Új Kelet, 1995. március (2. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-22 / 68. szám
12 1995. március 22., szerda LAPZARTA UJ KELET Sötét pillanatok A tiszavasvári rendőrkapitányság nyomozást rendelt el B. Ferenc (21) és K. Péter (24) tiszalöki lakosok ellen. Az egyik este 10 óra körüli időpontban a helyi Frici sörözőben minden előzetes szóváltás és indok nélkül B. Ferenc arcul ütötte a tulajdonost, majd köztük dulakodás kezdődött. A sértett férfi bemenekült az üzlet belső helyiségébe, ahová a támadója követte, és ott tovább ütötte, rugdosta. A verésnek egy utcáról bejövő férfi vetett véget, aki B.-t lefogta, és az utcára kivezette. A bántalmazás ideje alatt a sörözőben tartózkodott K. Péter, aki kihasználta a zűrzavart, és a nyitott pénztárgépből 4500 forintot, a pultról pedig egy minikávéfőzőt ellopott. K. zsákmányával elmenekült és azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Egy nyíregyháza-jánosbokori férfi ellen azért indított eljárást a rendőrség, mert március 19-én, az esti órákban ittas állapotban egy szomszédjával szóváltásba keveredett, majd egy, az úton parkoló Trabant személygépkocsi szélvédőjét betörte, kerekeit kiszúrta, és több személlyel is verekedett. Lapátnyéllel „egyengette” meg egy debreceni férfi fejét T. Ferenc (43) nyíregyházi lakos az egyik délután. T. a szóváltást követően sújtott le a lapátnyéllel, aminek következtében a sértett nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Egy másik vitában a gereblye játszotta a fő szerepet. A gégényiJ. János (42) a községben egy gereb- lyét használt a vita eldöntésére. A haragosát a szerszámmal megütötte, aki szerencsére könnyebb sérüléssel megúszta. A mándoki vasútállomáson, a rakodóterületen álló vagon mögül, a már haladásban lévő MTZ vontató pótkocsi hátsó részének esett egy 47 éves epeijeskei asszony. A vontató fordulás közben az álló vagonnak nyomta a szerencsétlenül jártat, aki ennek következtében súlyos sérüléseket szenve-dett. Gyalogost gázolt el egy személygépkocsi Nyíregyházán, a Dózsa György utcán. A figyelmetlen 77 éves asszony a 43. sz. épület előtt akart átmenni az úttesten, annak ellenére, hogy a gépkocsik mindkét irányból sűrűn haladtak. A járművek között lavírozva, egy neki jobbról érkező kocsi fékezés közben az úttestre sodorta és az úttestre esett. Azt idős asszonyt súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Március 20-án éjjel a rendőrjárőrök fülön csíptek egy újfehértói férfit a Stadion utcán. A szorgoskodó tolvaj éppen egy Lada személygépkocsiról szerelt le szakszerűen két kereket, de elvinni nem tudta, mert a rend őrei tetten érték. Szintén a rendőrjárőrök fogták el O. Gábort (19) és egy gyerekkorú (13 éves) társát. Ok azon ügyködtek, hogy a sóstóhegyi ABC-t feltörjenek, de ezúttal nekik sem volt szerencséjük. Ismeretlen tettes (tettesek) után nyomoz a rendőrség az alábbi ügyekben. Nyíregyházán, az Országzászló téren lévő Gösser sörözőbe 19-ére virradóra betörtek, és onnan 700 ezer forint készpénzt fújtak meg. A nyíregyházi 17. Sz. Általános Iskola büféjét is meglátogatták hívatlan „vásárlók”, akik főleg édességet és dohányárut vittek el. A kár 40 ezer forint. A Tiszamenti Vízművek kezelésében lévő, Kótaj 8-as Főcsatornán átvezető csőhídon az ivóvízve- zeték-cső hőszigetelését fedő 11 darab alumíniumlemezburkolatot ellopták. Lomtalanítás A Köztisztasági Kft. értesíti Nyíregyháza város és vonzáskörzetének lakosságát, hogy március 22-én megkezdi az évi lomtalanítási akciót. A lomtalanítás a korábbi időszakhoz hasonlóan, körzetenként történik. Egy körzet lomtalanítási ideje egy hét, ezért az akció nyolc héten keresztül zajlik (a hús vét hetét kihagyjuk). A lomtalanítás a tömbházas lakókörzetekben, illetve a belvárosban konténerekkel, a családi házas, illetve külterületeken pótkocsis szerelvényekkel történik. Közöljük a körzethatárokat és a konténerek pontos helyeit. Kérjük, hogy a napi szemétszállításba nem tartozó nagyobb tárgyakat, hulladékokat a konténerekbe, illetve, nagyobb darabok esetén, a mellé helyezzék el, a családi házak esetében pedig frekventált útvonalak mellé. Az első lomtalanítás körzete: I. ütem: 1995. március 22—28-ig Széchenyi u.—Szarvas u.—Huszár sor és Petőfi u. által behatárolt terület — Nyírszőlős 1. / Madách u.—Árpád u. sarok 2. / Kiss E. u.—Toldi u. sarok 3. / Arany J. u.—Árpád u. sarok 4. / Árpád u.—Damjanich u. sarok 5. / Huszár sor—Damjanich u. sarok 6. / Toldi u.—Lehel u. sarok 7. / Toldi u., bérlakások elé 8. / Vécsey u.—Vécsey köz sarok 9. / Makarenko u.—Madách u. sarok 10. / Szarvas u.—Csipke köz sarok 11. / Szarvas u.—Vécsey u. sarok 12. / Szarvas u.—Móricz Zs. u. sarok 13. /Petőfi u.—Kiss E. u. sarok 14. / Kiss E. u.—Engels u. sarok 15. / Toldi u. 56., parkoló Eszköz: konténer Nyírszőlős belterülete: 1. / iskola 2. / temető 3. / Izabella u. 4. / Sugár utcai kereszteződés Eszköz: 2 db pótkocsis szerelvény, 1 db konténert szállító IFA (Minden héten közüljük a további programot.) Tékatábori toborzé Nagy valószínűséggel idén is lesz nyár, s ha nyár, akkor — immár kilencedik alkalommal — kis Tékatábor. A szervezők ezúttal július 12-e és 20-a között várják a haran- godi nomád sátortáborba az önállóságra vágyó, közösséget kedvelő, a paraszti életforma és a kulturális hagyomány iránt fogékony gyerekeket. A kötetlen, ám értelmes időtöltésről felkészült foglalkozásvezetők gondoskodnak: most is lehet majd muzsikálni és táncolni, agyagozni és Cukorbetegek Március 31-étől április 2-áig három napos bentlakásos továbbképzést szerveznek cukorbetegek részére Nyíregyháza-Sóstón, a Tókuckóban. Az oktatásokra elsősorban az in- zulinnal kezelt betegeket várják. Jelenkezni a Nyírség Diabetes Egyesületnél, Nyíregyházán, a Korányi Frigyes út 43. szám alatt lehet. gyöngyöt fűzni, nemezelni és fát faragni, bőrözni és hangszereket készíteni. A foglalkozásokon kívüli szabad időt — pénzért — csónakázással, vízibiciklizéssel, lovaglással, strandolással lehet agyonütni. S akinek még ezek után is marad kedve, ereje, ideje, az ismerkedhet a város és környéke nevezetességeivel, illetve pihenhet, lustálkodhat. A felhőtlen nyaralást napi háromszori étkezés, tisztálkodási lehetőség, postai szolgálat, büfé, orvosi és pedagógiai felügyelet teszi teljessé. A résztvétel díja 14 éves korig 8000, azon túl 9000 forint (akik sátrat is visznek magukkal, ötszázzal kevesebbet fizetnek). A jelentkezési határidő május 15-e, a befizetésé május 30-a. További információért a nagykállói művelődési központ dolgozóihoz lehet fordulni (4320 Báthori u. 1., tel.: 42/ 363-141), akik készséggel adnak felvilágosítást a július 22-30. között 13. alkalommal megrendezésre kerülő Tékatáborról is. Tájékoztató A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság „Víz Világnap”-i programsorozatához kapcsolódva a társ vizes szervek szintén végeznek térítésmentes vízvizsgálatot az alábbi helyeken és időpontokban: A Keletvíz Rt. laboratóriuma Nyíregyházán, a Stadion utca 5. szám alatt március 22-én 8.00-11.00 óráig fogadja az érdeklődőket, ahol vas-, mangán-, pH-, nitrit-, nitrát-, összkeménység-vizsgálatokat végeznek. A vízmintát egyliteres, tisztára mosott üvegben, a vízmintával többször kiöblített palackban kérjük behozni! A rendezvénysorozat keretében a Nyíregyháza és Térsége Vízművállalat laboratóriuma (Nyíregyháza, Tó u. 5. szám) 1995. március 24-én 8.00-15.00 óráig, a Magyar Szabványban szereplő kémiai és bakteriológiai vizsgálati bemutatót tart. Minden érdeklődőt szívesen várunk a megjelölt helyszíneken! Felhőátvonulások lesznek szórványos záporokkal, hózáporokkal, néhol zivatarral . Mindemellett néhány órára szerdán is kisüt a nap. Az északi szél gyakran erős, időnként viharos lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet plusz 2 és -3 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 4 és 9 fok között alakul. Reluxa-redőny, szalagfüggöny, roletta 33 színben, Harmónikaajtók 8 színben,csuklókaros napellenzők 25 színben. Közvetlen a gyártótól 48 óra alatt Garancia idő: 1 év. Termékeink megtekinthetők, kipróbálhatók mintatermünkben Tóth Katalin vállalkozó Nyíregyháza, Kiss Ernő u. 40. Telefon: (42) 402-650 A Tiszti Klub hírei Megalakult a Diákújságírók Klubja Nyíregyházán, a HH Helyőrségi Művelődési Otthonában (Tiszti Klub). Az általános iskolások 6-7-8. osztályos tanulói közül elsősorban az irodalom és az újságírás iránt érdeklődő diákokat várják a foglalkozásokra. A klub legközelebbi összejövetele március 23-án, csütörtökön lesz 14 órai kezdettel a Tiszti Klubban. ♦ ♦ ♦ Március 25-én, szombaton este 9 órai kezdettel lesz Balázs Péter színművész önálló estje a Tiszti Klubban. A műsor után vacsorázásra, valamint hajnalig tartó táncmulatságon való részvételre van lehetőségük a szórakozni vágyóknak. A Jonatán Rádió műsora | ma 12-től 24 óráig | Állandó műsoraink: 12.00: Műsorismertetés 12.30—17.30: minden óra30-kor hírek. Élő meteorológia: 12.30 és 17.30 Élőútinform: 12.30,14.30,17.30 Jonatán-turmix... A nap szerkesztője: Bálint István A nap témája: Adósságaink. Beszélgetés a lakossági tartozásokról. Fullajtár András jelentkezik a Nyíregyháza—Tatabánya NB I-es férfi kézilabda-mérkőzésről a Bujtosi Szabadidő Csarnokból. 21.00: Amit tudni akarsz a játék- szenvedélyről, de nem merted megkérdezni. Szilágyi Attila műsorában vendégül látja Zolnai Erika pszichológust. Vendégeink: Ferenczi János, TITÁSZ Szikora Andrásné, Nyírtávhő Vinginder Tibor Házkezelő Kft. Zenei szerkesztők: 12.00— 15.00: Farkas Tibor 15.00— 17.00: Huszía Péter 17.00— 19.00: Magyar Zoltán 19.00— 21.00: Sinka Zoltán Gábor 22.00— 24.00: Felföldi Oszkár ooooccoooo KALENDÁRIUM i ~t~i—r i i T'"1 Március 22., szerda A nap kel: 5 óra 44 perckor, i nyugszik: 17 óra 59 perckor. A hold kel: 00 óra 28 perckor, nyugszik: 8 óra 57 perckor. Névnapok: BEÁTA, Csilla, IZOLDA, Katalin, Lídia. Mai évfordulónk Száz éve született/ZXÉS BÉLA író. Mivel elkötelezett baloldali író volt, az utóbbi évtizedekben kissé túlértékelték munkásságát, de ha lehántjuk az életművére rakódott pátoszt, akkor is értékes irodalmi hagyaték marad. Kivált a Nyugatban megjelnt fiatalkori esszéi, valamint az élete utolsó éveiben alkotott ironikus írásai nagyszerűek, de jelentős regénye a Kárpáti rapszódia is. Részt vett az irodalmi közéletben, pár évig az Irodalmi Újság főszerkesztője volt. Boldog születésnapot! MARIAH CAREY még csak ma 25 éves, de már évek óta a csúcson van. A popénekesnő egyébként az egyik leghatalmasabb könnyűzenei kiadó, a Sony Music elnökének a felesége, de ez önmagában még nem lenne elég a sikerhez. Ahhoz olyan világslágerek kellenek, mint a Carey által előadott Without You, vagy a legutóbbi karácsony nagy sikere, az All I Want For Christmas Is You. Ma ünnepel az 1951-ben született KERTÉSZ ISTVÁN parlamenti képviselő is. Tavaly májusban, Szabolcs- Szatmár-Bereg megye 9. választókerületében, Mátészalkán került be az Országgyűlésbe, ahol az MSZP frakciójában tevékenykedik. Végül köszöntsük az 1923-ban Nyíregyházán ezen a napon született KOSA ANDRÁST. A világháború után Nyíregyháza képviselő-testületének tagja volt, s a Független Kisgazdapárt színeiben már akkor bekerült a parlamentbe. 1990-ben lett ismét honatya. Az előző ciklusban előbb a független, majd az Egyesült Kisgazdapárt színeiben politizált. Valutaárfolyam Angol font 189,99 Ausztrál dollár 87,01 Belga frank (100) 415,85 Dán korona 21,45 Finn márka 27,49 Francia frank 24,18 Holland forint 76,66 ír font 190,56 Japán yen (100) 135,04 Kanadai dollár 85,23 Kuvaiti dinár 406,09 Német márka 85,94 Norvég korona 19,21 Olasz líra (1000) 69,45 Osztrák schilling 12,21 Portugál escudo (100) 81,40 Spanyol peseta (100) 93,21 Svájci frank 103,41 Svéd korona 16,61 USA-dollár 119,96 ECU (Közös Piac) 156,40 ; 'Ftöetf Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Autójavító üzeme r j nkfvf Keresse autószerviz műhelyünkéi- személygépkocsik javítása- személygépkocsik műszaki vizsgáztatása- környezetvédelmi vizsga- felülvizsgálat, modern műszerekkel- speciális robotkuplung beépítés- folyamatos műszak 6.00-22.00 óráig Önt is várjuk: Nyíregyháza, Kálmán u. 8. Telefon: (42) 411-429 . Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei napilap ISSN 1217-9914 Főszerkesztő: Kézy Béla. Szerkesztők: Hámori Fruzsina, Kanda Ferenc. Sportszerkesztő: Száraz Attila. Főmunkatárs: Varga Attila. Szerkesztőség: 4400 Nyíregyháza, Tüzér u. 2-4. Pf.: 143. Tel.: 42/451-600. Hirdetési ügyek: 42/451-600/172 mellék, telefax: 42/451-600/127. Kiadja az alapítók megbízásából az Új Kelet Press Rt. Felelős kiadó: Hajdú István lapigazgató. Hirdetésfelvétel: a szerkesztőségben és a megye postahivatalaiban, valamint Nyíregyházán, a Síp u. 16. sz. alatt. Tel.: 312-816. Terjeszti: előfizetésben a Magyar Posta RT. Debreceni Igazgatósága (4046 Debrecen, Bethlen u. 1. Telefon: 06/52/412-111). Igazgató: dr. Kovács József. Árusításban: RÓNAHÍR Észak-Alföldi Postai Hírlapkereskedelmi RT. (4046 Debrecen, Péterfia u. 4). Levélcím: 4001 Debrecen Pf.: 270. Telefon: 06/52/347-988/21, 22 m. Fax: 06/52/347-988/21. Ügyvezető igazgató: Kuthy Antal. Előfizetési díj egy hónapra: 280,- Ft, negyedévre: 840,-Ft, fél évre: 1 680,-Ft, egy évre: 3 360,-Ft. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a postai, valamint hírlapkézbesítőknél és a kiadónál. Nyomtatás: START Rehabilitációs Vállalat és Intézményei Nyírségi Nyomdaüzeme. Nyíregyháza. Árok u. 15. Felelős vezető: Balogh Zoltán vezérigazgató.