Új Kelet, 1995. március (2. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-10 / 59. szám
UJ KELET 1995. március 10., péntek 15 Vélemények az NB ll-es rajt előtt Idegenben, de nem esélytelenül Vasárnap útjára indul a labda az NB II-ben is. Igyekeztünk mind Nyíregyházán, mind pedig Tiszavasváriban feltérképezni, hogy mit várnak a vezetők, és mit várnak a játékosok az első mérkőzéstől, a tavaszi idénytől. Az edzők a következő számunkban mondják el elképzeléseiket a vásárnapi találkozókról. NYÍREGYHÁZI FC— III. KÉR. TVE Kovács János edző (A decemberi edzőváltást követően került vissza az ifiktől a felnőttekhez.): — Ragyogó felkészülést tudhatunk magunk mögött, a célkitűzésnek megfelelően mindent elvégeztünk. Előrelépésről tudok beszámolni a védőknél és a középpályásoknál, a támadóknál, sajnos, több sérülés zavarta meg a munkánkat. Igyekeztünk télen a korábbiakkal szemben egy másfajta szemléletet kialakítani a fiúkban. Támadásban mindenképpen előbbre akarunk lépni, ezért is hoztunk ide öt támadót. Reméljük, hogy gyorsan beilleszkednek az együttesünkbe — azaz már tavaszra —, mi mindenesetre igyekszünk ezt a folyamatot felgyorsítani. A hétvégi csapat nagyjából összeállt. Továbbra is gondot jelent Paulik, Domokos és Szkunc sérülése, Bagoly és Kovács kiesése. A III. Kerület ellen így előtérbe kerülhet a kettős igazolásé Lőrinci játéka, aki ebben a helyzetben biztos, hogy tud segíteni rajtunk. Budapesten igyekszünk majd biztonságos játékot játszani, amiben benne van a gólszerzés lehetősége. Null-nullra nem szabad játszani. A pontszerzés reményében utazunk a fővárosba. Hogy ez egy lesz vagy három, az csak a fiúkon múlik. Szeretnénk majd úgy játszani, hogy ne mi alkalmazkodjunk a III. Kerülethez, hanem ők alkalmazkodjanak hozzánk. Drobni Miklós csapatkapitány (A fiatalok között a rutinos, idősébb játékosok közzé tartozik. Sokadik idényét kezdi, mégis így nyilatkozik): — Azt hiszem, nem mondok újat azzal, hogy már számunkra is nagyon hiányoztak a bajnoki mérkőzések. Hiába játszunk egymás után edzőmérkőzéseket, azért ezeknek nincs meg a tétmérkőzésekkel járó várakozásteli hangulata. Természetesen az sem utolsó szempont, hogy ha jól szereplünk, akkor beindul a pénzkeresés is. Domokos Béla érkezése feltétlenül erősítést jelent számunkra. Reméljük, Adámszki gyorsan utoléri magát, de biztos vagyok abban, hogy a többi új fiú is komoly erősítést jelent a számunkra. Alii. Kerület ellen pontszerzésben reménykedek, és ebben benne van a győzelem is. Az első mérkőzés egy kicsit mindig lutri, nem lehet előre kiszámolni, hogy ők milyenek, és mi milyenek vagyunk. Pár forduló után kirajzolódnak majd újra az együttesek körvonalai. Nagy kár, hogy Bagoly és Kovács nem lehetnek ott velünk a III. Kerület ellen. Domokos Béla (Az első NB Il-es mérkőzésére készül, jelenleg a nyíregyházi csatársor egyetlen egészséges embere.): — Bízom benne, hogy a jó felkészülésünk már most, Budapesten is meglátszik. Remélem, hogy sikerül pontot szereznünk. A Domokos-gólt márcsak babonából sem ígérem meg, de természetesen azon leszek, hogy legalább egyszer betaláljak a fővárosiak hálójába. Az edzőmérkőzések és az edzések alatt lassan összecsiszolódtam a társakkal. Most már odajön a labda, ahová én várom, szeretném. Vagy a Földvári vagy a Varga fog őrizni, igyekszem majd elszakadni tőlük. Földvári ellen már játszottam, kemény fiú, szeret „odapiszkálni”. Úgy érzem, őt gyorsaságban meg lehet verni. HATVAN—TISZAVASVÁRI ALKALOIDA SE Tiszavasváriban télen nagyszabású kamikaze-akcióba kezdtek a vezetők. Alaposan felforgatták, megújították az együttest. Nem kevesebb mint hat új játékos készülődik náluk. Most úgy néz ki, hogy a rajt előtt pár nappal még mindig lesz változás a játékoskeretben. A téli felkészülésről és a hatvani mérkőzésről a következőket nyilatkozta Mészáros László ügyvezető elnök: — A kábái Horváth Miklós elképzelhető, hogy a tavaszi szezonban nálunk játszik. A 25 éves játékos jobb oldali középpályás, de emberfogóként is be lehet vetni. Úgy tudjuk, hogy az edzőjével, Paróczai Sándorral nem jött ki, mi pedig nagy örömmel látnánk. Leigazolása annak a függvénye, hogy Kaposvár igényt tart-e Vlagyimir Vorotilekre. Horváth Miklóst a Vorotilekért kapott pénzből tudjuk csak megvenni. Az új fiúk érkezésének az volt az oka. hogy a védelmünket mindenképpen meg kellett erősítenünk, hiszen az ősszel rengeteg gólt kaptunk. Tavasszal a megszervezett, magabiztos védelmünk mellett két olyan csatárral, mint Erdei és Pitács biztos vagyok abban, hogy gólokat fogunk rúgni. így talán 1-0-akkal és 2-1-ekkel is győzni tudunk majd. Maximálisan hiszem, hogy bennmarad a csapat, még akkor is, ha Hatvanban esetleg nem kezdünk látványosan. Természetesen benne van a pakliban, hogy Hatvanból vesztesen távozunk, de a szívem mélyén gondolni sem akarok erre. Még Kosztával megerősödve sem tudnak kibújni a saját bőrükből, láttuk őket a Budafok elleni edzőmérkőzésen. Úgy érzem, Tiszavasvári most erősebb és egységesebb. És ebben nagyon sokat jelent, hogy most nálunk kevés embernek van bérelt helye, mindenki küzd a csapatba kerülésért. Azt mindenki tudja nálunk Tiszavasváriban, hogyha kiesnénk, akkor az óriási szégyen lenne. Fecsku István csapatkapitány (A szerdai, Sényő elleni mérkőzésen nem lépett pályára. Kis pihenőre volt szüksége, mert még mindig érzi egy korábbi sérülését.): — Úgy veszem észre, hogy az igazolások a csapat javát fogják szolgálni. Valóban vannak köztük jó játékosok, akiknek a teljesítménye a régebbieket is arra sarkallja, hogy nagyobb elánnal dolgozzanak az edzéseken, és nagyobb tűzzel játsszanak a mérkőzéseken. Reménykedünk. Tudjuk, hogy nagy bajban vagyunk, és ennek megfelelő elszántsággal készülünk. Csak úgy tudunk kimászni a szorult helyzetünkből, ha mindenki egyfelé húzza a szekeret. Remélem, sikerül végigjátszani.mind a tizenöt tavaszi mérkőzést, nem sérülök meg. Hatvan ellen nem lesz könnyű, de állítom, hogy ha nem kapunk gólt, akkor nyerni fogunk! Ez a Hatvan már nem a tavalyi és a tavalyelőtti Hatvan, amelyik osztá- lyozót játszott az NB 1-be jutásért. Tavaly és tavalyelőtt együtt küzdöttünk az NB II jobb helyezéseiért, most mind a ketten a kiesést szeretnénk elkerülni... Szabó László kapus (A huszonöt éves játékos a legelső erősítés volt Tiszavasváriban, a bajnokság vége előtt pár fordulóval igazolták le Siófokról. Vetélytársáról, az 1-es számú mez korábbi tulajdonosáról a kérdésünkre a következőket mondja.): — Varga Attilával nagyon jó, baráti a viszonyom, nincs köztünk egészségtelen rivalizálás. Attila egyébként is mindenben segít. Sokan a magasságommal nincsenek kibékülve, de a 177 centiméteremet ruganyosságommal, gyorsaságommal pótolom. Az ősszel, az utolsó két fordulóban védtem először Tiszavasváriban, akkor úgy nézett ki, hogy egy gyengén védekező csapathoz kerültem. Úgy érzem, hogy akik télen ideigazoltak, azokkal komolyan erősödtünk. Velük a csapat is jobb lesz mind a játékban, mind pedig a védekezésben. A támadóink egytől egyig kitűnő játékosok. Remélem, a Hatvan elleni mérkőzés nem cáfol rám. Egyébként úgy érzem, hogy gond nélkül bent fogunk maradni az NB II-ben. Száraz Attila Megyei I. osztály, 18. forduló Forduló-hangoló Valamennyi mérkőzés kezdési időpontja: vasárnap 14.30. FEHÉRGYARMAT (7)— BAKTALÓRÁNTHÁZA (1) V.: Ficze (Szegedi, Zahorán). Fehérgyarmat, dr. Katona Sándor egyesületi elnök: — Az esélytelenek nyugalmával fogadjuk a bajnoki cím első számú várományosát. Az idénynyitóra, úgy gondolom, sokan kíváncsiak lesznek, könnyen lehet, hogy nézőcsúcs születik. Sérültünk, eltiltottunk nincs, tisztes helytállást remélek a csapattól. A keret: Bartha, Varga Z.—Szűcs, Nagy, Jávor, Magyar, Pál, Szabó, Varga, Kondor, Gyüre, Czibere, Dudás, Kocsis, Kosa, Erdei. Baktalórántháza, Gajdos Gábor vezetőedző: — Szeretnénk győzelemmel startolni, amire szurkolóink is joggal számítanak. Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen a hazaiak otthon lelkesedésükről híresek, fiataljaikban buzog a bizonyítási vágy. Kisebb húzódással bajlódik Vacsilja és Marti- nenko, mégis figyelembe veszem majd őket a kezdő tizenegy kijelölésekor. A keret: Tóth A., Kovács—Tóth I., Vacsilja, Bamucz, Geda, Pokigyko, Benkő, Németh, Illés, Maries, Gdovin, Marti- nenko, Javoriv. LEVELEK (13)— NYÍREGYHÁZI HARDWARE (16) V.: Mónus (Labancz, Szabó Z.) Levelek, Kapdos József sportköri elnök: — A csapattal együtt már a szurkolók is nagyon várják az idénykezdést. Erre az tenné fel igazán a koronát, ha sikerülne mindjárt három pontra szert tenni. Nehéz meccs lesz! A vendégek erősítettek a szünetben, de bízom a fiúk elszántságában. Pályánk talaja elsőrangú, talán egyike a legjobbaknak a megyében. Kérdéses a bokaszalag-hú- zódással bajlódó Takács Jani szereplése, ugyanakkor Svelta András besárgult, így játékától el kell tekinteni. A keret: Tuza—Kapdos G., Busák, Takács J., Sitku, Király, Forgony, Takács A., Molnár, Burik, Törő, Bukta, Nagy A., Stekler. Hardware, Szilvási István vezetőedző: — A jó rajt szinte kötelező érvényű, ezért bizakodom, hogy bravúros győzelmet aratunk. Nincs értelme bunkerfocit játszani, s ha úgy megyünk ki a pályára, hogy nem hiszünk magunkban, akkor inkább ki se álljunk. Egyedül Lővei derékbántalmai aggasztanak, és az, miszerint a bemelegítő meccseken kétszer ugyanabban az összeállításban nem tudtam pályára küldeni a csapatot. A kezdő tizenegy: Vránszki vagy Újhelyi—Barkóczi, Kulcsár, Minya, Tardi, Mihályfalvi, Lippai, Virág vagy Lakatos vagy Főfai, Drágár, Banka. CSENGER (15)—'TARPA (10) V.: Varga Z. (Sitku, Máté) Csenger, Juhász Zsolt labdarúgó: — Három pontot kalkuláltunk a hét végi meccsre, a biztos győzelemben gondolkozunk. Negatív gólkülönbségünkön úgy illene, hogy javítsunk valamicskét. Hiányzónk nem lesz, teljes a létszám. A pályát, amennyire lehetett, kíméltük, az esőzések sem ártottak a gyepnek, így viszonylag elfogadható állapotban van a játéktér. A kezdő tizenegy: Ács—Fehér, Juhász P., Juhász J., Szilágyi M., Magyar, Szilágyi T., Juhász Zs., Becző, Mester, Fekete vagy Dobránszki. Tarpa, Guti Béla szakosztályvezető: — Megvallom, kicsit pesszimistán tekintek a vasárnapi kirándulás elé. A hazaiak bizonyára nem felejtették el az őszi 3-0-s vereséget, ezért revansra készülünk. A pillanatnyi forma dönthet. Mindkét csapat veszélyes zónában tanyázik, tehát nagy küzdelemben osztják meg a pontokat. Ami biztató, eddigi két csengeri mérkőzésünk döntetlennel zárult, ezzel most is maradéktalanul beérnénk. Simon sárga lapjai miatt pihenni kényszerült. A kezdő tizenegy: Hegyi—Csapó, Siti, Holt, Szabó F., Szabó J., Szabó Z., Kovács, Pál, Szász, Tóth F. TISZASZALKA (8)—KISLÉTA (11) V.: Józsa (Dudás, Ajler) Tiszaszalka, Lapos István spoi tkö ri elnök: — Létkérdés győztesen bemutatkozni, mert ez irányadó lehet a folytatásban. Elméletileg legjobb csapatunkkal állhatunk ki, ám egy vereség mély nyomokat hagyhat a fiúkban. Ellenfelünk tiszteletet parancsoló eredménylajstromot vallhat magáénak az előkészületi mérkőzések ismeretében, ugyancsak észnél kell lenni, ha nem akarjuk, hogy kiénekeljék a sajtot a szánkból. A keret: Szimku—Pető, Benedek, Bodnár S., Liba, Rózsa, Mi- govics, Szabó L., Nagy G., Ács, Didenko, Oláh, Ruszin, Udvarhelyi, Dojcsák, Bencze. kisléta, Czirbik Richárd vezetőedző: — Rendkívül sokat jelentene, ha nyerni tudnánk a nyitányon. Annak ellenére, hogy a beregiek gyengültek a télen, odahaza roppant veszélyesek. Kérdéses, milyen lesz a talaj, ez ilyentájt mindig befolyásolhatja a végeredményt. Thúróczi még volt csapatától áthozta sárga lapos eltiltását, míg Földesit betegsége miatt nem szerepeltethetem. A kezdő tizenegy: Babicz— Gyarmati, Arezanu, Nyisztor, Pénzes G., Rézműves G., Berettyán G., Czirbik, Árba, Herczku, Rézműves L. TISZALÖK (12)—ZÁHONY (3) V.: Tomasovszki (Balogh M., Karácsony) Tiszalök, Gáli Sándor vezetőedző: — Én csak a győzelemmel lennék elégedett, törleszteni kellene az őszi kiadós vereséget. A vasárnapi mérkőzést követően kétszer idegenbe utazunk, ezért sem mindegy, hogyan végzünk az első fordulóban. Sajnos, nem az általam elképzelt csapatot dobhatom harcba, Kerekes és Balázs Misi besárgult, a kapus Balázs Levente játékengedélye pedig még nem érkezett meg Romániából. A kezdő tizenegy: Szőllősi—Gál I., Kovács, Ulicki vagy Bakos, Marozs, Pente, Péntek, Balogh Gy., Barbócz, Gyemiszenko vagy Mogyorósi, Csatlós. Záhony, Erdei Árpád ügyvezető elnök: — Tisztában vagyok vele, az első fordulóban valamennyi csapat mozgósítja energiáit a győzelem érdekében, így teszünk mi is, bízom benne, a pályán kidomborodik játékosaink nagyobb tudása. A hazaiakat nem vehetjük félvállról, úgy hírlik, sikerrel jártak erősítési kísérleteik. Főpróbánk hitet öntött belém, szerdán Demecserben 31-e nyertünk. Egyedül Pokol László nem tart a gárdával, ő még volt együttesétől hozta magával sárga lapos büntetését. A keret: Mónus, Darvai— Szanyi, Hegedűs, Izajszki, Rácz, Balázsi, Kacsur, Ragány, Onder, Győri, Pokol Zs., Kubányi, Andrapov, Csemyu, Balogh. NYÍRLUGOS (14)—BIRI (2) V.: Tamaskovics (Szilágyi M., Kozsla) Nyírlugos, Domokos János vezetőedző: — Arról regél a zuhanyhíradó, hogy Bin csapatának tengernyi gonddal kell megbirkóznia. Én mégis óvatos vagyok, hiszen az ősszel is sorozatban vesztettünk a papíron esélytelenebb riválisok ellen. Most szeretnénk élni a lehetőséggel, és a hazai pálya előnyét érvényesítve három ponttal gazdagodni. Sinka Csaba három meccs erejéig stopjelzést kapott a fegyelmi bizottságtól. Zsuk Györgyöt térdfájdalmak gyötrik, játéka erősen kétséges. A keret: Karsai. Vrancsik—Sinka Z., Pazurik. Balogh F., Sinka L., Hadadi, Zsuk J.. Balogh L., Szemán, Krekk, Krecsmarik, Farkas, Kiss, Dzsundzsák. Biri, Herczku István vezetőedző: — Ahhoz idomulva, hogy szinte teljesen kicserélődött a csapat, már egy tisztes vereséggel is kiegyeznék. A hazaiaknak létkérdés a bennmaradás, nem nehéz megjósolni, mindent el fognak követni a győzelemért. A döntetlen álmaink netovábbja lenne, s szaporítja amúgy sem kevés gondomat, hogy Vass Zoli besárgult, és a keretben jó páran apróbb sérülésre panaszkodnak. A kezdő tizenegy: Ferencz—Gurzó, Gelsi, Szálku, Kiss ,T„ Kapdos, Szilágyi, Nagy T., Kutasi, Sinka, Tóth P. NYÍRKÁRÁSZ (9)— VÁSÁROSNAMÉNY (4) V.: Nagy J. (Kozma, Veres L.) Nyírkárász, Ragány Ferenc szakosztályvezető: — Minden idegszálunkkal a győzelemre törekszünk, már csak azért is, mert utána két idegenbeli fellépésünk következik, ahol ugye bármi megtörténhet. A beregiek nagyjátékerőt képviselnek, ráadásul Kapin Lászlót és Ráczot eltiltás miatt nélkülözni kényszerülünk. A pálya talaján semmi nem fog múlni, jó idő esetén garantáltan szép számú közönség lesz kíváncsi a derbire. A kezdő tizenegy: Tóth J.— Oláh, Kántor, Bilovári, Tóth L., Jávor, Czető, Matyi, Vida, Virtás, Fecsku. Vásárosnamény, Pankotai Pál szakosztályvezető: — Senki nem mehet biztosra Nyírkárászon, ahol ránk is küzdelmes kilencven perc vár. Általában szoros csatákat vívunk a hazaiakkal, ezúttal sem lesz másképp. Győzelmi álmokat dédelgetünk, de gondolom, Fecs- kuék is hasonló terveket szövögetnek. Toros egyik lábujjáról eltávolították a körmöt, rá két hétig nem számíthatunk. A keret: Papp, Rapcsák—Ésik, Varga, Sándor, Bodnár, illés, Tivadar, Hor- nyák, Jáger, Bárdi, Szécsi, Varga, Szpodnyi, Balogh T. KEMECSE (17)—NAGYHALÁSZ (6) V.: Adorján (Sándor J.. dr. Jekő) Kemecse, Tasi István szakosztályvezető: — Szomszédvari rangadót játszunk, tehát az esélyek megoszlanak. Sajnos az előjelek számunkra igen kedvezőtlenek! Bereczki és Sztojka eltiltását tölti, ugyanakkor Gödény, Szán tó, Szeles, Sinka és Ferkó sérült. Remélem, utóbbiak közül néhányan azért vállalják a játékot. Előhúztuk a talonból Kanyárit, akinek rutinjára még mindig építeni lehet. Jószerivel aki él és mozog, bekerül a csapatba. A keret: Hegyes, Dócz—Kovács, Kolozsi, Szarka. Balázsi, Pallagi, Kostyó, Makara, Hutkai, Kanyári, Szegedi. Nagyhalász, Szakács László vezetőedző: — Pontért vagy pontokért utazunk Kemecsére. Ritkán tapasztalható jó hangulat uralkodik nálunk, egy esetleges siker tovább szíthatná a tüzet játékosainkban, ezáltal -megtarthatnánk előkelő helyezésünket. Otthon marad Oláh, aki sárga lapjai miatt bűnhődik, és Urb'in, akinek lába nem tökéletes. A keret: Cziotka, Kormány—Borza, Koskovics, Müller, Kovács, Bihari, Ballai, Földi, Tanyi, Kelemen, Ka- ponyás J., Kaponyás A., Kamarás. IBRÁNY (18)—ÚJFEHÉRTÓ (5) V.: Éva (Bodnár Z., Nagy F.) Ibrány,A'egye István vezetőedző: — Nagyon várjuk a tavaszi rajtot. A főpróbán az NB Il-es Nyíregyháza ellen a második félidőben nem játszottunk rosszul annak ellenére, hogy tartalékosán álltunk fel. Vasárnap Újfehértó ellen győzelmet várok, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a csapatot az orvos állítja össze. Remélem, Korpái és Bárdi felépül, és számíthatok rájuk. Hidegh elképzelhető, hogy nem fog pályára lépni, ugyanis térde rakoncátlankodik. A kezdő tizenegyet csak a mérkőzés előtt jelölöm ki. A keret: Vattai, Piskóti— Nagy, Bíró, Szakács, Szentesi, Szilágyi, Mikhárdi, Balogh, Herman, Mészáros, Papp, Bárdi, Korpái, Hidegh, Veress, Lehóczki. Újfehértó, Nyisztor Sándor vezetőedző: — Előzetes információink szerint a hazaiak alaposan bevásároltak a szünetben. Igazi erőfelmérő lesz csapatomnak a vasárnapi megmérettetés, most valós képet kaphatok az elvégzett munka eredményéről. Mindenesetre pontosan szeretnénk távozni, még úgy is, hogy Lácza Ferenc egyhetes eltiltását is át kell vészelni. A keret: Garapko—Lácza S., Lácza J., Balázscsik, Kacsándi, Nagy B., Kovács, Papp J., Lácza Gy., Ötvös, Balogh I., Barna, Gombás, Szabó Z.. (Koncz)