Új Kelet, 1995. március (2. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-31 / 76. szám
Döntött a kormány SZABOLCS-SZATMAR-BEREG MEGYEI HÍRLAP CSALÁDI PÓTLÉK CSAK 25 EZER ALATT II. évfolyam. 76. szám Ára: 12,50 Ft 1995. március 31., péntek Tiltakoznak az írók Alkotmányellenes lenne a honoráriumok társadalombiztosítási járulékkal való megterhelése, mert annak ellentételezéséről nem szól a kormány tervezete. Az írók Szak- szervezetének elnöksége szerint egyfajta ellenszolgáltatás lenne, ha az ilyen jövedelmeket figyelembe vennék tb- és nyugdíjalapként. A feketegazdaság ellen A feketegazdaság elleni küzdelem teendőiről tárgyalt és konkrét ajánlásokat fogalmazott meg a kormány számára csütörtöki ülésén a nemzetbiztonsági kabinet. — A javaslatok a feketegazdaság elleni fellépés szervezeti formájára, a joganyag átalakítására vonatkoznak — mondta el az ülést követően Kuncze Gábor belügyminiszter, a kabinet vezetője. Kuncze Gábor szerint a meglévő szervezeti keretek között megoldható az érintett szervezetek tevékenységének ösz- szehangolása, az ellenőrzés érdekében felélesztik azonban a hónapok óta nem ülésező Gazdaságvédelmi Koordinációs Bizottság munkáját. A kormány az érintett szervezetek — az APEH, a Vám- és Pénzügyőrség, az ORFK és a Határőrség — hatékonyságának növelésére már korábban 2,5 milliárd forintot biztosított, és Kuncze Gázarta bor szerint remény van arra, hogy ez a befektetés többszörösen megtérül. Kártyatiltás A kártyás nyilvános telefon- készülékekről átmenetileg nem hívhatók bizonyos külföldi országok: Hongkong, Guyana, Irak, Jemen, Jordánia, Kuvait, Libanon, Szaúd- Arábia, Szíria, Omán, az Arab Emirátusok, Bahrein, Bhután, Izrael, Katar, Nepál, Vietnam és Kína. Nem hívhatók a belföldi 90-es körzetszámmal kezdődő audiotex szolgáltatók sem. A telefonálás korlátozása a Matáv óvintézkedése a kártyahamisítókkal szemben. Az utóbbi időben ugyanis nagyon elszaporodott ez az illegális tevékenység. Különösen az említett országokba lépte túl a tűréshatárt az álkártyákkal végrehajtott forgalom. A letiltás már tíz napja tart. A szankcionálás mindaddig fennáll, amíg a távközlési cég az új módszerekkel elejét tudja venni a visszaéléseknek. E megoldás 2-3 héten belül megszülethet. Adósságelengedés? A Kisgazdapárt felszólítja a kormányt, hogy haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat hazánk külső adósságának az elengedéséről. Enélkül ugyanis a magyar gazdaság nem lesz képes tapra állni — közölte Torgyán József az FKGP frakciójának sajtótájékoztatóján. ORSZÁGOS ZONGORAVERSENY Hetedszer rendezik meg március 31-e és április 4-e között az Országos Zeneiskolai Zongoraversenyt Nyíregyházán. Ezt megelőzően 1992-ben volt hasonló rendezvény színhelye a megyeszékhely. A mostani vetélkedőn negyven hazai zeneiskola képviselteti magát. A mezőny hetvenhárom tehetségének zongoraszólóját hallgathatják meg a zsűri tagjai és a jelenlévők. Négy korcsoportba osztották a versenyzőket, akiknek — korcsoporttól függően — hét-tizenhárom perces bemutatót kell tartani. A verseny anyagában nincs konkrét mű, de minden korcsoportban kötelező egy Bach- művet vagy -tételt játszani. A versenyzők három zenetörténeti korszakból válogathatnak: klasszicizmus, romantika vagy impresszionizmus, a XX. század zongorairodalma. A legtöbb versenyzővel a győri Liszt Ferenc Zeneiskola érkezett. A legnépesebb mezőny a második korcsoport huszonöt fővel, a legkevesebben a negyedik korcsoportban szerepelnek: kilencen. Megyénket három nyíregyházi — Csernák Leonóra (tanára Fesztóry Ágnes), Fábián Gyöngyi (tanára Fesztóry Agnes), Gyülvészi Péter (tanára Krokovay Gizella) — és két kisvárdai — Vajda Nikolett és Mándi Ákos (tanáruk Vassné Tóth Ágnes) —■, valamint egy vásárosna- ményi, Tóth Zita (tanáraAntalovszky Erzsébet) képviseli. A verseny színhelye a Váci Mihály Városi Művelődési Központ. A versenyt március 31-én ünnepélyesen megnyitja Csabai Lászlóné polgármester asszony. Ezt követően díszhangversenyre kerül sor, ahol többek között fellép az a Karsai Márk, aki a nyíregyházi zeneiskolában tanult, és négy évvel ezelőtt kiemelt fődíjat nyert az előző zongoraversenyen. A verseny napja április 2-3. A szakmai értékelésre, a díjkiosztó ünnepélyre és a gálahangversenyre április 3-án kerül sor. A kormány a jövő héten benyújtja az Országgyűlésnek a március 12-i gazdasági stabilizációs döntések megvalósítását célzó törvényjavaslatot és kéri annak sürgős megvitatását, hogy az intézkedések június, illetve július elejétől hatályba léphessenek — hangzott el a csütörtöki kormányülést követő sajtóértekezleten. A stabilizációs program egyik elemeként a kormány átalakításra javasolja az Országgyűlésnek a családtámogatási rendszert. Kökény Mihály, a népjóléti tárca államtitkára a részleteket ismertetve elmondta, hogy az új családtámogatási rendszerben az alanyi jogosultság és a rászorultsági elv speciális kombinációja érvényesül. A családi pótlék esetében az alanyi jogosultság megszűnik, de meghatározott feltételek esetén a juttatás továbbra is alanyi jogon jár. Meghatározó szempont lesz a családok egy főre eső jövedelme és vagyoni helyzete. Pótlékra 1995-ben csak azok a családok lesznek jogosultak, amelyekben az egy főre eső bruttó jövedelem nem haladja meg a 25 000 forintot. Ebbe nem kell beleszámítani a családtámogatási ellátásokat és a gyermektartási díjakat. Kizáró oknak számít, ha a család tulajdonában összesen 10 millió forintnál értékesebb ingatlan, illetve 2 millió forintnál drágább személygépkocsi van. A családi pótlékot jövedelemnyilatkozat alapján kell igényelni, amelyben a kitöltő közli, hogy az említett kritériumoknak megfelel, s egyben tudomásul veszi, hogy az APEH ellenőrizheti az adatok valódiságát. Az igénylést továbbra is a társadalombiztosítási kifizetőhelyeken kell benyújtani, ám ezentúl évente. A tartósan beteg, fogyatékos gyermeket nevelő, illetve az egykeresős családok kivételével az egygyerekes családoknak a gyermek hatéves kora után nem jár családi pótlék. A járandóság összege egyébként nem változik. — Mindezen alapján a családok mintegy 80 százalékának megmarad a pótlékra való jogosultsága — hangoztatta az államtitkár. Ami a család- támogatási rendszer többi elemét illeti: Kökény Mihány elmondta, hogy július elsejével megszűnik a gyermek- gondozási díj, a korábbi gyermekgondozási segély és a várandósági pótlék. (Folytatás a 2. oldalon) PONTONHÍD - PÁLYÁZVA A Nyíregyházi Közúti Igazgatóság versenytárgyalást hirdetett a Domb- rádnal megépült Tisza-híd forgalomba helyezését követően felszabadult pontonhíd értékesítésére és közforgalmú hasznosítására. Az igazgatóság a pályázatot több országos napilapban is közzétette. Ezzel kapcsolatosan kerestük meg Hegedűs Csaba igazgatót, aki elmondta, hogy a Tisza-híd átadásával „feleslegessé” vált ponton- hidra a megye több településének önkormányzata is igényt tartott mindaddig, amíg a feltételeket meg nem ismerték. A pontonhíd telepítéséért korábban jelentkezett települések a következők: Lónya-Tiszamogyorós, Balsa, Aranyosapáti-Tiszaadony, Olcsvaapáti. — A pontonhíd telepítése, illetve majdani üzemeltetése nem olcsó dolog: az előbbi — a szállítási távolság és a környezeti kiépítettség függvényében — 40—80 millió forintba is kerülhet, míg az üzemeltetése ez évi áron számolva körülbelül 22 millió forintot tesz ki évente. A telepítéshez szükséges forrást pályázat útján elő lehet ugyan teremteni, az üzemeltetést viszont már saját erőből kell megoldania a nyertes pályázónak, aki az lesz, aki a legtöbbet tudja ígérni. így könnyen elképzelhető, hogy a pontonhíd „elúszik” a megyéből, s az üzemeltető sem biztos, hogy megyei önkormányzat lesz, ismerve anyagi lehetőségeiket. A pályázat teljesen nyílt — fejezte be Hegedűs Csaba igazgató. Telefonon megkerestük az egyik korábbi pályázó önkormányzat, Balsa polgármesterét. Mátyás László arról tájékoztatott, hogy a feltételek ismeretében elállnak korábbi tervüktől, hiszen az üzemeltetés költségeit még a környező települések összefogása révén sem tudnák előteremteni, nem tudnák a folyamatos működtetést biztosítani. A különböző helyekről kért céltámogatási igényüket rendre elutasították, így a döntésük egyértelmű- södött. A polgármester úr véleménye szerint a pontonhíd sorsáért nem kell különösebben aggódni a pályáztatóknak, mert biztosra veszi, hogy az el fog kelni. Balsának pedig továbbra is marad a II. világháborúban felrobbanBalsának mégiscsak a komp jutott (Bozsó Katalin felvétele) tott Tisza-híd romja, illetve a jó szolgálatot teljesítő komp. Megrendelem az Új Kelet c. napilapot 1995..............................................................-tői egy hónapra - negyedévre - fél évre - egy évre (a megfelelő rész aláhúzandó) Név: ................................................................................................. La kcím (ahová a kézbesítést kéri):........................................ A megrendelőt elküldheti vagy átadhatja a helyi postahivatalban, illetve a postai kézbesítőnek. szem. tg. szám megbízott Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei napilap Szerkesztőség: Nyíregyháza,Tüzér u. 2. Tel.: (42) 451-600, TelVfax: 06-60-355-493 Iroda: Mátészalka, Szálkái 1.. u. 14. Tel.: (44) 315-447 Előfizetési díj: egy hónapra: 280 Ft negyedévre: 840 Ft fél évre: 1680 Ft egy évre: 3360 Ft A lapban minden pénteken 28 oldalas színes rádió- tv műsorújság a melléklet! X Az anya is meghalt! ÚJABB CSECSEMŐÁLDOZAT Részletek a 12. oldalon