Új Kelet, 1995. március (2. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-28 / 73. szám
ÚJ KELET II LABDARÚGÁS 1995. március 28., kedd Ez történt az NB ll-ben Van mibe kapaszkodni NB BEI Nagykállói mámor Megyei rangadó a harmadik vonalban! Nosza, irány Nagykálló, ahová a mátészalkai regiment érkezett néhány tucat szurkolóval megtámogatva. A helyiek közül négyszázan gondolták úgy, nem fosztják meg magukat ettől az élménytől, hátha jó kis derbi kerekedik a két csapat randevújából. A pályára kizarándokoló nézőket igazán nem lehetett türelmetlenséggel vádolni. Tizenöt órakor ugyan a játékosok már készen álltak a nép szórakoztatására, ám játékvezető nélkül mit sem ér az egész. Ők pedig valahol az öltözők mélyén serénykedtek. Sanda pillantásoktól kísérve, negyedórás tétlen várakozással — szembeszállva a dúló széllel — eltöltött idő után végre feltűnt a feketeruhások delegációja. Kálmán bíró, pedáns ember lévén, csak akkor adott jelt a kezdésre, mikor minden eszközt a helyén tudott (hordágy, mentőláda, tartalék labda), miközben szükségét érezte a rendezők személyes eligazításának. Róla még annyit, szigorú rendet igyekezett vezényelni a fiúk között, s az ellene vétők orra alá íziben sárga lapot dugott, ha hangos méltatlankodást észlelt ítéletei kapcsán. Persze foci is volt, jó iramban, kevés helyzettel, két góllal, közepes színvonallal. Bánták is ezt a hazai hívek, hiszen kedvenceik szinte feltúrták a kissé viseltes küzdőteret, s nem utolsósorban Spisák stukkolásai nyomán fakadtak örömujjongásra, dalolhattak volna, ha éppen úgy hozza kedvük. Kaszab István játékos-edző talán még fütyörészett is magában, csak úgy halkan, a siker érzésével befelé fordulva. Soromat kivárva, immáron az öltöző melegében, a fotelba huppanva cseréltük ki gondolatainkat. Az ő mondanivalója feltétlenül érdekesebb. Emígyen értékelté a látottakat: — Kígyóst és Horváth nélkül nagy sikernek könyvelem el győzelmünket. Hozzátenném, örvendetes módon sportszerű csatát vívtunk ellenfelünkkel. A szél zavarta a folyamatos összjáték kialakulását, fegyelmezett csapatmunkának tudható be diadalunk. Mindamellett elkapkodtuk a befejezéseket, de úgy érzem, mi sokkal többet veszélyeztettünk. Mindkét csapat a védekezésre fektette a hangsúlyt, s bejött elképzelésünk, hogy a két szélső középpályásra, Polonkaira és Spisákra építettük fel taktikánkat. Súlypontáthelyezéseink ültek, mert sokat futva, bátran felnyomultak a támadásokkal, első gólunknál is ez történt. Végre alkalmazni tudtuk begyakorolt pontrúgási variációinkat, Vágó szögleténél a kitűnően fejelő Bodára, valamint Baloghra húzódtak ki a szálkái védők, erre jött Spisák, aki eldöntötte a meccset. Maradéktalanul elégedett voltam a társasággal, mindenki adott valami pluszt a játékhoz, amivel hozzájárult az együttes összteljesítményéhez. Sajnos, sokat dumáltunk, ebben látom felelőtlenségünket, hiszen bár ismertük, hogy a borsodi játékvezetők nem tűrik a szövegelést, mégis beleestünk a csapdába, többek közt én is. Azért győzelmünk, szerintem, nem forgott kockán. A vendégek mestere, Mi tró Károly bár nem repesett a boldogságtól, mégis készségesen nyilatkozott. — Támadójátékunk ezen a mérkőzésen könnyen kiismerhető volt, sem Oláh, sem Krasznai nem tűnt ki a mezőnyből. Sirat becseréltem ugyan a szünetben, de hát ő érthetően fáradtan mozgott. Két nap, két mérkőzés, ez sokat kivett belőle. Számtalan kecsegtető szabadrúgáshoz jutottunk, ma azonban semmi nem sikerült. Ilyen a futball. Ráadásul elemista gólokat kaptunk, nem bírom megemészteni például, miképpen lehetséges majdnem a tizenhatos vonaláról gólt fejelni, ami kritika védőinkre nézve. Rangadó volt Nagykállóban. Elégedett arcok a házigazdáknál, bosszús legyintgetések a túloldalon. Csak azt a kabát alá fújó, metsző szelet tudnám feledni! Koncz Saller Sé Megyei L osztály Parádé a második félidőben A tavaszi negyedik fordulóban a dobogóra pályázó Újfehértó együttese Tiszaszalkán vendégeskedett, ahol 0-2- ről fordítottak 4-2-re, s végül győztesen hagyhatták el a játékteret. Az újfehértóiak idegenbeli diadaláról vezetőedzőjük, Nyisztor Sándor ekképp vélekedett: — Azt kell mondanom, hogy amilyen rosszul kezdtünk a találkozón, olyan jól sikerült a befejezés. Rögtön a meccs elején gyermeteg hibákból kaptunk két gólt, aminek köszönhetően elhúzott ellenfelünk. Az elsőnél a kapunk előtt volt egy kavarodás, s ennek végén az egyik védőnkről pontosan a hazaiak támadója elé pattant a pettyes, amit az könyörtelenül a hálóba vágott. A második gól úgy született, hogy félpályánál könnyelműen eladtuk a labdát, és az ebből eredő akció végén újra hálónkban landolt a bőrgolyó. Az első félidőben szél ellen futballoztunk, ami rányomta bélyegét a játékunkra. Hiába mondtam a srácoknak, vegyék le a labdát a földre, és ott folyjon a támadás, nem tudták megvalósítani az elképzeléseimet. A második játékrészben, a szél támogatását kihasználva, teljesen más felfogásban fociztak a labdarúgók. Fegyelmezettebben védekeztek, többet futottak, és aktívabbak voltak, mint az első negyvenöt percben. Egy jól eltalált távoli lövéssel, majd egy szabadrúgásból szerzett góllal kiegyenlítettünk, aztán, a hátralévő időben a megnyugodott társaság felszabadultan játszva, két újabb szép találattal eldöntötte a mérkőzés sorsát. — A tiszaszalkaiakról milyen benyomásai voltak? — Én úgy érzem, hogy ellentétes félidőket láthattunk. Az elsőben a szél segítségével fölényben voltak, de a másodikban fordult a kocka, és mi vettük át a játék irányítását. Biztonságos védekezésből nagyszerűen kontráztunk, és erőnlétileg is jobban bírtuk. A szalkaiak, ahogy közeledett a meccs vége, úgy fáradtak, és egyre inkább pontatlanabbak lettek. — Nem volt durva az összecsapás? — Nagyon sportszerű kilencven percnek lehettek szemtanúi a tiszaszalkai nézők, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a játékvezető, aki végig nagyon korrektül, következetesen dirigált, egyetlen sárga lapot osztott ki, azt is labdaelrúgásért. Ennek ellenére Lácza Ferenc egy szabálytalanság végén, amely nem volt szándékos, annyira megsérült, hogy le kellett cserélni, és azonnal a vásárosnaményi kórházba szállították, ahol sínbe tették a lábát. Lácza György egy rossz lépés után szintén kidőlt a sorból. — Mely csapatrészek emelkedtek ki? — Véleményem szerint az egységben volt az erő, vagyis egymást nagyon jól kiegészítették a játékosok az egyes posztokon. A döntő az volt, hogy a gépezet a második félidőben már olajozottan működött, és azok a fiúk, akik nem értették meg egymást az első negyvenöt percben, még szinte a társak gondolatait is tudták a második játékrészben. — A tavaszi fordulókban mikor játszott leggyengébben az újfehértói legénység? — A Nyírlugos elleni, hazai mécsesünkön, amikor döntetlent értünk el. A legjobb produkciónkat a tiszaszalkai megmérettetés utolsó negyvenöt percében nyújtottuk. Tóth Mihály Bántóan sok hibának, mit ne mondjunk, alacsony színvonalú labdarúgásnak lehettünk szemtanúi a megyei rangadón. Hogy a döntetlennel zárult kilencven perc mit is ér valójában, arra majd a következő fordulók adják meg a választ. Ha a szigorú tényeket vesszük, a Nyíregyházi FC játékosai igyekeztek messzemenően eleget tenni a taktikai utasításoknak, más kérdés, hogy a vereségtől való félelem bénítólag hatott a lábakra. A kispad keménységét most már sorozatban tapasztalhatja Tóth János klub- igazgató. De milyen érzés is volt felállni az ülőalkalmatosságról a mérkőzés után? Erre kerestük a feleletet. — Meg fogsz lepődni. Maximalista vagyok, természetesen én is nyerni szerettem volna, tehát nem lehetek elégedett. Ám a Balmazújváros elleni meccshez képest mégis valamivel nyugodtabban várom a folytatást. Tiszavasvári lényegesen jobb csapat, mint hajdúsági vetélytársunk, ráadásul a mögöttük álló két tavaszi győzelem növelte tekintélyüket. Együttesemet sérülések, eltiltások sújtják, s két vereséggel a tarsolyunkban gödörben voltak a fiúk. Az ebből való kinavigáláshoz szükségünk lett volna a három pontra. Mégis azt mondom, legalább némi reménysugarat véltem felfedezni a szombati találkozón, szakmai szempontból ebbe már bele tudok kapaszkodni. — A mérkőzést követően tett nyilatkozatodban súlyos problémákat emlegettél. Mire gondoltál? — A felkészülés alatt keményen átdolgoztunk két hónapot úgy, hogy Szkunc kivételével mindenki a fedélzeten volt. Tudomásul vettem az őszi örökséget, Kovács és Bagoly eltiltását, ami nagy hátrányt jelentett. Ha nem is könnyen, de beletörődtem, hogy Barna gyomorfertőzésen esett át a nyitóforduló előtt, míg Kis Gyuri katonai szolgálata miatt töltött kevesebb időt velünk. Abban reménykedtem, hogy a második meccstől kezdve fokozatosan valamennyi játékosra számíthatok, s az általam elképzelt stílusra térhetünk át. Erre jött Adámsz- ki, valamint Kovács kiállítása, megjegyzem, öt játékosnak van két sárga lapja, s ezt nehéz lenyelni. Szkunc térdének állapota vajmi keveset javult. A vereségek mély lelki válságba sodorták a csapatot, s tragikusan érintett, hogy kikaptunk Balmazújvárostól. Ebből a helyzetből kilábalni szakmailag sem mindennapi feladat. Erre gondoltam a nyilatkozatban. Egy hete is leszögeztem, a háttérben, az öltözőben nincs feszültség, kizárólag külső tényezők szerencsétlen egybeesése gátol a folyamatos munkában. — A csapat ezúttal valóban fegyelmezetten futballozott, de rendkívül idegesnek látszottak a játékosok. Amíg nem sikerül levetkőzniük mindezt, aligha ácsingózhatnak a sikerre, — Bármilyen furcsa, sok pozitívumot leszűrtem a mérkőzésből. Még egyszer nyomatékosan hangsúlyozom, nem voltam elégedett. Taktikai vizsgának tekintettem a rangadót, s a játékosok védekezésben azt nyújtották, amit vártam. A hiányzó pluszt jelenthette volna, hogy Bagoly pályára lépésével támadóbb szerkezetű csapatot állítottam össze, de ehhez most még hiányzott a bátorság. Mielőbb fel kell oldódnia a görcsnek. Mivel már átéltem ilyet, tudom, újabb pontszerzések szükségeltetnek, és az, hogy végre a lehető legjobb csapatot dobhassam harcba ahhoz, hogy eredményesebbek legyünk. — A lelátó népének reagálásából ítélve viszont fogytán a türelem. Mi a véleményed erről? — Nézd, érdekes dolog az, ami most a klub életében zajlik. Nyáron távozott nyolc ember, három-négy fiatal labdarúgót igazoltunk pótlásukra, csakúgy, mint télen. Aki kicsit is járatos a futballban, rájöhet: az alapok lerakásakor nem lehet számon- kémi, hogy miért nincs már cserép a háztetőm Éh á rám bízott feladatot következetesen végrehajtom. Az, hogy fogytán a türelem... Nem tudom. Az elnökség majd elbírálja ténykedésemet, de ha találnak alkalmasabb személyt, valakit, aki ezt jobban csinálja nálam, az jöhet. Csak azt is látni kell. Nyíregyházán jelenleg építkezni kell. Ha a türelem csak annyiból áll, hogy amennyiben nem nyerünk, oda a közönség hite, akkor itt soha nem lesz csapat. Ha megkapjuk az időt, be fogjuk bizonyítani, igenis van fantázia a gárdában. Balgaság lenne azt elvárni egy nyáron szétesett együttestől, hogy március 25-én sziporkázójátékot mutasson. Mögöttem áll az az elnökség, amelynek támogatása tartja el az NYFC-t. Ennek a klubnak nincs pénze, nincs lehetősége igazolni. Aki sziporkázást vár, hát lelke rajta. — Sokan erre úgy reagálnak, hogy ősszel mégis ötödik helyen végzett az NYFC. — Még tizenkét meccs hátravan á tavaszi idényből. Igen, az ötödik helyen zártunk, viszont mindössze három ponttal leszakítva a tizenkettediket. Negyvennyolc sárga lappal, két eltiltást örökölve. És hadd ne soroljam fel sokadszorra az idén felmerülő problémákat. Aki ezt ki tudta volna védeni, az bűvész! Nenvmondom, hogy nem alakulhatott volna szerencsésebben a rajt, mert Balmazújváros ellen győzelmet terveztünk. Természetesnek tartom azt a fajta türelmetlenséget, amit azután a meccs után éreztek, de mi sem vagyunk saját magunk ellenségei, a jó szándék vezérel valamennyiünket, az, hogy a csapat minél jobban szerepeljen, megfelelve a közvélemény igényeinek. Koncz Tibor Jól jött volna még két pont Szikszói Lajossal, a tiszavasvári csapat vezetőedzőjével hétfőn délután beszélgettünk a szombati mérkőzésről. — A meccs óta már kettőt aludhatott a nem túl magas színvonalú mérkőzésre. Most hogyan látja, kudarcnak Számít a döntetlen? — Nem változott a véleményem szombat óta. Többször is végiggondoltam a talákozót. Nem sok biztató volt a játékunkban. Igaz, az egy pont megszerzése önmagában elfogadható eredmény lenne. Az is jó, hogy három mérkőzésen már hét szerzett pontnál járunk, és nem kaptunk gólt, ezeken a tényeken nem illendő bosz- szankodni. Ennek ellenére jobb játékot vártam a csapatomtól. — A mérkőzés után a szurkolók egymás közt beszélgetve azt is felvetették, hogy a játék képe alapján a két csapat előre megegyezett az eredményben. Mi erről a véleménye? —Sajnos, a pályán nyújtottak alapján, a két együttes játékkedvét látva, akár ezt a következtetést is le lehetett vonni. Kívülről így is tűntetett a dolog. Én nem tudok arról, hogy valakik is megegyeztek volna a végeredményben. Most a többi eredmény ismeretében nekünk nagyon jól jött volna még két pont. Sokkal nyugodtabban várnánk a jövő hétvégét. — Mi okozta a vasváriak erőtlen játékát? — Saját hibámat is látom, egyszerűen nem hittem el, hogy otthon az átlagosnál is nagyobb erőfeszítést tesznek a nyíregyháziak a védelem megerősítésére. Öt ember, de sokszor még többen, a saját kapujuk előtt tartózkodtak, és csak ritkán kerültek a mi kapunk elé. Közben azért nem akartam változtatni, mert nem volt olyan tartás a csapatban, amit az előző két mérkőzés alapján elvártam volna. Az őszi kishitűségünket idéztük. —A hetvenedik perc után, a mérkőzés utolsó szakaszában cserélt. Miért csak akkor? — Addig, vagy legalábbis a hetvenedik percig abban reménykedtem, hogy csak kinyíl a hazai védelem, és csatáraink egy az egyben indulhatnak a megszerzett labdával Feke kapuja felé. — Mind a két csapat láthatóan, az első perctől attól félt, hogy kikap. Ennyire erősebb az ellenfél? — Helyezésük alapján azt vártam, hogy sokkal támadóbb szellemű focit játszanak. Én úgy értékelem, egy igazán nagy helyzetük volt, amit Szabó egy kitűnő mozdulattal mentett. Paulik lövéséből gól is lehetett volna. Az utolsó fél órában már arra figyeltünk, hogy ne veszítsük el a mérkőzést, mivel az lélektanilag rossz hatást keltett volna. Ennél sokkal jobb játékra képesek a mieink, és remélem, egy hét alatt újra növekszik a gárda önbizalma. Visszatérve az elején feltett kérdésre, én a bundában nem hiszek, hiszen ezen a mérkőzésen is születhetett volna váratlan gól. Inkább úgy látom, lélektanilag nem tudott egyik gárda sem ráhangolódni a rangadóra. A mérkőzés után is az a véleményem, hogy nem vagyunk bajban, ami elterveztünk, azt sikerült teljesítenünk. Most egy újabb idegenbeli mérkőzés után már felváltva otthon és idegenben következnek a találkozók, elsősorban a hazai meccseinken kell bizonyítanunk. Utólag azért sajnálom, hogy nem vettük észre elég hamar, ez a meccs is nyerhető volt. R. Z. Bagoly egyik elszalasztott lehetősége (Fotó: Martyn)
