Isobau férfi kosár­labdacsapata az utolsó bajnoki mér­kőzését játssza ebben az idényben. A találkozót pénteken öt órakor játsszák a Bujtosi Szabadidő Csarnokban. A tét a 17. hely megszerzése. A főiskolások az elmúlt szombaton hárompontos veresé­get szenvedtek Székesfehérváron, az ellenfelüktől. A Székesfehérvári KC már a rájátszás során is sok gondot oko­zott a nyíregyházi kosarasoknak. A fe­hérváriak az A csoportból kerültek a rájátszásba, de legalább egyszer min­denki meg tudta verni őket, kivéve a TK. Az eddigi három találkozó közül a leg­utolsó volt a legszorosabb, akkor az utolsó percben egyenlíthettek volna a vendégek, de ez nem sikerült. Fokozódik a küzdelem az NB I B-s csapatbajnokságban, ahol az utolsó előtti, 12. fordulót játszották le vasár­nap. Ezen a napon igazán egy feljutó csapat vált ismertté, míg a két kieső a 10-14. helyezett csapatok közül kerül ki. Sajnos, ezek közé tartozik az N YVMK SC is, mely a feljutásért küzdő Ajka csapatát fogadja április 23-án. A 12. fordulóban a Nyíregyházi VMK SC Budapesten a Vasútépítő ellen ját­szott, ahol nagy küzdelem után 7-5 ará­nyú vereséget szenvedett. A Kick-Box full-contact magyar baj­nokság első fordulóját Debrecenben rendezték meg. Négy arany-, három ezüst- és két bronzérmet verekedtek ki Károly István karatemester tanítvá­nyai, a nyíregyházi Kick-Box SE versenyzői. Full-contact szabályrendszerben mér­kőztek a versenyzők: a mérkőzéseket ökölvívóringben vívták a küzdők, kara­terúgásokat és boxütéseket használtak. Teljes erővel támadtak, és az ellenfél kiütése volt a cél. Támadható volt az ellenfél teste és feje (low-kicknél a comb is). Csütörtökön Hegedűs Ferenc edzőt kérdeztük a csapatról. — Még a Fehérvár elleni mérkőzés előtt Hutás megbetegedett. Meggyó­gyult már a nyíregyházi fiú? — Sajnos nem. Tüdőgyulladása volt, és egyelőre nem is edz. Ráadásul Garay is beteg, és Kozma is belázasodott. — Ki fog ebben a helyzetben az irá­nyító poszton játszani? — Remélem, Kozma Tamás a pénte­ki mérkőzésen már játszhat. Mellette Borosnyai Szabolcs jöhet még szóba mint irányító játékos. Korábban ő is ki­hagyott két hetet, így az állóképessége még nem a régi. Összesen nyolc játé­kossal számolhatok. A nyíregyháziak pontszerzői: nyertek: Rácz Z., Koszta, döntetlen: Mihalkó, Prokopisin, Kocsis Gy., Sztercsó, Katona, Kirják P. Ezzel az eredménnyel jelenleg a 10. helyen állnak 65,5 ponttal. A bajnokság állása: 1. Ajka 86, 2. Debrecen 71,5, 3. Gyu­la 63,5, 4. Keszthely 60,5, 5. Balaton­almádi 85,5,6. Szeged 64,7. Sárospatak 77.5, 8. Paks 71, 9. Statisztika II. Bp. 72.5, 10. Tapolca 65,11. Győr 66,5,12. Eger 89, 13. Nyíregyházi VMK SC 65.5, 14. Vasútépítő Bp. 70. Eredmények: 1. helyezett 54 kg-ban: Sándor Béla, 67 kg-ban: Pethő György, 75 kg-ban: Szilvási Tibor, 81 kg-ban: Jaskó Róbert (low-kick). 2. helyezett 60 kg-ban: Barkóczi Csaba (low-kick), 71 kg-ban: Jurás Zoltán, 75 kg-ban: Bárány László. 3. helyezett 63,5 kg-ban: Szepesi Zsolt, 75 kg-ban: Bodnár Attila. Ugyancsak április 8-án rendezték meg Budapesten a Vitalitás Kupa országos gyerekversenyt, ahol Terebes Gábor 33 kg-ban, a Kick-Box SE versenyzője- ként, első helyezést ért el. Károlyi István SE-elnök — Sikerül végre legyőzni a fehérvá­riakat? — Ha a három magas ember, Klisura. Jankovics és Szekulovics jó formában lesz, akkor meg kell vernünk a fehérvá­riakat. Már az idegenbeli mérkőzésen is jó esélyünk volt erre, de közelről na­gyon sokat hibáztak a játékosok. Hét közben esténként tartottunk edzést, és Klisura végig kitűnő formát mutatott. Az ő teljesítménye meghatározó lehet a győzelem szempontjából is. A vendé­geket most már jól ismerjük, így nem szolgálhatnak meglepetéssel. Minden­képp győzelemmel kell búcsúznunk a bajnoki idénytől, és akkor a 17. hely megszerzésével a tavalyi helyezésünket megtartjuk. R. Z. Drága olimpiai utazás Tiltakoznak az Egyesült Álla­mokon kívüli utazási irodák, mi­vel az 1996-os atlantai nyári olimpiai játékok színhelyén az esemény időpontjára szóló szál­lodaszobákat négyszeres áron kí­nálják. A hoteltulajdonosok azzal ma­gyarázzák a drágaságot, hogy az árban nemcsak a szobák hasz­nálata van benne, hanem az ét­kezés és a versenyek színhelyére való kiszállítás költsége is. Az olimpia szervezői természe­tesen megpróbálnak fellépni a káros irányzat ellen, de azért né­mileg igazat adnak a szállodák igazgatóinak, mivel valóban pluszköltségek terhelik őket. Egy példa az árakra: a Holiday Inn nevű hotelben egy szoba egy éjszakára a „normális” 79 helyett 350 dollárba kerül. Más gondjuk is van az utazási irodáknak. Az amerikaiak ugyan­is csak 21-25 nap közötti idő­szakra adnak szállást, pedig van, aki csak rövidebb időre, egy-egy versenyre látogatna el Atlantába. Sakk NB I B Kick-Box Szabolcsi sikerek Megállítják-e az „építészeket"? Hosszú hétvégéje lesz a harmadik vonalban szereplő megyei legénységek­nek. Rakamaz rendhagyó módon már pénteken pályára lép, miután a BÉVSC kérte az időpontváltozást. BÉVSC (14.)—Rakamaz (4.) V.: Gyurkovics (Sebestyén, Sulyok). Kezdési időpont: péntek, 15.30. Rakamaz, Veigli Géza vezetőedző: — Tudom, hogy elkoptatott a jelző, de nagyon nehéz mérkőzés elé nézünk. A hazaiak tavasszal már tíz pontot gyűj­töttek, amivel igazolták azon híresztelé­seket, miszerint minden áron benn akarnak maradni. Emberemlékezet óta nem nyer­tünk Miskolcon, bár azt szokták mondani, minden rossz sorozat véget ér egyszer. Nagy mellényünk nem lehet, nincs is mire. Jól képzett, érett játékosokra épül ellenfe­lünk csapata, köztük van az aLehóczki, aki éppen tőlünk igazolt oda. Abbéli remé­nyemben küldöm pályára a fiúkat, hogy legalább egy pontra szert teszünk. Barczi bokája közel sincs tökéletes állapotban, a többiek viszont egészségesek. K.T. Magyar Kupa A labdarúgó Magyar Kupa selejte­zőinek közép-szabolcsi körzeti dön­tőjére került sor szerdán Apagyon, ahol a helyiek a megyeszékhelyi megyei II. osztály Kárpát-Hús csoportjában sze­replő Kárpát-Hús Volán csapatát fogad­ták. Apagv—Kárpát-Hús Volán 0-1 (0-0) Apagy, 300 néző. V.: Havacs (Cser­pák, Fehér II.) Küzdelmes találkozón a magasabb osztályú együttes nehezen nyert a kör­zeti bajnokságban szereplő apagyiak ellen. A Kárpát-Hús Volán ezzel a győzelmével felkerült a megyei táblá­ra. T. M. Kézilabda Diákolimpia Döntőben a Zrínyi és a Kölcsey A hét végén Nyíregyházán rendezték meg a Diákolimpia V. korcsoportos női, férfi területi elődöntőjét. Az egész na­pos rendezvényen három-három csapat küzdött az országos döntőbe jutásért. Megyénk két bajnoka, a Nyíregyházi Kölcsey női és az „örökös” döntős Zrí­nyi Gimnázium férficsapatai kitűnően szerepeltek, hiszen fölényesen maguk mögé utasítottak mindenkit, és biztosan jutottak a fináléba. Eredmények: Április 14., péntek 17.00 óra: Kisvárda—Caola NB I-es női, 17.00 óra: Tanárképző—Kazincbarcika NB II-esnői, 18.00 óra: Balassagyarmat—Al­kaloida NB I B-s férfi, 17.00 óra: Nyír­bátor—Csaba Előre KC NB I B-s férfi, 17.00 óra: Fehérgyarmat—Tiszalök me­gyei női, 16.00 óra: Nyírbogát—Opályi megyei férfi (rangadó 1-2) Férfiak: Nyíregyházi Zrínyi Gimná­zium—Miskolc 37-18 (20-8) Nyíregyháza—Eger 39-13 (22-4) Női eredmények: Nyíregyházi Köl­csey Gimnázium—Eger 37-15, Köl­csey—Miskolc 62-16' A Zrínyi Gimnázium gárdája zsinórban 18. alkalommal játszik döntőt. A kölcseys lányok még „csak” harmad­szorjutottak az országos döntőbe, de már az elmúlt évben megízlelték a siker ízét. ugyanis akkor bronzérmesek lettek. Április 15., szombat 15.30 óra: Mezőkövesd—Fehérgyar­mat NB Il-es férfi, 13.00 óra: Lyu- kóbánya—Csenger NB Il-es férfi, 17.00 óra: Nyírbátor—Balmazújvá­ros NB Il-es női, 16.30 óra: Derecs­ke—Nyh. Kölcsey-NYSI NB I B-s női, 16.00 óra: Tiszalök—Kemecse megyei férfi. Hét végi kézilabdaműsor Ha építkezik, nálunk megtalálja a megoldást! EPITSEA A CS & CS TERRANOVA CENTRUMRA! Nyíregyháza, Virág u. 2. ( a lovasszobornál) Tel.: (42) 315-807, 315-809 TERMÉKEINK: YTONG falazórendszer, gázszilikátok, BRAMAC rendszerű cserepek, CSEKET rendszerű cserepek, MÁRKAKŐ kültéri burkolólapok: fagyálló, kopásálló, szikramentes. TERRANOVA hőszigetelő alapvakolatok és nemesvakolatok 22 féle színben, szilikát festékek és vékonyvakolatok kívülre-belülre 194, lábaz ati vakolatok 15 féle színben. TERRASAN javító rendszer a nedves, salétromos, gom­bás felületek végleges megszüntetésére. — Olasz burkolólapok és csempék — Csemperagasztók, színes fugázók — Kerti grillsütők KIS- ES NAGYKERESKEDELMI forgalmazása — Szaktanácsadás, szakvélemény-készítés — Technológiai javaslatadás S' > H MIELŐTT DÖNTENE, NÉZZEN BE HOZZÁNK!

Next

/
Oldalképek
Tartalom